Sóhajtottam egy hatalmasat, amikor végre hazaértem és anélkül vágódtam le a nappali kanapéjára, hogy apát köszöntöttem volna, aki éppen akkor jött ki a konyhából. Behunytam a szemeimet és masszírozni kezdtem az orrnyergemet, ugyanis valahogy le kellett nyugtatnom magam. Úgy érzem most egy darabig sem Yunával, sem Jungkookkal nem szeretnék találkozni.

Most volt nagyjából a második alkalom, amikor láttam őket csókot váltani, viszont az első alkalomkor még nem éreztem semmit a fiú iránt. Viszont most, hogy az érzéseim egyre csak erősödnek és a tudat, hogy reggel még engem csókolt, illetve nekem hálálkodott, amiért vele voltam, kicsit kikészített. Nem vagyok jó színész, sajnos nehezemre esik magamba tartani az érzéseimet, ezért majdnem felborítottam az ebédlőasztalt, amikor Yuna gyengéden megnyomogatta Jungkook vállait és egy apró puszit nyomott a szájára. Lesütöttem a szemeimet és igyekeztem nem kimutatni, hogy mennyire szar volt látni azt a fránya csókot, ezért a körmeimet a tenyerembe mélyesztettem, csak sajnos ez sem segített annyira. Azt volt a szerencse, hogy ezután Yuna elment lefürdetni Seoyult, így ketten maradtunk Jungkookkal. Nem szóltunk igazából egymáshoz, a kialakult helyzet pedig rohadtul kellemetlen volt, de még arra sem volt bátorságom, hogy felnézzek rá. Mikor is lettem én ilyen beszari?

Szóval jobbnak láttam, ha eljövök onnan és péntekig egyikükkel sem találkozom. Igaz, hogy csak két napról van szó, de tényleg távol kellene tartanom magam Jungkooktól, mert félek attól, hogy egyik pillanatról a másikra közli velem, hogy a kettőnk között történtek igazából semmit sem jelentettek neki, csak egy kis biztatásra volt szüksége és arra, hogy valaki elterelje a gondolatait, amit én meg is tettem. Szívesen megtettem neki, bár az irodámban még egyáltalán nem tartottam ezt jó ötletnek. Viszont az első csókunk után már csak sodródtam az árral és fogalmam sem volt, hogy hova fogok kilyukadni. 

– Jimin? – hallottam meg apa hangját, mire ijedtemben még ugrottam is egy hatalmasat.

– Bo... bocsánat, csak egy kicsit elkalandoztam a gondolataimban – nevettem fel kínomban. 

– Merre jártál tegnap este? Yunánál aludtál? – kérdezte, mire megráztam a fejem. – Akkor?

– Az irodámban. Nagyon sok elmaradásom van, ezért bent maradtam. – vontam meg a vállaimat és igyekeztem nem kimutatni, hogy hazudok.

– Sosem aludtál még az irodádban – jegyezte meg, mire egy hatalmas sóhajtás kíséretében felültem a kanapén.

– Anya kért meg, hogy beszélj velem? – kérdeztem, de anélkül is tudtam a választ, hogy megmondta volna. – Istenem, felnőtt ember vagyok, ott alszok ahol és amikor akarok.

– Ezzel tisztában is vagyok, illetve anyád is tisztában van, csak nem értjük, hogy ha már elváltatok Yunával, akkor miért vagy még mindig ennyit vele.

– Mondjuk Seoyul miatt? Tudod, a közös lányunk miatt, akit mindennél jobban szeretek. Nyilván nem a volt feleségem miatt töltök velük sok időt. – forgattam meg a szemeimet. 

Nem hiszem el, hogy már megint itt tartunk. Anya most már apa fejét is telebeszéli a szarságaival, remek. Jobbnak láttam, ha felmegyek az emeletre és veszek egy forró fürdőt. Nem is volt már kedvem beszélgetni vele, mert az életkedvem ismét a béka segge alatt járhatott. 

Másnap reggel korábban elmentem dolgozni, mert nem akartam anyával összefutni és a telefonomat is kikapcsoltam, hogy senki se tudjon zaklatni, továbbá Taeil lelkére kötöttem, hogy senkit se engedjen fel hozzám, mert végre a munkámra szeretnék koncentrálni. Csütörtökön is ugyan ez volt a helyzet és esküszöm, hogy nem is volt annyira borzasztó. Egyedül Yiren volt az, akivel beszéltem pár szót – meg persze Taeil –, de mással nem. Sikerült bepótolnom a lemaradásaimat, így a pénteki napot megkaptam szabadnapnak, amiért iszonyat hálás voltam. Nem is tudom, hogy mikor keltem utoljára tizenkettő után, viszont élveztem, hogy semmi tervem nem volt az utolsó hétköznapra. Yuna majd hozza Seoyult hat körül, de addig tényleg nem volt semmi, így elhatároztam, hogy film maratont tartok. Megnéztem a Galaxis Őrzői egyet és kettőt, utána pedig a legújabb Jumanjiba kezdtem bele. Arra is lusta voltam, hogy felöltözzek, így még akkor is pizsamában voltak,a mikor csengettek. Nem is tulajdonítottam neki különösebb figyelmet, hiszen Yuna úgy sem olyan nagy ember, hogy ki kellene öltözzek előtte, Seoyult pedig aztán egyáltalán nem érdekli, hogy mi van rajtam.

– Szia – intett nekem Jungkook, amikor kinyitottam a bejárati ajtót.

Szemeim hatalmasra tágultak és rendesen meglepődtem, hogy nem a volt feleségem állt a lányom mellett, hanem... hanem Jungkook.

– Sziaa apaa – villantotta ki fogait Seoyul, én pedig már hajoltam is le hozzá, hogy megölelgessem, bár még mindig kicsit sokkban voltam.

– Szia drágám, ugye jól viselkedtél? – kérdeztem a csöppségtől, mire hevesen kezdett bólogatni. – Bemész és megkeresed a mamát? – kérdeztem tőle, ő pedig nem is válaszolt semmit, csak fogta magát és berohant a házba.

Becsuktam a bejárati ajtót, hogy a házban lévők ne hallják a beszélgetésünket, plusz nem akartam, hogy anyáék tudomást szerezzenek arról, hogy Jungkook itt van, mert még mindig nem említettem nekik, hogy az egyetemi legjobb haverom a volt feleségemmel jár. Nem fontos, főleg, hogy közben belekerültem egy szerelmi háromszögbe, ha lehet ezt így nevezni.

– Hát te? – kérdeztem tőle, majd elvettem Seoyul hátizsákját, amiben gondolom a pizsije, a plüssei és a holnapi ruhái voltak.

– Yuna készülődik, ezért megkért, hogy hozzam el én Seoyult – mondta, mire bólintottam egyet. – A szüleiddel élsz?

– Aha – bólintottam. – Még nincs pénzem saját lakásra, de már dolgozom az ügyön.

– Értem – mondta, majd zsebre vágta a kezeit. – Tényleg köszi, hogy vigyázol ma Seoyulra.

– Minden pénteken nálam van, szóval nincs mit köszönnöd – erőltettem magamra egy mosolyt, de szerintem látszott rajtam, hogy nagyon kényszerből grimaszoltam.

– Amúgy, tegnap hívtalak többször is, de kisípolt a telód.

– Kikapcsoltam még szerda reggel. Be akartam pótolni az elmaradásaimat és nem akartam, hogy bárki is zavarjon.

– Ja, értem – motyogta. – Anyát amúgy megműtötték, de még kómában van. Nem lehet tudni, hogy mikor kel fel, de apát egyszerűen lehetetlen elrángatni onnan. Azt mondta, hogy anya nélkül nem fog kijönni onnan, szóval...

– Sajnálom – hajtottam le a fejem. – Apudtól pedig nagyon édes, hogy így kitart anyud mellett. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan felkel és együtt fogják elhagyni a kórházat.

– Nagyon remélem, hogy tényleg ez fog történni. Viszont nekem nem megy, hogy a nap huszonnégy órájában a fehér falak között legyek és arra várjak, hogy hátha felkel. Érzem, hogy fel fog kelni, viszont muszáj valamivel eltereljem a gondolataimat, mert akárhányszor behunyom a szemeimet, mindig anyát látom magam előtt a földön feküdve, kékes arccal.

– Yunánál aludtál akkor szerda óta? – kérdeztem, mire bólintott egy aprót. 

– Nem lehetek egyedül, főleg nem egyedül, te... te pedig nem vetted fel a telefont, így nem volt más választásom.

– Velem akartad tölteni az estéidet? – nyeltem egy aprót, Jungkook pedig egy nagyon halk igennel válaszolt nekem. 

Lesütöttem a szemeimet és nagyjából hatszor tarkón csaptam magam képzeletben, amiért szerda óta kikapcsolva van a telefonom. Igazából fel sem merült bennem a lehetőség, miszerint Jungkook velem szeretné tölteni az estéit, Yuna helyett. Viszont ezek szerint tévedtem és most rettenetesen bűntudatom volt, amiért nem voltam ott neki, amikor szüksége volt rám. Nem tudtam, hogy mit kellene neki mondjak, ezért csak álltam és az alsó ajkamat harapdáltam. Bocsánatot kellene kérjek tőle? Meg kellene ölelnem? Legszívesebben még a szuszt is kicsókolnám belőle, viszont az most nagyon nem lenne helyes. Egy órán belül Yunával fog vacsorázni valamilyen puccos helyen, így semmiféleképpen nem mászhatok rá.

– Sze... szerintem menned kellene, nehogy elkéss – léptem egyet hátra, hiszen ez a pár lépés távolság is túl kevés volt jelenleg.

– Igen, mennem kellene – értett velem egyet, viszont ahelyett, hogy hátrált volna, közelebb lépett hozzám. – Veled minden rendben van?

– Persze, mi baj lenne? – köszörültem meg a torkomat.

– Hát, nem tudom – lépett még egyet felém. A fenébe, Jungkook hagyd abba. – Mióta Yuna megcsókolt... azóta kerülsz engem, igaz?

– Időt kértél, én pedig megadom neked. Nekem meg távolság kell, mert ha a közelemben vagy, akkor... akkor képtelen vagyok ésszerűen gondolkodni. – motyogtam és már most rettenetesen zavarba voltam a közelsége miatt. 

– Nem akarom, hogy ésszerűen gondolkodj – nyalt végig alsó ajkain, mire gyorsan körbe néztem, hogy nem figyel-e minket esetleg valaki.

Behunytam a szemeimet és hagytam, hogy jobb kezét a derekamra csúsztassa és közelebb húzzon magához. Igazából tisztában voltam azzal, hogy fenn áll a lehetősége annak, hogy anya random kijön és észrevesz minket, vagy mondjuk az apám, de bevallom őszintén, hogy jelenleg nem érdekelt. Mondtam, hogy nem tudok normálisan gondolkodni Jungkook mellett, főleg amikor még hozzám is ér valahogyan. Az adrenalin szintem rendesen megnőtt, amikor nyomott egy puszit az államra. 

– Én sem gondolkodok ésszerűen melletted – suttogta, mire biccentettem egy aprót.

Viszont mielőtt még megcsókolhatott volna, Seoyul engem keresett és hallani lehetett, hogy trappol az ajtó felé, ezért gyorsan elhajoltunk egymástól. Megköszörültem a torkomat és próbáltam lenyugtatni a felhevült bőrömet. A lányom már meg is jelent és megjegyezte, hogy már megy a meséje, amit velem akar nézni, szóval menjek már.

– Akkor majd holnap valamelyikőnk jön Seoyulért, rendben? – kérdezte Jungkook, mire bólintottam egyet.

Kacsintott egy aprót, majd sarkon fordult és Yuna kocsija felé vette az irányt. Kiengedtem egy jó adag levegőt, amikor elhajtott és bevallom őszintén, hogy eddig észre sem vettem, hogy nem lélegeztem. Seoyul rángatott vissza a valóságba, aki megragadta a kezemet és egészen a kanapéig vezetett, ahol már anya és apa is ott volt. Ezek szerint közös tévézés lesz, mert a lányom azt szereti, ha mindenki itt van. Az már részletkérdés, hogy apa általában mindig bealszik, de anya mindig végignézi a meséket, sőt sokszor még élvezi is, még ha ezt ki sem mondja. Én is élvezek néhányat, most viszont egyszerűen képtelen voltam koncentrálni. Gondolataim még mindig az előbb történteken jártak és el sem hittem, hogy majdnem megcsókolt. Nem azt mondta, hogy időt kér? De hát ma este vacsorázni viszi Yunát, szóval nem értem, hogy akkor most mi van. Bár mondjuk eddig sem voltam nagyon tisztában a dolgokkal, de most már egyenesen meg vagyok zavarodva.

Magam mellé pillantottam és be kellett harapjam az alsó ajkamat, nehogy felsikítsak, mint egy tinilány. Seoyul olyan édesen aludt, mint még talán soha. Le akartam fotózni, de a telefonom ugye kikapcsolt állapotban pihent a szobámban, így az most esélytelen volt, mert ha felkeltem volna, akkor biztosan felébresztettem volna  szüleimet is – akik szintén aludtak – és a csöppséget is. Elmosolyodtam és hosszú percekig a lányomat figyeltem, akire sajnos mostanában nincsen annyi időm, mint azt szeretném. Vagyis időm az lenne, csak Yuna valamiért nagyon ellenzi, hogy találkozzak vele. Plusz mostanában Jungkookon kívül mással nem igazán tudok törődni, ami feldühít, mert azért még is csak a kislányomról van szó, akit mindennel és mindenkinél jobban szeretek ezen a Földön és nem szabadna elhanyagolnom. Csodálom, hogy a gipsze miatt nem hisztizik, sőt úgy viselkedik, mintha nem is lenne a kezén, pedig sajnos egy ideig még el kell viselnie. Ismét rájöttem arra, hogy mennyire gyönyörű, pedig még olyan fiatal. Mi lesz vele idősebb korában? Az biztos, hogy rengetegen fognak udvarolni neki, mert ha az anyja szépségét örökli, akkor egy igazi férficsábász lesz belőle. Az én kis férficsábászom.