Órákkal hamarabb keltem fel, mint Jungkook, viszont eszem ágában sem volt felkelteni őt. A tegnapi napja rettenetesen hosszú és kimerítő volt, így inkább döntöttem úgy, hogy órákon keresztül figyelem, ahogy alszik, mintsem, hogy felkeltsem. Szája kissé szétnyílt, a takaróját félig ölelte, így az csak a derekát takarta el. Nem is vettem észre, hogy csak alsónadrágban aludt. Vagy lehet, hogy éjszaka dobta le magáról a gönceit? Nem tudom, mert olyan hamar kidőltem és olyan mélyen aludtam, hogy szerintem még arra sem keltem volna fel, ha dobolni kezdenek mellettem, pedig én aztán nem csináltam sok mindent tegnap. Lehet, hogy Jungkook közelsége merített ki ennyire. Egyszer már töltöttünk együtt egy éjszakát, viszont akkor csak egy apró csók csattant el közöttünk, de a helyzet mostanra kissé... kissé komolyabb lett, vagy mi. Annyi kérdésem volt hozzá és alig vártam, hogy mindre választ kapjak, de még sem akartam felkelteni. Kicsit féltem attól, hogy ha felkel, akkor megbán mindent, ami közöttünk történt és elzavar innen. Ez egyébként egy teljesen normális reakció lenne, mert az anyja miatt most rendesen ki van. Vágyott egy kis törődésre, én pedig megadtam neki ezt, mert most nem Yunára volt szüksége, hanem rám. Elmosolyodtam, mert bármennyire is bűntudatom volt, még mindig nehezemre esett elhinni, hogy ismét Jungkookkal töltöttem egy éjszakát. Igaz, hogy nem történt semmi olyan, de egy ágybán aludtunk és elalvás előtt is csókolóztunk. Miért érzem magam úgy, mint egy kanos tini? Komolyan úgy viselkedünk és ez egy kicsit zavar is, ezért is akarom minél hamarabb megbeszélni a dolgokat vele.

- Jó reggelt - motyogta Jungkook csukott szemekkel.

Ásított egy hatalmasat, majd kinyújtóztatta az elgémberedett izmait. Sóhajtott egy hatalmasat, majd megkérdezte, hogy hány óra van. Fél kettő. Még reggel írtam egy üzenetet a főnöknek, hogy ma nem megyek be, de holnap dupla műszakot vállalok. Nincs az az Isten, hogy Jungkookot ma magára hagyjam. Szerencsére nem volt probléma, hiszen Yiren elvállalta helyettem a papírmunkákat. Jövök neki egy ebéddel, amiért ilyen rendes velem.

- Nem is tudom, hogy mikor aludtam utoljára ilyen jól - fordult velem szembe, mire én is ezt tettem. Nem tudtam, hogy hogyan kellene viselkedjek vele.

- Kialudtad magad? - kérdeztem, mire bólintott egyet. - Akkor jól van, én is jól aludtam egyébként.

- Ennek örülök - mondta, majd közelebb csúszott hozzám és a fejét a mellkasomba temette.

Nem szóltam, illetve mozdultam meg, mert fogalmam sem volt, hogy mit reagálna, ha mondjuk félretúrnám az arcába lógó tincseit. Végignyaltam alsó ajkamon, majd behunytam a szemeimet, amikor megéreztem Jungkook ajkát a mellkasomon. Csak egy aprócska puszi volt, bennem még is rengeteg dolgot megmozgatott. Nem tudom, hogy hogyan csinálja, de a testem minden egyes érintésére a lehető legintenzívebben reagál és ez neki is tetszik.

- Nem akarok felkelni innen - motyogta, majd a kulcscsontomra nyomott egy újabb puszit.

- Én sem - sóhajtottam fel, amikor gyengéden megszívta a bőrömet.

Egyre feljebb haladt az arcom felé, de minden egyes másodpercben kaptam tőle egy apró puszit. Múltkor nem volt ilyen érzelmes, mint most, de nem bánom! Sőt, kifejezetten tetszik a gyengéd Jungkook, akivel szerintem még nem is találkoztam ilyen közelről. Kaptam egy puszit az államra, majd egyet a szám alá, viszont mielőtt az ajkaimra tapadt volna, megállt. Nyeltem egy aprót, hiszen időközben teljesem fölém tornyosult, én meg konkrétan belesüppedtem az ágyba.

- Köszönöm, hogy itt vagy velem - suttogta, mire zavartan lesütöttem a szemeimet. Miért mondja most ezt?

Mielőtt bármit is kinyöghettem volna, megszüntette azt a pár centi távolságot, ami eddig elválasztott minket egymástól. Ez a csók más volt, mint az eddigiek. Eddig minden egyes alkalommal konkrétan felfaltuk egymást, viszont most olyan gyengéden mozgatta az ajkait, mintha attól félne, hogy fájdalmat okoz nekem. Hosszú ideig el sem mélyítette a csókunkat, viszont egy idő után nyelvét is használatba vette, én pedig természetesen nem akadályoztam meg ebben. Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telhetett el így, hogy csak feküdtünk az ágyban és csókolóztunk, de szerintem nem túlzás, ha azt mondom, hogy még életemben nem voltam ilyen boldog, illetve nyugodt. Eddig Jungkook ajkai mindig csak feltüzeltek és merevedést okoztak, viszont most nem. Nyugtatónak találtam a helyzetet, hiszen mindig is erre vágytam. Egy férfire, aki gyengéd hozzám, törődik velem és szeret. Bárcsak szeretne. Bárcsak korábban találkoztunk volna másodjára, ahogy azt tegnap ő is említette az irodámban. Akkor most talán nem csalná meg a volt feleségemet velem.

- Bocsánat, hogy megzavarom ezt az idilli pillanatot, de mindjárt bepisilek - nyomott egy utolsó puszit a számra, mire felnevettem.

- Hát, igen. Sikerült megzavarnod. - mondtam neki, a hasam pedig ezt az időpontot választotta ki arra, hogy korogjon egy hatalmasat.

- Akkor ezek szerint a konyhát is meg kellene látogatnunk - húzta magára a pólóját, majd sietősén távozott a szobából, hiszen ezek szerint tényleg nagyon kellett vécéznie.

Ajkaim még mindig bizseregtek az elmúlt percek - de az is lehet, hogy órák - történései miatt, ezért muszáj volt megérintem azokat. Nem is tudom, hogy mikor mosolyogtam utoljára ilyen őszintén, mint most. Amíg Jungkook a mosdóban volt, addig én lementem a konyhába és töltöttem magamnak egy pohár vizet. Ha bejön a konyhába felhozom neki a témát, amit eléggé feltűnően kerül. Izgulok és nagyon rettegek attól, hogy megbánta a tegnap történteket. Mi van, ha nem akar már tőlem semmit? De hát akkor nem csókolóztunk volna órákkal előbb, igaz?

Megugrottam, amikor megjelent Jungkook és sikeresen félre is nyeltem a vizemet, így hangos köhögésbe törtem ki. A házigazda kérdőn méregetett engem, nekem meg még a könnyeim is utat törtek, annyira köhögtem. Miután sikeresen rendeztem a vonásaimat, magamra erőltettem egy apró mosolyt.

- Mit szeretnél enni? Tudod mondjuk... pizzával szolgálni - mondta, miután kinyitotta a hűtőjét. - Meg csinálhatok valamit gyorsan.

- Szerintem a pizza tökéletes lesz - mondtam, mire bólintott egyet és kivette a dobozt, majd a pultra tette. - Egyébként ma én megyek Seoyulért az oviba, szóval még van nagyjából egy óránk.

- Oh, hát az nem sok, de amúgy is veled megyek, mert neked nincs kocsid - tette be a kiválasztott pizzaszeleteket a mikróba. Basszus, ezt el is felejtettem.

- Ja, igen - motyogtam zavartan.

Innentől pedig kínos csend állt be közénk. Nem mertem felhozni a témát, pedig alig bírtam már várni. Azt akartam, hogy ő kezdjen el róla beszélni, hiszen szerintem az teljesen egyértelmű, hogy én mit akarok. Már csak azt kellene tisztázni, hogy neki milyen szándékai vannak. De ezek szerint nem akarja, nekem pedig egyre jobban fogyott el a türelmem. Miután megkajáltunk, gyorsan visszahúztam a tegnapi ruháimat és már indultunk is Seoyulért, mert kicsit késésben voltunk.

- Mikor beszélünk végre? - szólaltam meg, miután kihajtottunk az utcájából.

- Most - halkította le a rádiót, amit szerintem csak azért kapcsolt be, hogy ne legyen síri csend a kocsiban. - Igazából nem tudom, hogy mit kellene tennünk ezek után. Viszont nem bántam meg semmit, ami köztünk történt, mert minden egyes percét imádtam. De ott van nekem Yuna és nem akarok vele szakítani, bármennyire is halványodnak az érzéseim felé. De azt sem akarom, hogy mindent elfelejtsünk, ami történt és ezentúl úgy tegyünk, mintha semmi közünk nem lenne egymáshoz. Nem is menne szerintem, meg eléggé hülye ötlet.

- Hát, nem lenne jó ötlet - suttogtam, hiszen attól féltem, hogy hangom remegni fog, ha hangos megszólalok.

- Szerinted mit kellene csinálnunk? - pillantott rám, mire megvontam a vállaimat.

Ez a bajom, hogy nem tudom, mit kellene tegyünk. Szar helyzetbe keveredtünk, de már nincsen kiszállás és az időt sem tudjuk visszatekerni - és szerintem egyikünk sem akarja. Alsó ajkamat harapdáltam, miközben arra vártam, hogy valami normális lehetőség eszünkbe jusson, vagyis pontosabban azt, hogy Jungkooknak eszébe jusson valami. Végül sóhajtott egy hatalmasat, én pedig összerezzentem, amikor térdemre csúsztatta a kezét. Nem számítottam arra, hogy valaha hozzám fog érni.

- Az a kérdés, hogy folytatni akarjuk-e ezt, vagy nem.

- Szerintem tudod, hogy én mit akarok - mondtam, majd bólintott egyet és megjegyezte, hogy utálja, ha az ő kezében van a döntés.

- Mi lenne, ha várnánk egy kicsit? Muszáj gondolkodjak, mert az igazat megvalva, ha a közeledben vagyok, akkor nem megy. Plusz most anya és az egészsége az első, így rá kell koncentrálnom, remélem ezt megérted.

- Persze, hogy megértem - vágtam rá azonnal határozottan, mert a család az első. - Akkor aludj rá pár napot és majd utána eldöntjük, hogy mi legyen, rendben? - kérdeztem tőle, mire bólintott egy aprót.

- Tényleg nagyon hálás vagyok, amiért tegnap és ma is velem voltál, mert szerintem egyedül biztosan begolyóztam volna.

- Ez csak természetes, Jungkook - tettem a kezemet az övére, ami még mindig a térdemen pihent és gyengéden megszorítottam.

Így ültünk egészen addig, amíg az ovihoz nem értünk, viszont a szemöldökeim azonnal összeszaladtak, amikor megpillantottam Yuna kocsiját a parkolóban. Mit keres itt? Jungkook is észrevette, kezét pedig azonnal elhúzta tőlem és kicsit arrébb parkolt le a sötétkék kocsitól.

- Itt maradsz? Nem akarom, hogy balhé legyen belőle, hogy veled vagyok. - kapcsoltam ki a biztonsági övet, majd felé fordultam.

- Veled megyek és nem lesz semmi baj - csatolta ki ő is az övét, majd kiszállt a kocsiból.

Remélem, hogy igaza lesz és tényleg nem lesz semmi baj, mert a tegnapi és a mai nap eddig túl nyugodt volt. Nem akarom, hogy Yuna megint jelenetet rendezzen, mert nincsen kedvem hozzá. Nem is értem, hogy miért van itt, amikor ma én vagyok a soron és ezt már tegnap reggel letisztáztuk egymással. Seoyul lépett ki az ovi bejáratán a tőlem kapott nyuszi plüssével a kezében. Utána megpillantottam Yunat, aki szokásához híven egy lenge egyberuhát húzott magára, ami kiemelte a nőies alakját. Azonnal ránk pillantott, majd egy pillanatra meg is torpant, de utána észbe kapott és megragadta a lányunk kezét, majd felénk vette az irányt.

- Hát te? - kérdeztem, anélkül hogy köszöntem volna, de azért leguggoltam, hogy a lányomat a szokásos módon üdvözölhessem. Rengeteg puszival és egy hatalmas öleléssel, mint minden egyes alkalomkor, amikor találkozunk.

- Előbb végeztem a munkahelyen, ezért gondoltam eljövök Seoyulért.

- De azért szólhattál volna - mondta neki, majd elmosolyodtam és kisimítottam a lányom arcából a babahajait, amik belelógtak a szemeibe.

- És te? - kérdezte Jungkooktól. - Hogy futottatok össze?

- Lerobbant a kocsim és amíg a vontatóra vártam a munkahelyem előtt, Jungkook megjelent és felajánlotta, hogy akkor elhoz ide, mert buszozni nem akartam - mondtam ki a legelső hazugságot, ami az eszembe jutott.

- Micsoda véletlen, hogy Jungkook mindig a legjobbkor van a legjobb helyen - jegyezte meg tréfásan, de hangja tele volt szarkazmussal.

- Igaz? - húztam gúnyos mosolyra az ajkaimat, ami a volt feleségemnek egyáltalán nem tetszett. - Akkor ma nem is nálam lesz délután Seoyul?

- Átjöhetsz hozzánk, ha akarsz - vonta meg a vállait, mire muszáj volt ökölbe szorítsam a kezeimet.

- Igazán kedves tőled, hogy megengeded - morogtam, majd fogtam magam és hátat fordítottam nekik.

Jungkook kocsija felé vettem az irányt, hiszen ha most nem megyek el onnan, akkor ki tudja, hogy miket mondtam volna mérgemben. Yuna túlfeszítette azt a bizonyos húrt, amit el tudok viselni, viszont egy óvoda előtt vagyunk, méghozzá a lányom társaságában, így nem kezdhettem el kiabálni, mint valami őrült. Alig várom, hogy már kettesben legyünk, mert van egy-két dolog, amit szívesen megemlítenék neki.

- Nem szállsz be? - kérdezte Jungkook, amikor ő már a kocsiban ült.

- Ja, de - motyogtam, majd helyet foglaltam mellette. Előfordulhat, hogy kicsit túl idegesen csaptam be az ajtót, mit Jungkook meg is jegyzett, de nem tehetek róla, Yuna megint felcseszett.

- Nem értem, hogy miért csinálja ezt - mondta, miután a sötétkék kocsi után kihajtottunk a parkolóból.

- Szerinted én értem? - csattantam fel, viszont utána elnézést kértem, mert vele egyáltalán nem terveztem és szerettem volna bunkó lenni, mert nem érdemli meg.

- Beszélek majd vele.

- Szerintem nem kellene. Biztosan összevesznétek, mert nem azt gondolod, amit ő. - forgattam meg a szemeimet.

- Nem érdekel, Jimin - morogta. - Nem tetszik, ahogy veled bánik, mert eddig rohadtul nem ilyen volt. Nem tudom, hogy mi a baja, de beszélek vele, ha kettesben leszünk.

- Még mindig nem bírom felfogni, hogy hogyan lehet ilyen hatalmas szíved - suttogtam, mire Jungkook felnevetett és végignyalt az ajkain.

- Ezt pont te mondod, Park mindenkivelkedvesvagyok Jimin?

- Csak azokkal vagyok kedves, akik megérdemlik - motyogtam, majd próbáltam elrejteni a gyerekes zavaromat.

- Én megérdemlem? - fordult felém, amikor kicsíptünk egy piros lámpát.

- Talán - villantottam ki a fogaimat, mire úgy tett, mintha vérig sértettem volna.

- Most kérlek szépen szállj ki - mondta komoran és határozottan, de elnevette magát a reakciómon. - Jesszus, nem gondoltam komolyan - döntötte hátra a fejét, mire megforgattam a szemeimet.

- Pedig esküszöm kiszálltam volna - mondtam, mire lezárta a kocsit és közölte, hogy most próbáljak meg elszökni.

Valaki elég agresszívan ránk dudált hátulról, mert időközben bezöldült a lámpa, csak mi nem vettük észre. Jungkook persze a mögöttünk jövőt kezdte szidni, nekem meg még a hasam is megfájdult, olyan jót nevettem rajta. Örültem, hogy egy kicsit sikerült elterelnie a gondolataimat Yunaról és jobb kedvre derített, még ha ez nem is tart majd olyan sokáig.