Jungkook szemszög:

Nem mertem egy szót sem szólalni, mióta elhagytuk Jimin irodáját. A gondolatok ezerrel kavarogtak a fejemben és még mindig az irodában történtek hatása alatt voltam. Ajkaim még mindig bizseregtek - sőt lényegében minden egyes porcikám - és nem akartam elhinni, hogy komolyan rá tudtam arra venni, hogy hozzám érjen. Én magam sem tudom, hogy mi ütött belém, de amikor kijöttem a kórházból egyből tudtam, hogy ide kell jöjjek. Jimin valahogy jobban megért engem, mint Yuna és szerintem jobban is törődik velem. Ha a hozzá állítottam be volna a munkaideje alatt, szerintem gondolkozás nélkül elküldött volna a halálba, viszont azzal tisztában voltam, hogy Jimin ezt nem tenné meg, mert túl nagy szíve van. Amikor elmeséltem neki, hogy mi a helyzet anyával, akkor látszott rajta, hogy közel van ahhoz, hogy elsírja magát, pedig aztán nem is ismeri annyira a szüleimet. Yuna meg utálja őket, szóval ezért sem akartam hozzá menni. Bármennyire is szeretem, ő sajnos az a fajta ember, aki magát helyezi előtérbe.

- Nem tudom, hogy mit kérsz, de én most ennék valami levest - szólalt meg Jimin, ezzel megtörte a hosszas csendet.

- Sajnos nincs nálam pénz - húztam el a szám, mire legyintett egyet.

- Meghívlak - mondta. - Te is eszel levest, vagy valami mást szeretnél?

- Tökéletes lesz - mosolyodtam el, mire biccentett egy aprót, majd mutatta, hogy menjünk át a másik oldalra.

- Yuna nem fog keresni téged? - pillantott rám Jimin, amikor már átértünk a zebrán.

- Nem - mondtam egy hamis mosolyt magamra erőltetve.

Nem akartam hozzátenni, hogy az előbb írtam neki egy üzenetet, hogy ma nem tudunk találkozni, mert most szívesebben vagyok Jiminnel, mint a saját barátnőmmel. A legnagyobb bajom az, hogy saját magamon sem tudok kiigazodni. Tudom, hogy számtalan kérdése van hozzám, csak nem meri feltenni őket, mert nem akar tolakodó lenni, de ha meg is kérdezné, hogy akkor most mi is van közöttünk, akkor nem tudnék neki értelmes magyarázatot adni, mert nem tudom. Nem tudom, hogy mi van velem, de mióta először megcsókolt, azóta vágytam arra, hogy megismételje. Vágytam az ajkaira, ma pedig annyira magam alatt voltam, hogy muszáj volt megkérjem, hogy terelje el a figyelmem anyáról és a kórházról. Azt akartam, hogy csak is Jiminre koncentráljak és minden mást kizárjak. Sikerült is, már az első csóknál elszálltak a kínzó gondolataim és nem tudtam másra koncentrálni, csak is rá.

- Itt vagyunk - zökkentett ki az elmélkedésemből gondolataim fő témája, aki alsó ajkát harapdálva figyelt engem.

- Oké - bólintottam egyet. - Akkor... bemegyünk?

- Ja, igen - mondta zavartan, majd elhúzta a száját és besietett a sarki étterem szerűségbe.

Némán követtem őt, majd hagytam, hogy nekem is ugyan olyan levest kérjen, mint magának. Még sosem voltam ebben az étteremben, de Jimin állítása szerint isteni minden étel, ami itt van és a boruk is finom. Sajnos vezetek, szóval az alkoholt nem kóstolhattam meg, viszont egyelőre beértem a hagyma levessel is, aminek igaz, hogy kicsit érdekes színe volt, de az íze attól még egészen... különleges volt.

Először is sós volt, viszont édeset is éreztem, de nem volt borzasztó. Jimin szerintem már akkor megette az egészet, amikor én nekiláttam. Édes volt, ahogy lapátolta be a zöldségeket és az is, hogy szürcsölte a maradt levet. Többször is rám nézett - gondolom kikérni a véleményem a levessel kapcsolatban -, ezért mindig mosolyogva bólintottam egyet. Utána rendelt magának egy nagy adag bulgogit, én pedig a kedvencemet, azaz bibimbapot kértem. Kicsit rosszul éreztem magam, amiért már megint ő hív meg engem kajára és eldöntöttem, hogy majd elhívom valahova kajálni és veszek neki negyvenhat tányér ételt.

Nagyjából egy óra múlva visszamentünk Jimin irodájába, hiszen neki még csak ebédszünete volt. Érezni lehetett kettőnk között a feszültséget, de nem akart a közöttünk történtekről beszélni az irodájában. Lényegében ezért is szerettem volna, hogy átjöjjön hozzám, hiszen azért ott még is kényelmesebb a helyzet, plusz nem kell attól félni, hogy bárki is meghall minket.

- Nem dolgozol? - ráncoltam össze a szemöldökeimet, amikor leült az asztalához, de továbbra is csak engem bámult.

- Így nem tudok - sóhajtott fel, mire muszáj volt elmosolyodjak.

- Akkor elfordulok! Hátha úgy menni fog! - nevettem fel, majd betartottam a szavaimat és hátat fordítottam neki.

Hallottam, hogy felnevet, majd vett egy mély levegőt, de utána kinyitotta az egyik fiókját és gondolom papírokat vett elő. Szívesen segítettem volna neki, de nem akartam akadályozni, illetve zavarni sem, szóval a fehér falat bámultam és a szekrényen lévő könyveket tanulmányoztam. Nem szeretek olvasni, sosem szerettem, de muszáj volt valamit csináljak, mert közel voltam ahhoz, hogy bealudtak. Nem aludtam semmit sem éjszaka, a szemeim rettenetesen fájtak már, de nem akartam kidőlni Jimin irodájának kanapéján.

- Jungkook - hallottam meg a nevemet, mire ijedten felültem. A fenébe, ezek szerint még is sikerült bealudjak.

- Oh, bocsi... csak nem aludtam semmit az éjszaka - töröltem meg a szemeimet, majd egy ásítás kíséretében az órára pillantottam. Fél négy. Remek, akkor lejárt Jimin műszakja.

- Ha nem járt volna le a műszakom, nem keltettelek volna fel - mosolyodott el. - Akkor... szeretnéd, hogy átmenjek hozzád?

- Igen! - mondtam határozottan.

- Biztos jó ötlet ilyen állapotban vezetned?

- Hát... muszáj hazavigyem a kocsim valahogyan - vontam meg a vállaimat.

- Az én kocsim itt maradhat, aztán szívesen vezetek a házadig, ha úgy jó - vetette fel az ötletet, ami nem is volt akkora nagy hülyeség.

- Rendben, benne vagyok - biccentettem egy aprót. - Akkor nálam alszol?

Hosszú percekig nem kaptam választ és láttam, hogy rendesen elgondolkodik a kérdésemen. Mit kell ezen átgondolni? Tudom jól, hogy az első csókunk óta vonzódik hozzám, most pedig nem akar élni a lehetőséggel, hogy velem töltsön egy éjszakát? Yuna miatt? Vagy van valakije?

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - motyogta végül, mire muszáj volt rákérdezzek, hogy miért ne lenne jó ötlet. - Mert... mert te Yunával vagy együtt és... nem tudom - motyogta, majd lehajtotta fejét, hiszen időközben még zavarba is jött.

- Mi lenne, ha legalább most az egyszer nem gondolnál Yunára?

- Én próbálok nem rá gondolni, de... - elhallgatott, amikor közelebb léptem hozzá és beharaptam az alsó ajkamat.

- De?

- Nem helyes, amit csinálunk - motyogta, mire megvontam a vállaimat.

- De hiszen nem is csinálunk semmit - paskoltam meg az arca jobb oldalát gyengéden, majd megindultam az ajtó felé, hogy minél hamarabb hozzám érjünk már.

Szerintem nem kell részleteznem, hogy a házamig tartó út némán telt. Én pihentettem a szemeimet, Jimin pedig próbálta elkerülni a baleseteket, ugyanis ma feltűnően nagy volt a forgalom és mindenki hajtott, mint a vadállat, mit sem törődve a lámpákkal, zebrákkal vagy éppen a táblákkal. Többször is káromkodott, amin jót szórakoztam, de igyekeztem úgy viselkedni, mintha nem tartanám viccesnek, ahogy idegeskedik a sok gyökér miatt. Meglepődtem, amikor simán eltalált a házamig, pedig nem járt még sokszor nálam. Ezek szerint akkor jó a memóriája és a tájékozóképessége is.

- Megjöttünk - állította le a kocsit, mire felnyitottam az egyik szememet, hogy rápillantsak.

- Nem akarok felkelni innen - nyafogtam, mire Jimin csak megforgatta a szemeit.

- Akkor itt hagylak! - villantotta ki a fogait, majd kicsatolta az övét és már ki is szállt a kocsimból.

Nyögtem egy hatalmasat, majd félig csukott szemmel kicsatoltam az övemet és kiszálltam én is a járműből. Kezembe nyomta a kulcsot, én pedig lezártam a kocsit és félig aludva nyitottam ki a bejárati ajtómat, majd fosztottam meg magam a cipőmtől és a kabátomtól.

- Kérsz esetleg inni, vagy valami? - kérdeztem meg illedelmesen, mire Jimin csak megrázta a fejét.

- Akkor szerintem menjünk fel a szobámba, mert mindjárt elájulok - nyögtem fel, majd megindultam az emelet felé, mint valami zombi.

- Ugye tudod, hogy csak négy óra van? - kuncogott fel mögöttem, mire megvontam a vállaimat.

- Tudom, viszont az éjszaka semmit sem aludtam, az irodádban pedig alig két órát, ami egyáltalán nem volt elég a szervezetemnek - kapcsoltam fel a lámpát a szobámba. - Bocsánat a kupi miatt, csak azóta nem voltam itthon, mióta anya rosszul lett.

- Ugyan - legyintett egyet. - Az én szobám rosszabb - mondta, még ha tisztában is voltam azzal, hogy csak megnyugtatni próbál.

Biztos vagyok benne, hogy Jimin szobája mindig rendezett és sehol sem hevernek koszos ruhadarabok, nem úgy mint az én szobámban. És szerintem az ágyát is mindig megcsinálja, miután felkel, viszont én még erre is lusta vagyok.

- Mit csinálsz? - kérdezte tőlem, amikor levettem magamról a koszos pólómat.

- Átöltözök - mosolyodtam el.

Jimin próbált nem feltűnően végignézni a fedetlen felsőtestemen, de sajnos nem jött össze neki, sőt még ki is pirult, amikor megpillantotta a hasamon lévő tetkómat. Láttam rajta, hogy meg akarja kérdezni, hogy mikor, miért és mennyiért csináltattam a tetkómat, de mégsem szólt egy szót sem, csupán bámult. Tetszett, hogy ennyire zavarba tudtam hozni csupán a kinézetemmel, akkor vajon mi lenne, ha mondjuk hozzá is érnék?

- Adjak valami tiszta göncöt? Mondjuk szerintem nagyok lesznek rád, de alvásra tökéletesek lesznek.

- O... oké - motyogta, majd lesütötte a szemeit és összekulcsolta a háta mögött a kezeit.

A szekrényemhez léptem és igyekeztem a legszűkebb pólóim közül válogatni, hogy azért még se nézzen ki úgy, mint egy függöny. Végül egy egyszerű pólót vettem elő neki, magamnak pedig egy feketét.

- Valami nadrágot is kérsz? Mondjuk én alsóban szoktam csak aludni.

- Én is - mondta, miközben kigombolta a kockás ingét és gyorsan magára húzta a tőlem kapott fehér pólót.

Pont elég ideig láttam a felsőtestét és igazából a magasságához viszonyítva nem volt sem túlsúlyos, sem túl sovány. Mondjuk régebben sokkal húsosabb volt, de mondta is, hogy muszáj volt lefogynia. Hát nem tudom, én jobban szeretem, ha valakin van mit fogni, de Jiminnek talán elnézem, hogy ilyen a teste, mert igazából tetszik.

- Úgy égnek a szemeim, te jó ég - ásítottam egy hatalmasat, amikor befeküdtem az ágyamba.

- Akkor jót fog tenni egy kis alvás - mosolyodott el, majd bebújt mellém, de konkrétan az ágy másik felébe húzódott.

- Az biztos, főleg, ha közelebb jössz hozzám - suttogtam, majd Jimin felé fordultam.

Nem volt olyan nagyon sötét a szobámban, ki tudtam venni, hogy nagyjából hol fekszik és azt is, hogy szemben fekszik velem. Nyelt egy nagyot, de közelebb csúszott hozzám, mire muszáj volt beharapnom az alsó ajkamat, mer majdnem felnevettem. Túl édes, amikor zavarba jön.

- Örülök, hogy itt vagy velem - suttogtam, mikor kezdett kínos lenni a csend, ami keletkezett közöttünk. - Mármint egyedül szerintem megőrülnék.

- Örülök, hogy itt lehetek - válaszolta, hangján hallani lehetett, hogy mosolyog.

- Ha kialudtam magam, akkor beszélünk az irodában történtekről, jó? - kérdeztem tőle, mire ő csak hümmögött egyet.

Ásítottam ismét egy hatalmasat, majd még közelebb csúsztam Jiminhez, így már összeért a bőrünk, ami mindkettőnkből libabőröket váltott ki. Igazából nagyon bejött, hogy így reagál az érintéseimre és eléggé beindított, amikor beharapta az alsó ajkát, vagy éppen lesütötte a szemeit, plusz elpirult. Nem hinné szerintem senki sem, hogy huszonöt éves létére tud még valaki ilyen ártatlan és zavart lenni, pedig már egy lánya is van. Egy gyönyörű kislánya, aki mindennél jobban szereti és tiszteli. Többször is volt alkalmam kettesben maradni Seoyullal és valahogy mindig az apjánál kötöttünk ki.

- Rendben - válaszolta végül, ezzel kizökkentve engem a gondolataimból.

- Össze vagyok zavarodva, viszont tényleg szükségem van rád - vallottam be őszintén az érzéseimet.

- Itt vagyok és én is össze vagyok zavarodva - simított végig az arcom bal oldalán a lehető leggyengédebben.

Közelebb csúsztam hozzá és a fejemet a mellkasára döntöttem. Hallottam a heves szívverését és muszáj volt elmosolyodjak. Ki gondolta volna, hogy az egykori legjobb haveromból ilyen heves érzelmeket váltok majd ki? Kicsit abszurd, de valamiért még is tetszik. Bal kezemet átdobtam a hasán és úgy húztam közelebb magamhoz, miközben egyre csak azon járt az eszem, hogy ismét meg szeretném csókolni. Ami az irodájában történt... nos nem számítottam arra, hogy ennyire hevesek leszünk mindketten, de akkor rohadtul kívántam és már csak attól is gondjaim támadtak lent, hogy megcsókolt. Eszméletlenül jól csókol. Végig nyaltam ajkaimon és felemeltem a fejemet, hogy Jimin szemeibe tudjak nézni. Tisztában voltam azzal, hogy nem igazán tud mit kezdeni a kialakult helyzettel és igazából én sem tudtam. Sodródtam az árral és nem törődtem az agyammal, ami eszeveszettül tiltakozott az ellen, hogy megint megcsókoljam őt.