– Látogatód érkezett – szólalt bele a telefonba Taeil, miután felvettem azt.

– Kicsoda? – ráncoltam össze a szemöldökeimet, majd a falon lévő órámra pillantottam, ami csak délelőtt fél tizenkettőt mutatott és amúgy sem vártam senkire.

– Barna hajú srác, azt hiszem láttam már itt – mondta, mire a szemöldökeim a homlokom közepére csúsztak. Jungkook?

– Nyugodtan engedd fel – motyogtam, majd bontottam a vonalat és azonnal nekiláttam a rend csinálásnak, hiszen jó pár napja mindent a kanapéra dobálok.

Mióta utoljára Yuna házában jártam, még jobban bedepiztem, pedig lényegében semmi okom nem volt rá. Vagyis de, amit Jungkook akkor mondott nekem, egyszerűen nem tudtam hova tenni. És most egyáltalán miért jött ide? Remélem nem a hétvégi randijukról szeretne velem beszélgetni, mert ahhoz most egyáltalán nincs kedvem. Beletúrtam a hajamba és az ajtóval szembeni falnak támaszkodtam, így vártam a volt feleségem jelenlegi barátjára.

– Szia, bocsi, hogy csak így idejöttem, de... szóval muszáj valakivel beszéljek – sóhajtott fel, majd beletúrt a hajába és várakozva pillantott rám.

– Minden rendben van? – kérdeztem tőle, mire megrázta a fejét és szemei megteltek könnyekkel. – Mi történt? – léptem közelebb hozzá, mert kezdtem rendesen beparázni, hogy valami komoly dologról van szó.

– Anyát rákkal diagnosztizálták – suttogta, hangja pedig még így is megbicsaklott. – Nagyon rosszul érezte magát már napok óta, de azt hittük, hogy csak beteg. De tegnap este majdnem elájult, ezért bevittem a kórházba és azonnal megműtötték. – pillantott fel rám, szemei vörösek voltak és tisztában voltam azzal, hogy egész éjszaka még csak kicsit sem aludt.

– Istenem – motyogtam, majd kicsit sem törődve azzal, hogy mi lesz a reakciója, átöleltem a derekát és szorosan hozzá bújtam. – Nagyon sajnálom, Jungkook. Most is a kórházban van?

– Igen – szipogta. – Apa vele van, viszont nem bírtam már ott lenni, ezért eljöttem hozzád. Yunát nem akarom ezzel terhelni, mert amúgy sem bírja annyira anyát.

– Örülök, hogy ide jöttél – szorítottam a lehető legszorosabban magamhoz. – És mit mondtak az orvosok?

– Lényegében semmit, csak azt, hogy korábban orvoshoz kellett volna fordulnunk, mert lehet, hogy elkéstünk – csuklott meg ismét a hangja.

Elhajoltam tőle annyira, hogy szemeibe tudjak nézni, a szívem pedig majd meg akart szakadni, amint megpillantottam a könnyes, piros és feldagadt szempárt. Jungkook gyönyörűen és vidáman csillogó szemeinek most nyoma sem volt. Olyan törékeny és kétségbeesett volt, mint még soha és ez nagyon megrémített. Letöröltem a könnyeit az arcáról, majd odavezettem a kanapéhoz és leültem mellé. Nem tudtam, hogy mit kellene mondjak neki, mert sosem voltam jó a vigasztalásban, de szerintem most az is jól esik neki, hogy valaki meghallgatja. Nem engedtem el a kezeit, szorosan fogtam és próbáltam életet lehelni a jéghideg ujjaiba.

– Kérsz egy kávét? Vagy valami ennit? A portán van fánk és azt hiszem, hogy pogácsa is.

– Nem kérek semmit, de azért köszönöm. Nem hiszem, hogy most bármi is képes lenne lecsúszni a torkomon. – vett egy mély levegőt és ismét lehajtotta a fejét.

– Muszáj lesz enned valamit. Mikor ittál egyáltalán utoljára? Nem akarom, hogy rosszul legyél. – nyúltam az álla alá, így muszáj volt felvennie velem a szemkontaktust, amit eddig feltűnően került.

– Nem tudom, régen – motyogta, mire rosszallóan megráztam a fejem.

– Akkor hozok neked egy fánkot és egy csésze kávét, rendben? – mosolyodtam el, mire bólintott egy aprót. – Sietek! – mondtam, mielőtt még elhagytam volna az irodámat.

Szerintem utoljára akkor siethettem így, amikor Yuna felhívott, hogy Seoyul kórházban van, viszont azt nem árulta el, hogy mi történt vele pontosan. Most pedig Jungkook miatt rohanok, mert nem akarom, hogy sokáig egyedül maradjon. Tudom, hogy most társaságra van szüksége és kicsit sem érdekel, hogy a munkahelyemen vagyunk és dolgoznom kellene. Jungkook és az állapota most sokkal fontosabb, mint bármi más ezen a világon. Taeil gyanakvóan méregetett, amikor kezembe vettem négy fánkot és egy kávét. Nem szólt semmit, de tisztában voltam azzal, hogy majd erről még beszélni fogunk, de nem most. Szerintem alig öt perc alatt vissza is értem az irodámba és hatalmas kő esett le a szívemről, amikor Jungkook még mindig a kanapén ült, ugyan abban a pózban, mint amikor magára hagytam. Attól féltem, hogy nem lesz itt, mire visszaérek, akkor pedig nem is tudom, hogy mit csináltam volna.

– A biztonság kedvéért többet hoztam, hátha ízlik – mosolyodtam el, majd elétoltam a kis tálcát, amin ott díszelegtek a fánkok.

– Köszönöm – erőltetett magára egy apró mosolyt, de látszott rajta, hogy egyáltalán nem volt őszinte.

Nem szólt egy szót sem, némán csipegette a csokis fánkot, miközben magam elé meredt. Szeretném tudni, hogy mi jár a fejében, de nem akartam túlságosan erőszakos lenni. Amiről szeretne, arról majd biztosan beszámol, nem fogok erősködni, mert nem akarom, hogy ismét sírjon. Gimiben egyszer sem láttam sírni, sőt ez volt az első alkalom és közel álltam ahhoz, hogy én is könnyeket hullajtsak. Jungkook egy nagyon erős férfi, de a szülei mindennél fontosabbak számára, főleg az édesanyja. Remélem minden rendben lesz vele, meggyógyítják és nem történik semmi végzetes dolog.

– Kérsz még? – kérdeztem tőle, de ő csak megrázta a fejét. Mindegy, legalább egy fánkot elrágcsált és a kávét is megitta.

– Nem zavarok? Nem akarlak visszatartani a munkában, csak... – nem hagytam neki, hogy befejezze a mondatát, mert a szavába vágtam.

– Nem zavarsz! Fontosabb vagy, mint a munkám, szóval még csak ne is gondolj ilyenekre, rendben? – nyúltam a kezéért majd gyengéden megszorítottam azt biztatásként.

– Rendben – mosolyodott el és most az egyszer nem hamis vagy éppen erőltetett mosoly volt.

– Ha tudom, hogy anya nem csak simán beteg, akkor már régen bevittem volna a kórházba. Nem vártam volna ennyit és nem ültem volna tétlenül, miközben egyre rosszabbul lett.

– Nem tudhattad, hogy mi áll a háttérben, Jungkook. Fölösleges ez miatt saját magadat okolnod, mert ez nem a te hibád, oké? Amint tudtad bevitted őt a kórházba és hidd el, hogy ott majd mindent megtesznek azért, hogy meggyógyítsák. Ha anyud is olyan erős, mint amilyen te vagy, akkor nem lesz semmi probléma. – mondtam és minden egyes szavamat komolyan gondoltam.

– Nem is vagyok erős – motyogta zavartan.

– Nem-e? Te vagy a legerősebb ember, akivel valaha találkoztam, Jungkook. Még akkor sem sírtál, amikor eltörted a kulcscsontod.

– Mert sokkban voltam. Annyira lefagytam, hogy fel sem fogtam, hogy mi történik velem! – mentegetőzött.

– Aha, persze. Én meg már egy szomorú film miatt is képes vagyok elbőgni magam, szóval szerintem igazam van és ezt neked is be kellene ismerned.

– Megölelsz megint? – nyelt egy aprót, miután kimondta ezt a két szót.

Meg sem próbáltam elrejteni a meglepődöttségemet, de eszem ágában sem volt visszautasítani az ajánlatát. A csuklójánál fogva húztam közelebb magamhoz, majd mosolyogva öleltem át. Vett egy mély levegőt, majd motyogott valamit, de nem hallottam, hiszen időközben a szívem olyan hangosan kezdett dobogni, hogy szerintem még a lenti portán is hallani lehetett. Nem tehetek róla, de ezt váltja ki belőlem Jungkook. A hátát kezdtem simogatni, hogy megpróbáljam teljesen lenyugtatni, ő pedig még szorosabban hozzám bújt, szóval ezek szerint élvezte a törődésemet. Olyan ártatlan volt és törékeny, hogy a szívem szakadt meg érte.

– Minden rendben lesz, Jungkook – suttogtam, mire éreztem, hogy bólint egy aprót.

– Köszönöm – motyogta, mire muszáj volt elmosolyodjak.

Most már nem sírt, nem szipogott és a szívverése is lelassult. Nagyon örültem neki, hogy sikerült lenyugtatnom egy kicsit, még ha nem is tudok neki úgy segíteni, ahogy valóban szeretném. Nyeltem egy aprót, amikor megéreztem az ajkát a nyakam jobb oldalán. Hasam görcsbe rándult és próbáltam úgy csinálni, mintha nem éreztem volna, hogy megpuszilta a nyakamat.

– Jimin – suttogta, de egyszerűen képtelen voltam arra, hogy válaszoljak neki, ezért inkább csak hümmögtem egyet. – Kérlek, tereld el a figyelmemet – suttogta, a meleg lehelete miatt pedig az egész testem libabőrös lett.

– Hogyan? – kérdeztem, majd elhajoltam tőle, hogy szemeibe nézhessek. 

Nem szólt semmit, csak tekintetét az ajkaimra vezette. Vettem egy mély levegőt és megráztam a fejem. Nem lehet, bármennyire is akarom, nem szabad, mert Jungkook Yunával van együtt és őt szereti. Most elveszett és rettenetesen kétségbeesett,  de attól még nem csalhatja meg ismét a volt feleségemet.

– Nem lehet – ráztam meg ismét a fejem, mire kérdőn pillantott rám. – Inkább keresd meg Yunát – húzódtam el tőle, majd fel is álltam a kanapéról, hogy ne legyek Jungkook közelében.

A fenébe, mindjárt felrobbanok. Nem szabadott volna ilyen közel kerüljek hozzá, a nyakam meg még mindig bizsereg és érzem Jungkook ajkainak nyomát.

– De engem nem érdekel Yuna – állt fel ő is a kanapéról, majd megindult felém. – Jelenleg komolyan nem érdekel. Kérlek, tereld el a figyelmem, mert meg fogok őrülni. – könyörgött, nekem pedig muszáj volt a számon venni a levegőt, mert attól féltem, hogy mindjárt elájulok.

Hátam a falnak nyomódott és most olyan kicsinek éreztem az irodámat, pedig valójában nem volt az. Most még is olyan kevés volt a hely és nem tudtam tovább menekülni Jungkook elől, aki időközben ismét elém ért. Megint rettenetesen közel volt hozzám, én pedig nem tudtam menekülni. Tovább kérlelt, hogy tereljem el a figyelmét, bennem pedig kettős érzések kavarogtak. Az egyik felem azt akarta, hogy most azonnal vessem rá magam Jungkookra és csókoljam ki belőle még a szuszt is, a másik felem viszont azt akarta, hogy küldjem el és többet szóba se álljak vele. De hogyan tudnám megtenni a második verziót? Nem bírnám magam sehogy sem távol tartani Jungkooktól, mert a volt feleségemmel jár. Miért kellett pont Yunával összejönnie? Miért nem talált magának valaki mást? Akkor most nem gondolkoznék ilyeneken, mert már biztosan rávetettem volna magam.

– Jimin, szükségem van rád – suttogta, én pedig lehunytam a szemeimet és ha ezt nem ilyen körülmények között mondja nekem, akkor szerintem már rég elolvadtam volna.

De a hangja olyan kétségbeesett volt, hogy egyszerűen képtelen voltam neki nemet mondani. Jungkooknak nem lehet nemet mondani, főleg ha ilyen jól néz ki. Az volt a legnagyobb bajom, hogy az irodámban voltunk és nem akartam, hogy bárki bármit lásson, illetve halljon abból, ami itt zajlik közöttünk. Az ajtóhoz léptem és a biztonság kedvéért bezártam, hogy ha valaki be akar majd jönni, akkor legalább meghalljuk. Nem tudtam, hogy még is mit kellene tegyek, a kezeim úgy remegtek, mintha elvonási tüneteim lennének, sőt még a lábaimon is nehezen bírtam megállni.

– Biztos, hogy ezt szeretnéd? – kérdeztem tőle, mire bólintott egyet. – Biztosan meg szeretnéd csalni Yunát? Ismét? – nyeltem egy aprót, amikor elé értem és felpillantottam rá. Igen, határozottan le akartam beszélni arról, hogy ezt tegyük, de a tekintetéből kiindulva halálosan komolyan gondolta, hogy tereljem el a figyelmét.

– Kérlek, Jimin – hajtotta le a fejét, mire bólintottam egyet, majd megragadtam a kezét és a kanapéhoz vezettem.

Mindketten leültünk oda, én pedig rettenetesen feszengtem, de azért igyekeztem tartani magam, még ha ez nem is igazán ment. Főleg azután nem, hogy beharapott ajkakkal rám nézett, majd közelebb csúszott hozzám. Mielőtt még bármit csinálhatott volna, ismét átöleltem őt és ezzel is csak egy kis időt szerettem volna húzni, mert forgott velem az egész irodám, akárhányszor arra gondoltam, hogy komolyan azt akarja, hogy tereljem el a figyelmét.

– Olyan gyorsan dobog a szíved – suttogta, mire nyelnem kellett egy aprót. Igen, miattad dobog ilyen gyorsan. – Miattam?

– Szerinted?

– Szerintem igen – villantotta ki a fogait.

Hosszú percekig csak bámultuk egymást, próbáltam összegyűjteni a bátorságomat, de valamiért képtelen voltam kezdeményezni. Kicsit bűntudatom volt, hogy Jungkook velem fogja megcsalni Yunát, de erről nem én tehetek, igaz? Én nem tehetek arról, hogy hozzám jött vigasztalásért és nem a barátnőjéhez. Olyan bonyolultnak tűnik az egész és nagyon zavarosnak, de mikor megéreztem Jungkook ajkait az enyémeknél, minden gondolat elszállt a fejemből. Kicsit megkönnyebbültem, hogy ő csókolt meg engem, hiszen az első alkalomkor én vetettem rá magam, de csak azért mert részeg voltam. Most viszont mindketten józanok vagyunk, viszont Jungkooknak szüksége van rám, ahogy azt ő is fogalmazta, én pedig túlságosan vonzódom hozzá, ezért képtelen vagyok leállítani.

Ajkait mozgatni kezdte, nekem pedig nehezemre esett nem felnyögni. Olyan rég óta várok már arra, hogy ismét érezzem az ajkait és most végre megtörtént. Az ölébe másztam, miközben egyre gyorsabban diktálta a tempót, a nadrágomban pedig már ettől gondok támadtak. A derekamnál fogva közelebb húzott magához, én pedig bevezettem a kezeimet a pólója alá és apró köröket rajzoltam a felhevült bőrére. Ő volt az aki elmélyítette a csókot, nekem pedig muszáj volt felnyögjek, amikor megéreztem nyelvét az alsó ajkamon. Meglepett, hogy ennyire szinkronban vagyunk, de egyszerre nyúltunk Jungkook pólójáért, hogy levegyük róla, mert mindketten többet akartunk.

– Istenem, Jimin – sóhajtott fel, amikor nyakát vettem célba és igyekeztem a lehető leglassabban csinálni mindent, mert valóban azt szerettem volna, hogy ne gondoljon semmire, csak élvezze a pillanatot és az érintéseimet. – Azóta vágyom erre, mióta megcsókoltál – mélyesztette bele ujjait a csípőm két oldalába, mire muszáj volt összeszorítanom a combjaimat, hiszen rendesen gondok adódtak odalent.

– Én is – nyomtam két puszit a kulcscsontjára, majd áttértem a felső testére és a létező összes porcikáját benedvesítettem.

– Miért nem találkozhattunk újra előbb? – nyúlt az állam alá, így arra kényszerített, hogy a szemeibe nézzek.

– Én is ezt kérdezem minden egyes nap – rajzoltam végig az izmait az ujjaimmal. Sokkal izmosabb, mint azt gondoltam és ez teljesen megbolondít.

Mielőtt még bármit mondhatott volna ismét az ajkaira tapadtam és most én voltan az, aki elmélyítette a csókot. Végig nyaltam az ajkain, majd átdugtam a nyelvemet a szájába, közben pedig mozgatni kezdtem a csípőmet, mire egyszerre nyögtünk fel mindketten. Ha most nem az irodámban lennénk, akkor biztosan a nadrágjától is megfosztottam volna, de bármennyire is be voltam indulva, nem volt annyi bátorságom, hogy a csókolózásnál többet csináljak. Vajon akarja? Vagy csak csókolózni szeretett volna? Kezeit levezette a fenekemhez, majd gyengéden megmarkolta azt, én pedig behunytam a szemeimet, mert képtelen voltam Jungkook helyes arcát nézni.

– Munka után átjössz hozzám? – kérdezte. – Nem akarok egyedül lenni és a kórházba sem szeretnék még visszamenni.

– Persze, hogy átmegyek – bólintottam egyet.

Levezettem a szemeimet Jungkook felső testére, mert eddig még nem volt lehetőségem megnézni, csak megérinteni. Beharaptam az alsó ajkaimat, hiszen rohadtul tetszett a látvány. Főleg, hogy az ölében ültem és éreztem, hogy már ő sincs nyugalmi állapotban. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy egy fiúval fogok csókolózni – aki történetesen az egyik gimis haverom – és jobban fogom élvezni, mint az eddigi éveim során mindent összegezve. Jól elmentette ezt a pillanatot a fejembe, mert ki tudja, hogy egyáltalán fog-e még ilyesmi történni velem. Vajon Jungkookkal ezek után milyen lesz a kapcsolatunk? Megint közli velem, hogy hiba volt ezt tennünk? Nagyon remélem, hogy nem, mert nem akarok ismét depressziós lenni, amiért megint csak kihasznált. De hát azt mondta, hogy szüksége van rám, csak nem hazudna ilyet, igaz? Bízok benne és tudom, hogy nem tenne olyat velem, de bennem van azért a kétely, miszerint csak arra kellettem neki, hogy kielégítsem a vágyait, ha már Yuna nem tette.