– Szerintem jobb, ha megyünk – másztam le a bárszékről olyan nagy lendülettel, hogy azt majdnem fel is borítottam.

– Várj! – ragadta meg a csuklómat Jungkook és bármennyire is nem akartam, muszáj volt megállnom neki.

Kérdőn pillantottam rá, látszott rajta, hogy azért ivott már, hiszen bármennyire is nem akarta, akkor is ott bujkált az apró mosoly a szája szélén.

– Engem nem zavar, hogy nem vagy heteró – nyögte ki végül, mire összeráncoltam a szemöldökeimet. – Mármint, tudod... szóval engem nem zavar, ha fiúval jössz össze és nem lánnyal, ez a te döntésed, én meg tiszteletben tartom, rendben?

– Aha – nyögtem ki, bár egyáltalán nem erre a reakcióra számítottam.

– Ugye nem fog változni közöttünk semmi? Jimin, nekem nagyon fontos vagy és nem akarlak elveszíteni. – engedte el végre a csuklómat.

– Nem fog – nyeltem egy aprót, majd hátat fordítottam neki és amilyen gyorsan csak tudtam, a kocsimhoz siettem.

Nem fogja zavarni, ha fiúval vagyok együtt? Komolyan? Hogy lehet valaki ilyen ostoba? Több utalást is tettem arra, hogy rohadtul bejön nekem, de ezek szerint egyik fülén be, a másikon meg ki mentek az információk. Mérges és csalódott is vagyok egyben, egyszerűen nem tudom, hogy most mihez kezdhetnék. Nyilván nem mondhatom el neki, hogy tetszik és a csókunk olyan szintű érzelmeket váltott ki belőlem, mint még soha  semmi, de azt sem tudom elképzelni, hogy sokáig tudom még ezt a barátságot, vagy mit folytatni. Egyre nehezebben tudom mellette visszafogni magam és ez nagyon nincs jól.

– Akkor most hazaviszel? – jelent meg mellettem Jungkook, mire bólintottam egy aprót. – Rendben.

Nem válaszoltam semmit, csak beszálltam a kormány mögé és megvártam, amíg ő is ezt teszi. Az út a házáig némán telt, meg sem próbált beszélni velem, mert szerintem neki is leesett, hogy nincsen jó kedvem és igaza is volt. Pocsék kedvem volt, méghozzá miatta és a nyomorult életem miatt. Felém pillantott, amikor megérkeztünk a háza elé, én pedig legszívesebben rá sem néztem volna, de azért annyira bunkó nem akartam lenni, szóval felvettem vele a szemkontaktust.

– Köszönöm, hogy jobb kedvre derítettél és, hogy hazahoztál – mosolyodott el, mire az én ajkaim is felfele görbültek. A fenébe, nem bírok flegma lenni, ha így mosolyog rám.

– Ugyan – legyintettem egyet. – Remélem minden helyre jön közted és Yuna között.

– Én is nagyon remélem! – villantotta ki fogait, majd kiszállt a kocsimból.

Némán figyeltem, ahogy besétál a lakásába és igyekeztem minden porcikáját szemügyre venni. Miért néz ki ilyen jól? Hosszú percekig még bámultam a bejáratát, ahol eltűnt, de aztán úgy döntöttem, hogy ideje lenne menni, nehogy észrevegye, hogy még mindig itt vagyok. Bekapcsoltam a rádiót és jó hangosra felhangosítottam, hogy még véletlenül se tudjak a gondolataimra koncentrálni, mert szerintem simán belehajtottam volna egy fába, vagy mondjuk egy árokba.

– Megjöttem – kiáltottam el magam, hiszen már kintről láttam, hogy égnek a lámpák.

– Merre voltál? – tette karba kezeit anyám.

– Neked is, szia – forgattam meg a szemeimet, majd a konyha felé vettem az irányt, hiszen időközben rendesen megéheztem.

– Merre voltál? Yunával? – jött utánam és kezdett egyre jobban idegesíteni.

– Nem, anya! – csattantam fel. – És ha vele lettem volna, akkor mi van? Akadj már le róla, basszus! – csaptam be idegesen a hűtőt, miután kivettem belőle a tejet.

– Ne beszélj így velem, Jimin – mondta komoran, mire megvontam a vállaimat.

– Jungkookkal voltam, ha ennyire nagyon érdekel – vettem elő a müzlit is, majd kerestem magamnak egy tálat és elkészítettem a vacsorámat.

– Jungkook? Milyen Jungkook?

– Az egyik legjobb gimis haverom, tudod... – motyogtam neki tele szájjal, mert azt tudom, hogy mennyire utálja.

– Na, nem is tudtam, hogy ismét jóban lettetek – könyökölt velem szemben a pultra, én pedig teljesen úgy éreztem, mintha egy kihallgatáson lennék.

– Pár hete összefutottunk és azóta többször is találkoztunk – mondtam neki, mire ő csak bólintott egyet.

– Meghívhatnád ide is, már amúgy is régen találkoztam vele – mondta, mire illedelmesen elutasítottam az ajánlatát.

Na, még mit nem. Az kellene, hogy leégessen Jungkook előtt is és szerencsétlent kérdésekkel lepje el. Meg ugye fent áll annak is a veszélye, hogy felhozza Yunát, abból meg szerintem semmi jó nem jönne ki, szóval egy darabig még biztosan nem fog találkozni Jungkookkal az is biztos.

Miután befaltam két tál müzlit, az emeletre menekültem anyám elől és úgy döntöttem, hogy veszek egy forró fürdőt. Természetesen Jungkookon agyaltam, plusz azon, hogy el kellene menjek egy buliba és fel kellene szedjek valakit magamnak. Muszáj valahogyan eltereljem a figyelmem róla, mert tényleg az idegösszeomlás szélén állok neki köszönhetően. Végül arra jutottam, hogy péntek este meglátogatom az egyik meleg bárt, hátha találok valakit magamnak. Rendesen zavarba jöttem, miközben ezeken agyaltam, hiszen azért még is csak van egy lányom és már huszonöt éves vagyok. Kicsit úgy érzem, mintha az eddigi éveimet elpazaroltam volna, ez miatt pedig ismét rossz kedvem lett. Nem maradtam sokáig a kádban, mert a nagy csendben túl sokat agyaltam. Miután befeküdtem az ágyamba, kezembe vettem a laptopot és utána néztem, hogy még is merre találok meleg bárt a közelben, ami nem putri hely. Kapásból hármat bedobott, de abból egyet azonnal ki is zártam, ugyanis gettó környéken volt. Így maradt kettő, az egyik kocsival fél órára volt, a másik viszont egy kicsit közelebb. Átnéztem a nyitvatartást és az árakat, majd a közelebbi mellett döntöttem, hiszen az majdnem a központban volt, a másik pedig egy mellékutcában. Nem tehetek róla, de rendesen lázba jöttem, ahogy a képeket nézegettem és már alig vártam, hogy péntek legyen. Remélem Jungkook nem akkor akarja randira vinni Yunát, mert akkor nem tudok vigyázni Seoyulra. Majd ezt megbeszélem vele, mondjuk nem mondom el neki, hogy miért nem jó a péntek, mert nem tartozik rá, meg szerintem amúgy sem érdekli.

Laptopommal ölemben nyomott el az álom, reggel pedig az ébresztőm fülsiketítő hangjára riadtam fel. Majdnem leborítottam az ágyamról a laptopom, de szerencsére még időben észbe kaptam és megfogtam. A nyakam rettenetesen fájt, sikeresen elaludtam és úgy éreztem magam, mintha egy zombi lennék. Kellett pár perc, míg realizálni tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány, majd kimásztam az ágyból és a szokásosnál elegánsabb ruhára esett a választásom. Mivel irodában dolgozok, így eddig is fehér inget, illetve vászon nadrágot viseltem, viszont ma zakót és nyakkendőt is vettem fel. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de elhatároztam, hogy nem fogok tovább depressziózni és sajnáltatni magam. Teszek azért, hogy pénteken összeszedjek magamnak valakit és végre boldog legyek. Jungkookot pedig el kell felejtenem, mert ő Yunát szereti és teljes mértékben heteró.

– Szép jó reggelt! – üdvözöltem anyát és apát, akik éppen reggeliztek a konyhában.

– Neked is, fiam – válaszolta apa, anya viszont csak összeráncolt szemöldökökkel bámult engem.

– Mi ez a jó kedv? – kérdezte, mire megvontam a vállaimat.

– Kialudtam magam és végre nem bal lábbal keltem fel – magyaráztam, majd kivettem egy tányért magamnak és leültem közéjük.

– Ennek nagyon örülök – mosolygott anya őszintén. Mikor is tette ezt utoljára?

Nem is tudom, hogy mikor beszélgettem utoljára ilyen jót a szüleimmel, anélkül hogy összevesztünk volna. Anya feltűnően kedves volt velem, de nem bántam, mert most tényleg elhatároztam, hogy én leszek a világ legpozitívabb embere. Ezt egészen addig sikerült is betartsam, amíg be nem értem az irodámba. Kaptam egy üzenetet Jungkooktól, ahol leírta, hogy pénteken viszi el vacsorázni Yunát, szóval akkor kellene vigyáznom Seoyulra. Idegesen ütöttem bele az asztalomba, majd káromkodni kezdtem, hogy hogyan lehetek ilyen szerencsétlen. A végén pedig oda jutottam el, hogy felidegesítettem magam és üzenetben akadtam ki Jungkooknak.

Jimin
Bocsánat, de nekem a
péntek este nem jó. Nem
leszek otthon, szóval nem
tudok Seoyulra vigyázni.

Jungkook
Oh, miért nem érsz rá?
Merre leszel?

Jimin
Az mindegy...

Jungkook
Foglaltam asztalt péntekre,
de akkor megpróbálom
áttenni szombatra.

Jimin
Rendben, ahogy akarod.

Jungkook
Minden rendben van?

Jimin
Ja, miért ne lenne? 😂

Jungkook
Nem tudom, fura vagy

Jimin
Csak dolgozom. Ennyi az
egész. Szép napot,
Jeongguk!

Majdnem felnevettem azon, hogy így szólítottam. Tisztában voltam azzal, hogy utálja, ha így szólítsák, de valamiért bunkózni volt kedvem. Elrontotta a pozitívan induló reggelemet, szóval megérdemli, hogy bunkó legyek vele. Most úgy érzem magam, mintha egy gimis lennék, de bevallom őszintén, hogy tetszik. Azért nem vagyok még olyan öreg, hogy ne mehessek bulikba és, hogy ne szedjek fel magamnak valakit, csak úgy. Értem én, hogy van egy lányom – akit mindennél és mindenkinél jobban szeretek –, de attól még élni akarom az életemet. Yuna mellett olyan volt, mintha egy egyházban éltem volna, hiszen nem engedte, hogy igyak, hogy bárkivel is találkozzak és, hogy nélküle bárhova is menjek. Milyen ember az ilyen? Olyan hülye voltam, hogy így elrontottam az életem, de még nincs késő, még rendbe hozhatok mindent és végre boldog lehetek. Remélem, hogy pénteken valóban találkozok valakivel, aki kedves lesz velem és nem csak dugni akar majd velem.

Gondolatmenetemből a csörgő telefonom szakított ki, a telefonom kijelzőjén, pedig Jungkook neve jelent meg. Mérlegeltem a helyzetet, hogy vegyem-e fel neki, vagy ne... De szórakozni akartam vele, így nem nyomtam ki, hanem a fülemhez emeltem a készüléket és beleszóltam, mintha nem tudnám, hogy ő hív éppen.

– Én vagyok az, Jungkook – mondta.

– Jaaa, igen – kuncogtam el magam. – Mizu?

– Sikerült áttenni szombatra az asztal foglalást.

– Ez remek hír – erőltettem magamra egy apró mosolyt, de szerintem a hangomból hallani lehetett, hogy nem gondoltam komolyan.

– Igen, azt hiszem – motyogta. – Miért írtad, hogy Jeongguk? Tudod, hogy utálom.

– Igen, tudom.

– Akkor meg? – nevetett fel, nekem pedig muszáj volt felkuncogjak.

– Direkt volt, hogy húzzam az agyad – vontam meg a vállaimat, bár ezt ő nem láthatta.

– Ha még egyszer így szólítasz, kénytelen leszek megütni téged – mondta, de hangján hallani lehetett, hogy mosolyog.

– Jeongguk, Jeongguk, Jeongguk, Jeongguk – mondtam ki párszor a rendes nevét, mire hallottam, hogy mély levegőt vesz.

– Ha most ott lennék, komolyan megütnélek – jelentette ki.

– Kezdem azt hinni, hogy felizgulsz, ha valaki Jeongguknak hív – mondtam ki szándékosan még egyszer, majd beharaptam alsó ajkamat, nehogy elnevessem magam.

– Csak akkor, ha te mondod – mondta, mire szemeim hatalmasra tágultak.

Hogy mi?

Nyeltem egy hatalmasat és éreztem, hogy szívem heves dobogásba kezd, plusz a hőmérséklet is felment pár fokkal. A vonal mások oldalán is síri csend volt, én pedig nem tudtam, hogy ezt most komolyan gondolta-e, vagy csak viccnek szánta? Ilyenekkel ne viccelődjön, mert közel álltam most is hozzá, hogy mindent kitálaljak neki és elmondjam, hogy mennyire meg szeretném ismét csókolni, illetve, hogy mennyire tetszik nekem. Megköszörülte a torkát, majd közölte, hogy leteszi a telefont, mert mennie kell. Nem ellenkeztem, igazából a fejemben még ekkor is az az egy mondat visszhangzott és egyszerűen nem tudtam hova tenni.

Jungkook komolyan azt mondta, hogy felizgatja, ha Jeongguknak hívom?