Kicsit feszengve éreztem magam, amikor Seoyullal és Jungkookkal elindultunk fagyizni az én kocsimmal. Lányomat beültettem a gyerekülésébe, becsatoltam, majd a volán mögé ültem. Jungkook elkényelmesedett az anyós ülésen és figyelemmel kísérte minden mozdulatomat, ami egy kicsit zavarbaejtő volt, főleg mert még akkor is nézett, amikor már elindultunk.

– Mi az? – pillantottam rá, mikor már beütöttem a GPS-be a fagyizó címet, ahova megyünk.

– Semmi, csak édes vagy, amikor koncentrálsz – jegyezte meg, mire száz százalékban biztos vagyok, hogy elpirulhattam.

– Hát... ilyet sem mondtak még nekem – válaszoltam zavartan, majd felkapcsoltam a rádiót, hogy ne kelljen tovább folytatnom a beszélgetést Jungkookkal, de úgy tűnt, hogy most beszédes kedvében van, hiszen azonnal ki is kapcsolta azt, így ismét síri csend telepedett a kocsira.

– Meg sem köszönöd, hogy kiálltam melletted Yunával szemben? – villantotta ki fogait, mire nagyokat pislogva pillantottam rá.

– Miért kellene megköszönnöm? Nem kellett volna kiállj mellettem, egyedül is meg tudom védeni magam, viszont rád most rendesen besértődött, szóval engesztelheted majd ki valamivel.

– Amúgy is ez volt a véleményem, szóval lényegében nem álltam ki melletted. Ma tényleg messzire ment és ha ezt senki sem közli vele, akkor túl messzire fog menni. – magyarázta, mire felkuncogtam.

– Már rég túl messzire ment, ezzel szerintem te is tisztában vagy.

– Jó... lehet – sóhajtott fel. – Szóval most remélem veszel nekem fagyi kelyhet, mert nem hoztam magammal pénzt és rettentően szomorú vagyok, amiért Yuna megsértődött rám! – mondta drámaian, kezét pedig még a szívéhez is emelte, hogy még hatásosabb legyen a színjátéka.

– Nem is tudtam, hogy két kisgyerekkel indultam útnak – forgattam meg a szemeimet, mire Jungkook és a hátsó ülésen ülő Seoyul is egyszerre csattant fel, hogy ő márpedig nem is kisgyerek.

– Te még az vagy, tökmag, én viszont már nem! – szólt hátra a mellettem ülő nevetve, mire lányom eljátszotta, hogy vérig lett sértve.

Az út további része némán telt, én az útra koncentráltam, Jungkook az elsuhanó utcákat tanulmányozta, Seoyul pedig dúdolt valamit, amire nem sikerült rájöjjek, hogy még is melyik szám az. Nagyjából negyed óra múlva oda is értünk, szerencsénkre alig voltak rajtunk kívül páran a fagyizóban, így választási lehetőségeink is voltak, hogy hol szeretnénk helyet foglalni. A végső választás az emelet egyik legeldugottabb asztalkájára esett – amit Seoyul választott ki, – de a kilátás igazán szép volt az utcára és a kis fagyizót is teljesen be lehetett látni.

Azt hittem, hogy a lányom majd egy gombócot kér, viszont amikor a pult mögött álló fiatal lánynak sorolni kezdte, hogy mit kér, az állam jóformán a földet súrolta. Rá is szóltam, hogy szerintem elég lesz egy gombóc is, de ő hisztizni kezdett, aminek az lett a vége, hogy megegyeztünk a kettő és fél gombócban. Nagyon rendes volt az ott dolgozó, hiszen belement abba, hogy feles gombócokat is kaphasson Seoyul, amiket amúgy nem is lehetne. Jungkook persze kuncogva figyelte, ahogy veszekszünk, nem hogy kiállt volna mellettem. Most bezzeg nem, amikor elvártam volna, amikor meg nem kell, akkor meg játssza a nagy hőst. Én csak egy gombócot kértem, nem volt igazán kedvem most a fagyihoz, ezért egy epressel be is értem, míg Jungkook szintén többet kért. Durva, de pont a három kedvencemre esett a választása; csokira, zöldalmára és oreósra.

– Jó választások – kacsintottam egyet neki, mikor már visszaindultunk az asztalunk felé. – Pont ez a három kedvencem.

– Kérsz? – kérdezte, mire megráztam a fejem, de utána meg is bántam, hogy ezt a jó lehetőséget elhalasztottam.

Visszaültünk a helyünkre, majd Seoyul mesélni kezdett az oviról és, hogy mennyire utálja most , amiért lelökte Sojung az egyik mászókáról. Kiderült, hogy féltékeny volt a lányomra, ezért lökte le onnan. Durva, hogy mik vannak óvodában, igaz? Párszor összenéztünk Jungkookkal és ő is ugyan olyan jót szórakozott Seoyul hatalmas problémáin, akárcsak én. Komolyan mondom, hogy olyan nagy hitelességgel előadta a hattyú halálát, hogy egy pillanatra valóban elgondolkoztam azon, hogy nekem is ekkora gondjaim voltak ennyi évesen? Sajnos már nem emlékszem az ovis korszakomra, de egy jelenet nagyon megmaradt bennem. Az a bizonyos esemény pedig az volt, amikor megpusziltam az egyik fiú csoport társamat, amiért nekem adta az ebédhez járó csokiját. Nyeltem egy hatalmasat, hiszen eddig nem is nyílvánítottam ekkora hangsúlyt ennek az apró puszinak, de hát basszus... életemben először – a szüleimen és a rokonaimon kívül – egy fiút pusziltam meg? Sikeresen félre is nyeltem a fagyimat, majd egy kisebb köhögő roham tört rám. Seoyul és Jungkook is aggódva figyelte végig a fuldoklásom, majd miután rendeztem vonásaimat, elnézést kértem tőlük, vagyis inkább Jungkooktól.

– Minden rendben van? – kérdezte a velem szemben ülő és még mindig aggódva figyelt engem.

– Igen, csak félrenyeltem – erőltettem magamra egy apró mosolyt. – Huh, már is ennyi az idő? – pillantottam a telefonomra, ami igazából csak fél ötöt mutatott, de magányra volt szükségem, ezért úgy döntöttem, hogy bármennyire is élvezem a lányom és Jungkook társaságát, haza fuvarozom őket, majd én is visszamegyek a szüleimhez, hogy ismét órákon át feküdjek az ágyamon és legalább háromszor újra gondoljam az életemet.

– De... – szólalt meg Seoyul, viszont én leintettem és már fel is pattantam a székemről.

– Holnap sajnos korán kelek, ezért hazaviszlek gyorsan titeket – húztam magamra a kabátomat, majd végre felkelt az asztaltól Jungkook, a lányomat pedig egy egyszerű mozdulattal kezembe vettem és egészen a kocsiig le sem tettem.

– Mi ez a nagy sietség? Történt valami, amiért így lerázol? – kérdezte Jungkook, amikor már beindítottam a kocsit.

– Ja, nem... Dehogy is, nem történt semmi... Csak holnap korán kelek és hát igen  ennyi történt csak. – dadogtam össze-vissza és szerintem ha eddig hitt nekem, most már biztosan tudja, hogy hazudom.

Viszont nem szólt semmit, csak bólintott egyet, majd az utat kezdte figyelni és lényegében egyikünk sem szólalt meg egészen Yuna házáig. Nem tudtam, hogy be kellene-e őket kísérjem a házba, vagy ketten is megoldják a dolgot, ezért kíváncsian figyeltem Jungkookot, amikor megálltam a ház előtt. Kicsatolta a biztonsági övét, de még mielőtt kiszállt volna mellőlem, rám pillantott.

– Nem tetszik, hogy ilyen hirtelen ilyen más lettél – mondta, miközben felvette velem a szemkontaktust.

– Bocsánat, én csak... szóval mi lenne, ha bekísérnéd Seoyult és ezt majd akkor beszélnénk meg, ha kettesben leszünk? Akkor talán elmondom, hogy mi van. – mondtam a szokásosnál egy kicsit halkabban, bár szerintem a lányom még így is hallotta, mégha nem is értette, hogy miről beszélünk pontosan.

– Nem vársz meg most? Szerintem Yuna most amúgy sem kíváncsi rám, így haza kell mennem. De nincs itt a kocsim, mert Yuna szedett fel a házamnál még mielőtt a kórházba mentünk.

– Rendben, akkor meg várlak itt – biccentettem egy aprót, majd leállítottam a kocsit és kiszálltam a kocsiból, hogy azért elköszönjek Seoyultól.

– Sietek – mondta Jungkook, majd megfogta a lányom kezét és egészen addig el sem engedte, amíg Yuna ajtót nem nyitott nekik.

Már az út széléről is meg tudtam állapítani, hogy nincsen jó kedvében, valószínűleg vérig lett sértve a kórházban. Már csak azt remélem, hogy ez miatt nem dobja Jungkookot, vagyis... Lehet, hogy nem lenne ellenemre, ha innentől kezdve külön utakon járnának. Jézusom, nem szabadna ilyen rosszakra gondoljak, hiába érzek valamit Jungkook iránt. Ők egymást szeretik, nekem meg bele kellene ebbe törődjek... Csak olyan nehéz, nehezebb, mint azt gondoltam volna. Némán figyeltem, ahogy Yuna sértődötten behúzza Seoyult a házba, majd konkrétan Jungkookra csapta az ajtót. Hosszú percekig még egyhelyben állt és szerintem próbálta felfogni, hogy komolyan ilyen csúnyán bánt vele a volt feleségem, de végül lehajtott fejjel elindult a kocsim felé. Nem igazán tudtam, hogy mit kellene mondjak neki, mert én tisztában voltam azzal, hogy mekkora balhé lesz abból, hogy mellettem állt ki és nem Yuna mellett, de ezek szerint Jungkook nem gondolta, hogy ennyire vérre menően gondol mindent a Seoyul anyja.

– Merre szeretnél menni? – törtem meg a kínos csendet, ami beállt közénk, miután beült mellém a kocsiba.

– Hát... nekem igazából teljesen mindegy – vonta meg a vállait, hangján viszont hallani lehetett, hogy rendesen bántja, hogy Yuna így elzavarta.

– Holnap dolgozol? – pillantottam a mellettem ülőre, aki megrázta a fejét. – Én igen, de azt hiszem tudom hova kell most mennünk – eresztettem el egy apró mosolyt, majd beindítottam a kocsit és a már jól ismert söröző felé vettem az irányt.

– Hova megyünk? – kérdezte Jungkook, de én nem voltam hajlandó elárulni neki, hiszen úgy is rá fog jönni, amikor odaérünk, hiszen múltkor ő jött értem, amikor segg részegre ittam magam.

Nem kérdezősködött igazából többet utána, hanem csendben volt és az ablakon bámult kifelé – gondolom próbált rájönni, hogy még is hol a halálban vagyunk és merre tartunk. Amikor leparkoltam a kocsma előtti kis parkolóban rám pillantott és nem igazán értette, hogy mit keresünk itt. Miután felvázoltam neki, hogy attól még, hogy én dolgozok holnap ő nem és amúgy is hazaviszem, szóval nyugodtan ihat amennyit csak szeretne.

– Egy üveg sojut és egy mentes vizet kérek – mondtam, mire a pultos csaj összeráncolta a szemöldökeit. – Vezetek, szóval nem ihatok – vontam meg a vállaimat, bár igazából nem is tartoztam volna neki magyarázattal. Azt veszek, amit akarok, mert én fogom meginni és nem ő.

– Köszönöm – eresztett el egy apró mosolyt Jungkook, miután kezébe nyomtam az alkoholt.

– Ugyan – legyintettem egyet. – Egyébként Yuna úgy sem fog rád sokáig haragudni. Szerinted én hányszor vesztem vele össze az évek során? Vegyél neki vörös rózsát és meg fog békélni, hidd el. Ez miatt pedig ne legyen rossz kedvet, mert semmi rosszat nem csináltál, csak elmondtad a véleményed. Sajnos Yuna egy nagyon makacs nő, így rendesen kifordul magából, ha nem az van, amit ő elképzelt. – tettem kezemet a jobb vállára és igyekeztem a lehető leghiggadtabban és meggyőzően beszélni.

– Nem tudom, igazából nem az bánt a legjobban, hogy Yuna haragszik rám, hanem, hogy konkrétan azért, mert kimondtam a véleményemet. Én nagyon nem így ismertem meg őt és mostanában egyre jobban kikel magából, amit egyszerűen nem tudok hova tenni. – kortyolt bele a sojus üvegbe.

– Mondd el neki, hogy hogyan érzel, az hatásos nála. Mondd el, hogy mostanában teljesen megváltozott és, hogy nem ilyennek ismerted meg, igazából azokat mondd el neki, amiket nekem is elmondtál.

– Miért segítesz nekem ebben? – kérdezte, mire összeráncoltam a szemöldökeimet.

– Miért ne segítenék?

– Mármint Yuna a volt feleséged és... hát szóval érted, azért még is csak fura, nem? – motyogta zavartan.

– A te boldogságod sokkal fontosabb, mint az, hogy Yuna a volt feleségem. Sosem szerettük egymást, de te szereted őt és én pedig segítek neked, mert rossz látni, ahogy miatta szomorkodsz. Egyébként együtt vagytok már? – kérdeztem, mire bólintott egy aprót.

Nem tehetek róla, de rossz érzés kerített hatalmába és egyáltalán nem örültem annak, hogy Yuna és Jungkook hivatalosan is együtt vannak. Nem tehetek róla, de a csókunk óta egyre jobban kezdem megkedvelni Jungkookot és egyáltalán nem úgy, ahogyan azt kellene. Mindig is helyesnek, illetve izmosnak tartottam, de sosem jutottak piszkos gondolatok az eszembe, ha megláttam. Most viszont ez teljesen megváltozott, egyszerűen nehezemre esik nem a száját bámulni, hiszen annyira jól csókol. Tudom, hogy még csak nem is francia csók volt, de engem már az a pár másodperc is rendesen feltüzelt. Nem tehetek róla, de nem bírtam visszafogni magam tovább, ezért száját kezdtem bámulni és legalább hatszor újra játszottam magamban azt a pár másodpercet, amíg összeértek az ajkaink.

– Szóval, szerinted ez jó ötlet? – kérdezte Jungkook, ezzel teljesen visszazökkentve a mocskos gondolataimból a jelenbe.

– Mi? Tessék? Bocsánat, csak elbambultam. – vakargattam meg zavartan a tarkómat, mire megismételte, amit az előbb mondott nekem.

El akarja vinni Yunát randizni, nekem pedig vigyáznom kellene addig Seoyulra. Természetesen nem tudtam neki nemet mondani, bármennyire is szerettem volna. Most már az én kedvem került a béka segge alá, de legalább Jungkook feloldódott egy kicsit, hiszen azóta már két üveg sojut lehúzott.

– Miről is akartál velem beszélni a kocsiban? – kérdezte, mire lesütöttem a szemeimet. Reménykedtem abban, hogy nem hozza fel ezt a témát.

– Ja, hát igazából ez bonyolult.

– Van időnk, nem? – mosolyodott el, mire bólintottam egy aprót és vettem egy mély levegőt. Hát, akkor most muszáj őszintének legyek vele.

– Tudod... szóval a vasárnap történtek óta volt pár napom agyalni a dolgokon. Agyaltam is, konkrétan vasárnap óta semmire sem tudok odafigyelni, mert a gondolataim egyszerűen nem hagynak nyugodni és ez teljesen megőrjít engem. – könyököltem a pultra, de közben nem szakítottam meg a szemkontaktust Jungkookkal. – Arra jöttem rá, hogy én rohadtul nem vagyok heteró.

Magamat is megleptem azzal, hogy ilyen határozottan kimondtam azt, amit még saját magamnak sem mertem beismerni, de nem tehetek róla, Jungkookban túlságosan is megbízok ezek szerint. Száját is eltátotta egy picit, hiszen annyira meglepődött a kijelentésemen. Már meg is bántam igazából, lehet nem is kellene neki beszéljek erről a kényes témáról.

– Erre... erre a csókunkból jöttél rá? – kérdezte, mire bólintottam egy aprót.

Nem szólt semmit, csak nézett és ez egy idő után már zavaró lett. Azt akartam, hogy nyugtasson meg, hogy biztasson, hogy ez nem baj, ezzel semmi sem fog változni, de ő egy árva szót sem szólt, csak nézett engem. Kezdtem azt hinni, hogy esetleg undorodni fog tőlem ezek után, amiért nem heteró vagyok. Az a baj, hogy még én magam sem tudom, hogy mi van, mert rettenetesen össze vagyok zavarodva. Annyit tudok csak, hogy meg szeretném csókolni Jungkookot, mert hiányoznak a puha ajkai. De ezt sajnos nem tehetem meg, mert ő mást szeret. Jungkook a volt feleségemet szereti, a kislányom édesanyját. Szemeim könnybe lábadnak és nehezemre esik visszatartani a kitörni készülő könnyeimet, pedig egyáltalán nem szeretnék sem előtte, sem egy kocsmában bőgni.

◇ ♡ ◇

Kellemes tavaszi szünetet, babák! Remélem nem okoztam csalódást a résszel! 💞