Deadpool4ever_2003 kérésére, az ő saját karakterével, aki Amelia Kristen Blach.

Éppen végeztem a Chilling Adventures of Sabrina(bocsi, csak ez jutott eszembe) forgatásával, mikor felkértek, hogy szerepeljek az egyik Marvel filmbe. Oda, meg vissza voltam, pedig a Netflixnél lenni se kis dolog.

Forgatás előtt még be akartam ugrani egy közeli kávézóba, egy kis energia löketért.

Éppen csak bepillantottam az ablakon, mikor összenéztem egy bent ülő férfivel. Egyszerűen nem tudtam elszakadni a tekintetétől. Olyan elképesztően kékesszürke szemei voltak, amilyet talán még az életben nem láttam. Hiába álltam még az utcán, felismertem őt, és a társaságát is. Sebastian Stan és a leendő munkatársaim.

Vidáman léptem a kávézóba, és miközben elhaladtam az asztaloknál, természetemből fakadóan egy apró mosolyt villantottam Sebastianra – igaz, odaköszönni még nem mertem, mert még lehet nem is tudják, hogy velük fogok dolgozni –, aki talán egy fokkal kevésbé tűnt tőle szomorúnak.

Olvastam a neten, hogy Sebastiannak tegnap volt egy húzós szakítása. Épp ezért eléggé sajnáltam, és szívesen beszéltem volna vele, de kissé félénk vagyok.

***

Igazán tartalmas volt a mai nap. Egész gyorsan összeismerkedtem a többiekkel, és remekül kijöttünk. Bár Sebastian kicsit távolságtartó volt, de ezt tökéletesen meg is értettem.

Elég késő volt már, mire befejeztük a mai forgatást. A legtöbben már visszamentek a lakókocsijukba.

– Anthony, várj egy kicsit! – siettem utána, mire visszafordult hozzám.

– Na, mesélj, hogy tetszik itt?

– Imádom. Annyira megszerettelek titeket ezalatt a jópár óra alatt. Ó, és még annyit, hogy... Sebastiannal nem tudtam beszélni, és tisztában vagyok vele, hogy nincs jó passzban, de meg tudnád mondani merre van az ő lakókocsija?

– Tudok egy jobbat. Gyere, elkísérlek – intett mosolyogva. – Egyébként rá is férne Sebre a kedvességed. Lehet jobban érezné magát tőle.

Bólintottam, majd ketten elindultunk az ideiglenes kis szállások felé. Anthony hamarabb odaért a sajátjához, de megmutatta, melyik lakókocsi a szomorkodó kollégánké.

Elköszöntem Anthonytól, majd kicsit félénken mentem oda Sebastian lakókocsijához, és még nehezebben vettem rá magam, hogy bekopogjak.

Amíg nem kaptam választ, az egyik sötétvörös tincsemmel játszottam. Aztán mikor nyílt az ajtó, rögtön felkaptam a fejem. Sebastian kicsit meglepődve nézett le rám.

– Szi-szia. Bocsi, ha zavarlak, csak tudod... Tisztában vagyok vele, hogy nincs olyan hangulatod, de nem volt még alkalmunk annyira beszélgetni. Ezért gondoltam, bekopogok, és ha nem vagyok annyira útban, dumálhatnánk – magyarázkodtam, és éreztem, hogy az arcom egyre pirosabb lesz.

– Ez kedves tőled – mosolyodott el végül. – Gyere be.

Beléptem a lakókocsiba, majd leültünk a kanapéra.

– Emlékszek, délelőtt találkoztunk a kávézóban – pillantott rám, mire a szívem hevesebben kezdett el verni.

– Igen – mosolyogtam. – Nézd, semmi közöm hozzá, de ha szeretnél róla beszélni, én szívesen itt leszek neked.

– Hű, ez... rendes tőled. De miért csinálod? Alig ismerjük egymást.

– Ilyen a természetem – vontam vállat. – És örülök, hogy elfogadod a segítségem.