Tankerista_2003 jóvoltából olvashatjátok a folytatást ❤️

T/N = te neved

Miután nagyjából két hónap alatt felvették az összes jelenetem, haza mentem Portlandbe, és ott vártam, hogy Sebby jeleneteivel is végezzenek. Eközben már jártam dokinál, viszont amíg nincs velem Seb, nem akartam tudni, milyen nemű lesz a baba.

Ma reggel a telefonom csörgésére ébredtem, és eleinte eszem ágában sem volt felvenni, de végül ránéztem a kijelzőre, amin Sebastian neve világított, így gyorsan fogadtam a hívást.

– Szia – köszöntem álmosan.

– Ó. Felébresztettelek? – kérdezte.

– Aha, de semmi baj. Egyelőre még jól vagyok. Mondjuk remélem, hogy nem lesz probléma, mert tegnap konkrétan a fél napot a fürdőszobában töltöttem.

– Szegénykém. Egyébként azért hívlak, mert ma érkezek.

– Tényleg? – csillant fel a szemem. – Alig várom. És bár szívesen készülnék valamivel, sajnos el kell, hogy keserítselek, mert nem vagyok olyan állapotban.

– Semmi baj.

– Egyébként emlékszel még, hogy hova kell jönni?

– Persze. Nehéz is lenne el felejtetni – válaszolta, nekem pedig csak elég volt behunynom a szemem, és szinte láttam magam előtt, ahogy olyan hülyén vigyoeog, mint mikor valaki egy perverz viccet süt el.

– Jaj, de vicces hangulatban vagy. Amúgy jókor fogsz jönni, mert holnap után dokihoz kell mennem, és nélküled nem akartam megtudni a baba nemét.

– De aranyos vagy. Most megyek, mert még pakolnom kell.

– Seb, nálad hat óra van, és máris ébren vagy? Miért jössz ilyen korán?

– Mert szeretnék végre veletek lenni. Valamikor kora délután érkezek. Ha esetleg nem vagy jól nem kell kijönnöd, rendben?

– Oké. Szerintem lassan felkelek és megpróbálok enni valamit. Mondjuk ez zacskó ropit. Az talán bennem marad.

– Jó, de nekem is hagyj, mert tudod, hogy szeretem.

– Rendben. Szia.

– Szia. Szeretlek – köszönt el ő is, majd letette a telefont.

***

Nos, nem voltam valami jól, így a nappaliban, a kanapén fekve vártam, hogy Seb végre megérkezzen. Ennek pedig háromnegyed kettő körül jött el az ideje.

Amint meghallottam, hogy nyílik az ajtó, felpattantam a kanapéról és még az előszobában lévő Sebastianhez siettem, és jó szorosan megöleltem.

– Hiányoztál – motyogtam a mellkasába.

– Te is nekem. Illetve ti. Egyébként hogy érzed magad? – kérdezte, miután nyomott egy puszit a számra.

– Voltam már rosszabbul is – mosolyodtam el.

***

Két nappal később este már végtelenül boldogok voltunk. Voltunk a dokinál, aki elárulta, hogy lányunk lesz.

– Annyira szeretlek titeket – ölelt meg Seb vacsora után. – Az én két hercegnőmet.