Előző rész folytatása

- Mi?! É-Én... Hát, nem is tudom... Talán lehetek - pirult ki hirtelen a lány, azaz Wy.
- Hurrá! Akkor irány, "microállamok! „ - fakadtam ki teljes erőmből.
Az új barátunk, Wy Fejedelemség, és Seborga követtek engem, meneteltünk vidáman. A Nap pont lemenőben volt.
- Nos, nekem haza kell mennem - szólalt meg 5 perc múlva Seborga és Wy.
- Rendben, akkor holnap találkozunk! Ja, de várjunk... Jaj ne, holnap iskola! - mondtam bánatosan - Ti melyik suliba jártok? - érdeklődtem.
- Hetalia Gakuen Általános Iskola - mondta vidáman Wy.
- Én a gimi részébe - mosolygott Seborga, pont úgy, mint ahogy Feliciano szokott.


Hoppá. Itt lefagytam. Én is abba az általános suliba járok... De mi lesz, ha egy osztályba is?! Ebben az évben kért át Arthur apukám a másik osztályba, magánügyek miatt. Na mindegy, majd holnap kiderül...

- Másnap -

Egy újabb reggel. Vajon mi a reggeli? Of course , tea. Megutáltam a teát, apámnak köszönhetően. Felkaptam az iskolatáskámat, és robogtam le a bejárati ajtóhoz.
- Elmentem! - üvöltöttem vissza, majd becsaptam az ajtót.
Rám se hederített. Mint mindig, "of course „ ...
A suliban az egyik szekrénynél megláttam a lányt. Egy másodpercre nézésünk találkozott.
- Huh?! Te meg mi a francot bámulsz? Nem kéne kipakolnod a tankönyveidet? - rikácsolt idegesítően.
Szó nélkül engedelmeskedtem. Mi van, Peter? Nem az anyukád, miért nem szólsz vissza neki?... 

Tesi volt az első.

Fogtam a tornazsákomat, és száguldottam az öltözők felé. Becsöngetés után már a teremben sorakoztunk. Ki voltak téve a hullahopp karikák, a kötelek, a padok, és még sok más. Az egész egy akadálypályának volt felépítve.
- Wy Fejedelemség! - üvöltött a tesitanár.
- J-Jelen... - válaszolt vissza a lány rémülten.
- Nem névsorolvasás volt, drága lányom! Takarodj ki a pálya elejére, és mutasd be, hogy hogyan kell végigcsinálni, vagy bevágok egy egyest! - üvöltözött torkaszakadtából a tanár.
- I..Igenis! - tisztelgett a lány, majd rohant is ki az elejére. A pálya felénél véletlen nekiment erőből a bordásfalnak, majd leguggolt, és "áú"-zni kezdett.
- Á..Áú! - fájdalmas grimaszokat vágott hozzá.
- Csináld már tovább! Csináld, vagy akkora egyest vések be, hogy a naplóból kilóg! - megint üvöltözött vele, mint egy sakál.
A tanár nem vette észre, hogy elájult.
Én nem bírtam tovább. Olyan ideges lettem, hogy muszáj voltam:
- Tanár úr, kérem! Nem tetszik látni, hogy elájult?! Az iskolaorvoshoz kéne vinni, Ön meg csak ácsorog és üvöltözik vele? ... E-Elnézést... - hajtottam le fejemet hirtelen. Akkor eszméltem rá, hogy tanárt oktatok ki.

Odaszaladtam Wy-hez, majd felkaptam, és rohantam az iskolaorvoshoz.. A tanár nem szólt semmit, vérvörös lett a feje az idegességtől.
- Peter Kirkland úrfi, és Wy hölgy azonnal takarodjon a szemem elé! - mutogatott maga elé mutatóujjával - Megkapták az egyest!!! - rikkantott egyet a végére.
Megijedtem. Megijedtem, teljes mértékben. Miért? Miért kapunk egyest? Azért, mert egy sebesültet viszek az iskolaorvoshoz? Ez arcátlanság! Komolyan, hazamegyek, és feljelentem ezt a tanárt...
Természetesen, nem mentünk vissza. Egy kedves hölgy ült az iskolaorvos szobájában.
- Miben segíthetek? - kérdezte mosolyogva - A sebesültet tegye le az ágyra.
- Tetszik tudni, tesiórán ez a lány beütötte a fejét, és elájult.
- Rendben, akkor a nővérszobába visszük - pattant fel a doki.
Mikor bevitték a nővérszobába, infúziót kapott. Én az ágyon ültem mellette. Hirtelen észrevettem, hogy a kezem az ő kezén van. Nem akartam elvenni onnét a kezemet. Majd azon kaptam magam, hogy én teljes mértékben őt figyelem végig. Olyan aranyos lány...

A tanár felrohant, és a falnak csapva nyitotta ki az ajtót. Olyan mérgesen nézett rám, és még a feje is vörös volt. A lábaim már majdnem futásnak eredtek Wy-vel...

Folytatás következik...

- Szótár -

Of course = Természetesen

Microállamok = Kicsi államok