Besorolási osztály: Biztonságos

Különleges elszigetelési eljárások: Az SCP-021 az emberi test kötelező parazitája. Ezért a befogása nem nehezebb, mint egy felnőtt emberé; a legtöbb sejt elegendő. A tárgyat jelenleg a D-139-es alany 217-A cellájában tartják fogva. Csak a D osztályú személyzet jogosult az SCP-021 befogadására. Amíg egy adott alany az SCP-021 gazdájaként él, addig mentesül a D osztályú személyzet szokásos havi végződtetései alól.

Leírás: Az SCP-021 egy keleti stílusú kígyós sárkányt ábrázoló, nagy és bonyolult tetoválás formájában jelenik meg, amely körülbelül 0,8 négyzetméternyi bőrfelületet borít. Ez a tetoválás teljesen eleven a gazdatest bőrének határain belül, és nagyjából úgy viselkedik, mint egy normális állat, bár csak két dimenzióban. A tetoválás mozgása állandó fájdalmat okoz gazdájának, ami hasonló jellegű, mint a nagyméretű egyidejű tetoválás és tetoválás eltávolítása. Az organizmus általában a legtöbb időt a törzsön és annak közelében tölti. Az SCP-021 nem mutat intelligenciát a táplálkozás és a mozgás alapvető mintázatán túl, bár egy kétdimenziós életforma intelligenciájának tényleges mérése eddig lehetetlennek bizonyult.

Úgy tűnik, hogy az SCP-021 kizárólag a gazdatest bőrének pigmentjeivel táplálkozik. Ez magában foglalhatja a melanint is, amely esetben az alany látszólag vitiligóban szenved. Az organizmus azonban kifejezett preferenciát mutat más tetoválások iránt, és előbb keresi és felfalja ezeket, minthogy a természetes pigmentekhez folyamodna. Meg kell jegyezni, hogy maga a táplálkozási folyamat - a mozgás érzetén túl - fájdalommentes; a normál tetoválótinta egyszerűen eltűnik, amint "megeszi". Az organizmus állandó méretű marad, és nem figyeltek meg ürülékeket. A szervezet óránként több mint 0,6 négyzetméternyi bőrfelületet képes megtisztítani. Az SCP-021-et úgy lehet "etetni", hogy a gazdaszervezetre gyümölcsöket vagy kisebb állatokat tetoválnak (gyorsan).

Az SCP-021 a fizikai érintkezés különböző formáival átvihető a gazdatestek között, eltérő sikerességgel. Sikeres átvitel esetén az organizmus egyszerűen "átúszik" az egyik személyről a másikra. A nemi közösülés tűnik a legmegbízhatóbb átviteli módszernek, 93%-os átviteli aránnyal. Az ezzel járó súlyos fájdalom miatt azonban ez a módszer nem ideális. A két nyílt seb közötti érintkezés általában előnyösebb. Elhunyt alanyok esetében az átvitel bonyolultabb, bár nem indokolatlanul; a szervezet nem szenved károsodást a gazdatest halála miatt, és továbbra is fogyasztja a pigmenteket. A fajok közötti átvitel ismeretlen; a korábbi vizsgálatok szerint vagy lehetetlen, vagy rendkívül ritka.

Az SCP-021 bizonyos előnyökkel jár a gazdatest számára. A tetoválás bizonyítottan felgyorsítja az adrenalin felszabadulását és újrafelvételét, és csökkenti a tejsav felhalmozódását, így stresszes helyzetekben növeli az erőt, az önbizalmat és a fájdalomtűrést, valamint csökkenti a gyengeség és a fáradtság szokásos utóhatásait. Ezenkívül úgy tűnik, hogy a tetoválásnak van némi jótékony hatása a gazdatest immunrendszerére. A gazdatestek agresszivitási profilja általában magasabb az átlagosnál, bár hogy ez a tetoválás közvetlen hatása, vagy egyszerűen az állandó fájdalomra adott reakció, még nem tudni.

A szimbiózis általában attól függ, hogy a gazdatest meddig képes elviselni az ilyen fájdalmat a mindennapi életben. Ez számos alany esetében öngyilkosságban csúcsosodott ki. Ritka esetekben a gazdatestek halálos bőrfertőzés áldozatává is váltak.

SCP-021 eredete és természete rejtély. A gazdatestről gazdatestre történő átvitelének nyomon követése a titoktartás keretein belül aligha lehetséges, és az organizmus akár több száz éves is lehet, ha nem több. Mindazonáltal SCP-021 fogságban tartása az egyik leghosszabb az Alapítvány történetében, közel [TITKOSÍTVA] év, és eddig nagyon tanulságos volt. A jelenlegi kutatások főként az élet jellemzőinek megfigyelésére összpontosítanak két dimenzióban.