Az első két óra már elment. A harmadik órám irodalom, de fogalmam sincs, merre kell menni. Van térképem, de ahhoz szokásosan nem értek. Én úgy emlékszem, hogy ezen a sarkon már befordultam, de a térkép szerint most kell, hogy eljussak az irodalom teremig. Kittyvel lenne közös órám, viszont ő is eltűnt. Vajon ő már a teremben van, vagy szintén el van tévedve, ahogy én?

- Csak nem el vagy tévedve? - kérdezte egy ismerős hang, mire felnéztem a térképből. - Szinte lerí az arcodról.

- Jót szórakozol, igaz, Min Ho? - vontam fel a szemöldököm. 

- Igen, nagyon. - bólintott elismerően. 

- Ha már itt vagy, akkor segíthetnél. - mutattam felé a térképet.

- Miért tennék ilyesmit? - vonta fel a szemöldökét a fiú. 

- Jaj, ne utálj már ennyire! Nem utálhatsz csak azért valakit, mert annak a személynek a testvére, akit nem kedvelsz. - ráztam a fejem hitetlenkedve.

- De. - vont vállat.

- Ez mégis milyen logika? - tártam szét a karom.

- Min Ho logika. - mondta, mire a szememet forgattam. - De kivételt teszek most az egyszer. Milyen órára mész? 

- Irodalom. - feleltem, miközben felcsillant a szemem. 

- Menj itt fel a lépcsőn, aztán jobbra a harmadik terem. - mutatta Min Ho. 

- Köszönöm! - néztem rá hálásan, mire bólintott, aztán otthagytuk egymást. 

A fiú nem vágott át, pedig először azt hittem, hogy át fog. Viszont megtaláltam Min Ho utasítása szerint az irodalom termet. Pont akkor csöngettek be, amikor betettem a lábamat a küszöbön. Ezt ennél jobban ki sem számolhattam volna. Kitty intett nekem, hogy üljek mellé, én pedig így is tettem.

- Ez aztán a pontosság! - bólintott elismerően a tesóm. 

- Nem hiszed el, de Min Ho segített. - meséltem neki, mire elkerekedtek a szemei.

- Tényleg? 

- Aha. - bólintottam, majd felfigyeltem a tanárra, ahogy beszélni kezdett. 

ꕥꕥꕥ

Elérkezett az ebéd idő. Ebéd után is van még egy kémia órám, úgyhogy minél előbb be kéne fejeznem az evést, ha időben el akarok érni a laborba. Több, mint huszonöt percem van, abból tíz-tizenöt perc alatt megebédelek és így a maradék tíz percben lesz időm megkeresni a kémia termet. 

- Q, neked lesz kémiád? - kérdeztem, miközben leültem ahhoz az asztalhoz, ahol ő is ül. 

- Igen. - bólintott.

- El tudunk majd menni együtt? Mert ha úgy járok, mint irodalom óra előtt... - sóhajtottam, majd elkezdtem enni. 

- Persze, menjünk együtt. - egyezett bele mosolyogva. 

- Köszönöm! - tapsikoltam hálásan. Ekkor csatlakozott hozzánk Kitty is.

- Totál kész vagyok. - csóválta a fejét a lány. - Most már gúnynevem is van az első napon.

- Mi? - kaptam felé a fejem.

- A Portlandi Zaklató, így neveznek. - mesélte váll vonogatva.

- Ki adta rád ezt? - kérdeztem hitetlenkedve és egyben felháborodva.

- Fogalmam sincs. - rázta a fejét. - Q, te miért nem szólsz?

- Hát... nem szabadna veled beszélnem. Dae pártját kell fognom. - húzta el a száját a fiú. 

- És igazából kinek a pártját fogod? - vontam fel a szemöldököm. 

- Nagyon senkiét... Nem fogok választani senki között. - rázta meg a fejét Q, majd ásított. Kitty szeme azonnal felcsillant, majd hátra fordult. Jaj ne, tudom, hogy mi fog következni...

- Ásítottál. - mosolygott a tesóm a fiúra, aki összeráncolta a szemöldökét. - Tetszik neked.

- Ki? Florian? - forgatta a szemét a fiú. 

- Ásítottál, miután ő is. Az ásítás ragályos. - mondta komolyan Kitty. - Összehozlak titeket.

- Ne hülyéskedj már... - nevetett Q.

- A tesómat nem tudod becsapni, jó szeme van az ilyesmihez. - vontam meg a vállam. 

- Jó, lehet mégis. - mondta ki végül. - De neki biztosan nem tetszem, nem szereti a sportolókat. 

- Kitty számára nincs lehetetlen. - mondtam, mire a lány bólogatni kezdett.

- Gyerünk, mozduljunk rá. - Kitty már állt volna fel az asztaltól, amikor Q visszatartotta. - Jaj bocsi, ez itt nem Portland.

- Semmi gond, felvállalom. Csak tudod, Amerikához képest Szöul nem éppen melegbarát... De a rokonságom Iránban és a Fülöp-szigeteken él, szóval minden szünet kész heteró-tábor. Szóval köszönöm, de nem... - emelte fel tiltakozva a kezeit a fiú, majd fogta a táskáját, és felállt. - Jössz, Abigail?

- Igen. - pattantam fel én is a helyemről, és Q után mentem.

Finnerty tanár úrral lesz kémia óránk. Ezt a tanárt tökre csípem, nagyon kedves és ma már kétszer igazított útba. Bár az óráján még nem voltam, de biztos nem olyan unalmasan tartja és nem olyan szigorú, mint Lee tanár úr. 

Mivel Q-val mentem órára, így időbe be is értem és a fiú mellett foglaltam el a helyem. A tanár már bent volt, mikor beléptünk, éppen a táblára írt. Aztán csöngetéskor éppen Kitty is berohant. 

- Ez ám a pontosság! Gratulálok, Kitty! - dicsérte meg Finnerty tanár úr.

- Köszönöm! Azt hiszem, kezdem kiismerni magam. - mondta a lány, majd a terem végében való üres hely felé vette az irányt. Csak amikor leült, akkor látta meg, hogy Min Ho mellé ült le. Egyből elkezdtek valamin veszekedni, csak nem értettem, hogy miről folyik a szájkarate. 

- Finnerty tanár úr, új laborpartnert szeretnék. - kiabálta Min Ho, hogy a tanár biztos meghallja. - A Portlandi Zaklató a kisegítő osztályba való. 

- Nem. - rázta meg a tanár a fejét, majd folytatta a táblán az írást. Erre Kitty és Min Ho között folytatódott a harc. 

- Pedig jól hallottad... Kakis bébi. - mondta jó hangosan a tesóm, majd egy dallamot kezdett dudorászni, amire egyből mindenki felkapta a fejét. - Ő az. - mutatott a mellette ülő fiúra, erre az egész terem nevetésben tört ki. Vagyis kivéve engem, én nem ismertem ezt, szóval nem tudtam, mi olyan vicces. 

- Jól van, jól van. Mindenki választhat magának partnert, de gyorsan. A kémia nem megy magától. - egyezett bele Finnerty tanár úr, hogy mindenki oda ülhessen, ahova akar. Kitty egyből fogta a cuccát, és elment Min Ho mellől.

- Légyszi, cseréljünk! - kérte a tesóm, mire felvontam a szemöldököm.

- Azt akarod, hogy üljek Min Ho mellé? - kérdeztem vissza.

- Légyszi, légyszi! - tette össze a kezét, amire nagyot sóhajtottam. Felálltam a helyemről, vállamra kaptam a táskámat, és elindultam a fiú padja felé. 

- Bocsi, de már csak itt van hely. - mondtam Min Hónak, majd leültem mellé. 

- Mindegy. - vonta meg a vállát. 

Az óra valami fantasztikus volt. Rengeteget kísérleteztünk, ráadásul Min Hóval ahhoz képest nagyon jól sikerült összedolgoznunk. Volt, ami nekem nem ment, akkor abban ő segített, ami pedig neki nem ment, abban pedig én segítettem. Néha-néha beszélgetésbe is keveredtünk, ami megmutatta azt, hogy Min Ho tényleg nem csak bunkó és nagyképű tud lenni. Én azt gondolom, ha tényleg az volna, akkor az órán is úgy viselkedett volna velem, mint mondjuk Kittyvel. Azonban velem meglehetősen kedves volt, ami - lássuk be - jól esett.

- Nos köszönöm, hogy segítettél órán! - mondtam a koreai fiúnak, miközben pakoltuk össze a cuccainkat. - És azt is, hogy megmutattad, merre van az irodalom terem. 

- Szívesen! - felelte és mintha egy halvány mosolyt fedeztem volna fel a szája sarkában. - Én pedig bocsánatot szeretnék kérni...

- Bocsánatot? - kérdeztem vissza, mintha rosszul hallanék. 

- Igen. Azért, amiért olyan barátságtalanul viselkedtem veled az elején. - húzta el a száját. - Igazad volt reggel, azért nem kell, hogy utáljalak, mert Kitty testvére vagy.

- Ó, hát... köszönöm, vagy mi. - nyeltem egy nagyot. - De akkor ezek szerint Kittyvel nem fogsz barátságot ápolni. 

- Nem. - vágta rá egyből. - Ő sem kedvel és én sem őt, de te nem vagy Kitty, szóval... 

- Értem... - bólintottam. - Viszont én most megyek. Majd összefutunk. - intettem neki, mire ő is, én pedig elmentem.

Hát ez valóban fura volt. Most Min Ho tényleg bocsánatot kért tőlem? Viszont akkor Kittyvel miért nem tud megbékélni? Mégis mit látnak egymásban, hogy egyikük sem szívleli a másikat? Remélem, hogy nem marad köztük ez az örökös feszültség, mert ha én Min Hóval jól fogok kijönni, akkor nem biztos, hogy Kittynek mindig igazat fogok tudni adni, ami miatt még én is összeveszhetek vele. Ez pedig kicsit sem hiányzik.