Másnap reggel korán ébresztett minket az ébresztő, hogy összepakolhassunk és elhagyhassuk az iskolát. Kitty mégis maradt annál, hogy ő el szeretne menni, én pedig tartok vele. Bár nekem fájt a szívem, hogy elmegyünk, mert én nagyon szívesen maradtam volna. Tudom, nekem nem volna kötelességem a testvéremet követni, de én úgy érzem, mennem kell vele.

Nagy sóhajtással cipzároltam be a bőröndömet, majd felállítottam, hogy tolni tudjam. Körülnéztem a szobában, hogy biztosan az emlékemben maradjon minden egyes apró részlet. Aztán Kitty rám nézett. Látta az arcomon, én mennyire nem szeretnék elmenni innen, így megölelt.

- Te maradj itt. Ez volt minden álmod. - mondta, miközben erősen megszorított.

- Nem. - ráztam a fejemet. - Úgy volt, hogy együtt jövünk ide, együtt csinálunk végig mindent. Nélküled nem maradok. 

- De én nem akarok neked rosszat. Máskor nem lesz ilyen alkalmad. - nézett rám komolyan a lány, mire megvontam a vállam. 

- Nem baj. - küldtem felé egy halvány félmosolyt. - Na mindegy, gyere!

Amikor kinyitottuk a szobaajtót, majdnem felestem Dae-ben. A fiú itt feküdt az ajtónk előtt. Kittyvel összenéztünk, majd vissza a földön fekvőre. A tesóm amilyen halkan csak tudta, kikerülte Dae-t, én pedig követtem. 

Éppen az udvaron vágtunk át, amikor Kitty kiszúrt valamit a távolban. Egy fa volt. Pontosabban az a fa, ami előtt anyu is fotózkodott, benne van a naplójában. A tesóm azonnal csapot-papot otthagyott, elővette a hátitáskájából a naplót, miközben a fa felé közelített. Én is szaladtam utána, hiszen ugyanolyan kíváncsi voltam, mint ő. 

- Csináljunk képet. - javasoltam, mire Kitty egyből bele is ment. Csináltam egy képet Kittyről, ő pedig rólam, aztán közöset is készítettünk. Ezt Dae kiabálása szakította félbe. 

- Mit akarsz, Dae? - tárta szét a karját a tesóm, mikor a fiú ideért hozzánk.

- Akkor én most nem zavarok. - mondtam, azzal arrébb mentem, hogy ők tudjanak beszélni. Még nézni se néztem rájuk, inkább elfordultam. 

Mégis megengedtem magamnak, hogy egy kicsit oda pillantsak. Kitty és Dae nagyon közel voltak egymáshoz, ajkaik már majdnem összeértek, amikor újabb kiabálás ütötte meg a fülünket. Egy férfi volt, aki Dae-t követelte. Ha jól hallottam, akkor a fiú apának hívta a férfit, csak koreaiul. Nem beszélem teljesen a nyelvet, de rengeteg szót felismerek és egy pár mondatot megértek. Beszélni már nem olyan jól tudok, úgyhogy leginkább csak értem a koreait. 

Aztán Yuri szállt ki az autóból. A szemeim kitágultak, és egyből Kitty mellé siettem. Végül a nem kívánatos személy idejött hozzánk. 

- Nagyon szívesen kivinnénk titeket a reptérre, de most családi ügyek vannak. - mondta Yuri egy széles mosollyal. 

- Egyáltalán nem szükséges - ráztam a fejemet egy olyan kamu mosollyal, mint amilyen Yuri arcán ült. -, mert sem Kitty és sem én nem fogunk beleülni az autódba. Még ha fizetnének érte, akkor se. 

- Akkor pápá! - intett, majd beszállt az autóba. A tesómmal szúrós szemekkel figyeltük, ahogy az autó elmegy.

- Maradunk, Abigail. - jelentette ki a lány, mire meglepetten néztem rá.

- Mi? Komolyan mondod? - kérdeztem vissza hitetlenkedve. 

- Nagyon is komolyan. - bólintott határozottan. - Nem fogom Yurinak megadni az örömöt, hogy ezzel elüldözött innen. Ugyanis nem csak Dae miatt jöttem ide, hanem anya miatt is.

- Ezt már szeretem. - mondtam, mire Kitty elnevette magát, majd együtt visszaindultunk a kolesz felé.

Mikor visszatértünk a szobába, Min Ho és Q a konyhapultnál ülve néztek valamit a laptopon. 

- Dae, te láttad azt a videót Mr. Hanról? - kérdezte kiabálva Q. 

- Yuri biztos élvezi a drámát. - mondta szórakozottan Min Ho.

- Nem különösebben érdekel. - felelte Kitty unott hangon. 

- Kitty, Abigail! - örült meg nekünk Q, azonban ez a másik félről nem volt elmondható.

- Nem mentetek el? - a fiú hangja teljes szenvedést és nemtetszést tükrözött. 

- De, csak aztán maradtunk. - válaszolta a tesóm. - És nem mintha rátok tartozna a dolog, de nem csak egy fiú miatt. Anyukánk is ide járt, és nem tudom... amióta itt vagyok, közelebb érzem magam hozzá, mint bármikor. És... Mi? Dae van a tévében? - lepődött meg, mire én is felkaptam a fejem, és figyelni kezdtem a laptopon az adást. 

Mr. Han bocsánatot kér - olvastam fel magamban a szöveget, amiről az adás szól. Valóban Dae volt benne és Yuri. Na meg az igazgató. Álljunk csak meg egy pillanatra... Az igazgató Yuri anyja? Te jóságos ég, lehet jobb lett volna, ha mégis elmegyünk. 
Miután Dae befejezte a beszédét, visszaállt Yuri mellé. A lány meg akarta fogni a fiú kezét, de azonban ő elhúzta azt.

- Te jó ég, csak eljátssza! Az egész kapcsolat csak színjáték! - jelentette ki Kitty, mire mindannyian értetlenül néztünk rá. 

- Színjáték? - kérdezett vissza Q. 

- Nem láttátok, hogy Dae elhúzta a kezét? - hitetlenkedett a lány. 

- Nem. - vágta rá a két fiú egyszerre.

- Én láttam. - bólogattam. - Valóban elég furinak tűnt.

- Ti lányok mindent annak gondoltok. - forgatta a szemét Min Ho. 

- Ugyan már, inkább maradj csöndbe. - sóhajtottam, a fejemet csóválva. 

- Na akkor én most megyek készülődni. - állt fel a koreai fiú, majd bement a szobájába. 

ꕥꕥꕥ

Kittyvel mi is elkészültünk a tanításra. Felhúztuk az egyenruhát, ami egy fehér ing volt; fekete, kék-sárga csíkokkal díszített nyakkendő; fehér mellény, amire ment a KOFI-s blézer. Emellett a lányoknak szoknya volt; hosszú, fehér zoknival. 

Aztán kinyitódott az ajtó, és megjelent egy csomó ember, élén Min Hóval. Koreaiul beszélt az emberekhez, akik dobozokat pakoltak be. Most ő komolyan költöztetőket hívott?

- Miért vagytok még mindig itt? - akadt ki a fiú.

- Költöztetőket hívtál? - vontam fel a szemöldököm. 

- Kitty, még itt vagy? - sietett be Dae az ajtón.

- Itt hát, de most már hívom a biztonságiakat, hogy távolítsák el innen a testvérével együtt. - vette elő a telefonját.

- Nem hívsz te senkit. - kapta ki a másik fiú a kezéből a telefont. 

- Dae, beszélnünk kell! Most! - mondta követelő hangon Kitty, azzal beinvitálta Dae-t a szobába. 

- Min Ho, kérdezhetek tőled valamit? - fordultam a fiú felé egy pár másodperc csönd után.

- Inkább ne. - mondta, miközben kötötte a nyakkendőjét. 

- Pedig pont azt akartam, hogy miért vagy ilyen ellenséges velem? - kérdeztem végül.

- Miért lennék barátságos? - vonta fel a szemöldökét nevetve.

- Talán azért, mert az jobb lenne, minthogy ellenségek lennénk. - fontam össze a karjaimat.

- Te Kitty testvére vagy, szóval inkább kihagyom a barátkozást. - felelte, majd vállára vette a táskáját, és benyitott Kittyékhez. - Elkésünk, nyomás! - mondta, azzal vissza is fordult és elhagyta a szobát.

- Ne vedd magadra, Abigail. Min Ho mindig ilyen... vagyis a legtöbb esetben. - vígasztalt Q, mire bólintottam.

- Csak azért akartam vele jóba lenni, mert nem szeretek senkivel rossz kapcsolatban lenni. - vontam meg a vállam. 

- Hát ő nehéz eset, de lehet idővel megbékél, ha kiismer téged és Kittyt is. De rám mind a ketten számíthattok! - mosolygott rám, mire visszamosolyogtam és bólintottam. 

- Köszönöm! - mondtam hálásan. 

- Erre vannak a barátok. Viszont most már tényleg ideje lenne indulni, mert elkésünk. - nézett rá az órájára a fiú, majd még egyszer beszóltunk Kittyéknek, és mentünk órára. 

Tényleg nem szeretek rosszban lenni senkivel, azért akartam Min Hóval is barátságot kötni a természete ellenére. De hát ha ő így, akkor én is így. Amit kapok, azt adok. Viszont itt van Q, aki tényleg nagyon rendes és annak ellenére, hogy tegnap találkoztunk először, rengeteget segít és bíztat.