Nem mentem már vissza a cshuszokra Kittyhez, nem volt kedvem. Most az élethez sem volt kedvem, nemhogy arra, hogy én oda visszamenjek. Nem kívántam az emberek társaságát. Csalódott voltam. Nagyon csalódott. Hogy tudtam bedőlni egy fiúnak? Min Ho az első fiú, aki tetszik, erre pont sikerül olyat kifognom, aki csak játszik a lányokkal. Ez volt az első randim, erre felültettek már azon is. Jóságos istenem, legalább az elsőn ne kellett volna csalódnom. Sírni viszont nem sírtam, ugyanis nem fogok könnyeket hullajtani egy fiú miatt. 

Az ajtó nyitódására felkaptam a fejemet, amin a tesóm lépett be. Résnyi fény szűrődött be a a szobába, ami persze pont a szemembe világított. Ráhúztam a párnát a fejemre, majd felsóhajtottam.

- Abigail, te itt? Mi ez a sötét? - lepődött meg Kitty, majd villanyt gyújtott, így még jobban a fejemre szorítottam a párnát. 

- Oltsd le! - szóltam rá. 

- Mi történt? - kérdezte, miközben leült az ágyra mellém. 

- Semmi, csak nem vagyok jól. - vontam meg a vállam, majd levettem a párnát a fejemről, és a tesómra néztem. - Fáj a fejem és hányingerem van. - hazudtam.

- Vettél be gyógyszert, ittál hűvös vizet? Az segít a hányinger ellen. - anyáskodott Kitty. Ha valamelyikünk nincs jól, akkor mindig segítünk a másiknak. Értékelem most is, de ezen most nem tud segíteni.

- Igen. - bólintottam. Rossz volt hazudni neki, de nem mondhattam el az igazat. 

- Simogassam a hasad? Anyu mindig azt csinálta baba korunkban, apu mondta. Emlékszel? - kérdezte elmosolyodva.

- Emlékszem. - mosolyodtam el én is. - Viszont nem kell, de azért köszönöm! 

- Rendben. Elmegyek tusolni, szólj, ha szükséged van valamire. - mondta, komolyan mutogatva rám, mire újból bólintottam. 

- Szólok. 

Kitty elment tusolni, én meg szenvedtem. A kamu hányingerből lassan igazi lett és szédülni is kezdtem. Gondoltam, hogy kimegyek a konyhába, és tényleg veszek be gyógyszert. Csak amikor kiléptem a szoba ajtaján, Min Ho éppen akkor lépett be a kolesz szobába. Ahogy a tekintetünk összetalálkozott, a szemeim megteltek könnyekkel. Abigail, nehogy sírni kezdj! Jusson az eszedbe, amit az előbb mondtál!

- Abigail. - szólított meg a fiú, miközben közelebb lépett hozzám. - Az egész KItty...

- Csönd! - tettem a mutatóujjamat a számra, majd a fürdőre mutattam, ezzel jelezve, hogy az említett személy itt van. - De ne is magyarázkodj, úgysem érdekel. - ráztam a fejem, majd visszaindultam a szobámba, azonban Min Ho elkapta a csuklóm.

- Le vagyok merülve, ezért nem tudtam szólni, hogy nem tudok elmenni. - mondta, miközben felmutatta a telefonját. 

- Nem ér-de-kel! - szótagoltam le neki, hátha így sikerül felfognia. - Nem érdekel!

- Ne már! Kérlek, hallgass meg! - nézett rám könyörögve, azonban én kitéptem a kezem a szorításából, és becsaptam előtte a szobaajtót. 

Min Ho

Nagyon gáz vagyok. Ilyen még soha életemben nem fordult elő velem. Ez mind Kitty hibája, mi a francot rakott abba a krumpliba? A laktózérzékenységem most rendesen megmutatta magát ma este. Szegény Abigail... Persze, hogy a telefonom is ilyenkor volt lemerülve. Most biztos azt hiszi, hogy felültettem. 
Aztán kilépett a fürdőből a tettes. 

- Milyen volt a randid? - kérdezte kíváncsiskodva. 

- Mondd csak, mit raktál te abba a krumpliba? - vontam kérdőre felháborodva. 

- Sajtot, tejet és mindent, ami tejes. - sorolta, mire homlokon csaptam magam.

- Na hát éppen ezért nem volt randim. - tapogtam a lábammal idegesen.

- Ó, bocsi... - húzta el a száját. - Legalább írtál a lánynak, hogy nem tudsz elmenni.

- Nem, mert le vagyok merülve. - mutattam meg neki is a telefonomat. - Most azt hiszi, felültettem.

- Hát akkor magyarázd meg neki. - vonta meg a vállát Kitty, mintha ez ilyen egyszerű volna. Ha pedig tudná, hogy a testvéréről van szó, aki beszélni se akar velem, nem gondolná ezt ilyen könnyűnek.

- Nekem inkább ne adj tanácsokat! - csóváltam a fejem, miközben levetettem a kabátomat, és ledobtam a kanapéra.

- Jó, csak segíteni szerettem volna. Viszont ki a lány? Hátha tudok vele beszélni, ha már téged nem hallgat meg. - kérdezte, mire bennem az ütő is megállt. Most mit mondjak erre? Nem fogok Kittynek beszámolni arról, hogy Abigaillel volt találkozóm. És ha jól gondolom, Abigail sem szeretné, ha elmondanám az igazat, hiszen ő maga is tagadja, amikor valami velem kapcsolatos.

- Kihagyom! Megmomdtam, nem kell a segítséged. Majd megoldom egyedül. - sóhajtottam, majd töltöttem egy pohár vizet, és bevettem mellé a gyógyszeremet, amit akkor kell bevenni, ha valami tejeset fogyasztok és így járok, mint ma este.

- Hát legyen. - vonta meg végül a vállát Kitty, majd ő is bement a szobába.

Hiába is ostoroznám magam a ma történteken, nem volna semmivel sem jobb a helyzet. Az, ha most neki állnék annak, hogy mindennek elhordjam magamat, azzal mit segítenék Abigailnek? Semmit. Pedig valahogy beszélnem kéne vele, el kell mondanom neki az igazságot, és hogy nagyon sajnálom. Ő nagyon fontos nekem, ezért nem is értem, hogyan alakulhatott így az első randink. Azt mondta ma délelőtt, hogy még egyetlenegy fiú nem kérdezett tőle ilyesmit, hogy találkozzon vele, én voltam az első. Erre az első találkozóját is elszúrom. Viszont az is biztos, hogy nem fogom oly könnyen elengedni őt. Szeretem és harcolni fogok érte.

A gondolkozásomat és egyben szomorkodásomat Q törte meg, aki éppen ekkor tért vissza a koleszba. A cshuszoknak már vagy fel-háromnegyed órája vége, akkor hol volt? Valószínűleg Floriánnal maradt még valahol kettesben.

- Miújság, haver? - kérdezte a fiú, miközben leült mellém az egyik székre. - Milyen volt a randi?

- Ne is mondd. Kitty mindent elrontott... - forgattam a szememet.

- Mi köze hozzá Kittynek? - nézett rám értetlenül.

- Az, hogy a krumplipüréje tele volt sajttal, tejjel és mindenféle laktózos baromsággal. A randira nem jutottam el... - meséltem mérgelődve.

- És a lány? - lepődött meg Q.

- Azt hiszi, hogy felültettem. - sóhajtottam.

- Nem is írtál neki, hogy mi a helyzet?

- Öcsém, mindenki ezt kérdezi, akinek ezt elmesélem. - csóváltam a fejem.

- Persze, hogy megkérdezi, mivel ez a minimum. - tárta szét a karját.

- Le voltam merülve. - feleltem, mire ő a tenyerébe temette az arcát.

- Jézus Krisztus, komolyan úgy mentél el randira, hogy nem voltál feltöltve? Ez az alap, hogy mindig fel legyél töltve. Most jól megszívtad. - húzta el a száját.

- De meg ám. Mint a szar! - szentségeltem.

- Tudhatom, hogy ki a lány? Ismerem? - tette fel a kérdést, mire én intettem neki, hogy hajoljon közelebb hozzám, mert megsúgom.

- Abigail. - suttogtam alig hallhatóan.

- Komoly? -  kerekedtek el a szemei meglepetten. 

- Igen. De erről nem beszélhetsz Kittynek. Abigail is titkolja, mert Kitty nem komál engem. - húztam el a számat.

- Értem. Lakat a számon. - csinált úgy, mintha becipzározná a száját.

- Meg akartam magyarázni neki, de meg se akart hallgatni... - vontam meg a vállam.

- Majd én beszélek vele. Segíteni fogok, hogy ne veszítsd el. - veregette meg a vállam, mire hálásan bólintottam.

Q annyira rendes, ő egy igazi jó barát. Bármikor számíthattam rá, mindenben segít, ha tud. Nem tudom, hogy mikor fogom tudni meghálálni neki, de sehol nem lennék most nélküle. Lehet, hogy egyáltalán nem látszik rajtam, de Q rengeteg mindenen átsegített, hogy megtaláljam a helyem.