"Mindent nem kapahtunk meg."

Az épület előtt állva csak bámultam magam elé.Harry behúzott z ajtón és azonnal intézkedett helyettem.
Miért van,hogy én akartam megmenteni őt de most mégis fordítva van az egész?
-Hogy írják a hölgy nevét?-nem teljesen figyeltem.Harry lebetűzte.
-Nálunk ilyen nevű gyermek nincs,senkit nem hoztak be ezzel a vezetéknévvel csak hasonlóval.
-Tessék?-a magas hangom mindent elárult.
-Nincs ilyen név a rendszerben.
-Felhívtak,hogy meghaltak a szüleim majd közölték,hogy a testvérem teljesen rossz állapotban van!Most mi a franc folyik itt?
-Azt nem mondta.-válaszolta a nő majd újra valamit beírt.-Igen,sajnálom.A nénikéjét értesítették és már ő is itt van.A szülészeten egy orvossal beszél.-motyogta.
Ó te jó ég...tehát igaz.
-De az anyja életben van.
-Komolyan?-kérdem és sírni kezdek.
-Igen.-válaszolta.Elirányított minket az emeletre ahol megláttam a régen látott nénikémet.A karjaiba ugrottam és úgy sírtam tovább.
Harry lement a büfébe kávézni én meg arra vártam,hogy bemehessek anyához.
Mikor ez sikerül azonnal meg is indulok.
Az ágyban fekszik néhány kötéssel.
-Em.-kezd sírni mire odalépek hozzá és megfogom a kezét.
-Itt vagyok anya.

Este hazamentem Harryvel.
Minden olyan volt kivéve,hogy lekerültek a díszek.
-Minden rendben van?-kérdi Harry mikor leülök a kanapéra.
-Nem igazán de ezen már semmi sem segíthet.
-De egy igazán erős pia mindig segít.-vágódik le mellém de mikor észre veszi,hogy nem nevetek elkomolyodik.-Figyelj túl kell lépned ezen,az anyukád túlélte.Fontos,hogy most erős legyél mellette.
-Tudom.-bólintottam.
-Meg az is,hogy ne hagyd úgy ott mint engem.-suttogta mire furcsán ránéztem.
-Harry...az más.
-Miért volna az?
-Azért mert te kihasználtál.
-Tessék?-csattant fel.-Ezt jegyezd meg Emilia,hogy én egy percig sem használtalak ki!Sosem!Mert az első naptól kezdve rohadtul tetszettél és nem állt szándékomban kihasználni téged mert te különleges vagy...csak nem hiszel nekem mert azt látod mint a többiek.Azt,hogy én egy szörnyeteg vagyok,de már nem is érdekel mert már mindent elvesztettem ami valaha is boldoggá tett volna!-mondta miközben a hangja egyre nehezebb lett.Meg se engedte,hogy válaszoljak mert olyan gyorsan elviharzott mintha ott sem lett volna.
A szívem szakadt meg attól amit mondott.
De ha így gondolja miért csinálta mind ezt?Mármint azt a sok piszkálását...
És akkor leesett,az első naptól kezdve az összes agy húzása csókja és minden szava.
Az eső kint szakadt de ez sem érdekelt csak utána akartam menni és megmondani az őszintét.
De hiába kerestem nem volt sehol.
Csak az űr maradt utána ami fájdalommá vált az éjszaka.

Bocsánat a késésért de itt a legújabb rész.Nagyon remélem tetszik nektek!
☺️❤️❤️