- Nem mindegy neked mások mit mondanak? Örülj annak, hogy Hemmings szabad préda. Kapd el! - vigyorogtam. - Vagy nem sikerül?

- Kidobott - hajtotta le a fejét.

- Ohohooo - nevettem fel. - Ki az a szerencsétlen, aki miatt lepasszolt?

- Te vagy az...

Megszeppenve húztam fel a lábaimat a székre. Az egész szobára csend telepedett, senki sem számított ilyen válaszra. Apró mosoly jelent meg a szám szélén, amit a lábam mögé rejtettem.

- Utál - böktem ki a végen. - Lehetetlen, hogy miattam dobna.

- Ha utálna, akkor éppenséggel Mia nem lenne itt - fordult felém egy lány. Ki a jó isten ez?

- Lányok, nem szeret, ahogyan én se őt - álltam fel. - Zárjuk le itt a témát.

- Beszélhetünk, Beca? - nézett rám Mina.

Aprót bólintottam, végül ő is felkelt a padlóról, kivitt engem a folyosóra.

- Mit akarsz?

- Luke szeret téged! Ezt biztosan tudom, ismerem. Régen mindig rólad mesélt, tudom, hogy történt valami ami miatt összevesztetek, de ez így nem jó. Nektek együtt kell lennetek!

- Mina, te nem tudod mi volt - nevettem fel. - Elég kínos.

- Próbáld meg visszahozni belé az életet, régen nem ilyen volt - rázta meg a fejét. - Kiskora óta ismerem, régen sokkal mosolygósabb volt, addig amíg veled nem történt valami. Az is lesújtotta, ami veled történt nyáron.

- Nem tudok vele tenni semmit.

A zsebembe megrezzent a telefonom. Egyből a kezembe kaptam, egy üzenet.

- Szerintem haza megyek - szólaltam meg. - Találkozunk holnap a meccsen.

- Igen, találkozunk.

A folyosó végén álló fogasról lekaptam a dzsekimet, a vállamra kaptam a táskámat, végül haza indultam. A telefonomat a kezembe szorongattam, de nem akartam megnézni azt a bizonyos üzenetet.

Toby küldte.

Remegő kezekkel oldottam fel a zárat, egy pár percig ide-oda csúsztattam a képernyőt. Hatalmas sóhajjal rányomtam az üzenetekre, végül rá.

Toby: Holnap találkozunk a meccsen, utoljára láthatod a szöszit épségben. Legyél jó, Beca! 😘

Beca: Elmebeteg vagy...

A holnapi meccsen valahogy ketté kell választanom őket. Nem szabad, hogy meglássák egymást.

***

Másnap reggel hamarabb keltem, mint általában. A kezdés előtt két órával már hadi díszben álltam a szobámban. Jobban mondva sétáltam jobbról, balra. Ideges voltam. Teljesen. Semmi értelme nincs az aggódásnak. Ugyan, miért bántaná? Semmi nincs köztünk. Ha nem megyek Luke közelébe... Áh, hagyjuk.

A végén Toby meg se jelenik, és kiderül, hogy az egész egy nagy poén volt. Lehetetlen. Sosem viccel, túl nagy az egója ahhoz, hogy egy ilyet kihagyjon.

- Fura lesz a régi suli ellen játszani - állt meg Ryan az ajtó előtt. - Bec, jól vagy?

- Mi? - álltam meg. - Persze jól vagyok.

- Történt valami? Egyáltalán, hogy hogy készen vagy? - lépett be.

- Elnéztem az időt - füllentettem.

- Bec, mi a baj?

- Szerintem jobb, ha nem megyek el arra a meccsre - ráztam meg a fejem. - Jobb, ha itthon maradok.

- Mindenki ott lesz, mint egy osztály szintű dolog.

- Nem szeretem az osztályt - mosolyodtam el. - Csinálják nélkülem.

Fej rázva hagyta el a szobámat. Mindig próbál megérteni, majd rájön, hogy felesleges. Sajátos hülye dolgaim vannak, amiket sokszor én magam se értek meg. Mint egy megfejtetlen kirakós.

Ahogyan várható volt, ott voltam a meccsen. Mindenki ott volt.

Az iskola rendezte meg, így a hatalmas foci pályát megtöltötte két gimnázium. Diákok, tanárok esetleg a család. Egyedül Toby-t nem láttam sehol se. Nem jött el?

- Kérdezhetek valamit? - jelent meg mellettem Mike.

- Mond - sóhajtottam fel.

- Igaz, hogy Ell egyenruhában jár iskolába? - húzta vigyorra a száját.

- Aha, régen én is abba jártam.

- Nem akarsz mesélni milyen is az pontosan?

- Nem - jelentettem ki.

- Miért?

- Mert ha ennyire érdekel kérdezd meg tőle, garantálom, hogy tetszeni fog - néztem rá.

***

A meccs nem sokkal a beszélgetés után elkezdődött. Amint bemondta a hangszóró, hogy kik játszanak a sulink ellen megláttam Toby-t. Nem messze volt tőlem, a tizedikesek köze sikerült beülnie, és várta a csodát.

- Mindjárt visszajövök - álltam fel, és kislisszantam a padok közül.

- Oké - felelte unottan Mikey.

A pom-pom lányoknál megálltam. Ahogyan sejtettem Mina közöttük volt. Hangosan felé szóltam, végül megkértem, hogy a szünetben Luke-ot foglalja le, véletlenül se engedje ki a nézőtérre.

- Megoldhatom - mosolyodott el.

- Köszi, imádlak! - tettem hasonlóan.

Sietősre vettem a lépteimet, fogalmam sincs mit csinálok. Ha akar valamit tenni, azt megfogja tenni, amilyen fafejű.

Egyből észrevett a lelátón, ahogy kitudott szabadulni a tömegből már lent is volt mellettem. Kezét a derekamra tette, szorosan magához húzott, egy puszit is nyomott volna a fejemre, de elfordítottam azt.

- Na! Nem leszünk így jóba - rázta meg a fejét.

- Eddig se voltunk jóban - húzódom el.

- Na, és merre a haverom?

- Nincsenek is haverjaid - motyogtam.

- Vigyázz a szádra - kapta el a kezem, amit utána erősen fogott.

- Engedj el - néztem a szemeibe. Nem tette, állta a tekintetem. - Kérlek.

- Sokkal jobb.

Tenyerét az enyémbe rakta, sóhajtva elfogadtam a tényt. Semmi esélyem bármit is tenni ellene, és az idióta szeszélyei ellen. Óvatosan elindult előre, engem maga után húzva. Mentem utána. Az iskola részéhez indult, ahol a szünet miatti játékosok ültek egymás mellett. Luke is köztük volt.

- Azt hitted nem fogok vele találkozni?

- Ismerlek - mondtam. - Tudtam, hogy összehozod valahogy.

Vigyorogva, velem kézen fogva értünk oda. Mike és Calum remekül ismerték őt, amint meglátták kérdőjelbe futott az arcuk.

- Sziasztok fiúcskák! - karolta át őket.

Szem forgatva álltam mögöttük. Semmi idegem ehhez.

- Szerintem neked nincs itt helyed - bökte meg Calum a mellkasát.

Te szent isten!

- Szerintem meg befoghatnád, ázsiai - vigyorgott rá.

***

A meccs hamarosan a végéhez ért, a mi csapatunk állt nyerésre. Legalábbis a kivetítő erről árulkodik. Toby mellett töltöttem el az egészet. Nem eresztett maga mellől. Semennyire.

- Úgy látszik vége a meccsnek - mondtam.

- Ez nem azt jelenti, hogy elmész.

- Miért vagy ennyire rám akaszkodva? - fordultam felé. - Szakítottunk, majdnem 3 éve.

- Én csak vigyázok rád.

- Tudok magamra vigyázni, elmúltam már 18.

Előre fordulva követte az eseményeket. A végén végül tényleg nyertünk. Az egész csapat ujjongott, mindenki teljesen kicsattant az örömtől. Egyedül csak én ültem egyedül a lelátón szomorúan. Tudtam, hogy ennek az estének nem lesz jó vége, valahogyan éreztem.

De amikor Luke odajött hozzám, hogy el-e akarok menni az AFTER partyra... Akkor kezdtek érdekessé válni a dolgok. A két idióta találkozott egymással.

A levegőben érezni lehetett, hogy nem egy légkörbe valóak ők ketten.

- Szóval te vagy Lucas - állt fel Toby.

- Kimegyek a mosdóba - álltam fel.

Sietősen elmentem a látókörükből. Ahogyan beértem az iskolába a telefonomon írtam egy üzenetet Luke-nak, hogy jöjjön be, de Toby-nak ne mondjon semmit. Hagyja ott a fenébe.

Az egyik terem előtti padon vártam. Vártam, hogy bejöjjön és, hogy végre hazamehessek.

Az orrából folyt a vér, de ahogyan tudott bebicegett...

A kis rossz fiúk összeverekedtek! Ejnye- ejnye! 😆
Esetleg valaki vélemény? Szívesen fogadom.😁❤️