- Van – vakarja meg a tarkóját. – Van valami, amit rég óta meg szeretnék kérdezni.

- Mi lenne az? – elé álltam.

Válasz helyett a derekamat magához rántva csókot lehet ajkaimra. Meglepődve ám, bár visszacsókoltam, ami hatására elmosolyodott. Kezeit a derekamra vezette, ezzel is megtartva a súlyomat. Karjaimat nyakába helyeztem, jobban magamhoz húzva őt. Szaggatottan vettem a levegőt, mikor elválltunk egymástól. Mosolyogva pillantott le rám, míg én csak a fejemet hajtottam le.

- Luke – eszmélek fel. – Ez, ez nem fog összejönni.

- Beca – simított végig a kezemen.

- Nem – rázom meg a fejem. – Nem lehet, bajod eshet.

Toby jutott az eszembe. „ Pedig szívesen betörném a pasid képét." Féltem, tudom mire képes az a féreg, láttam már verekedni.

- Mi bajom eshetne? – nevet fel.

- Sok, túl sok minden – két kezébe vette az arcomat, kényszerítve, hogy ránézzek.

- Egyikünknek se esne semmi baja - rázza meg a fejét. – Vigyázok rád.

- Nem magamról beszélek, neked eshet bajod – tolom el magamtól. – Menj haza, Luke!

- Szóval nyápicnak tartasz – rántja meg a vállát. – Egy pancsernek.

- Én, én nem...

- Nem kell magyarázkodni! Csak mondd ki, hogy nem akarsz semmit! Ne áltassa magát senki – tárja ki a kezeit.

- Nem akarok tőled semmit se – hajtom le a fejem, a mamuszom orrát nézem.

- Értem, lehetőleg ne lógj ezután a nyakamon – nevet fel. – Nevetséges!

Felhorkantva kinyitotta az ajtót, táskáját felvéve a földről, köszönés nélkül hagyta el a házat.

Elcsesztem mindent!

Boldogan, mosolyogva lenne itt most velem. De nekem ki kellett nyitnom a számat! Egy idióta vagy, Beca!

Sóhajtva leültem az ágyam mellé. Ennek így kellett történnie! Az első könnycseppek lassan, komótosan száguldoztak az arcomon.

Ne sírj egy fiú miatt, nem éri meg... Talál majd mást.

Katy óvatosan közeledett felém, majd mikor biccentettem, hogy ide jöhet, rám ugrott, s a cseppeket puszilgatta le rólam.

- Imádlak – mondtam, közben magamhoz szorítottam őt.

***

Másnap reggel az idő a hangulatomhoz igazította magát. Nyomott volt, szürke és szomorú. A nap nem sütött végig a városon, helyette apró tócsákat készített az utakon.

Az ablak melletti párkányon ülve figyeltem az utcát. Kevés ember mendegélt, akik így tettek kezükbe fogták az esernyőjüket. Legtöbben autóval hajtották át az utcán, eláztatva egy-két embert.

Az ajtóm halk nyitódására lettem figyelmes, majd anya arcát pillantottam meg. Szeme alatt apró, lila karikák mutatták, hogy nem aludt sokat az este. Haja a feje tetején egy kusza kontyban állt össze.

- Beca, pihenned kell – sóhajtott fel. – Ne az ablak mellett ülj, még jobban megfázol.

- Jó nekem itt – húzom el a számat, majd visszapillantok az utcára.

- Kicsim minden rendben? Magad alatt vagy.

- Jól vagyok – mosolyodom el. – Csak az idő.

- Gyere ide – intett magához, mire felálltam, oda tipegtem mellé, majd jéghideg tenyerét homlokomra tette. – Nem akar elmúlni ez sehogy.

- Veszem észre – sóhajtva leülök az ágyam szélére.

- Menj – biccent a fürdő felé. – Vegyél egy hideg zuhanyt.

Bólintva megindultam a helyiségbe. A legtöbb ember a Halloween-i bulijára készül, én itthon betegeskedem. Mit se mondjak, ez igen felemelő érzés. Igaz, két hét van addig, de jobb előbb kideríteni kinél röppenünk össze az este. Jó lenne kigyógyulni ebből.

***

Elszóltam magam. Ahelyett, hogy végre ismét visszatérjek a régi kerékvágásba, még mindig itthon koptatom az ágyat. Vasárnap este ismét beállt a krach. Újra a mosdóba rohangáltam ki-be. Végül a lázam is az egekbe szökött.

Újabb egy hét itthon következett. A sok bepótolandó házi, aminek a fele a kukában végezte.

Csütörtök is hasonlóan telt. Ryan áthozta mit kéne megcsinálnom. Amíg a matekhoz nem értem semmi gondom nem volt. Megcsinálgattam a feladatokat, azután kezdett érdekes lenni.

Egyem meg a drága szívét! Áthozza, de, hogy hogyan kéne megoldanom, azt lusta elmondani!

Szerencsére a telefon szokásos pityegő hangja visszahozott a valóságba.

Ell: Képzeld!

Beca: Mit? Várj! Színesbe, vagy fekete- fehérben?

Ell: Ahogy neked jó!

Beca: Oké, megvan! Mondd

Ell: Elmentem Mikeyval randizni!!!

Beca: Na, az tök jó... Remélem, összejöttök

Ell: Na, most én kérem a beszámolód a kis dolgodról!

Beca: Milyen dolgomról?!

Ell: Ne tettesd! Tudok ám róla!

Beca: Felvilágosítanál engem is?

Ell: Ember! Csókolóztál Hemmings-sel! És nekem el se mondod!

Beca: Álljunk csak meg! Te ezt honnan az anyámból tudod?!

Ell: Jó informátoraim vannak... na, mesélj csak!

Beca: Minek már úgy is tudod... Csak csókolóztunk... Semmi más nem történt.

Ell: De, legalább mondd el, hogy jól csókolt-e! Vagy, hogy mi a faszért küldted el?!

Beca: Először igen, jól csókol... túl jól... Másodszor meg... Tudod, itt volt múltkor Toby.

Ell: Ja, mi van vele?

Beca: Úgy szépen rávezetett, hogy bármikor képes neki esni Luke-nak... Te is láttad múltkor verekedni.

Ell: Ja, szétverte a gyereket... Szerencsétlent eszméletlenül vitték a kórházba...

Beca: Megnyugtatsz

Ell: Bocs, nem úgy értettem... De, amúgy teljesen megértelek... Én is ezt csináltam volna.

Beca: Inkább utáljon, mint hogy baja essen.

Ell: Kivételesen igazat adok neked!

Beca: Na, menj a picsába!

***

A betegségből kigyógyulva hétfőn megújult erővel indultam az iskolába. Fura belegondolni, de valamennyire hiányzott ez az egész!

Első matek óra... Remek!

Ryan mellett sétáltam végig a folyósón, majd a matematika terem előtt jöttem rá ki mellett is ülök minden órán. Luke...

Sóhajtva bementem, a táskámat a pad mellé ledobtam, és vártam. Hogy mire? Igazából magam se tudom, de nem tudtam mit kezdeni magammal. Kevesen voltunk bent a teremben, majd amikor a csengő megszólalt, mindenki egyszerre lódult be.

- Hallottátok, hogy Mrs. White-ot elütötte egy láma? – kérdezte meg az osztályt Calum.

- Egy láma? – fordulok felé. – Hogy üthet el valakit egy láma?

- Hát tudod, így fut! Aztán puff, neki megy! – csapta össze két tenyerét.

- Nem ütött el senkit semmilyen láma, Calum kedves – az ajtón belépve Luke anyukája toppant be.

- Mrs. Hemmings – nézett fel Mia. – Mit keres maga itt?

- Mrs. White beteg lett, én leszek az addigi matek tanárotok – mosolygott hátra, egyenesen ránk.

Fogalmam sincs, hogy mit mondott el neki Luke... Nagyon remélem, hogy semmit, mert nem akarok tanári beszélgetést tartani óra után. Vagy, inkább anyait.

***

A mai nap nem is lehetett volna lassabb és unalmasabb.  7 órát kellett kibírnom a fiú mellett, akit egy csók után elküldtem.

A nap zárása képen rosszabb se történhetett volna velem...

Először is, ja csókolóztak :D Csak nem jöttek össze :D Másodszor nagyon érdekes vég, tudom :D

Harmadszor pedig! Boldog szülinapot kívánok a mi kis Zsiráfunknak, igaz, nem olyan kicsi :D De attól függetlenül boldog szülinapot neki :D

Nézzétek el, hogy nincs gif, de nagy nyaralós előkészületben vagyok :D örülök, hogy sikerült összeszednem magam :D a következő pár részre se várjatok gifet, szerintem megbocsájtható