Mikor megszólaltam volna, az enyém is előhozta a szokásos hangját...

A telefon Ryan fejét adta be, ő keresett.

- Mit akarsz? – sóhajtok bele a telefonba.

- Rossz pillanatba kaptalak el? – nevet fel. – Akkor majd később vissza hívlak.

- Ha már felhívtál, mondd!

- Pénteken, lesz egy házi buli.

- Aha – feleltem unottan. – Tőlem mehetünk, de kihez is?

- Will- hez, tudod, anyának, az anyukájának a testvérének a gyerekének a gyereke.

- Persze Ryan, így már minden érthető – rázom meg a fejem, amit ő nem lát, de ezek ellenére felnevet.

Elköszöntem tőle, majd a telefonon lévő 'hívás befejezése' gombra nyomtam, így letettem. A táskámat az ölembe vettem, majd a legmélyére süllyesztettem a mobilom.

- Esetleg nincs kedved eljönni egy buliba? Pénteken – teszi fel a kérdést az előttem ülő szöszi.

- Öhm, mennék én, de én is hivatalos vagyok valahova.

- Hivatalos? Mi vagy te? Elnök?

- Figyelj, ahova én megyek, az már csak jó buli lehet – nevetek fel, amire megrázza a fejét.

- És hova is megy őfelsége?

- Will-hez, Will Andersenhez.

- Mákod van.

- Már miért is? – mosolygok rá.

- Én is oda megyek.

- Micsoda megtiszteltetés lesz egy zsiráffal bulizni – húzom el a számat.

- Ahogyan egy Törpillával is.

***

A nap a földet verdesi, közeleg az este. Mi pedig egy parkban sétálunk. Három órája jöttünk el a fagyizóból, aztán ebbe a kis parkba kötöttünk ki.

- Mióta ismered a két szőkét? – teszem fel a kérdést, majd az üdítőmbe kortyolok.

- Úgy jó 11 éve, elsős korunk óta egy osztályba járunk – vakarja meg a tarkóját.

- Oh, és mi van az Aaron gyerekkel?

- Vele is hasonló a helyzet – rántja meg a vállát. – Na, és veled mi van?

- Mi lenne?

- A vörös, plusz még a hat csávó.

- Ja, a vörös-t Ell-nek hívják... és három éve ismerem, a többit meg talán ötödikben – vonom meg a vállaimat.

- És a kutyád? Nagy harcos – nevet fel, amivel az arcán megjelennek a szokásos gödröcskéi.

- Katy? Nem bírja az idegeneket.

Végül a haza vezető úton indultunk el, ahol még beszélgettünk. Igazából, csak az ide-oda kérdezés ment. Semmi érdekes téma, csak mi kettőnk.

A háztól nem messze kezdtem el a táskámban turkálni, a kulcsomért. Úgy látszik az otthon maradt.

Így most már csak abban reménykedtem, hogy valaki legyen itthon, különben a teraszon alszok. Az ajtó előtt megálltunk, először megpróbáltam kinyitni, de valaki bezárta, így hát bekopogtam, és reméltem, hogy van itthon valaki.

- Megyek! – hallom meg bentről a testvérem hangját.

Több mindent nem nagyon hallottunk, csak azt, hogy a kulcs elfordul, majd a zár kattan, előttem pedig Ryan jelenik meg.

- Hát te? – mutat rám.

- Nem hoztam kulcsot – rántom meg a vállam.

- És te? – néz Luke-ra.

- Ryan, ő Luke. Luke, ő meg Ryan. – mutattam be őket egymásnak.

- Jobb lesz, ha megyek. Sziasztok! – köszönt el, majd hazafelé indult.

- Ki ez a Luke gyerek? – teszi fel a kérdést Ryan, miközben becsukja az ajtót.

- Ő, ő kísért haza a partról, miután valaki, ott hagyott – rántom meg a vállam.

- Figyelj, az egy teljesen véletlen volt, szerinted direkt hagytalak ott?

- Igen – bólintok egyet.

Naponta hagynak ott, véletlenül embereket a strandon. Nem értem, hogy sikerült ez neki. Tudta jól, hogy ott vagyok, sőt a másik hat ember is tudta... Ilyen gyorsan felejtenek?

Mire észbe kaptam Ryan már a nappaliban ült, és beszélgetett. Sóhajtottam egy nagyot, majd a lépcső felé indultam el. Kettesével vettem a lépcsőfokokat, így hamarabb felértem az emeletre, ahol a folyosón lévő hátsó szobámat. A táskámat ledobtam az asztalomra. Katy-t gyorsan megsimogattam, majd gyorsan a fürdőmbe siettem. Leültem a kád szélére, a meleg vizet pedig megnyitottam. A nadrágomat és a felsőmet levettem, a szobából pedig egy csipogó hang jött be a fürdőbe. Így hát fehérneműbe mentem vissza, a táskámból pedig kivettem a telefonom. Három olvasatlan üzenet. A telefonomat feloldottam, és megnyitottam az érkezett üzeneteket.

Ell: Szia, hol voltál egész nap? Voltam nálatok, de te nem voltál ott... megcsalsz?

Beca: Igen, megcsallak :P

A telefont magammal vittem. A kád teljesen tele lett, a vizet elzártam, majd levettem a maradék ruháimat, a hajamat egy kontyba felkötöttem, majd a forró vízbe merültem. A csipogó hang ismét megszólalt. Egy ideig kapálóztam a telefonért, majd sikeresen a kezembe vettem.

Ell: Hát, oké... megjegyeztem :P de legalább azt mondd kivel :D

Beca: Valakivel :P

Ell: Jó, akkor ne mondd e... de így találgatok... na nézzük csak... van, nem ő tuti nem... áh, megvan! a szöszi gyerek, mi? :D

Beca: Lehetséges :D

Ell: Ezt igennek veszem :3 Na, és hogy hívják?

Beca: Luke-nak hívják

Ell: Ezt könnyebb volt megtudni, mint gondoltam :D

A telefonomon egy újabb üzenet jött, de nem Ell-től. Így hát a megnyitottam a másikat is.

Luke: Törpilla haza ért?

Beca: Veled jöttem, észlény :D

Luke: Örülök, hogy megtaláltalak... és még azt várod el, hogy normális üzenetet küldjek?

Beca: Aham, elvárom :D

Luke: Várjad :P Megzavartam valamit, esetleg?

Beca: Nem hiszem... Mi ez a nagy figyelmesség?

Luke: Unatkozom, ilyenkor mindent megkérdezek...

Így hát, az egész estém az idióta kérdésekkel ment el. Sokáig csak nevettem a hülyeségein, majd már csak a fejemet fogtam. Jól telt az éjszakám, az egyszer biztos.

~~~Péntek, vagyis a buli napja~~~

A buli este nyolckor kezdődött, így próbáltam addig készen lenni. Soha nem vittem túlzásba, ahogyan most se. Egy egyszerű farmer nadrágot, és egy trikót vettem fel. Az arcomra egy leheletnyi sminket raktam, a hajamat pedig lágy hullámokba készítettem el. A készülődést a csengő zavarta meg, amire gyorsan lerohantam, s kinyitottam. A vörös állt előttem teljes hadi díszben.

- Ez aztán nem semmi kisanyám! – nevetek fel, majd alaposabban megnézem. Haját begöndörítette, és egy barna színű ruhát vett fel egy laposabb sarkú cipővel.

- Hát, na, adjuk meg a módját – rántja meg a vállát.

- Ahogy mondod.

- Ugye, te nem így akarsz jönni? – mér végig.

- De, nem akarok kiöltözni, amekkora mákom van, megint elkezdenek, felelsz vagy merszezni, és nem akarok, egy száll semmiben játszani.

- Akkor legalább valami mutatósabbat vegyél fel, gyere!

Megfogta a kezem, majd a szobámba hurcolt. A kezembe dobott egy kivágott felsőt, meg az egyik kiszaggatott rövid nadrágom.

- Most komolyan? – nyüszítek fel.

- Igen, komolyan! Nyomás öltözni! – mutat a fürdő felé, én pedig bemegyek...

~~~Este~~~

Este nyolckor a kocsiban ülve indultunk meg a bulira. Nem vártam tőle semmi különöset. Minden évben szokás volt, ahogyan biztos most is lesz, a felelsz vagy mersz. Nem szoktak hatalmas tétekben játszani, de azért egy puszinál többet várnak el. Az elmúlt évben lány nem is játszott, a fiúk pedig a „nagy" agyukat fitogtatták.

Ell óvatosan meglökte a vállam, ezzel jelezve, hogy megérkeztünk. Az ajtó tárva nyitva állt, az emberek sokasága már bent táncolt, vagy csókolózott valakivel. A szememet megforgatva indultam el a konyhába. A mosogató mellett ott virított a piros műanyag pohár, mellette pedig az ital kínálat. A terembe körbe néztem, a szemem pedig meg akadt Luke-on. Mondta, hogy itt lesz, sőt el is akart hívni. De, úgy látom sikeresen pótolta a hiányomat, a két szöszivel és Aaron-nal. Egy piros poharat megfogtam majd Will, a buli szervezőjéhez fordultam.

- Valami ütőset – suttogtam, mire csak felnevetett.

- Veled jól kezdődnek a bulik, a két szőke bige – biccentett az említettek felé. –, narancslevet kért.

- Nem gyerekzsúrra jöttem – nevetek fel.

A pohárba töltött valamit, azt a kezembe adta, én pedig elkezdtem kortyolgatni. Egy „köszönöm"- öt eltátogtam neki, mire biccentett.

Épp megfordultam volna, de egy tenyeret éreztem meg a derekamon, majd a szokásos mély hangját hallottam meg.

- Figyelj Törpilla – kezdett bele a mondandójába. –, kéne egy kis segítség.

- Figyelek!

- Csak maradj így, és beszélgessünk.

- Ennyi lenne a nagy segítség? – húzom össze a szemöldököm, majd felnézek rá.

- Ja, körülbelül.

Hátra nézek oda, ahol ezelőtt volt, majd sóhajtva megkérdezem:

- Melyik csajt akarod lerázni?

- Aki nem Aaron mellett van.

- Okés – felelem, majd a pólójánál fogva magamhoz húzom, és megcsókolom. Nem volt nagy cucc, csak egy kis féltékennyé tevés.

Lassan húzódtam el tőle, mindketten elmosolyodtunk, majd megszólaltam:

- Tessék, a ribi elrohant! – suttogom a szájára.

- Isten vagy!

- Ezt még nem mondták – nevetek fel. -, de tetszik!

- Na, ki lesz az a bátor ember, aki az idén is játszik? – ordítanak fel a nappaliból, a zene pedig elhalkul. Tényleg nagyon komolyan veszik ezt az egész játékot.

- Jössz? – kérdezi az előttem álló fiú, mire csak mosolyogva bólintok egyet.

A nappaliban érve Ell mellé álltam, így figyeltem az embereket, akik próbáltak egy körféleséget alkotni, hogy mindenkit lássanak.

- Én kezdek! – emeli fel a kezeit a középen ülő barna srác. – Öhm... Will, felelsz vagy mersz?

- Egyértelmű, merek!

A srác körbenézett a szobában a tekintete pedig megakadt egy agyonmázolt csajon.

- Na, azt a csajt – mutatott rá -, kapd le!

- Komolyan srácok? – nyüszítek fel. – Ilyen kis tétekben játszunk?

- Mintha valaki merészebb lenne – húzogatja a szemöldökét a barna srác.

- Ennél mindenki merészebb, alsóban volt szokás egymást csókolgatni – rántom meg a vállam.

- Gondolom, te bárkit lekapnál se perc alatt – biccenti meg a fejét.

Válaszolásra nem volt időm, a mellettem lévő gyerek egyből megfogta a derekam, majd megcsókolt. Nagyon ismerős volt a csókja. Ez Ő!

- Hiányoztál nyuszi! – simította meg az arcom.

- Nem, ez nem lehet – suttogtam magamnak, majd a kezem akaratomon kívül megröppent, így Toby, az ex barátom kapott egy hatalmas pofont. – Ne hívogass nyuszinak!

Szó nélkül, vigyorogva bólintott. Ell kezét megragadtam, majd az udvarra mentünk ki. Szorosan magamhoz öleltem, el akartam felejteni, hogy itt van.

- Sh, nyugodj meg! Nem lesz semmi baj – simogatta a hátam.

- Hogy került ide? Három éve nem láttam.

- Fogalmam sincsen.

- Menjünk vissza, kezd feltűnő lenni.

Bólintott egyet, majd a házba visszamentünk. Senkivel nem volt kedvem beszélni, így csak a lerakott poharamat megkerestem, majd a benne lévő cuccot egy huzamra megittam.

Kicsi, erőtlen léptekkel indultam vissza a konyhába, de a lábaim elvesztették az egyensúlyomat így majdnem elestem.

- Nocsak, talán rosszul vagy? – segít fel állni Toby.

- Csak egy kicsit megszédültem – legyintek egyet.

- Sápadt vagy, gyere, menjünk fel. Vannak szobák, tudsz pihenni – aprót bólintottam, megfogta a kezem és felvezetett az emeletre...