- Gondoltam, mert hát tudod, nekik van, de neked nincsenek olyan adottságaid, mint nekik - kezdett el cukkolni, mikor kitört belőlem a másik énem...

- Most komolyan, azokra a ribancokra buktok? - dühömben rácsaptam az asztalra, ami kiadott egy „kis" hangot.

- Kérem, hagyja el a helyiséget! – mutatott a bejárati ajtóra a pénztáros.

- Persze... - sóhajtottam egy nagyot, s hátra dőltem a széken. Fél szemmel, néztem mit csinált, de szó nélkül visszaigyekezett a pénztárhoz.

Pár perc múlva, a pincér lány, két pizzát egyensúlyozva jött felénk, s lerakta az ételünket. Mindenki megköszönte, majd neki estünk.

- Beca, belegondoltál már, milyen jó lenne, ha a szöszi etetne minket? – néz rám szemöldök felhúzva Alex.

- Nem, Alex. Sajnálom, de még nem gondoltam bele – erőltettem magamra egy mosolyt.

- Tudod mit? Akkor ide hívom, legalább megnézheted – kitolta a székét, és majdnem indult is volna.

- Ha, ide mered hívni az a ribancot – a kezembe megfogtam az üvegem -, magam foglak kiherélni.

Szó nélkül felállt, és elindult a lányok felé. Nem akartam kiabálni, ezért a kezemben lévő tárgyat, eldobtam felé. Csak, én nem gondoltam arra, hogy ez az üveg, el fog törni, sőt azt se tudtam mi van a kezemben.

- Basszus – suttogtam magam elé.

- Na, jó! Kérem szépen, távozzon! – állt elém a pénztáros, majd kivitt a pizzázó elé. Fel se fogtam mi történt. Őszintén, nem akartam elhajítani az üveget, de az volt az első tárgy a közelemben.

A kezemben lévő kardigánomat magamra kaptam, a levegő kissé kezdett lehűlni. Összehúztam magamon, majd megindultam a part felé. A víz mellé leültem, s hallgattam a víz csobogását. Ilyenkor kizárom a világot. Kicsit, nyugtató, ha úgy nézzük. A lábamat felhúztam a mellkasom elé, a fejemet pedig a térdeimre hajtottam.

A kis pihenőmet léptek hangja zavarta meg, mire egyből oda kaptam a fejem. A kétméretes, szőke fiú állt mellettem, aki lassan helyet foglalt. Egy ideig csak a távolba nézett, majd a kék szemeit rám vezette, száját pedig egy mosolyra húzta.

- Nem bírják a pohártörést? – szólal meg.

- Úgy látszik nem – rántom meg a vállam. – Mit keresel itt kint?

- Gondoltam kijövök Törpillához – rántja meg ő is hasonlóan a vállát.

- Törpillához? – húzom fel a szemöldököm, a tekintetem pedig a tengerre vezetem.

- Hozzád.

- Törpilla lennék?

- Persze, kicsi vagy.

- Mondja a zsiráf – nevetek fel halkan, reméltem, hogy nem hallja meg.

- Mit mondtál? – összehúzott szemekkel nézett rám, kissé megdöntötte a fejét. – Zsiráf?

- Esetleg a felhőkarcoló jobban tetszik? Szólj, még változtathatok – húzok egy halvány mosolyt az arcomra.

- A zsiráf jobban tetszik, így ha lehet, azt kérem – kezd el dülöngélni, majd kihúzza magát. – Már ha lehet, Törpilla.

- Én, meg, ha lehet, a Becát választom – nézek rá. – Már ha nem haragszol meg!

- Ahogy óhajtod – közelebb hajol hozzám, így magamon érzem a mentolos leheletét. A közeledése miatt, nyelek egy nagyot. A fejét egy kicsit elfordítja, így a szája meglehetősen a fülem mellet van. A fülem mögé, eltűz egy tincset a hajamból, majd megszólal. – Törpilla!

- Menj a picsába! – lököm meg a mellkasát, ezáltal eltávolodik tőlem.

Nevetve visszaül a rendes helyzetébe, majd halkan nevetgél. Nem mondtam semmit, csak elmosolyodtam ezen.

- Luke vagyok – szólal meg kis idő után.

- Kérdeztem? – nézek rá.

- Nem, de gondoltam kíváncsi vagy a szőke herceg nevére.

- Persze, más vágyam nem is volt – rázom meg nevetve a fejem.

Az államat a térdemre raktam, s így néztem tovább a tengert, a nap lementével együtt.

Várjunk csak?!

- Basszus! – szólalok meg a szöszke, pedig rám kapja a tekintetét. – Haza kéne mennem.

- Haza kísérlek – áll fel ő is, miközben az ajánlatot mondja.

- Figyelj, semmi szükség nincsen rá, hisz a barátaim itt vannak – mutatok a kocsinkra, ami már nem állt a helyén. – Ezek, most komolyan itt hagytak?!

- Úgy látszik – vakarja meg a tarkóját. – Szóval? Jössz?

- Igen – mosolygok rá, majd elindulunk.

Nem laktunk messze a parttól, így mondhatni hamar hazaértünk. Útközben beszélgettünk... magunkról, az iskoláról, barátokról... Egyszóval, mindenről.

- Kösz, hogy haza kísértél – mutatok zavartam a házra.

- Ugyan, semmiség tökmag! – legyint egyet, én pedig az újabb becenév hallatán felnevetek.

- Köszönöm... még egyszer.

Újra megköszöntem, majd közelebb mentem hozzá, és egy gyors puszit nyomtam az arcára.

- Jó éjt, Luke – köszöntem el tőle véglegesen, miközben kinyitottam az ajtót.

- Neked is, tökmag – kacsint egyet, majd megfordul, és elindul.

Mosolyogva, jobban mondva, vigyorogva nyitottam ki az ajtót. A lábamon lévő papucsomat a kezembe vettem, s így indultam el a konyha felé.

- Az isten szerelmére Ryan! – hallom meg apa ideges hangját a konyhából, így azt veszem irányul. – Hogy sikerült ott hagynod a húgodat a parton?

- Hát, tudod apa... Kiment a pizzázóból, majd nem találtuk mikor elindultuk! – emeli fel Ryan a kezeit.

Kimentem? Én úgy emlékszem rá, hogy kiraktak...

- És, esetleg nem létezik telefon?! – apa még dühösebb hangja hallatán Ryan hátrált egyet.

- Nyugi apa – szólalok meg, mire mindketten rám emelik a tekintetüket. – Haza tudtam jönni.

Apa egyből megölelt, majd adott egy puszit a fejem búbjára.

- Jól vagy? Ugye, nem történt semmi baj? – kérdezi, miközben a testrészeimet nézi át.

- Nem, nem történt semmi – nevetek fel. – De, most megyek... Hosszú volt ez a nap.

Apa arcára adok egy puszit, majd elindulok a szobámba.

- Ryan, mákod van – hallom meg legutoljára apám hangját, amin felnevettem egy kicsit.

A szobámba érve Katy egyből letámadott, majd egy kis időre elköszöntem tőle. Bementem a fürdőbe, megengedtem a vizet, levetkőztem, következő pillanatban, pedig a testemet áztattam a meleg vízben. Végül a hajamat is megmostam. A tusoló kabinból kiléptem, s a testemre, és a hajamra egy-egy törölközőt csavartam.

Felvettem a pizsamámat, majd megcéloztam az ágyamat, s kipihentem a mai napomat.

Mi a fenének kell valakinek ilyen hangosan nyomnia azt a retkes csengőt? Valaki még alszik! A fejemre szorítottam a párnát, hátha vissza tudok aludni. Nem sokkal később meghallottam, hogy az ajtóm kinyílik, majd anya lila mamuszát láttam meg a padlón.

- Anya – nyüszítettem fel. -, mit akarsz ilyen korán?

- Csak, gondoltam szólok, hogy egy helyes fiatalember vár a nappaliban – rám mosolygott, én pedig felhúzott szemöldökkel néztem rá. – Menj, ne várattasd meg!

Lassan felkeltem az ágyról, anyámra még mindig furcsán néztem... Nem tudom, mit szedett össze, meg honnan. Ahogy anya mondta, a napaliba mentem, Katyvel a nyomomban.

- Mégis mi a fenéket keresel itt ilyen korán? – szólaltam meg egyből az ismerős láttán.

Fekete ruhába bújtatta a testét, amitől a szőke haja még világosabbnak tűnt. Először végig nézett rajtam, elmosolyodott, majd az órára nézett.

- Korán?! 11 óra múlt – nevetett fel.

- Az még korán van – ásítottam egyet. -, szóval, ha akarsz valamit, délután négy után keress meg.

- Hé! – kapott a kezem után, mire magához húzott. – Ha már itt vagyok, igazán felkelhetnél.

- Amúgy is – nyelek egy nagyot közelsége miatt. –, mit keresel itt?

- Tegnap túlságosan is megkedveltelek... Gondoltam meg is kéne ismernem téged – rántja meg a vállát.

- Tudod – kezdek neki -, én csak az ágyamat, és a kutyámat kedvelem túlságosan is – vakarom meg a tarkóm. – Szóval bukta!

- Ezt, valahogy gondoltam – nevet fel. – De nem hiszem, hogy kihagynál velem egy jó fagyit.

- Fagyit? – néztem fel rá.

- Pontosan... szóval. Készülődj!

- Mindjárt jövök – kezdek el motyogni, és elindulok a szobámba. Akármennyire is siettem, nem értem vele semmit, hisz apa megállított.

- Hova sietsz ennyire? – tette keresztbe a kezeit.

- Hát... - vakartam meg a tarkóm. – Átöltözni.

- Mi történt veled?! Megcsapott az áram?

- Nem, csak megyek valahova – nyújtottam ki rá a nyelvem.

- Mégis hova?

- Fagyizni... Mehetek?

- Rob, hagyd, menjem csak – áll apám mögé anyám. – Talán lesz egy vejünk.

- Mink? – kérdezte apa kidülledt szemekkel, de valahogy én is hasonlóan nézhettem ki.

- Mennyünk le, és elmondok mindent – indulnak le a szüleim.

Szegény Luke... Már most sajnálom. A fejemet megrázva indultam vissza a szobámba. A szekrényemet kinyitottam, ahogy az erkély ajtómat is. Igen, meleg van. Gondolhattam volna. A pizsamámat levettem, helyette egy rövid farmert, egy fehér atlétát és egy fekete vékony kardigánt vettem fel. A fürdőben egy kis egyszerű sminket feldobtam magamra, majd már indultam is vissza a nappaliba. Az előszobában lévő torna csukámat magamra kaptam.

- Mehetünk! – álltam be a napaliba, mire Luke megindult, majd elmentünk. Anyáéktól elköszöntem, egy kis táskát magamra kaptam, és így már teljesen készen sétáltam az utcán.

- Apukád – kezd bele. -, igazán tud kérdezgetni. Rendőr?

- Nem, nem rendőr. Anyával vezetnek egy céget... semmi köze a rendőrséghez – nevetek fel a mondatom végére.

- Pedig elmehetne annak is – kezdett el erősen bólogatni. – Anyud az jó fej... de apád, ha lehetett volna a szemével ott ölt volna meg. Ebben biztos vagyok!

- Nem csak te! – mosolyogtam felé.

A beszélgetés e pontjánál megérkeztünk a fagyizóba, kinyitottam az ajtót, így maga elé engedett.

- Nem mondom, hogy úri ember vagy – húztam fel a fejem. – Csak a seggemet akartad megnézni.

- Lebuktam! – emelte fel a kezét.

- Milyet szeretnél? – álltunk sorba.

- Uhm...csokisat. De, én fizetem ki – nyúltam a táskámért, mire óvatosan rácsapott a kezemre.

- Szerinted miért hívtalak meg? Hogy majd te fizess?

- Jó, akkor nem csinálok semmit – tettem keresztbe a kezem.

- Szóval, akkor milyet is kérsz?

- Csokisat.

Kikérte a fagyikat, majd leültünk az egyik asztalhoz. Nagyon bele mélyedtünk a beszélgetésbe, hiszen, amikor felpillantottam az órára már délután három óra volt. Luke telefonja megcsörrent, ez szakította meg a beszélgetésünket.

- Hali,itt vagyok a fagyizónál, mert? Figyu, most nem érek rá, hali – elköszönt, és letette a telefont.

Mikor megszólaltam volna, az enyém is előhozta a szokásos hangját...