A nap zárása képen rosszabb se történhetett volna velem. Tudtam, hogy tovább fog lépni, reméltem is. De, hogy őket flörtölni, látni rosszabb, mint hittem. Úgy látszik, már nem kell lekoptatni Miát. Eddig a háta közepére sem kívánta, most meg vigyorogva hallgatja minden szavát.

Legalább gyorsan túllépett.

- Itt mi történik? – összehúzott szemekkel lépdeltem Ryan autója felé.

Emlékeztek még Barby-ra, az igazgató lányára, igaz? Aki körbe vezette a beiratkozásnál Ryant... Megvan? Na, ő most mit turkál a bátyám szájába?!  A kocsija mellett, itt mindenki előtt?!

- Beca – szólal meg egyből Ryan. – Ezt elfelejtettem mondani.

- Nem mondtad el a családodnak, hogy együtt vagyunk? – biggyeszti le az ajkait a szőke.

- De – vakarja meg a tarkóját, majd az autónak támaszkodik. – Csak Beca kimaradt ebből.

- Oh, szóval már a családodnak sem tartasz! Remek! – bólintok egyet. – Otthon találkozunk.

Intettem nekik, a haza vezető úton sétálva elindultam. A kellemes őszi szél a hajamba kapott, kisöpörve azt, arcomból.

Van valami szép is ebben a napban. Nyugodt lehetek. Ha Toby tartja a szavát, nem fog bántani senkit. Ha egy buzi pöcs lesz, nem tartja be a szavát, de esküszöm, akkor a két apró kezemmel végzek vele.

Jobb nem bele gondolni ilyenekbe.

- Min gondolkozol, nyuszi? – a hirtelen ért hang hatására felugrok egy kicsit.

- Toby, menj innen!

- Ugyan! Kidobtad a pasidat, szerintem ettől függetlenül nem bánthatom? – cinikusan felnevet, majd sétálni kezd.

- Úgyse bántod, nem tett elenned semmit – rázom meg a fejem.

- Ed se tett ellenem semmit, mégis a kórházban kötött ki.

- Mert egy fasz vagy! Dühkezelési problémákkal – túrok bele a hajamba.

- Figyelj a szádra! – rázza meg az ujját balra-jobbra. – A végén a te hibádból lesz a szőke gyerek egy rokkant...

***

Kedd reggel mi sem jobb, mint két óra tesi! Hamarabb is az eszembe juthatott volna egy felmentés, de ahogy nekem is, anyának is kiment a fejéből. De persze már nem tehetek semmit. Ehelyett a tornateremben futok körbe-körbe. Vagyis inkább, gyorsan sétálok. Míg mi, lányok bent rohangálunk, mint az idióták, a fiúk kint ülnek a picsájukon. Igaz, úgy mentek ki, hogy rögbiznek, viszont a tanár úr bent ül a terem végébe. Ha nem lenne bent, én sem futnék... Gondolom, ők se csinálnak semmit.

- Mr. Hill! Miért nem a fiúkat nézi? – megállok előtte, mire felnéz a papírjai közül.

- Tudom, hogy azt csinálják, amit kértem. Míg ha téged itt hagynálak, csak ülnél – mosolyog rám.

Ez fájt!

- Szóval semmi esély, hogy kimenjek hozzájuk igaz? – kezeimet a hátam mögé rakom, próbálok minél aranyosabban rá nézni, hátha kienged.

- Menj csak nyugodtan – int az ajtó felé.

- Köszöntem!

Rohanva – most már tényleg – mentem ki az udvarra, ahol a fiúk fele a futó pálya körül lézengett. Megmondtam, hogy nem csinálnak semmit!

- Bec! – vesz észre Mike. – Mit keresel itt?

- Kiszabadultam a teremből – biccentek hátra.

- Kijöttél, mert nincs itt a tanár, azt csinálsz, amit akarsz – egészített ki Ryan.

- Ahogy mondod – biccentek felé.

***

A második óra elején leültem a lelátó egyik sorába. A fiúk erőt vettek magukon, és elkezdték dobálni egymásnak a labdát. Végül a másik csapat is kijött, úgy látszik Mr. Hill megunta, hogy csak futnak. Így mostantól a fiúkra összpontosított. Elvileg a közel jövőben lesz, valami meccsük gondolom, az iskola nyerni akar.

A legtöbb lány az első sorban ülve nézte a fiúkat. Valaki szurkolt ennek, annak, valaki kiabált, hogy mit, hogy csináljanak.

- Hajrá, Luke! – ordított fel Mia, majd vigyorogva hátra pillantott rám.

- Anyám – fogtam meg a fejem, majd végig feküdtem a padon, ahol épp elhelyezkedtem.

Végre a ciklon megkapta, amit akart. Jól esik neki hencegni vele. Ha már mással nem tud.

- Ne is figyelj rá – mosolyogva megállt felettem Nina.

- Miért figyelnék rá? – a padról felülve a labda után futó fiúra nézek. – Azzal kavar a bátyád, akivel akar.

- De a hülye bátyám eddig rád volt kattanva, egész nap rólad mesélt. Most meg! – mutat le a szurkoló lányra. – Vele haverkodik.

- Az ő élete – rántom meg a vállam.

- Na, jó! Mi történt veletek? Eddig olyanok voltatok, mint a szerelmes párok. Tegnap meg elkezdett szidni. Beca, mi történt?

- Semmi érdekes, ha akarja, majd elmondja. Nem nekem kell ezeket bejelenteni neked.

- Lekoppintott? – szemeit kidüllesztette, úgy nézett hol rám, hol a testvérére. – Megölöm, ha ezt csinálta!

- Nem, nem csinált semmit – fejemet semlegesen megráztam.

- Akkor te mit csináltál? – néz rám mosolyogva.

- Nina, nem akarok erről beszélni... Oké?

- Nem, kicsit sem oké. De ma elnézem neked.

- Köszönöm!

***

Az óra utolsó percéig Ninával beszélgettem, végül kicsengettek, s mindenki ment a maga dolga után. Az osztály franciára indult, onnan aztán törire.

- Na, merre van, Mr. Pontos Vagyok Adams? – kérdezte a mellettem ülő Calum.

Sikerült helyet cserélni. A tanár sose veszi észre, míg nekem jobb lesz. Nem lesz sose olyan érzésem, hogy szánalomból megöleljem, esetleg szorosan hozzá bújva megcsókoljam.

- Elvileg Mina leöntötte kávéval – feleltem.

- Hagyományt csinál ebből?

- Képes lehet – rántom meg a vállam.

Míg a tanár be nem rontott az ajtón mindenki beszélgetett, esetleg a telefonját nyomkodta.

- Mina Smith – nézett az első sorban ülő szőke lányra. – Elkezdődött az óra, fejezze be az evést!

- Az utolsó falatot nem fogom elrakni – rázta meg a fejét, a kezébe lévő szendvicsét megette.

- Nocsak! A királynőnek kinyílt a csipája? – kérdeztem inkább magamtól, mint a teremben lévőktől.

- Azonnal menjen fel az igazgatóiba, Mina! – mutatott az ajtó felé.

- Sosem értettem, de azután se fogom – rázta meg a fejét. – Ha valami baj van, a diákkal miért kell az igazgatóhoz küldeni?

- Fejezze be most azonnal!

- Igazat adok neki! – emelem fel a kezem.

- Mindketten húzzanak ki az órámról! De most azonnal – az ordítása hatására a homlokán lévő erek kiduzattak, amitől az öreg faszi még borzalmasabban nézett ki.

A táskámat, ahogyan a könyveimet is felkaptam, s Minával egyetemben elhagytuk a termet. A folyosó végére leültünk, s vártuk, hogy valaki megszólaljon.

- Köszönöm – mosolygott rám.

- Ugyan mit? – kérdően összehúztam a szemöldökeimet, majd rávezettem a tekintetem.

- Igazat adtál, míg mindenki csendben ült.

- De azelőtt meg beszóltam, szóval bocsi – húzom el a számat.

- Akkor is igazad volt – nevet fel – Mindenki királynőnek hisz, mint aki sose káromkodna, vagy tenne valami rosszat.

- Te is ember vagy, azt csinálod, mint mindenki.

***

Az óra végén mindenki egyszerre ment ki, majd indult a maga dolgára. Mivel a terem előtt voltam, csak bedobtam a terembe a táskám, majd a mosdó felé indultam, de bár maradtam volna a teremnél...