Rég voltam már túl egy olyan borzalmas éjszakán, mint a tegnapi. Forgolódtam jobbra-balra, a gondolatok szabályosan felzabáltak, volt hogy hosszadalmas perceken keresztül csak bámultam a mennyezetet, mert a szemeim minden erőfeszítésem ellenére nyitva maradtak. Ténylegesen kezdtem azt érezni, hogy elmegy az eszem. Amikor már nagyon kilátástalannak éreztem a helyzetet, felhívtam a pszichológusomat istenhez imádkozva, hogy fel is vegye. Szerencsémre hosszú váratás árán, de fogadta a hívásomat, és annak ellenére is beszélgetett velem, hogy hajnali három óra volt, ő pedig kellemesen aludt egészen a csörgetésemig.

      Talán három vagy négy órát sikerült mélyen átaludnom, így felkelésnél átkoztam az óriási ablakaimat, amelyeken a nap intenzíven sütő sugarai tökéletesen bevilágították a szobám egészét, valamint magamat is, amiért végig szenvedtem az estét, de eszembe nem jutott volna lehúzni a redőnyöket. Szanaszét álló hajzuhataggal, pizsamában, valamint még Thierry Hermès Birkinjeit is leköröző táskákkal a szemeim alatt vonultam le a konyhába, hogy elfogyasszam a csodalöttyöt, amin szabályosan az életem múlt abban a pillanatban. Yvette már jól ismer, így elég volt rám néznie és már szó nélkül készítette is a kávémat. Leültem a konyhapulthoz és magam elé meredve megtámasztottam a fejem, a könyökeimbe vezetve minden erőt, ami bennem volt.

      — Ez a kis cafka mióta szerelmes Jude-ba? — kérdeztem a házvezetőnőmet a reggeli kómás hangomon.

      — Kire gondol, Ms. Cortez? — kérdezte Yvette illedelmesen.

      — Tara. — mondtam ki a nevét undorral.

      Yvette elképedt a kijelentésemen, majd tudatlanul a fejét rázta az előzetesen feltett kérdésemre.

      — Az már felkeltette a figyelmemet, hogy Ares szokatlanul durván megugatja őt egy ideje, de nem jöttem rá, hogy miért. — jegyezte meg, mire elmosolyodtam.

      — Ares! — kiabáltam a kutyám nevét, majd füttyentettem is egyet.

      Az én hűséges dobermannom szélsebesen futott elő, majd a farkát csóválva és a nyelvét lógatva leült mellém a földre.

      — Ki az én okos kiskutyám? Hát te vagy az! — dicsértem meg vidáman, közben a füle tövénél simogattam, amit egyenesen imád.

       Örültem, hogy Ares ismételten kifejezte az irántam való hűségét, azonban kissé bántott, hogy a kutya előbb átlátott azon a kigyón, mint én. Még csak meg sem fordult a fejemben, hogy ez megtörténhet. Mindig úgy bántam Tarával, mintha már a család része lenne, ott segítettem rajta, ahol csak tudtam. Ha sírt, megvigasztaltam, ha a szüleivel összetűzésbe került, kiálltam mellette, ha a tanulmányairól volt szó, én támogattam. A francba is, megbíztam benne, és olyan közel engedtem a fiamhoz, mint azelőtt soha senkit! Ezek után pedig úgy hálálja meg az önzetlenségemet, hogy az első adandó alkalommal aljas módon rámozdul a páromra, akiről tudja, hogy az életemnél is jobban szeretem. Nem gondoltam volna, hogy egyáltalán már meg tud hatni, amit tett azok után, amiken keresztül mentem, de mint kiderült pokolian fáj és teljesen máshogy, mint az eddigi sérelmeim.

      A kávém szürcsölgetése közben felhívtam videóchatben Edent, aki egyből tudta, hogy valami nagyon nincs rendben, ezért át is jött. Amint megláttam a barátnőmet a küszöböm túloldalán, ahogy valós aggodalommal néz rajtam végig, elsírtam magam. Eden pillanatok alatt hozzám lépett és szorosan átölelt, én pedig úgy bújtam hozzá zokogva, mintha az ölelése minden szart megoldhatna, ami az elmúlt napokban a nyakamba szakadt. A kifakadásom csillapodását követően kiültünk a teraszra, ahol Eden rágyújtott egy cigarettára, amiből én is kértem. Először ódzkodott, mivel tudja, hogy alapesetben eszembe sem jutna rágyújtani, de biztosítottam róla, hogy ez csak egyszeri alkalom. Tinédzserkoromban nem túlzok, ha azt mondom, hogy szabályosan láncdohányos voltam, és minden huszadik percben egy cigaretta lógott ki a számból. Miután belekerültem a háztartásvezető szerepébe, kénytelen voltam letenni a cigit, ha ételt akartam az asztalunkon látni. Ezért is volt olyan furcsa hosszú idők után ismét megízlelni a füstöt, de abban a pillanatban hihetetlenül jól esett.

      Beavattam Edent mindenbe, Tara hátba szúrásától kezdve a Jude-dal való "szünetünkön" át, egészen Nathaniel leveléig. Számíthattam volna rá, hogy a heves habitusú barátnőm azonnal Tara hajának kitépésére vetemedne, de sikeresen lebeszéltem az erőszakos megoldásról, pedig szívem szerint én sem tettem volna másképp. Próbált jó tanácsokkal ellátni, de ő is belátta, hogy a helyzetem siralmas.

      — Tudom mi kell neked! — harsant fel hirtelen.

      — Mi? — kérdeztem vissza fele annyi izgatottsággal, mint ő.

      — Buli! — jelentette ki.

      — Úgy nézek ki, mint aki bulizásra alkalmas? — vontam fel a szemöldököm.

      — Hát jelen pillanatban nem, de orvosoljuk a helyzetet. Muszáj egy kicsit kikapcsolódnod.

      Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy valóban jó ötlet-e egyáltalán kimozdulnom a házból, de végül arra jutottam, hogy miért ne? Edennek igaza van, egy kis felszabadulás a nyomasztó gondolatok fogságából minden bizonnyal jó hatással lenne rám, mégha csak egy éjszaka erejére is. Beleegyeztem hát, Eden pedig mint egy autóversenyző, aki megkapta a zöld jelzést, szinte azonnal megragadta a kezem és készülődni húzott. Egy üveg bor társaságában és a legtüzesebb latin zenék ritmusára vittük fel a sminkjeinket, valamint formáztuk a hajunkat. Edennel már a partira való készülődés is egy külön élmény, mivel nem telik el nevetés nélkül egy perc sem. Vagy a hajgöndörítőt képzeli mikrofonnak, vagy épp a szemhéjtussal pengeti a léggitárját, ez a csaj a kreativitás megtestesítője, és mindig elő tud rukkolni valami teljesen új idétlenséggel.

      A megfelelő ruha kiválasztása során találtam pont kettő ugyanolyan darabot, amelyekről már meg is feledkeztem. Edennel ámulattal mértük végig magunkat a tükörben miután teljesen elkészültünk, ekkor a megingó önbizalmam is visszabillent a helyére, és sokkal jobban éreztem magam a bőrömben. Indulás előtt már buzgóan vártam, hogy a klubba érjünk, persze ehhez a hangulathoz javában hozzájárult az alkoholmennyiség is, ami valójában nem volt túl sok, de mivel ritkán iszom, hamar meghozta a hatását. Atlas már a bejárati ajtó előtt várt minket, nagyokat pislogva a kissé ittas leérkezésünkön.

      — Ortega — szalutált humorosan felé Eden, majd ki is sétált a lakásból.

      — Nem túl sok ez? — kérdezte tőlem, amikor megálltam előtte. Nyilvánvalóan a ruhám rövidségére célzott, mivel izzó tekintetével a lábaimat igézte.

      — Sosem az. — mondtam határozottan, majd rákacsintottam és én is elindultam Eden nyomába.

      A klubhoz vezető úton nyugodtan kijelenthetem, hogy Atlas agyára mentünk a szüntelen énekléssel és vihogással, de borzasztóan jól szórakoztam, főleg a reakciói láttán. Az Aurora nevezetű szórakozóhely volt az úti célunk, ahol egy külön asztalt kértem a VIP szekcióban. Többször jártunk már itt és eddig még sosem merült fel probléma, így teljes nyugodtsággal álltam az estéhez, mégha eleinte voltak is aggályaim. A hely szinte csúrdig volt, ami annak köszönhető, hogy a belváros egyik legjobbnak titulált klubja. A táncparkett megtelt önfeledt fiatalokkal, szinte alig lehetett utat törni a bárpult vagy az asztalok felé. Mivel bennünk is volt már egy alap alkohol szint, nem sokáig tétováztunk az ücsörgéssel, beálltunk a tömegbe és táncolni kezdtünk. Eden szeduktív oldala belőlem is kihozta azt a fajta táncot, amit ha a körülöttünk lévők tudnák, hogy édesanya vagyok, valószínüleg mélyen megvetnének, de ez abban a pillanatban egy cseppet sem foglalkoztatott, csupán jól akartam érezni magam. A DJ Raye Escapism című számának remixelt változatát kezdte játszani, amit iszonyatosan szeretek, valamint a jelenlegi helyzetem miatt a dalszöveggel is azonosulni tudok. Maga az előadó is hatalmas inspiráció a számomra, így a dalai is közel állnak a szívemhez.

      Pár koktél, csípőforgatás és sláger után éreztem már, hogy ideje meglátogatni a természetet és friss levegőt juttatni a szervezetembe, de mindezt jelzés nélkül tettem meg. Kint a falnak dőlve bújtam a telefonomat, Christinát bombázva üzenetekkel, hogy Rafaellel minden rendben van-e. A válasz várása közben a szemem sarkából érzékeltem, hogy egy magas illető tornyosul mellettem, ezért kinyomtam a telefonom és az irányába fordultam. Egy ismeretlen pasas mosolygott le rám, úgy nagyjából negyven körül járhatott. Nem mondtam semmit csak felvontam az egyik szemöldököm és karba tett karokkal vártam, hogy közölje mit akar.

      — Ó, látom te harapós vagy. — jegyezte meg szórakozottan a reakciómat követően.

      — Ismerjük egymást? — kérdeztem, tartva a zord stílust.

      — Nem, de ez hamar változhat. — mormogta az orra alatt, majd egy váratlan mozdulattal közelebb lépett hozzám és megragadta a fenekemet.

      Egy szempillantás alatt ellöktem magamtól és reflexből behúzni készültem neki egyet, amikor Atlas megjelent a semmiből és durván a földre taszította a fickót. Látva Atlas öltözékét, valamint a határozott kiállását, a pasi nem keménykedett felállás után, hanem szabályosan elszaladt. Szánalmas.

      — Miért nem tudtál szólni, hogy ki akarsz jönni?! — förmedt rám Atlas az incidens után.

      — Csak kijöttem, nem gondolkodtam. — feleltem.

      — Azt látom! Mi lett volna, ha egy perccel később jövök és ez a fazon nem egy beszari alak, hanem valami veszélyes bűnöző?

      — Túlreagálod. — zártam rövidre, bár Atlas megfeszült állkapcsából ítélve közel sem ért véget a kioktatásom.

      — Te veszed félvállról! Elég volt a bulizásból, menjünk — mondta, majd durván megragadta a karomat, ami egyáltalán nem jellemző rá.

      — Nem megyek sehova! — ellenkeztem és kirántottam a kezem a fogásából.

      — Egyszer az életbe ne legyél ennyire makacs!

      — Egyszer az életbe szállj le rólam! — vágtam vissza, bár magam is tudtam, hogy a lehetetlent kérem, de az alkohol játszott az elmémmel.

      — Ez a munkám, Lucía! Ígéretet tettem, hogy az életem árán is megvédlek téged.

      — Persze, ez a munkád, csak azért teszed, különben neked sem érek semmit! — vágtam hozzá elérzékenyülve. — Inkább hívok egy taxit, te vidd haza Edent.

      Elő is vettem a mobilom és próbáltam átlátni a képernyőmet, de összevissza nyomkodtam mindent. Atlas is észlelte ezt, meg azt is, hogy alig állok a lábamon, ezért közelebb lépett és ezúttal finomabb mozdulattal kivette a telefont a kezemből. Morcosan néztem fel rá, de ő nem tudott komolyan venni, ezért csak elmosolyodott, majd félig felemelte a karját, jelezvén, hogy kapaszkodjak belé. Dacosan a fejem ráztam, mire ő egy amolyan "gyerünk már" pillantásban részesített. Nagy nehezen belekaroltam, onnantól fogva pedig minden lépésemet Atlas irányítására bíztam. Összeszedtük Edent, aki már elég fáradtan vonszolta magát végig a klubon, a kocsiba is óriásiakat ásítozott. Miután hazaértünk tántorogva eljutottam a kanapéig, ahova szinte rögtön ledobtam magam, de amint becsuktam a szemeimet az egész világ forogni kezdett velem, így inkább felültem.

      — Rossz lesz a másnap. — jegyezte meg Atlas jót mosolyogva a szenvedésemen.

      — Nem rosszabb, mint amilyen szar az életem alapból is. — mondtam mély, részeges hangon, bámulva magam elé.

      — Ne mondd ezt...

      — De ez az igazság. Meg van mindenem, amire valaha vágytam, erre tessék, úgy érzem, mintha semmim nem lenne. — mondtam, a gondolataim felszínre engedésének hatására pedig könnyek szöktek a szemembe.

      — Hé — ült le mellém Atlas, majd egy bögre valamit nyújtott felém, amit fogalmam sincs mikor készített el — Te is tudod, hogy Jude sosem csalna meg, ez az egész dolog csak Tara képzelgése. — mondta bíztatásképp.

      — Mi ez? — kérdeztem a bögrét vizsgálgatva.

      — Bájital. — viccelődött.

      — Nincs rá szükség. — mondtam, közben mélyen a kávébarna íriszeibe tekintettem.

      — Lu... — suttogta a nevem, pontosan jól tudva, hogy hogyan értettem.

      Mintha egy láthatatlan mágnes lett volna közöttünk, egyre csak közelebb és közelebb kerültünk egymáshoz. Atlas tekintete folyamatosan a szemem és az ajkaim között ingázott, ami abban a pillanatban a lehető legrosszabb dolog volt, amit tehetett. Ő is és én is akartam azt a csókot, és ezt az érzést nem foghattam az alkoholra. A tekintete egyszeriben elsötétült és nem tudtam kiolvasni belőle, hogy mi járhat a fejében, de szükségtelen volt, mivel a tettei beszéltek helyette. Egy határozott mozdulattal betöltötte a köztünk tátongó űrt és türelmetlenül megcsókolt. Nekem sem kellett több, szinte az asztalra dobtam a bögrét, ami csoda, hogy nem tört össze, és elmélyítettem a csókot. Atlas megragadta a derekam mindkét oldalát és az ölébe húzott, majd olyan szorosan kulcsolta össze körülöttem a kezeit, mintha soha többé nem akarna elengedni. Élveztem a csókot és a közelsége is lázba hozott, de a józan eszem azonnal közbeszólt a vágyaimnak. Levegő után szomjazva eltávolodtam tőle, ő pedig szenvedéllyel teli tekintettel nézett fel rám, nem értve, hogy miért szakítom meg a csókunk. A bűntudat minden lehetséges fortéja elöntött és meg tudtam volna fojtani saját magamat abban a pillanatban. Szélsebesen lemásztam Atlasról és magyarázat nélkül felfutottam a szobámba. Már az ajtóm becsukását követően eláradt a könnyem és csak arra tudtam gondolni, hogy hogyan voltam képes megcsalni Jude-ot. Akkor nem érdekelt, hogy igaz e, amit Tarától hallottam, nem számított, hogy össze vagyunk veszve vagy sem, én a világ leggusztustalanabb dolgára vetemedtem, amit talán sosem bocsátok meg magamnak, még akkor sem, ha Jude igen. A fullasztó lelkiismeret-furdalás és még javában a szervezetemben lappangó alkohol kettőse miatt írtam egy üzenetet Jude-nak, úgy hogy már napok óta nem beszéltünk egymással egy szót sem. Csak ültem az ágy szélében, kezemben tettre készen tartva a telefonomat, és vártam a válaszát, ami hosszadalmas percek múltán sem érkezett meg. Meglehet, hogy azért mert hajnali öt órához közelítettünk, de ezt akkor kevésbé vettem számításba. Meguntam az üldögélést, ezért fel-alá járkáltam egy sort, majd rávettem magam, hogy elfeküdjek. Egy kicsit még forgott velem a világ, amikor lehunytam a szemem, de nagynehezen sikerült elaludjak a mobilomat szorosan a mellkasomhoz ölelve, bele sem gondolva, hogy mi vár rám napközben...