Nem tudott aludni. A férfi vékony testén egyre szorosabbra húzta a hideg ágyneműt. A szobában lehelletének színe fehér volt, és egyszerűen nem tudta abbahagyni a reszketést, amikor a takaró nem takarta el a teste minden porcikáját.
„Már egy fél hónap telt el, mióta folyamatos társaságommá vált az izzadságtól átázott, datolyaszilvafából készült futon. A sérülések a testemen minden nap végén egyre csak sokasodnak, és még takarodó után sem érzem úgy, hogy pihennék. Ha legalább egy olyan helyen tudnék aludni, ahol nem fúj át a dermesztő szél, sokkal jobban érezném magam" – nyitotta ki undorodva a szemeit és elkezdte kémlelni a sötét szobát.

A mindössze hat tatami méretű szobában négy felnőtt aludt. Egy ilyen helyen, ahol az évek számítanak, természetes, hogy ellentmondást nem tűrően az újoncoknak adják a leghidegebb szobákat.
Elfordultam a padló keménységű futonon a számból kicsúszott nyögés kíséretében.

- Francba... hogy kerültél erre a helyre ilyen szemekkel?

Fél hónappal ezelőttig a férfi Redaku központjában volt fegyenc.
Igaz, nem volt szabad, de egy minimális életszínvonal biztosítva volt, így sokkal biztonságosabb és kényelmesebb volt, mint ez a hely.
„Miután letelt volna a büntetésem, azon gondolkoztam, visszatérek a munkásságomhoz. Ennek ellenére egy napon hirtelen átszállítottak ide. Csak azt hallottam, hogy el fognak vonulni a havas hegyekbe valami fárasztó labormunka miatt, és mivel ez a labor emberekkel üzemel, csak fiatal és egészséges fegyencekkel lehet működtetni.

Ez egy kőből kivájt asztronómiával foglalkozó kutatóintézet volt, ami egy magányos hegy tetején állt. Tataru Asztronómiai Intézet. Úgy tűnik, ez már egy hosszú ideje létező létesítmény, amit Janmaru Tataru alapított. A férfi elvileg ugyanabban a korban élt, mint Rikudo Sennin, de ez tök mindegy. A probléma valójában a hellyel van, ami annyira hideg, hogy kora tavasszal is még jóval fagypont alatt van a hőmérséklet, a kaja, a ruhák és a szoba biztosítva van, de közben reggeltől estig ásunk a fagyott talajban semmi szünettel. Még a haszonállatok is jobb helyzetben vannak nálunk."

- Miért... kerültem ilyen helyre... - összeszorítottam a fogaimat és enyhén megragadtam a futonom.

„Minden nap és miden éjjel ugyanaz a kimerítő munka. Minden egyes nap koszos körmök ágyazódnak a földtől mocskos tenyérbe.
A bűntény, amit elkövettem a családgyilkosság volt. Három évvel ezelőtt egy téli napon betörtem ételért egy házba, és persze, hogy ellopjam az összes pénzüket. A lakókat, pontosabban egy fiatal házaspárt a két gyerekükkel otthagytam megkötözve és elmenekültem. Úgy látszik, két nap alatt halálra fagytak anélkül, hogy bárki is észrevette volna őket. Ezért játszottam szerepet négy ember halálában, viszont ez nem egy rossz dolog. Baleset volt, nem akartam megölni őket. Sokszor éheztem, ezért elvettem más házából az ételt, de ezt már hívhatjuk egyfajta legális önvédelemnek...
Vajon miért kellett találkoznom azokkal a szemekkel? Nem vagyok boldog tőle, de próbálom kiverni a fejemből. Már a határaimon vagyok."

A férfi a plafonra szegezte szemeit.

A fegyencek élete a csengő által van vezérelve.

„Fáradtan keltem fel a már unalmassá vált csengésre, aminek hatására a foglyok zombi módjára elkezdtek felkelni. A tovább alvás vakmerő cselekedet volt, hiszen az őrök, akik figyelnek ránk, gondoskodnak a pontosságról.
Ásítva bukdácsoltam ki a szobából az egy nap kétszer használható menza irányába, közben azon gondolkodva, hogy bármit megeszek, amit elém tesznek. Akár olyan húst is, ami gyanúsan nem disznó vagy ilyesmi."

A férfi beállt a menzához kígyózó, hosszú sorba egy mély sóhajjal elnyomva érzelmeit. Ellentétben a teljesen megviselt testével, a felfogóképessége tiszta volt és szívében az izgalom tüze égett. Az a tény, hogy egy alak eldönti, hogy oldalról tolakodik be a sorba és eközben rálép a lábára, nem érdekelte ezen a reggelen. Sőt az is hidegen hagyta, hogy az egyik mögötte álló majdnem lehányta.

„Ma van a nagy nap. Ki fogok jutni innen."

Miután megkapta a reggelijét, körülnézett a csarnokban, ami dugig volt elítéltekkel.

Ha minden áron ki akarsz jutni, beszélj azzal a taggal.

„A személy, akit kerestem az ablak mellett ült a szokásos helyén: 487-es számú rab, Sasuke.
A kinézete a nevéhez hasonlóan szokatlan volt. Ébenfekete haja és szén szemei egyediségét tükrözték. Arcának keskeny vonalait, mintha egy szobrász faragta volna ki, és tökéletes orra ebből az arcból emelkedett ki, főleg így oldalról nézve. Az arca felejthetetlen volt, bármilyen szögből is nézte az ember. Őszintén nehéz elhinni, hogy ugyanabból a fajból származik a többi emberrel.
Annak ellenére, hogy ilyen megjelenéssel áldották meg az égiek, tartózkodó és barátságtalan természetet kapott, és bármennyire is próbál csendes és óvatos lenni, akár egy macska, mindig felkelti az emberek figyelmét. Ezt tetőzi irdatlan ereje, aminek köszönhetően mindenki békén hagyja, bár ettől még elég problémás fickó.
Az első napján pár veterán fegyenc belékötött, aminek eredményeképpen pillanatok alatt törött bordákkal végezték a földön fetrengve. Miközben nézte, ahogy a veteránok a földön vergődnek, szájából egy félelmet keltő, mégis egyszerű figyelmeztetés hangzott el:

„Ne álljatok az utamba."

A legtöbb rabnak Sasuke a megközelíthetetlenség szimbóluma volt, akár ennek a férfinek. De a mai egy különösen varázslatos nap, így a fegyenc összeszedte a bátorságát, hogy beszéljen vele.

- H-Hé... - a férfi fejében a saját hangja hangosabbnak és merészebbnek hatott, de valójában gyenge és nyugtalan dadogás volt. - T-Te is egy shinobi vagy, ugye?

Sasuke eddig az ablakon bámult kifelé, ám most tekintetét a férfire szegezte.

- Mit akarsz?

A férfi lelke reszketett, ahogy belebámult az ónix szemekbe.

- É... É-Én is, a Szél Földjéről, de mivel nem mentem át a teszten a szüleim elhagytak, és itt kötöttem ki, de a chakrámat még tudom összpontosítani. Nézd...

A rab ujjbegyeiből pálcikavékony chakra kezdett közbelengedezni. Amikor a férfi visszanézett Sasukére, hogy lássa a reakcióját, a két fekete szem már ismét az ablakon kívüli világot szemlélte.

„Nem vagyok elég érdekes?"

Miután visszatartotta kitörni készülő haragját, a férfi Sasukére meredt. Ha erre a helyre zárták be, nem azt jelenti, hogy nem egy kívülálló ninja?
Ahogy bámul ki az ablakon, amilyen elegánsan tartja az evőpálcikáit, és amilyen jó modorral eszik...
Bár barátságtalan, de minden egyes mozdulatából kivehető, hogy művelt ember, ellentétben az egész csürhével.

- A-Akarsz csatlakozni hozzám? – szólalt meg a fogoly, amikor Sasuke befejezte a reggelijét. Beszéd közben az idegességtől életlenül elharapta a száját.

- Hogy érted?

- Szökés. Úgy értem, lépjünk meg. Neked is megy a chakra kontroll, ugye? Megmásszuk a falat és elhúzunk.

Az Asztronómiai Kutatólabor minden irányból lezárt téglafallal van körülvéve. Körülbelül 10 méter magas lehet, és lentről nézve óriásinak hat. Viszont nem olyan magas, hogy chakrával ne lehessen megmászni.

- Ki nem állhatom ezt a helyet. Te nem így vagy vele?

Sasuke bármiféle érzelem mutatása nélkül a fickóra nézett:

- Nem tudsz te rólam semmit.

- Tudom... te nem vagy átlagos – a férfi nem értette, Sasuke mit követhetett el, hogy itt végezte. – Fussunk el együtt, miután mindenki elvégezte a reggeli feladatát, na? Másszuk meg a falat.

- Felejtsd el. Nincs semmi a falakon túl. Legalább két napi járásra van a legközelebbi hely, de előtte halálra fagysz.

- Lennie kell kinn vad növényeknek vagy fáknak, és sokkalta ízletesebb ételnek annál, amit itt adnak... ráadásul köd van, ami összezavarja Menou-t, így gyerekjáték az egész.

- Figyelmeztettelek.

A figyelmeztetés után Sasuke még egyszer kinézett az ablakon, mielőtt fogta volna az üres tányérját és távozott. A rabok, akik a szűk folyosón beszélgettek, hátrébb léptek és utat nyitottak neki.

- Te nem akarsz kijutni innen?! – a férfi megragadta Sasuke karját, aki azonnal kiszabadult a szorításból.

- Sajnálatos, de én akartam ide kerülni.

- ...Eh??

„Ide? Erre a pokoli helyre?"

Amíg a lesokkolt férfi mozdulatlanná dermedt, Sasuke elhagyta az étkezőt. A fegyenc megvárta, amíg Sasuke távozik, majd haragjában belerúgott az asztalba.

„Szórakozik velem?! Nos, ha itt akar maradni, rohadjon meg itt, de én akkor is kijutok innen!"

Miután gyorsan elfogyasztotta a reggelijét, mérgesen keresztülvágott a folyosón. Minden rabot, aki felvette vele a szemkontaktust, ellenségesen elkezdte fixírozni, amíg kintre nem ért és fel nem nézett az óriási falra.

Még van idő a reggeli kivizsgálás előtt, és a járőrözés lehetősége igen csekély.