Boldogan mosolyogva emeltem fel fejem, és már vigyorogtam amint megláttam a fejüket.
- Sziasztok!
Kezdett lehervadni a vigyorom, mikor nem válaszolt egyikük sem, csak lefagyva ültek társaik hátán, akik jelentős pillantásokat vetettek egymásra, mintha beszélnének valamiről.
Pár pillanat múlva Angel ,jó baráthoz híven, a sokkból felébredve már a nyakamba is borult.
- Azt hittem elvesztelek. Ne csinálj ilyet többet! - súgta a fülemben, mielőtt elengedett volna - Jut eszembe! Még be se mutattam Ywettet... - fordult a homokszínű állathoz, aki hasonlóan sárgás szemmel rendelkezett, mint ő maga. Csillogó tekintettel dörgölőzött hozzám. Vagyis inkább megfejelt, mert a fejünk egyvonalba került hatalmas mérete miatt. Amíg ő nagyjából takarta a kilátásomat, a barátaim hasonlóan sokatmondó pillantásokat váltottak, mint az állatok az imént.
Miután sikerült eltolnom magamtól Ywettet, rögtön feléjük fordultam.
- Mi az? - kérdeztem idegesen.
- Semmi - vágták rá tökéletesen egyszerre. Válaszom az egyszerű "ezt ti sem hiszitek el" nézés volt, mire Jason keserűen felkacagott.
- Az a probléma, hogy az őrzők nem alakváltók - magyarázta Dave - Csak a démonok - halkult el a hangja.
- Nem vagyok démon! - csattantam fel.
- Igaza van - hálásan fordultam Angihoz - A démonok nem fehér mágiát használnak. Cassie pedig azt használ.
- Bizonyítsd be! - Jason szemében csillant valami, de túl gyorsan tűnt el, így nem láttam pontosan, hogy mi az.
- Életemben nem varázsoltam! Az volt az egyetlen, amit a kertben láttál! - keltem ki magamból.

"Ne húzd fel magad, mert ösztönből fogsz átváltozni. És akkor se én, se te nem fogsz tudni irányítani." - tájékoztatott Mortiferum figyelmeztetően.

Tanácsára próbáltam lenyugodni, mélyeket lélegezve, közben hátat fordítottam nekik és a világosodó horizontot szemléltem. Szép lassan utat törtek maguknak az első napsugarak, ezzel egyidőben a nyugodtság és a fáradtság vett erőt rajtam. Halványan eljutott hozzám, hogy a hátam mögött vitáznak valamiről, de most másnak szenteltem a figyelmem.

Mi történik velem? És egyáltalán miért velem? - kérdeztem az újonnan "felébredt" Solis-t, miközben lehunytam a szemem.

"Átalakulsz. Olyan, mint a tinikor. Csak rövidebb. Meg kell tanulnod kontrollálnod az érzéseidet. Hogy miért veled? Mert téged választottak erre a feladatra."

De kik? - a nap sugarai simogattàk az arcomat, és lassan fel is melegítették, így könnyedén megéreztem, mikor elém állt valaki.
Kelletlenül nyitottam résnyire a szemem, arra számítva, hogy Jason-t kell megint elviselnem. Ehelyett csak egy fekete köpenyes alakot láttam két barna köpenyes társával eltűnni az erdőben.
Válasz hiányában, és a köpenyesek miatt összeráncolt szemöldökkel tértem vissza a többiekhez.
- Na indulunk? - kérdeztem. Értetlen tekinteteikre válaszolva,hozzátettem - Az akadémiára, vagy mire.
- Honnan tudsz te ilyeneket? - gyanakodott egyből Jason.
- Van egy informátorom - mosolyodtam el - Amúgy Solis-tól, ha kíváncsi vagy rá.
  - Kitől?
  - A sárkányomtól - részleteztem neki - Tudod, pikkelyek, nagy test, szárnyak, tűz... Rémlik?
- És az ki?
- Mi van itt, vallatás?
- Ki. Az?! - emelte meg a hangját.

- Ő - adtam át magam az egyre idegesebb sárkánynak. Szép lassan elkezdődött az átalakulás, és mivel már tudtam milyen, és hogy kell, gyorsabban is végeztem vele, és a kellemes nyúlás jót tett az idegeimnek, máris nyugodtabb lettem. Miután a szárnyaim is előbújtak, kitártam és a többi végtagom is megnyújtóztattam, akár egy macska.
Barátaim arca, még viccesebben festett, mint mikor sárkányból alakultam emberré.

"Én vagyok Solis." - tette egyértelművé az egyértelműt a sárkány az őrzők számára.
"És indulhatunk is." - tette hozzá - "És most te is irányíthatsz."
Hááát... - kezdtem bele, de nem folytattam. Tudtam, hogy az utolsó mondatát csakis én hallottam.
Jason csak tátogott, ellentétben a másik kettővel, akik már az állatokkal együtt siettek mellém, és minden kérdést egyszerre zúdítottak a fejemre.
- Hogya...?
- Mikor tör....?
- Kettő?

És még száz hasonló, melyekre Solis adta meg a választ. Nemsokára útnak indultunk, Angi és Dave a földön, Jason és én pedig a levegőben. Kezdtem belejönni, az irányításba, habár az irányváltással van némi gondom, ugyanis van egy plusz végtagom, amivel kéne valamit kezdenem, például egyensúlyozni a levegőben.

Most lassabban haladtunk, ahhoz képest, ahogyan siettünk Pandeumba. Sokkal élvezetesebb is volt. Itt, repülni jobb érzés, mint az emberek világába, de meg nem tudnám mondani, hogy miért...

- Tudod... Én... Egyszerűen nem tudom elhinni - pillantott felém - Hogy ez lehetséges - mutatott rám - Valamiért nem tudok neked hinni.

Csodálkozva pillantottam rá, ami rendesen elterelte a figyelmemet, arról, hogy repülök, ezért eléggé meginogtam. Miután nagy nehezen ismét egyensúlyba sikerült kerülnöm, teljesen az irányításra koncentráltam.

Hogy tudok vele beszélni? - tudakoltam, miután ismét biztonságosan repültem.

"Csak koncentrálj rá, és akkor elvileg hallja amit mondasz."

Akkor engedd, hogy bizonyítsak... - próbálkoztam.
Sikerként könyveltem el, mikor Jason döbbent fejjel nézett rám, majd felém mutatott és végül a fejére.

Nem vagyok süketnéma, hogy mutogatni kelljen - nevettem fel - És igen én vagyok az.

- Wow... Ez durva. Nemhogy sárkánnyá alakulsz, de még az is, hogy a gondolatban beszélsz - gyerekes lelkesedés jelent meg az arcán - Most fogalmad sincs róla, hogy mennyire irigyellek.

Mesélnél nekem erről az egész dologról? Tudod, elég hihetetlen számomra, hogy néhány napja a suliban kellett elviselnem a tanárokat, most meg egy sárkányként repkedek egy másik világban... - törtem meg a kínossá váló csendet.

  - Persze. Miről szeretnél tudni?

Például arról, hogy mik ezek a hangulatingadozásaid? - nevettem el magam - Egyik pillanatban ki akarsz nyírni, most pedig itt dumcsizunk az életről - gyilkos pillantást kaptam cserébe, mire rávigyorogtam. Hát inkább vicsorogtam, de vette az adást,  és elmosolyodott.

Na most komolyan - gondolkodtam el -Például olyanokra vagyok kíváncsi, hogy ha én ilyen vagyok, akkor a családom miért rendes ember?

  - Ez egy kicsit bonyolult. Vagy annyira mégsem... Tehát, nem mi döntjük el, hogy alkalmalmasak vagyunk-e az őrzői feladatra, hanem a társaink választanak minket. Általában ha egy embert kiválasztanak, akkor annak a leszármazottai is őrzők lesznek, mert öröklődik az a tulajdonsága az embernek, amiért ki lett választva. De olyan is megeshet, hogy egy családból valaki kimarad.

Mint Will... - gondolkoztam hangosan.

  - Igen. Ő annyira dühös volt, hogy csatlakozott a vadászokhoz. De olyan is történt, hogy a vadászgyereknek lesz társa. Olyankor vagy öngyilkos lesz, vagy megszökik, és a társa vagy egy segítő elvezeti az Akadémiára.

Hmm... És mit fogunk csinálunk azon az Akadémián?

  - Hát 5 évig tart a kiképzés és tanítás, aztán választhatsz egy irányzatot, hogy merre szeretnél menni, például "határőr"-nek a Sötétség, a Világosság és az Emberi világ között, vagy lehetsz követ is közöttük. Vagy egy úgynevezett segítőnek vagy minek, mint Dave, aki összgyűjti az olyanokat, mint mi, vigyáz rájuk, és elkíséri őket Pandeumba, az Akadémiára. És még sok minden csak azt most nem sorolnám föl - fejezte be a rövid bemutatását az Akadémiának.
Kikerekedett szemmel fordítottam felé a fejemet.

Dave?! - sápítoztam - De várj... Akkor ő most hány éves? 21 vagy...?

  - Nem - nevetett fel - 24 éves, mi vagyunk neki az elsők. Eddig inkább amolyan irodai munkás volt.

És te ilyeneket honnan tudsz?

  - Ő mondta, mikor erről kérdeztem - fordította tekintetét előre - Megjöttünk.

Kíváncsian fordítottam előre a fejem. Nem sokkal előttünk egy hegykoszorút pillantottam meg, mely ezek szerint az Akadémiát rejtette. A hegyeknek, valószínű védelmi szerepe is volt, viszont gyönyörű volt, a maga módján. Körülötte több hegység is volt, néhány toronnyal a csúcsain.
  - Azok az őrtornyok - követte a tekintetemet Jason - Tényleg úgy néz ki, mintha fel lenne készülve egy démontámadásra.

Egyre közelebb értünk, és fel kellett emelkednünk, hogy átsuhanjunk a gerincen. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Hatalmas kastély díszelgett a völgy közepén, körülötte hatalmas rengeteggel, néhány edzőpályával, és egy tóval.

Lassan megcéloztuk az egyik edzőpályát, hogy kényelmesen le tudjunk szállni. Már most láttam amint jó pár ember kirohan a főbejáraton íjakkal, hálókkal, viszont a csapat másik fele fegyvertelen volt. Ők biztosan őrzők.

A porfelhő hamar körbeölelt minket, és eltakart a kíváncsi szemek elől, mikor földet értünk, így én gyorsan felvettem emberi alakom, és közelebb slisszoltam Jake-hez és Jason-höz.

______________

Sziasztok!
Hát ez nem lett túl jó és eseménydús fejezet, de azért remélem tetszett. Mégegyszer bocsika☺️😁 Ha van még valamilyen kérdésetek ezzel a "világgal" kapcsolatban, nyugodtan kérdezzetek, próbàlok rá válaszolni😉