Veszélyesen megdőltem, és akár egy rakéta, úgy csapódtam be a nyílásba. Miután feltápászkodtam szorosan a barlang hátsó falához lapulva szuszogtam, de alig hogy megmozdítottam a szárnyaim éles fájdalom szánkázott végig a sebesülten. Egy fájdalmas nyögés kíséretében konstatáltam, hogy a golyó egészen a tövén találta el, ezért zsibbadt le az egész.

Kezdett kényelmetlenné válni a helyzetem, főleg, hogy a sérült szárnyamat szinte teljesen a falhoz préseltem, annyira szerettem volna beleolvadni. Remegve, ellenállva a belső sárkánynak, próbáltam megfordulni, hogy ne romoljon az állapota a sajgó végtagomnak.

"Ne! Ne mozogj! Itt vannak még!" - jött azonnal a figyelmeztetés, és egy másodperccel később lépteket hallottam.

- Biztos elrepült - hallottam meg egy öblös hangot.
- Hülye vagy? Meglőttem a szárnyát. Nem tud repülni - válaszolt egy fokkal mélyebb hang.
- Akkor meg köddé vált - kapcsolódott be egy harmadik is a vitába. Egyre többen kezdtek beszélni, próbáltam megkülönböztetni a hangokat.
Úr isten. Ezek vannak vagy harmincan...

"Bizony. És ha szerencsénk van, akkor elhúznak innen, a lehető leggyorsabban."

Csak hümmögtem egyet, ami balszerencsémre egy újabb morgást jelentett, és ha ez nem lett volna elég, a barlangnak köszönhetően háromszor olyan hangosra sikeredett, mint amilyen szabad ég alatt lett volna. A hangom csak úgy pattogott a falak közt, sikeresen visszhangot keltve, magamra, vagyis a barlangra vontam a figyelmet.

  - Csak nekem van olyan érzésem, hogy ma nagyon szerencsések vagyunk? - elvétve válaszoltak rá egy "nem"-mel, de a többiek már nyúltak is a fegyvereikért. Néhány másodpercen belül már a bejáratnál sorakoztak fel, ám egy dolog megakadányozta őket abban, hogy bejuthassanak hozzám. Mégpedig az, hogy a bejárata a búvóhelyemnek a barlang talajától számítva kb. tíz méter magasan helyezkedett el.

  - Pech... - állapította meg valamelyik.
  - Nem mondod. Ti négyen itt maradtok, se ki se be egy lélek sem, a többiek felverik a tábort és kitalálunk valamit - osztotta az utasításokat az amelyik meglőtt. Gondolom ő a vezér, vagy valami ilyesmi. Elég komolyan vesznek egy vadászatot... Elég sokáig üldögéltem a barlangban, teljesen elgémberedett testtel, merthogy visszaváltozni nem tudok, és az egyetlen társaságom, a sárkány volt, akit útközben elneveztem Solis-nak. Napfényt jelent, tetszett neki, szóval ezt választottam.
Kérdeztem az őrzőkről, meg azokról amiket hallottam a barátaimtól, de nem árult el semmit...

Mi lehet most velük? Engem keresnek, vagy ők is menekülnek? - nyögtem szomorúan.

"Remélhetőleg van annyi eszük, hogy elmennek Pandeumba, de tuti minket keresnek, szóval"... - nem tudta befejezni a mondatot, mert ahogy eltűnt az utolsó napfény is az égről, el kezdtem megint formálódni. Ez nem kellemes volt, mint az első, hanem kínzó és fájdalmas. Nemtetszésemet ki is fejeztem egy morgással, miközben csontjaim ismét átrendeződtek és külsőleg is teljesen átalakultam. Szárnyaim megnagyobbodtak, nyakamról és fejemről a nagy méretű tüskék eltűntek, helyette apró hártyával összekötöttek bújtak elő, ahogy a farkamon is, csak ott nagyobb méretekkel. Éreztem, hogy sokkalta erősebb vagyok, és bármire képes vagyok. A színem is megváltozott. Nem a naphoz hasonló pikkelyek fedtek be, hanem éjfeketén csillogóak. Amint kicsodálkoztam magam, meghallottam az új hangot a tudatomban.

"Szia kislány!" - üdvözölt a magasabbik hang.

Hol van Solis? - üdvözöltem.

"Én vagyok az éjjeli műszakos" - röhögte el magát. Ilyen gyorsan besötétedett volna?

Okéé... Akkor van valami ötleted a kijutásra?

"Persze! Egyszerűen ki kell repülni."

Vártam pár másodpercet, hátha elröhögi magát, de mivel ez nem történt meg, kérdeztem:

Ugye csak viccelsz?!

"Nem. Mivel úgy hiszik, hogy egy aranyszínű sárkányt keresnek, lesz egy kis meglepetésünk, és az éjszakába könnyebben beolvadunk."

Tényleg, ez nem is rossz ötlet. Csak egy a bökkenő...

Meglőttek, és még amúgy sem tanultam meg... irányítani.

"Nem tudom érzed-e a fájdalmat, és ha nem, akkor szólok, hogy amikor átalakulsz napfelkeltekor vagy napnyugtakor, akkor a kisebb sebeid beforrnak. És annak is örülnék, ha valami nevet kitalálnál nekem, nem csak egy hang lennék, aki néha bezavar."

Jó. A Luna az jó? Csak mert ugye te vagy az éjjeli váltás, ahogy mondtad.

"Háát... Valami ütősebbet találj ki, mert ha megvan a megfelelő név akkor vissza tudsz változni."

Nem tudtam válaszolni, mert ekkor meghallottam a vadászokat ahogy kiabálva a bejárathoz tömörülnek, mindenféle fegyverrel, támadásra készen. Bepánikolva húzódtam hátra, ahogy megjelentek az újonnan összeeszkábált létrákkal, és lelógatták őket. Úgy döntöttem, vagyis inkább a sárkány énem, hogy rájuk kell ilyeszteni, ezért egy öblös morgás kíséretében átrappolt(jó hangosan) a barlang másik felébe, de rejtve maradva, végig a fal mellett haladt el.

Megfagyott a levegő a barlangban. Láttam a rémületet az emberek szemében. A sárkány énem hangtalanul közelített feléjü, és mikor elég közel került hozzájuk, nekiiramodott, és farkát használva megsebesítette az első sorban állók combjait, és ismét a barlang végében találtam magam. A sebesültek döbbent arckifejezéssel vizsgálták combjukat. Haraggal a szemükben pillantottak fel, ám nem rám, hanem jóval odébb. Valahol éreztem, hogy ezek az emberek már akkor halottak voltak, mikor nyögéseim hallatán az első sorba tülekedtek. Ők nem tudták, de én igen, hogy az a sérülés, amit a lábukra szereztek rövid időn belül végez velük, ha nem látják el őket sürgősen. Elvéreznek. Ha én irányítanám a testem, most rögtön odarohannék, és segítenék rajtuk.

Eluralkodott rajtuk a pánik, mikor két ember segítségért kiáltva összecsuklott. Nekik már csak perceik voltak hátra. Aztán még egy ember összeesett. Dőltek, mint a dominók, ha az egyiket meglökjük. Mikor szinte az összes ember a társaival volt elfoglalva, meglódultam a bejárat felé. Sokkal gyorsabban emelkedtem, és száguldottam kifelé a barlangból, mint amilyen gyorsan Solis testével. Az irányváltás is sokkal gyorsabb volt. Pillanatokon belül kívül találtam magam. Egy diadalmas üvöltés szaladt ki a számon. Akik szerencsétlenek voltak észbekaptak, és abban a hitben, hogy elkapnak, fegyvereikkel próbáltak megállítani, de mindegyik kapott egy karmolást, szúrást, esetleg egy égési sebet, melyek elsőre apró sérüléseknek tűntek, de valójában nagyon is halálosak. Halálos. Ez a megfelelő név... Már készültem, hogy közöljem felfedezésem a sárkánnyal, ő letorkollt.

"Ne! Átváltozol amint megkapom a nevem. Várd meg míg leszállunk."

Ezután beállt közöttünk a csönd. Egyedül a szárnysuhogás egyenletes ritmusát lehetett hallani. Már egy jó ideje úton lehettünk, mikor egy másik ritmusú suhogást hallottam meg. Alulról érkezett, és a gyors lélegzetvételeiből ítélve eléggé meg kellett erőltetnie magát, hogy utolérjen.
Aggodalmasan pillantottam hátra, és egy sötétkék szempárral néztem farkasszemet. Nálam kisebb volt ugyan, de láthatóan jó erőben volt, amit bizonyítottak a vörös pikkelyek alatt húzódó hatalmas izomcsomók.

"Ki vagy?" - kérdezte a sárkányom.

"Jake" - jött a rövid válasz - " Láttál valamerre egy vörös lányt? Az őrzők nem vették észre, hogy elhagytuk útközben, és most meg mint az őrültek őt kerestetik a társaikkal. De még csak szagot se fogtak, szóval úgy gondoltam, hogy megkérdezek néhány helyit." - vigyorodott el a végére.

"Éppenséggel tudom hol van, hívd őket, de gyorsan, mert sietős a dolgom." - lassított, majd teljesen megállt a levegőben, és vártunk, míg megérkeznek a barátaim. Pár perccel később Jake függőlegesen megindult a föld felé. A becsapódás előtt egy másodperccel kitárta szárnyait, és egy alak kapaszkodott fel karmai közül a hátára. Pillanatokon belül felkerültek hozzánk, és alattunk ott állt Aaron és Ywett, hátukon Dave-vel és Angi-vel.

Mit akarsz csinálni? - kérdeztem gondolatban társamtól.

"Mindjárt megtudod" - válaszolta egyből.

A szemben álló fiú felemelte aggodalommal teli, égkék szemét, de egy pillanattal később már megkeményített arckifejezéssel kérdezett.

- Hol van?

"Nyugalom" - intette le őt a második énem - "Pandeumba utazott, egy idegennel. Elkísérlek titeket."

Jason alig hallotta meg a választ, már meg is indult nyugatnak. Jake igen gyorsan kapkodta a szárnyait, mi mégis egy-két szárnycsapással utolértük. Némán repültünk, csupán gondolatban tudakoltam, hogy mi az a Pandeum.

"Tulajdonképpen az Őrzők Országának hívják, oda kerül mindenki, akinek társa lesz, kap egy kiképzést, és utána beállítják katonának. Az lesz a hazád, amint megkötöd velünk a szövetséget."

Ezutàn ismét csak a szárnycsapásokat számolgattam. 1632-nél jártam, mikor megdőltünk előre, és egy tisztáson álló sziklára készültünk leszállni. Mire észbe kaptam, már be is csapódtunk. Nem is leszállni, hanem átszállni akartunk.
Olyan volt ez az átrepülés, mintha tükröztük volna az eddigi földet, de amint leszálltunk máris ugyanúgy éreztem magam, annyi különbséggel, hogy a körülöttünk lévő környezet színei sokkal élénkébbek voltak, és a levegő is rengeteget változott. Olyan hatást gyakorolt rám, mint amikor a lemerült telefont felteszed töltőre.

Amikor hátrafordultam ott állt mögöttem Angel és David is, élükön pedig ott állt Jason.

- Ajánlom, hogy nem vertél át minket, mert azt nagyon meg fogod járni, mert...

Kezdett bele mondandójába idegesen Jason, és néha valamit hozzászólt a másik két barátom is.

"Most mondd a nevemet. Most már biztonságban vagy." - szólalt meg a fejemben a sárkány.

Mortiferum. Halálosat jelent.

"Na ez már tetszik" - azzal elkezdtem visszaalakulni emberré. Jasonben benn akadt a szó, és tátott szájjal figyelte, ahogy a szárnyaim, tüskéim, karmaim, és pikkelyeim visszahúzódnak, és térdre érkezve a földre zuhanok.

______________

Na sziasztok!
Eléggé későn, de azért megérkezett ez a rész is, remélem tetszett😉 Várom a kommenteket és vote-okat😁