Sziasztok!
Elsősorban mindenkinek szeretnék boldog karácsonyt és új évet kívánni, így a két ünnep között. Megkésve ugyan, de itt az én ajándékom is(aranyos 2000 szóval🎁). Igen, három hónap után ismét a watty közelébe kerültem, amiért elnézést kérek és itt be is fejezem a sajnálkozásom😅😂
Jó tanácsként javaslom az előző rész (végének) újraolvasását, mert valószínüleg már a szürkeállomány mélyén vannak az események😂♥️

______________

Alighogy eltűnt a démon, minden olyan hirtelen kezdett történni és alig érzékeltem mi folyik körülöttem. Jake-kel éppencsak egymásra tudtunk nézni, amikor egy tucat köpenyes Őrző rontott elő a bokrok közül, immáron Társaikkal az oldalukon, harcra készen vettek körül minket. Mintha a veszély mindig ott lenne valahol az erdő sötét mélyén. Pár pillanatig csönd lett, ami alatt értetlen pillantásokat váltottunk Jake-kel akihez még mindig nem csatlakozott Jason. Amikor már kínosan hosszú percek teltek el a feszült csendben fogtam magam és leültem.

- A démont már sikerült megsebeznünk, és visszavonult, ha ezért vagytok itt, akkor már nincs veszély - Jake diplomatikus hangja visszhangzott a kis tisztáson, mire az Őrzők először meglepetten néztek fel ránk, majd egy pillanat múlva felbomlott a harci felállás.
Ezt a pillanatot választotta Jason és Liam, hogy ordítva rontsanak ki a sűrű bokrok közül.

- Joy! - kiáltott sokadszorra Liam, majd körbefordulva megpillantotta a tömeget a tisztáson - Javaslom, ha esetlegesen egy főnixet látnának, ne kerüljenek az útjába! Nem éppen van jó kedvébe...

Teljesen nyugodt hangján majdnem felnevettem, de mielőtt megtehettem volna egy éles visító hang kíséretében egy hatalmas madár röppent elő a fák közül. A vörös minden árnyalata a naplementében még jobban kihangsúlyozva tükröződött vissza tollain, egyedül a szeme volt koromfekete. Leginkább pávára hasonlító alkatát két méretes szárny lavírozott kecsesen a levegőben. Igazán mesébe illő megjelenését csupán véres csőre és tollai a begyén rontották el, és nem is úgy nézett ki, mintha éppen jókedvében pózolgatna mesekönyvek borítójára.

(Ezek a drámai belépők, túlságosan is jól sikerültek ma.)

Pillanatok alatt felmérte a helyzetet és szinte zuhanórepülésben landolt nem sokkal előttünk, de nem topogott egyhelyben, gyorsan került a melső lábamhoz és várakozóan tekintett fel rám.
Nem foglalkozva vele átnéztem felette, és a két fiúra pillantottam. Jason egy apró mosolyt engedett meg felém, míg Liam csak elgondolkodva nézett a főnixre. Egy nagy sóhajt követve gyorsan vettem fel újra emberi alakomat Jake részleges takarásában és tincseimet kisöpörve az arcomból megsimítottam Joy fejét, aki már nem is tűnt olyan aprónak, mint sárkányszemmel, de sokkal barátságosabb kisugárzása volt, mint elsőre tűnt.

- Ez a probléma nem akaszthatja meg a terveket miszerint ma lesz a szövetségkötés, ugye uram? - egy idegesítően magas, aggodalmaskodó hang csendült fel a hátam mögött.
- Persze, hogy nem, a történteket pedig kénytelenek leszünk csak holnap orvosolni - Noel Wise mély hangja válaszolta meg a nő kérdését.

______________

A Nap már alig volt valamivel a horizont felett, mire minden diákot a kastély mögötti erdő "központi" tisztására sikerült terelni. Közben már berendezték a helyszínt, középen egy apró oltár helyezkedett el, rajta pedig két kupa. Ez az egész két nagyobb kör metszetében helyezkedett el, amit fáklyák és furcsa írásjelek határoltak. A kriksz-krakszok a homokba voltak karcolva, ám az egyre erősödő szél sem mozdított meg egy porszemet sem a vonalak közelében.

A feszült csendet csak néhol törte meg suttogás, vagy gallyak roppanása, egészen addig, amíg talpig fehérbe öltözve meg nem jelent mind a kilenc felnőtt Őrző társaikkal az oldalukon, onnantól kezdve síri csend honolt a réten.

- Üdvözlök minden Őrzőtanoncot ezen a különleges ceremónián. Nem húzom az időt, ide a jobb oldalra szeretném ha felsorakoznának az újoncok - miután körülbelül 30 ember, köztük mi is, felsorakozott, folytatta - Akit szólítunk álljon az egyik körbe, másik körbe pedig a Társaikat szeretném látni.

Ekkor előlépett az idegesítő hangú nő Őrző, és az őt árnyékként követő tigrise.
- Cole Brown - nem húzta sokáig az időt, a közepébe csapott. A fiú, aki kilépett a sorból, határozott léptekkel indult meg a köre felé és vele egy időben egy kutya méretű gyíkszerű lény kúszott a másik körbe. Amint mindketten beértek a körbe, az halvány aranyszínnel felvilágított, és lassan egy átláthatatlan "energiapajzs" kezdett emelkedni körülöttük, és egy kupolát alkotva elzárták a külvilágtól őket. Alig telt el néhány perc, és az energiapajzs már el is tűnt.

- Cassandra White - a nevem visszhangot vert a néma csöndben, és remegve megindultam a felé a kör felé, amiből az imént lépett ki az ábrándozó tekintetű fiú. Óvatosan léptem át a kört, de nem történt semmi.
- Hol van a társad Cassandra?! - ijedten kaptam a tekintetemet a nő felé, elsősorban azért mert a teljes nevemet mondta ki, másrészről mert nem tudtam rá válaszolni, csak tágra nyílt szemmel meredtem rá - Na ne szórakozzunk! Ki hozta ide ezt az embert?! - dühös tekintettel nézett körbe, majd amikor senki nem válaszolt intett egyet a tigrisének. A nagymacska felborzolt szőrrel indult meg, és egy jól hallhatót morgott, aminek hallatára még két köpenyes Őrző intett a Társának. Szabályosan elfehéredtem a félelemtől és a dühtől. Éreztem ahogy mögöttem az újoncok között Jake fészkelődik hatalmas termetével, ezzel egyidőben pedig Joy csőrének a csettegését.

Hirtelen éreztem a tudatom hátuljában, hogy Solis előtérbe férkőzik. Magabiztosság öntött el, és ezért hihetetlenül hálás voltam a sárkánynak, aki nélkül remegő lábaim már rég felmondták volna a szolgálatot. Halk, de fenyegető morgás hagyta el a torkom, amin meg is lepődtem, ugyanis emberi alakban voltam. Az állatok egy pillanatra megtorpantak, de a tigris újra felmordult, ezúttal nem csupán üres fenyegetésből, hanem abból az igaziból, ami után ugrani fog a nagymacska. Éreztem, ahogy felforrósodik a testem és mintha megéreztem volna a nyúlás előtti bizsergést. Amint viszont lepillantottam a karomra, döbbenten konstatáltam annak aranyló csillámlását a lemenő nap fényében. Alig egy pillanatra volt látható, és amikor ismét felpillantottam már Joy élénk tollazatát láttam, amint kitárt szárnyakkal védelmez a tigris hegyes tépőfogaitól. Egy pillanatra ledermedtem mikor az egyik, az eddig a tigris háta mögött lépkedő állatok közül, aki eddig a sötétségben rejtőzködött nemes egyszerűséggel oldalra rántotta, el a tigris útjából. Igaz nem adta magát könnyen, így egy kisebb csetepaté alakult ki, alig néhány méterre tőlem.

Ahogy ide-oda vagdalóztak a hatalmas állatok, akaratlanul is tovább hátráltam. Tudtam, hogy már nincs sok hátra az oltárig, ahol jóformán sarokba szorulok. Még egy lépést hátráltam, mire a tigris, és az őt követő valamilyen kutyaféle megtorpant, és tágra nyílt szemekkel nézett először felém, majd hátra az Őrzőikre, akik hasonló tekintettel bambultak. Időközben a főnix felülkerekedett a medvén, és győzelemittasan nézett rám, majd elszállt. Lassú mozgást vettem észre, mire a földre kaptam a tekintetem. Döbbenten fordultam meg, és az oltártól alig néhány lépésre álltam, de már a körök metszetében, ahol a vonal már aranysárgán világított és elkezdett emelkedni. A fiúéhoz képest gyorsan, és már derékmagasságban volt, épp, mint az oltár lapja. Elmosolyodtam amikor is észrevettem, hogy az oltár másik oldala fekete, néhol lilás színnel emelkedik. Pillanatokra rá már elzárt a külvilágtól és síri csend telepedett az apró búrára, amikor is azon a részen, ahol a két szín egymásba mosódott, elkezdett hullámzani és kavarogni az energia. Először egy orr öltött formát, és lassan bontokozott ki a hatalmas sárkányfej, mintha egy vízesésen dugná át a fejét. Kinyitotta hatalmas szemeit, mire hátrahőköltem.
Lassan szétváltak a színek és sikerült tisztáznom, miért is olyan fura ez a fej. A sárkányfej nem is egy, hanem kettő sárkány alakját vette fel. A jobb fele arany színben pompázó Solisként fúrta szemét az enyémbe, míg a másik fele a durva mintázatú Mortiferum zöld szemével tette ugyanezt.
- Ez most valami rossz vicc, ugye? - kényszeredetten nevettem el magam, ahogy megindult felém a fej, és a buboréknak nevezhető energia egyre csak szűkült. A csillogó anyag először az oltárt nyelte el - A végén még klausztrofóbiás leszek - motyogtam, mire a fej konkrétan rám borult. Száját nagyra tátotta, és akkor már csak a sötétséget láttam.

Sikoltva borultam előre a kínzó bizsergés hatására, ami hasonlított egy áramütésre. Felszisszentem és lepillantottam a tenyeremre. Persze, ki más olyan szerencsétlen, hogy az egyetlen élesnek mondható tárgyban kapaszkodik meg? Én...
A kelyhen ott csordogált a vérem, ahhoz képest kevés, mint amekkora vágás tátongott a tenyeremen. Körbe kellett pillantanom, mert a síri csend nagyon nem nyugtatott meg. Furcsa, az energiagömb még mindig magába zárt, viszont a sárkányfej már nem szemezett velem. Még jó, valószínú sikítoztam volna, mint aki megőrült.

"Idd meg!" - Solis hangja jobban megijesztett, mint maga a szituáció amiben voltam. Először értetlen majd ijedt fejjel néztem a kehelyre. A bíborszínű vérem mellett hasonló állagú, arany és fekete anyag kavargott. - "Ne kérdezz, csak idd! - sürgetett tovább.

  - Már elnézést, de nekem kellene meginni! - kezdtem panaszkodni reflexből - Mégis mit kéne...? - egy fájdalmas nyögés félbeszakította a kérdésemet, és megéreztem ugyanazt a kínzó bizsergést, mint pár perccel ezelőtt - Rre csinrrrátok mrr! -  inkább morgásnak mondható hangok hagyták el immáron tűhegyes fogakkal teli pofámat.

Furcsa érzés szánkázott végig rajtam, és furcsa melegség áramlott felém  az oltár irányából. A kehely szabályosan vonzotta a tekintetemet, és akaratlanul is fölé hajoltam.
- Én ezt nem akarom - undorodva húztam a szám a lötty, valószínűleg vérkeverék, látványától. Fejem továbbra is közeledett felé, már rég nem én irányítottam - Hallod Solis?! Fejezd be! - dühösen morogtam, akár egy sarokba szorított vadállat.  Küzdöttem; ráztam, dobáltam a fejem, teljesen eredménytelenül. Beletörődve, és dühösen szegeztem a tekintetem a kehelyre amely csupán fél méterre lehetett fejemtől.
"Nem mi irányítjuk ezt, ösztönből csinálod. Nekünk most nincs hatalmunk feletted" - Mortiferum szólalt meg miután szabadjára engedtem egy ordítást.
  - Jé, ti még éltek - gúnytól csepegett minden szavam - És még foglalkoztok is velem?
"Ne hisztizz már! Nézz magadra, ha nem hiszel Mortiferumnam, higgy a saját szemednek!" - most Solis dühös hangja csengett a fülemben.

Már alig láttam a kehelytől, de az előbb látott felemás sárkány színeit és alakját fedeztem fel. Még meg akartam szólalni, de a szám már a vérrel volt teli. A fémes ízt megéreztem, mire a hányinger kerülgetett, emellett égett a szám, a torkom, mintha folyékony tüzet ittam volna. Igaz, tűzokádó sárkányként már sikerült ilyet megélnem, de mindössze kétszer, és az nem volt ennyire fájdalmas.

Önkéntelenül nyeltem egymás után a kortyokat. A kehely csak nem akart kiürülni.

- Mi az, hogy ösztönből iszok? - a felemelő érzés, mikor rájössz, hogy tudsz gondolattal is kommunikálni.

"Úgy, hogy ez a belső énednek a megjelenése, és mivel Őrző, ezért ő cselekszik helyetted, megakadályozva azt, hogy elnyomd."

Közben sikeresen felkaptam a fejem, és biztonságos távolságra hátráltam a kehelytől. Az aranyos lesz, ha csak gondol egyet a tudatalattim, és valami baromságot csinál.

"Csak akkor cselekszik, ha veszélyben érzi a fennmaradását." - végszóra elkezdtem visszaváltozni. Amint a bőröm is visszanyerte eredeti színét, a burok felfénylett körülöttem, és nemsokára meg is pillantottam a kint uralkodó sötétséget.