Megkönnyebbülve döntöttem neki homlokomat a csukott faajtónak.
Annyira mégsem volt üres a palota.
A hangzavar ismét felhangzott, de ezt a helységet kerülték. Szerencsére. Miután lenyugodtam és a szívem nem vert már olyan hevesen, megfordultam és a félhomályba burkolózott terem legközelebbi ablákához siettem a nyikorgó padlón. Szétrántottam a sötétítő függönyt, mire elém tárult egy háromszor akkora ablak, mint én. Színes üvegeit úgy rendezgették, hogy alakokat öltsenek, és ugyanannak a harcnak, mint amit kint már megfigyeltem, egy másik részletét mutassa be. Sarkig kitártam az ablakot és mélyet szippantottam a friss levegőből. Energialöketet adott nekem, hogy nem a füledt, poros és gyógynövényektől bűzlő levegőt kell leküzdenem magamba. A látvány is leírhatatlanul jó érzéssel töltött el. Az erdő fáinak leveleinek mély zöldjétől a patakok halványkék csillanásán keresztül a mókusok játékáig, mindenből, erő és boldogság áradt. Nem tudom, mióta kötődöm így a természethez, de elképesztő érzést nyújt a látványuk.
Elmélkedésemből egy nyikorgás ugrasztott ki, mintha valaki közelebb lépett volna. Megfordultam, de a félhomályban csak a körvonalait láttam. Magas, karcsú, de izmos alakja szinte egybeolvadt a körülötte lévő félhomállyal. Ahogy lépett egyet előre, én is hátráltam egyet. A következő hátrálásnál csípőm nekiütközött a a magasan elhelyezkedő párkánynak. Mintha csak erre várt volna, már támadásba is lendült. Lesütöttem a szemem és pajzsként emeltem fel a kezem, hogy védjem a fejemet. Az idő ugyan lelassulni látszott, nekem mégse volt elég időm felépíteni az eddig naponta gyakorolt energia pajzsomat, így elért a titokzatos árny.
Ám ütés helyett az amúgy is kócos hajamat borzolta össze.
  - Boldog szülinapoooot! - hangja meglepett ugyanis egyáltalán nem számítottam rá.
  - Liam? - szinte csak tátogtam, hang ugyanis az elmúlt napok alatt nem hagyta el a számat - Khm. A frászt hoztad rám! - nyökögtem még mindig halkan, összehúzott szemöldökkel.
  - Jaj, ne hülyéskedj! - mosolyodott el. Vöröses szemeiből melegség áradt, de már nem estem hanyatt a látványától. Óvatosan megkerült, és becsukta az ablakot. Mindvégig szemmel tartottam, hátha mégegyszer beveti a hajborzolós támadását.

  - Tényleg ma van a szülinapom, vagy csak szórakoztál? - méregettem gyanakvóan, és teljes testtel felé fordultam. Elmosolyodott, majd egy olyan mozdulatot tett, amilyent akkor szokás tenni, amikor az ember nagytakarításkor lesöpri a kacatokat a polcról. Intésére a függönyök szétlibbentek, és a termet elöntötte a nappali fényesség.

  - Nem hülyéskedtem - vállamnál fogva megfordított. Az immáron fényárban úszó terem elképesztő volt.
Valóban nagyteremnek használhatták, és egyben ebédlőnek is, ugyanis hatalmas volt, széltében, hosszában és magasságban is. Mintha egy trónteremből alakították volna át, a legvégében egy trónus állt, ám előtte egy hosszabb asztal terpeszkedett, további székekkel az oldalán. Erre az asztalra merőlegesen állt 3 másik. Az összes ugyanabból a sötét fából készült, ellentétet alkotva a falak világos színével. A furcsa mégsem ez volt, hogy akkora terem tárult a szemem elé, mint egy hellyel nem spóroló sportcsarnok, hanem az, hogy találtak annyi díszt, hogy ki is díszítsék.
Mindenhonnan lufik, konfettik, és további "Boldog szülinapot!" felirattal ellátott díszek néztek vissza rám.

  - BOLDOG SZÜLINAPOOOOT! - visította hirtelen a fülembe Angel. És ezzel egyidőben az ajtó is kivágódott, és becsörtetett az eddig kint várakozó tömeg.
  - Angi! - pördültem meg boldogan, és megszorongattam - Miért nem jöttetek be hozzám? - a szavaimat Angel-hez intéztem, de közben Liam-re és az időközben előbújó Jason-re szegeztem szememet.
- Nem engedtek be minket - közönyös hangra csak megforgattam a szemem. Még egyszer megszorítottam Angit, majd elhúzódtam tőle.
- De egy ilyen kis partit össze tudtatok hozni, mi? - vigyorogtam boldogsággal telve. Egy pislantás alatt, hárman háromfelé pillantottak.
- Khm... - odakaptam szemem az kékszeműre. Zavarba tud jönni? - A partit az elsőéveseknek rendezték, csak annyi engedményt kaptunk, hogy előtte 5 perccel személyesen felköszönthessünk, azt is csak azért kaptunk, mert én közbenjártam apámnál, - már hiányoznak azok a napok amikor nem fényezte magát - és mert "mennyi mindent át kellett élned", de nem tartott sokáig - komorodott el a végére.
  - De szeretnénk adni egy apróságot hárman együtt - szólalt fel Angi, szúrós szemekkel Jason-re meredve - Nagyon nehéz volt beszerezni, mivel ugye másik világból van, és mert Pandeum-ba sem engednek be mindent - kissé elnevettem magam, és ő pedig mosolyogva előhúzott a háta mögül...
  - Milkaaa - szinte visongtam, és újra megropogtattam Angit, Liamat is, azonban Jason csak egy "Szívesen!"-t mondott, majd elsietett, hogy helyet keressen magának a terem távolabbi sarkában.
Először értetlenül álltam egy helyben, de a másik kettő tekintete azt üzente, hogy hagyjam rá.
Így hát megindultunk a padok még üresen hagyott része felé. Csokimajszolás közben megtudtam, hogy szinte az összes diáknak az évkezdés környékén van születésnapja, mert így alkalmazkodtak az Őrzők a 16 éves korban lévő ceremóniáihoz, amiben szövetségre lépünk az állatunkkal. Ezzel a bulival próbálják kicsit feloldani a feszültséget.
- Mindjárt jönnek! - szólalt meg hirtelen Liam, aki eddig csak elveszetten nézelődött. Bár gondolom nem minden fiú repes az örömtől, hogy belecsöppent egy ruhákról, más fiúkról és bálokról szóló konferencia közepébe, ahol még arra is kitértünk, hogy én mégis miért ülök egy szál hálóingben a tömeg közepén. És igen, a ceremónia egy bállal lesz összehangolva, bár csak a formalitás és hagyomány kedvéért, ugyanis semmi jelentősége. Elméletileg az elsőévesek hivatalosak oda, de gyakorlatilag mindenki ott lesz, egy-két embert leszámítva, akik a bál és a tanulás közül a második mellett rakták le a voksukat. Szóval ott nem ártana hálóing helyett, valami odaillő ruhába feszíteni. Most még szerencsém van, a jelek szerint, mert a többség még túlságosan kómás, hogy észrevegyen.
- Aha, ez tetszeni fog! - vigyorodott el Angel is. Kíváncsian tekintettem körbe, mikor az ajtó kivágódott.
- Én ennyire gyenge vagyok, vagy csak béna, hogy nem tudtam kinyitni azt az ajtót? - a válasz csak nevetés formájában érkezett.
- Figyelj! - érdeklődve fordultam az ajtó felé, amin sorban érkeztek a felnőtt őrzők. Mögöttük érkezett Jason apja, eléggé komoran, bár igyekezett ezt leplezni. Próbáltam koncentrálni, és megjegyezni az arcokat, több-kevesebb sikerrel. Összesen kilencen voltak, 4 nő és 5 férfi, és mindegyikük mellett (vagy épp mögöttük) ott ballagott az állatuk. Amint mindegyikük elfoglalta a helyét, az eddig üresen árválkodó asztalnál, kivétel Noel, aki beszédre készülve felemelte kezét, elcsendggesítve a növendékeket.
  - Őrzőként mindannyian itt, az Akadémián, uu bele, egy kis hatásszünet után - Tudom, hogy mindenki izgul vagy retteg a ma estétől, mert esetleg nem érzi eléggé erősnek és felkészültnek magát, ezért is mindenkit megnyugtatok, hogy még senki sem halt bele a szertartásba, és mind szellemileg, mind fizikailag fel vagytok rá készítve. Úgyhogy boldog szülinapot kívánok és jó étvágyat! - ahhoz képest, hányszor mondhatta már ezt el, egész lelkesítően adta elő. Lehet csak mert neki is mostanában volt vagy lesz a szülinapja. A tapsvihar elhalkulásával egyidőben újabb meglepetés érkezett, mégpedig az, hogy a hatalmas teremben felhangzott egy furcsa csörgés szerű a. Kirázott a hideg, már fordultam a barátaim felé.
  - Nyugi, nem vészes, hozzák az ebédet! - nyomott vissza a helyemre Angi nevetvye. Az ajtón, ahol az előbb bevonultak a felnőttek, most a fogásokat felszolgáló tányérok száguldottak be, és mintha egy tömlőből áradna a víz, szerteágaztak az asztalok felé. Olyan hirtelen történt, hogy két pislantás után már előttem tornyosult egy tányérnyi finomság. Csillogó szemmel egy farkas éhségével egyetemben csaptam le rá, és már a desszertet majszoltam, mikor a többiek nekiálltak kultúráltan enni a sajátjukat. Most, hogy nem éreztem fenyegetve magam, csak úgy száguldottak a percek, és arra eszméltem, hogy a kastély lépcsős homlokzatán támolygok le teli hassal.

______________

Na hellóka!😁😁
Úr isten, ezer éve tettem ki az előző fejezetet😅😅 nagyon sajnálom, de se kedvem, se ötletem nem volt, hogy kössem össze a történetem már kitalált részeit, és úgy gondolom meg is látszik ezen a fejezeten, hogy eléggé pocsékra sikerült...😳
Na a havi kimaradást bepótolva, ezer puszi és öleléstkívánok és köszönöm, hogy majdnem 2 hétig benne voltam a top 10-ben, ezzel a történettel😘😘😘
Aztán... kaptam díjakat is, de már nem tudok mit írni ténynek, kérdésnek, vagy épp jelöltnek, de azért köszönöm😅😘
És a legfrissebb híreim pedig😄😄:
N°1: Kevesebb mint 20 szemecske és megvan a 6K olvasottság, szóval egy bordaropogtató ölelést mindenkinek😋😋
N°2: Egy új történetnek is nekiállatam, ami a "Vihartánc" címen fog futni, de még kell neki egy kis idő mire összeáll, szóval szurkoljatok😉😄 De leszek olyan kedves és a bemutatóját vagy mit(tartalmát asszem😅) kirakom nektek😘

Vihartánc:
Cora Struck nem éppen hétköznapi életét éli. Minden tökéletesnek bizonyul, szerető családja van, egyetemre sikeres felvételt nyert, és élete szerelme is betoppan az életébe. Hatalmas hátszéllel száguld az élet hullámain, boldogsága határtalan. Sorban érik a sikerek, és másfél év elteltével Sam megkéri kezét. A boldog párt azonban végzetes esemény választja el egymástól.
Visszatalálnak egymáshoz, vagy örökre feledésbe veszik szerelmük kivételes története? Ha kíváncsi vagy rá, szeretettel várlak😉😘