Hol volt, hol nem volt. Minden mese így kezdődik. Ám vannak mesék, amiket nem így kezdenek, amiket senki sem mond el, amik igazából megtörténtek. Ezeket a megtörtént eseményekből kerekedett történeteket hívják legendáknak. Amit most elmesélek, egy legenda lesz egy fiúról, aki képes volt legyőzni a félelmeit, és szembeszállni a sorsával.
A világ még nem volt teljesen kialakulva. A nagy gömb alakú bolygó darabokra volt szaggatva, és csak néhány híd tartotta meg a formáját. Mindegyik részén egy-egy nép élt, saját szokásaikkal és hagyományaikkal. Soha nem keresték a másik földrészen élők társaságát, eléldegéltek a kis földrészükön egyedül, anélkül hogy érdekelte volna őket, mi is van a hidak túlpartján. Sok ezer évig így tengették mindennapjaikat. Földet műveltek, kialakították az erdőket, tavakat, hegyeket. Bányásztak, vadásztak, halásztak. Az életük nyugodtan telt, és azt gondolták, nincs semmi, ami megzavarhatná őket. Azonban egy sötét napon minden megváltozott. Megjelent egy hatalmas, vörös sárkány a világ felett, aki tomboló dühében benépesítette a földet szörnyekkel, mágikus teremtményekkel.
A sárkányt később Aramnak nevezték el az emberek. Miután megteremtette a lényeket, így szólt:
-Önző emberek vagytok mind. Csak a saját érdekeiteket tartjátok szem előtt, és nem törődtök mással. Ezért a Földet veszélyesebbnél veszélyesebb lényekkel árasztottam el. Ez a büntetésetek.
A nagy sárkányt, Aramot ekkor látták utoljára. Az emberek megijedtek. Már nem volt olyan békés a világ, mint azelőtt. Az erdőket, hegyeket, tavakat szörnyű fenevadak lakták, emiatt az emberek egyre csak fogytak és fogytak. Olyanok voltak, akár a csapdába esett nyúl. Úgy érezték nincs menekvés, hiszen nem volt semmilyen tudás a kezükben, amivel felvehették volna a harcot. Amikor már minden reményüket elvesztették, és azt hitték kihal az emberiség, egy fiatal istennő, Amyna megsajnálta őket. Lemondott istennői mivoltáról és leszállt az emberek közé. Kezükbe adta a tudást, ami alapján fegyvereket, páncélt tudtak csinálni. A lány tárgyalni kezdett a népek vezetőivel és a világ születése előtt 1000 évvel végre találkoztak egymással az emberek. Új szokásokat tanultak egymástól, bölcsebbek lettek és erősebbek. A legerősebbek lettek a kiválasztott vezérek, akik bátor férfiakkal járták a szörnyekkel lakott vidékeket, hogy legyőzzék őket. A nyolc vezért összefoglaló néven Oktahyonnak hívták. Csak a legjobb és legtehetségesebb emberek kerülhettek be közéjük.
Telt múlt az idő, az emberek lassan visszanyerték az uralmat a Föld felett. Persze, ugyanúgy voltak szörnyek, de már tudták, hogy harcoljanak ellenük. Tudósok pedig kutatták őket, feljegyeztek a fajtákat, milyen szörnyek vannak, mivel érdemes támadni őket.
Ebben a korban kezdték el kutatni a világ rejtelmeit is. Az egyik tudós még azt is megfejtette, hogy a nagy sárkány, aki megjelent 700 évvel ezelőtt, a világ magjával rendelkezik, és ha elpusztítják, a világ egy egésszé fog forrni. Valamint arra is rájöttek, hogy ez a darabokra szakadt állapot nem tart örökké. Egyszer megszűnik a bolygót összetartó erő, és akkor vége mindennek.
Több se kellett a harcosoknak, nekivágtak a veszélyes útnak, amivel meg akarták találni Aramot, viszont senki sem tért haza. Több hadjáratot nem indítottak az Oktahyon tagjai, inkább kihirdették az egész világon, hogy aki megtalálja a sárkány rejtekhelyét, nagy jutalomban részesül.
Azt azonban senki sem tudta, hogy a sárkány már nem ugyanaz, aki akkor megtámadta a Földet. Aram akkorra már nem élt, helyébe új sárkányt állított, a lányát, Raminát. Nagyon fiatal, gyönyörű ezüstsárkány volt, kíváncsian ragyogó türkizkék szemekkel. Csak hallásból ismerte az embereket, miszerint önző teremtmények, akik bármit és bárkit felhasználnak a saját céljaik érdekében, még a saját fajtársaikat is. Ramina ezért nagyon félt az emberektől. A félelme miatt úgy döntött, álomra hajtja a fejét a bolygó közepében, egészen addig, amíg rá nem talál valaki.
Ám sem az emberek, sem a szörnyek nem sejtették, hogy mi fog történni.
100 évvel később született egy egyszerű fiú. A szülei Damiennek nevezték el. Az ő születése egy nagy esemény estéjén volt, amikor a többi bolygó együtt állt a nappal. Ez sok helyen rossz előjelnek számított, és valamilyen szinten az is volt, hiszen Damien egy akkor még nagyon ritka hajszínnel született, a vörössel. Az ehhez társuló smaragdzöld szemei miatt pedig azt hitték, egy emberbőrbe bújt, gyönyörű szörny.
A szülei tartottak attól, hogy a fiúkat emiatt meg fogják gyűlölni, ezért elköltöztek a bolygó közepén elhelyezkedő földrészre.
Senki sem lakott ott rajtuk kívül, hiszen ezen a részen volt az úgynevezett Végtelen Erdő, amit a Halál Erdejének is neveztek. Mindkettő név illett az erdőre, hiszen ameddig a szem ellátott, fák rengetege tárult elé, valamint ezt az erdőt lakták legsűrűbben a szörnyek.
Az Oktahyon tagjai sem merték megközelíteni az erdőt, ennek ellenére Damien szülei nem féltek. Tudták, hogy az emberek sokkal félelmetesebbek az emberevő szörnyeknél, és bármilyen vadállatnál. Így nevelkedett Damien a Végtelen Erdő szélén egy kis kunyhóban, ahol alig találkozott emberrel, de szörnnyel annál többet.
Az idő telt, és Damien betöltötte a 10. életévét. Akkora a kisfiú már teljesen kiismerte az erdőt, hiszen minden nap ott játszott. Nagyon szeretett a fák között fogócskázni az állatokkal és a szörnyekkel egyaránt. A szörnyek nem bántották a kisfiút, mert túl ártatlan volt és Damien nem olyan volt, mint a többi ember. Nem gyűlölte a szörnyeket, hanem mindegyiket barátként kezelte.
Az egyik macskatündér volt a Damien legkedvesebb játszópajtása, akit a fiú Rokkónak nevezett el. Ezen a napon is fogócskáztak együtt, de egy idő után Rokko irányt váltott és egy eddig ismeretlen ösvényen kezdte el vezetni a kisfiút. Pár perc múlva Damien egy tövisekkel átszőtt lyuk előtt találta magát. Kicsi volt, de még ő sem tudott átférni a borotvaéles tüskék között. Rokko látta, hogy a kisfiú nem fér át az akadályon, ezért odaállt mellé és tűzmágiával elégette a sűrű növényzetet, ami után Damien könnyedén át tudott jutni a szűk lyukon. A másik oldalon egy kis mászás után egy nagy rét tárult a szeme elé. Az ember által nem érintett különleges hely beszippantotta Damient. Olyan érzése lett tőle, hogy ez a hely hozzá tartozik és ő is a helyhez. Érezte magában azt a lüktetést, ami akkor jön elő, ha az ember megtalálja azt, hogy hová tartozik. A fák, a gyönyörű zöld füves rét tele szebbnél szebb virágokkal teljesen elvarázsolták a fiút. Végül Rokko tovább vezette Damient egy nagy barlang szájához. A kisfiú még sosem látott olyan csodás barlangot. Az egészet hatalmas kristályok szegélyezték, amiken a fény ezernyi színben játszott. Damient vonzotta a barlang, kíváncsi volt, mi van a belsejében, ezért bemerészkedett. Egyre mélyebbre és mélyebbre mászott és annak ellenére, hogy a hely csúszós, hideg és feltehetőleg veszélyes volt, a kisfiú egyáltalán nem félt. Mivel Rokko tűz elemű macskatündér volt, lángba tudta borítani a testét, így Damiennek fáklya sem kellett. Egyre beljebb és beljebb mentek, míg elértek egy nagy terembe. A barlang ezen részét oszlopokkal támasztották ki, de ezek az oszlopokat biztos nem emberi kéz alkotta. Hatalmasak voltak, ráadásul mindegyiket a barlangot szegélyező kristályokból faragták ki. Damien nyelt egyet. Eddig nem félt, de most baljós érzés fogta el. A szívéhez kapott, ami majd kiugrott a helyéről. Próbálta magát lenyugtatni, mély levegőket vett, plusz Rokko is hozzábújt bátorításképp.
Amikor a kisfiú visszanyerte a teste felett az uralmat, megmakacsolta magát és tovább ment. Igyekezett egyensúlyozva, óvatosan haladni, hiszen az egész talaj kristályból volt, ami inkább jégpályára hasonlított. Kis idő után elérte a terem közepét, ahol Damien olyan dolgot talált, ami megváltoztatta az egész életét.
Első ránézésre teljesen átlagos barlang volt, viszont a közepében ott nyugodott egy hatalmas kristálygömbben Ramina. Damiennek elállt a lélegzete először az ijedségtől, majd a nem mindennapi látványtól. A sárkány hatalmas volt, az átlátszó gömb pedig lebegett a föld felett, édes álomba ringatva az ezüstsárkány lányt. A fiút megbabonázta a látvány. Egyszerűen még soha nem látott ehhez foghatót, és valószínűleg haláláig nem is fog, ezért ki kell használnia a lehetőséget.
Óvatosan közelebb merészkedett a gömbhöz. Körbejárta, nézte a sárkányt benne, egy olyan lényt, ami eddig számára ismeretlen volt. Egy ideig aztán állt, tanakodott, mihez kezdjen ezzel a felfedezésével. Beavassa-e a szüleit ebbe a titokba, de végül úgy döntött, titokban tartja. Hiszen ez a lény az égvilágon senkit sem bánt azzal, hogy alszik, ezért miért kellene háborgatnia. Damien elmosolyodott magán, majd még egy utolsó pillantást vetett a sárkányra. Belevéste az emlékezetébe minden vonását, aztán sarkon fordult, hogy elhagyja a helyet. Viszont hirtelen megremegett a föld a lába alatt. Meglepetten fordult vissza a gömb irányába, ami a fiú nagy csodálkozására, elkezdett lefelé ereszkedni addig, míg a föld felett pár centire meg nem állt. Damien újra közelebb lépett a gömbhöz. Maga sem tudta, miért megy vissza, de valami ismeretlen erő vezette. Önkéntelenül kinyújtotta a kezét, és megérintette a gömböt. Amint a hideg kristály találkozott a meleg kezeivel, elkezdett megrepedni, majd darabokra tört. Damien eltakarta a szemeit, nehogy egy szilánk megsértse, és amint kinyitotta, a nagy ezüstsárkány már védekezve állt előtte. A termetes lény morogni kezdett a kisfiúra, de ő nem érzett félelmet, hiszen a sárkány türkizkék szemeiben látta az ijedséget és a bizalmatlanságot. Damien lassan felállt, nem akart semmi hirtelen mozdulatot tenni. Tudta, hogy ha egyetlen rossz mozdulatot tesz, az akár az életébe is kerülhet. Amint a fiú felegyenesedett, felnézett a sárkány szemeibe. Ahogy a smaragdzöld szemei találkoztak a sárkány szemeivel, valahogy mindkét fél érezte, hogy biztonságban van. Ramina egy kicsit engedett a védelméből, ami után Damien közeledni kezdett a sárkányhoz, egészen addig, amíg meg nem érintette. A durva pikkelyes bőr felsértette a fiú kezét, de nem érdekelte. Végigsimította a sárkány oldalát, majd a fejéhez lépett és azt kezdte simogatni. Ramina csak meglepetten állt, és hagyta, hogy a dolgok maguktól follyanak. Eléggé megijedt attól, hogy a hosszú álma után egy ember ébresztette fel, de amint meglátta a kisfiú őszinte szemeit, úgy érezte, nem lesz baj belőle. Aztán akkor, amikor Damien hozzáért, már biztos volt benne, hogy egy kicsit kételkednie kell apja szavaiban, hiszen itt van ez az ember, önző kegyetlen teremtmény, de mégse akarja őt bántani.