1 hónappal később:
Jace:
8 év elteltével visszatérni a fővárosba nem is volt olyan vészes mint hittem. Nyilvá sok minden megváltozott, de a hátunk mögött elejtett megjegyzések és összesúgások ugyan úgy megmaradtak. Természetesen ez most sem érdekelt.
- Lemegyünk a gyakorlótérre? - fordult felém Luke mikor megunta az egy helyben üldögélést.
- Persze - bólintottam, majd az udvar felé vettük az irányt.
Ismerős volt a járás, a lábunk szinte magától odavitt minket.
- Izgulsz a találkozás miatt? - a kérdésével a jegyesemre célzott.
- Nem igazán. A kötelességemet teljesítem - jelentettem ki színtelen hangon, de egy kis részem fájlalja, hogy ebben a kérdésben nem én dönthettem.
Velünk szembe észrevettünk egy kisebb tömeget, akik valamit néztek.
- Gyere nézzük meg, valakik gyakorolnak - lelkesedett fel az öcsém.
Átnyomultunk az embereken és a szemünk elé tárult egy félkör alakú kialakított harctér, ahol, Aemond gyakorolt. A szemkötőjéről rögvest felismertem.
- Ő meg kicsoda? - böktem oldalba Luke-ot és a kör közepén álló lány felé biccentettem, aki a herceggel vívott.
- Nem tudom, de nem hinném, hogy szolgáló lenne. Azok nem gyakorolnak kardvívást. Főleg, nem egy herceggel.
- Igazad lehet - sóhajtottam, közben továbbra is csak őt néztem.
Vörös haját lazán összefonta, de pár elszabadult tincs az arcát verdeste miközben előre lendült. Barna szemeivel csakis Aemondra koncentrált, hogy ki tudja védeni a támadasait. Rettenetesen ügyesen bánt a karddal.
- Bejön mi? - vigyorgott Luke.
- Persze - löktem meg a vállát. - Van menyasszonyom, ha nem tudnád.
- Még sosem találkoztál vele. És azt se felejtsd el, hogy Hightower.
- Igen tudom - forgattam meg a szememet.
- Unokaöcséim - szólított meg minket Aemond, mikor kivetrték kezéből a kardot és észrevett minket. - Edzeni jöttetek? - vette fel a fegyverét a földről, közben a lány, akiről beszéltünk, szembefordulva velünk, mellé lépett és felvont szemöldökkel nézett, hol rám, hol Luke-ra.

-°-

Addig észre sem vettem a két sötét hajú fiút, amíg Aemond meg nem szólította őket. Esküszöm, ha nem mondja, hogy az unokaöccsei, simán kívülállóknak nézem őket.
- Tényleg ezzel a kinézettel akarják elhitetni az emberekkel, hogy nem fattyak? - súgtam oda Aemondnak, aki gúnyos vigyorra húzta a száját.
Látszólag az idősebbik mondani akart valamit, de abban a pillanatban kinyílt a kapu és Vaemond Velaryon lépett be rajta a kíséretével.
- Hercegem, úrnőm - hajtott fejet nekünk, majd embereivel együtt elhagyta az udvart.
A másik két fiút még egy pillantásra sem méltatta.
- Szóval ő akar lenni Hullámtörő örököse, ha Corlys nagyúr meghal - támaszkodtam a kardomra.
- Jobb, mintha Lucerys lenne. Apropó, úgy látszik nekem kell bemutatnom neked a jövendőbelidet.
- Másra sem vágyom - forgattam meg a szememet, miközben egy elszabadult vörös hajtincsemet hátrasimítottam.
- Ó, azt hittem, másra vágysz - jelent meg az arcán egy huncut mosoly.
- Tudod, a szívnek, nem lehet parancsolni - vontam meg a vállamat - De most koncentrálj, ha szerencséd van, talán legyőzöl - kacsintottam rá, majd visszatértem a helyemre.
- Hmm, erről még később beszélünk.
- Rendben van, Aemond Hmm Targaryen - mondtam.
Miközben jobbommal felemeltem az acélpengét, a bal kezemet hátra csúsztattam és megmarkoltam a tőrömet, hogy a meglepetés erejével csapjak le Aemondra.
A herceg támadott, én hárítottam, majd én támadtam és ő hárított. Percekig egyenlő volt az állás, majd kiütötte a kezemből a pengémet. Ez természetesen csak elterelés volt, mert mielőtt a nyakamhoz tette volna a kardját, egy macska gyorsaságával előhúztam a tőrömet és az oldalába nyomtam.
- Csaltál - háborodott fel.
- Élesben mindenre fel kell készülni - mosolyogtam.
Mire végeztünk a gyakorlással a hercegek már sehol nem voltak, így mi is visszatértünk a kastélyba, hogy összeszedjük magunkat és méltóan fogadjuk a vendégeinket.
- Ugye tudod, hogy anyám meg fog ölni ezért - nézett végig rajtam Aemond amikor kiléptem a szobámból.
- Ó, tudom - bólintottam, mire a két fiú csak elégedetten elmosolyodott.
- Ha inkább repülni mennél a fogadás helyett, csak szólj nyugodtan. Vhagar is jobb társaság, mint a családunk azon része - eresztett meg egy fintort Aemond, Aegon pedig helyeslően bólogatott a másik oldalamon miközben a fogadóterem felé igyekeztünk.
- Egyszer úgy is túl kell esnem rajta. És inkább előbb, mint utóbb. Hol van Helaena? - utaltam arra, hogy ha mind a két fiú engem kísér, mit csinál a harmadik kuzinom.
- Már ott van, anyával találkozott előtte - avatott be Aemond.
- Tényleg muszáj nekünk is megjelennünk? - forgatta meg a szemét Aegon.
- Igen, mert összetartó, szeretetteljes család vagyunk - öltöttem fel a legszebb mű mosolyomat, mert megérkeztünk a trónteremhez.
- Aegon Targaryen herceg, Aemond Targaryen herceg és Lady Lyla Hightower - jelentett be minket az ajtóban álló fehérköpenyes őr amikor beléptünk.
Mindenki felénk fordult én pedig a két herceg karjába kapaszkodva sétáltam le a lépcsőn. A terembenlévők elkerekedett szemekkel néztek rám, majd egymásra, Alicent szeme pedig szó szerint villámokat szórt.
Ezek a reakciók mind a ruhámnak szóltak. Ugyanis mindenki legnagyobb döbbenetére egy méregzöld ruhát választottam a fogadásra. Csakhogy ez nem akármilyen ruha volt. Pontosan ugyanaz amit a nagynéném a hercegnő esküvőjén viselt. És mivel a néném éppen békét akar kötni, nem a legbölcsebb választás a ruhám.

-°-

Amint az őr bejelentette bácsikáink és a jövendőbelim érkezését, azonnal kihúztam magam és az arcomra varázsoltam a szokásos hercegi arckifejezésemet. Viszont amint beléptek a terembe, nagyon vissza kellett fognom magam, hogy az álcám le me hulljon.
Azonnal felismertem a lányt az udvarról. A haját most teljesen kibontották, így hosszú vörös fürtjei úgy lobogtak utána mintha tűznyalábok lettek volna. Tekintete össze vissza cikázott a teremben, de egy pillanatra sem állt meg rajtam. A körülöttünk álló emberek halk sustorgásba kezdtek a lány, jobban mondva a ruhája miatt.
- Méghogy békejobb - horkant fel Daemon, mire kérdőn néztem rá.
Fogalmam sem volt róla, hogy miért vannak így megrökönyödve az emberek. A gondolataimból Luke ugrasztott ki.
-  Úgy látszik az Istenek neked kedveznek - vigyorgott rám, viszonzásképpen csak meglöktem a vállát.
Bár igaza volt. Lehetett volna rosszabb is.

-°-

Amikor odaértünk eléjük, Alicent intett a két fiának, akik azon nyomban arrébb araszoltak egyedül hagyva engem.
- Ezt majd később megbeszéljük - sziszegte nekem.
A számat rágcsál a azon gondolkoztam, hogy lehet mégsem volt ez jó ötlet. De nem töpreghettem ezen sokat, mert Rhaenyra hercegnő lépett hozzánk.
- Hercegnő, szeretném bemutatni az unokahúgomat, Lyla-t.
Bókoltam, amit a nő egy fejbiccentéssel viszonzott.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek - mosolygott rám, de a szemébe kételkedés csillant.
- Megtiszteltetés számomra - próbáltam oldani a helyzetet.
A herceg tökéletesen időzítve ezt a pillanatot választotta ki, hogy csatlakozzon hozzánk. Rhaenyra arca rögvest megváltozott és szinte rajongva fordult elsőszülött fiához.
- Lyla, a fiam és örökösöm, Jace - mutatta be a herceget.
Neki is bókoltam.
- Hölgyem - hajtotta meg a fejét, majd a kezemet megfogva csókot lehelt rá.
Kint a tömeg miatt nem nagyon tudtam megfigyelni, de most jobban megnéztem magamnak.
Egy fejjel biztosan magasabb nálam, a testfelépítése szikár, de láthatóan edz. Barna, kissé hullámos haja az állát verdesi, amin már észrevehető egy leheletnyi borosta. Világosbarna szemeivel az arcomat fürkészi, majd mélyen a szemembe néz. De semmi él nincs a tekintetében, csak barátságot és melegséget sugároz.
A pillanat mintha örökké tartana, mintha lefagytam volna.
Pislogtam párat, majd elengedtem a fiú kezét, amivel megtörtem a pillanatot.
- Örvendek az újratalálkozásnak - szólalt meg ismét Jace.
- Ó, szóval már találkoztatok - lepődött meg Rhaenyra.
- Öm... Igen, amikor kint gyakoroltam Aemonddal - magyarázatam, közben pedig félve Alicentre néztem.
A repülés mellett, a kardvívás a másik dolog amit nem néz jó szemmel.
- A mit? - kérdezte a hercegnő.
- Kardvívást - szólt közbe Jace. - Nagyon tehetséges a vívásban - tette hozzá.
Ha ez most bók akart lenni, akkor nem biztos, hogy a legjobb alkalom volt rá.
A néném, elengedve a füle mellett Jace megállapítását a hercegnőhöz fordult.
- Gondolom, elfáradtatok az utazásban, a szobáitokat már előkészítették, pihenjetek le. Holnap sok dolgunk lesz.
- Egyetértek - bólintott Rhaenyra majd elköszönve tőlünk elvonultak.
- Te most velem jössz - ragadta meg a karomat Alicent én pedig beletörődve indultam utána.

-°-

- Van bőr a képükön az biztos - adott hangot anyám a nemtetszésének, mikor hárman maradtunk. - Nem kellett volna belemennem ebbe az egészbe. Tudhattam volna, hogy rosszul fog végződni.
- Nem vártam mást ettől a lánytól. Hightower - forgatta meg a szemét Daemon is.
- Elmondanátok, hogy mi miatt van ez a nagy felháborodás? - fontam karba a kezem.
- Azt a ruhát Alicent az esküvőmön vette fel. A Hightowerek zöld lángot gyújtanak amikor háborúba mennek - magyarázta anya.
- Fel kell bontanunk a jegyességet. Nem bízom bennük - jelentette ki Daemon.
- Szükségünk van erre a szövetségre. Anya ezt éppen te hoztad fel érvként, amikor bejelentetted, hogy el kell vennem a királyné unokahúgát. Ha megvan a házassági szövetség, melletted fognak állni, amikor trónra kerülsz - érveltem. - És az is lehet, hogy Lyla kisasszony csak dacból vette fel a ruhát. És ezt teljesen megérteném - fejeztem be a mondókámat, majd otthagytam őket.

-°-

- Mond Lyla, mégis mit képzelsz magadról? - esett nekem, amikor becsukták utánunk az ajtót.
- Én... - próbálkoztam, de leintett.
- Pontosan tudod, hogy szükségünk van arra, hogy szövetségesek legyünk a hercegnővel. Erre te felveszed EZT a ruhát! Csak azért, hogy ellent mondj nekem. Tisztában vagy vele, hogy ez nem csak rólad szól? Ha ez a házasság nem jön létre, akkor csak az Istenekben bízhatok, hogy nem ölik meg a fiaimat, amint Rhaenyra a trónra lép. Felfogtad, hogy most életek vannak a kezedben?
- Sajnálom - telt meg könnyel a szemem. - Sajnálom, nem gondolkodtam. Nem gondoltam bele, milyen következményei lehetnek. De az Istenekre mondom, soha nem akarnék ártani se Aegonnak, se Aemondnak. Mintha a bátyáim lennének. Én csak... - töröltem meg a szememet - mérges voltam, hogy a hátam mögött házasítottál ki.
Alicent nagyot sóhajtott, majd átölelt.
- Tudom, hogy nem akarsz rosszat senkinek - puszilta meg a halántékomat. - De figyelj oda, hogy mit mikor teszel, rendben?
- Rendben - bólintottam, mire fáradtan rám mosolygott.
- A kardvívást, majd máskor megbeszéljük - forgatta meg a szemét.
Én csak a számat rágcsálva, bűnbánóan néztem rá.
- Te is menj a szobádba, holnap tényleg hosszú napunk lesz - sóhajtott.