Harry, mint minden éjjel most is a folyosókat rótta a rémálmai miatt. Már év elején észrevette, hogy a tanárok és Frics elkerülik őt az éjszakai túráin. Nem egyszer érezte magán Piton, McGalagony vagy Bimba professzor tekintetét, de egyik sem szólt semmit. Fogalma sem volt arról, hogy magyarázhatná ezt meg, vagy, miért kerülik el őt. Ilyenkor mindig eszébe jutott, hogy az előző években Piton élvezettel kapta el egy-egy éjszakai sétáján.

o0o

Másnap reggel Hermione a klubhelyiségben talált rá a fiúra, aki az egyik kanapén aludt összegömbölyödve.

- Harry, ébredj! - suttogta a lány a fiú fülébe, mire az lassan kinyitotta a szemeit.

- Hány óra van? - kérdezte rekedten a fiú.

- Hét óra lesz pár perc múlva - suttogta 'Mione. - Mikor feküdtél le? - kérdezte még mindig suttogva miközben talpra segítette Harryt.

- Úgy négy körül - felelte egy ásítás közepette, mikor elindultak a kijárat felé. A Nagyterem felé menet Ront - aki pár perce csatlakozott hozzájuk a klubhelyiségben - Hermione kioktatta, hogy többet kéne tanulnia és nem csak a kviddicsen kéne jártatnia az agyát. Harry örült, hogy barátai mellette vannak, történjen bármi is, de jobban szerette volna biztonságban tudni őket. Ezek a gondolatok jártak a fejében miközben belépett a terembe Ronék mögött.

Eközben a tanári asztalnál kisebb vita folyt a most belépő fiúról.

- A fiúnak szüksége van a segítségre - jelentette ki az igazgató.

- Miért lenne? Sosem kért a segítségünkből. Se máséból - mutatott rá a nyilvánvalóra a Bájitalok mestere, majd hallgatásba burkolódzva hallgatta a többieket, miközben a tekintetét - az egyre inkább visszahúzódó - griffendéles aranyifjúra szegezte, aki csendesen reggelizett, közben barátai vidám csevegését hallgatta. Perselus látta, ahogy egy pillanatra a Mardekár jéghercegének szürke pillantása összevillan a vöröseszöld szempárral, majd egy apró biccentéssel újra az ételeik felé fordulnak. - Mi az ördög? - gondolta a professzor az imént látott jelenetet firtatva. A gondolataiba mélyedve Perselus Piton nem igazán figyelt a körülötte elhangzó mondatokra, s annak értelmére. Viszont mikor meghallotta, hogy keresztfiát Potterrel emlegetik, felnézett. McGalagony látva a kérdő tekinteteket magyarázásba kezdett.

- A hetekben többen is látták őket együtt - kezdett bele Minerva a magyarázatba. - Állítólag addig teljesen normálisan beszélgettek, amíg valaki fel nem tűnt a közelükben, ilyenkor őrült vitába kezdtek.

Piton az éjszaka nem igazán aludt, az agya folyamatosan azon kattogott, amit hallott. - Lehetséges lenne, hogy ezek ketten összebarátkoztak? - kérdezte magában. - Nem, az lehetetlen, azok ketten mindennél jobban utálják egymást.

Pedig ha Piton tudta volna, hogy nem is jár messze az igazságtól, lehet megakadályozott volna egy majdnem gyilkosságot.

A fiú, aki mostanában nagyon népszerű téma lett, éppen a folyosón bolyongott és várta a legjobb barátait, hogy végre beszélhessenek a szürke szemű istencsapással.

- Harry! Itt vagyunk! - hallotta meg 'Mione hangját, nem messze maga mögött.

- Halkabban! - pisszegte le a lányt a Fiú, Aki Túlélte.

- Bocsi. Draco? - kérdezte a fiú mögé nézve az emlegetetett keresve.

- Már csak évek kérdése és megérkezik őfelsége - vigyorodott el Harry.

- Haha. Nagyon vicces Potter - hallotta meg a halk hangot a sietős léptek között.

- Draco Lucius Malfoy. Nálad az, hogy ne késs, nem jelent semmit? - kérdezte Hermione csípőre tett kézzel. - hasonlít Molly Weasleyre - futott át a gondolat Harry agyán.

- Csak pár perc volt -emelte maga elé védekezésképp a kezét az említett fiú.

'Mione csak sarkon fordult és megindult a lépcsők felé, a fiúk hallották, ahogy morog valamit az orra alatt, de, hogy mit az rejtély maradt számukra.

A hetedik emeletre érve Harry háromszor elment a bűvös fal elött egy olyan helyre gondolva, ahol nyugodtan tudnak beszélgetni. Az ajtón belépve, a mardekáros klubhelyiséggel találták szembe magukat.

- Harry ez a Mardekár klubhelyiség pontos mása! - ámult Draco körbenézve. - Hogy tudtál valami olyat kitalálnia, ahol még életedbe nem voltál? Ráadásul ilyen pontosan? - értetlenkedett még mindig forgolódva a Malfoy örökös.

A szükség szobájában sok mindenről beszéltek, de leginkább arról, ami az elmúlt hetekben történt. Közös megegyezés alapján eldöntötték, hogy a nem hozzák napvilágra még azt, hogy ők négyen barátok. Így maradt, hogy mindenkit át kell verniük, hogy a Harry Pottert körülvevő káoszt, ameddig csak lehetséges titokban tartsák mind tanárok és mind diákok elött.

- És mi van akkor, ha megint rosszul leszek, mint akkor? - nézett kétségbeesetten Harry a szobában tartózkodókra. - Ha megint valakit bántok, mert nem tudok uralkodni magamon? - halkult tétova motyogássá a fiú hangja, aki körül soha semmi nem, lehet átlagos vagy kézenfekvő.

- Akkor mi ott leszünk és segítünk neked. Nem fogom hagyni, hogy megint magadat hibáztasd! - jelentette ki Draco ­- akinek az elmúlt hetekben fontossá vált régi ellensége - nem szerette volna megint olyan elveszettnek látni, mint akkor miután felfogta a tetteit. Ekkor döbbent rá igazán, hogy a fiú, akit mindenki istenít, akitől elvárják, szabadítsa fel a varázsló világot egy gyilkosság árán, az még egy gyerek, egy nagyon rémült gyerek, aki jelenleg fél szembe nézni a sorsával. Aki ölt már meg embert a barátai biztonsága végett, mégis retteg, hogy valaki elé oda kell majd állnia és kimondania azt a bizonyos két szót, ami ellen, ha eltalál, semmit nem tudsz tenni. Egy gyermek vállaira pakoltak egy olyan súlyt, ami alatt még egy felnőtt is bármikor összerogyhat, de ez a Griffendéles - ahogy Draco megismerte ebben a pár hétben - nem fogja feladni. Újra és újra felfog, kelni, szembeszállva a démonjaival. És nem kétséges, hogy a háború végére meg fog őrülni az őt körülvevő fejetlenség és őrület miatt. Csak remélni tudta, hogy Harry talál valakit, aki vissza tudja majd szorítani az őrültséget, ami megfogja, környékezni a háború kitörésekkor és befejezésekkor.

- Harry nincs semmi baj, ránk mindig számíthatsz. Mindig ott leszünk neked. - mondta Hermione egy nagy ölelésbe húzva a reszkető fiút.

Nem sokáig maradtak a Szükség Szobájában, mindegyikük óvatosan lopakodott vissza a klubhelyiségbe, hogy még véletlenül se vegyék észre őket.

o0o

A hetek összefolytak a kis világmegmentő szemei elött észre se véve, a beköszöntő telet, mely egy hatalmas hóviharral adta tudtára az embereknek, hogy bizony itt a tél. Umbrige - akit a minisztérium helyezett az iskolába, még az év elején - előszeretettel osztogatta a büntető munkákat, főleg az arany fiúnak, sikeresen elvonva Harry figyelmét a körülötte lévő káoszról. Ám hiába nem gondolt erre a káoszra, valahol a tudata mélyen ott volt és emlékeztette arra, hogy ő nem lehet soha átlagos.

- Harry? - hallotta meg a tétova álmos suttogást, mely kiszakította gondolatai örvényéből. Az ablakról elfordítva a tekintetét, Ron álmos arcát látta meg. - Jól vagy? - kérdezte halkan a vörös hajú fiú, mikor meglátta barátja tekintetében lévő fájdalmat és fáradságot.

- Mikor voltam valaha is jól? - suttogta Harry színtelen hangon, majd vissza fordult az ablakhoz. - Mikor lesz ennek valaha is vége? - kérdezte halkan a sötétségbe bámulva, Ron látta a fiú szemein átsuhanó bűntudatot és haragot. Mindannyian tudták, hogy Harry ugyanannyira mérges magára, mint Akit, Nem Nevezünk Nevén. Csalódott magában, mert nem tudta kontrolálni magát, és mert fejjel rohant a veszélynek, ezáltal majdnem a halálát okozva barátainak. Emésztette őt a tudat, hogy ez az ő hibája, hogy még valami, ami miatt Ő a hibás.

A Weasley család legkisebb fiú gyermeke, a vöröseszöld szemű angyal mögé lopakodott ­majd hátulról megölelte. - Aludj! - suttogta a fiú fülébe. Harry azonnal elernyedt Ron kezében, tudva, hogy biztonságban van. Mi elött végleg elnyelte volna a sötétség érezte, hogy Ron felemeli, majd menyasszony pózban az ágyához cipeli és óvatosan lerakja rá. Emlékezett rá, hogy megköszöni, de utána végleg elnyelte az álmok világa.

Ron Hermionéval beszélgetett, aki nem rég jött fel a fiúk hálótermébe, hogy megnézze Harryt.

- Jót tenne neki az Álomtalan Álom bájital. - suttogta Mione miután lenyugtatták a rémálmoktól szenvedő fiút.

- És honnan szerezzünk? Főzni nem főzhetünk, mert Piton észreveszi, hogy eltűnt valamije aztán meg kideríti, hogy mivoltunk és élve megnyúz. - morogta a vörös hajú. - Majd belefőz az egyik bájitalába.

- Miért nem kérünk tőle? - vetette fel az ötletet, Ron megrökönyödésére.

- Mione' neked elment az eszed? Az az ember a legkisebb porcikáját se mozdítaná, hogy segítsen Harryn!

- Próbáljuk meg! Nem veszítünk semmit vele. - nézett mélyen a szemébe.

- Rendben. - sóhajtotta Ron. - Majd holnap megpróbálunk kérni tőle.

Az éjszaka további részében ők is pihenőre tértek. Eszükbe se jutott, hogy Dracotól is kérhetnének bájitalt.

A reggel korábban érte el őket a nap első sugaraival, mint hitték. Ron laposakat pislogva körbe nézett a hálókörletben, majd meglepődve találta szembe magát Hermionéval, aki Harry ágyának dőlve, békésen aludt.

- 'Mione kelj fel! - suttogta, de mivel ez nem nagyon használt az alvó lánynál ezért halkan a lányhoz settenkedett.

- Hermione, ha nem kelsz, fel elégetem az összes könyvedet. - úgy tűnt ez hatott, mert a lány álmosan felnézett Ronra.

- Ron mit mondtál? - a Rontól érkező választ az akadályozta meg, hogy egy elfojtott kiállítást hallottak a fejük fölül. A fiú felsegítette Hermionet, majd Harry felé fordultak.

- Harry! - rázta meg a lány a vállát a fiúnak, hogy felébredjen.

- Huh, mi?! - nyitotta ki a szemét Harry, majd felült az ágyban. - Mi történt?

- Rosszat álmodtál. - mondták neki szinkronban legjobb barátai.

Mire észbe kaptak már a Nagyteremben ültek és a reggelijüket ették. Harry nem tudta, hogy hogyan kerültek oda, de nem nagyon érdekelte, már ahogy tekintete összeakadt egy szürke szempárral. A fiúnak aggódó tekintete volt, amit nem értett. Jól érezte magát és a fedő bűbájokat se használta. A gondolataiból Ron panaszos hangja zökkentette ki.

- A Mardekárosokkal lesz óránk, és ha ez nem lenne magában elég szörnyű Pitonnal ami azt jelenti, hogy Bájitaltanunk lesz. - panaszolta, de mivel Hermione fejbe csapta így rákapta a tekintetét. - Most mi van?

- 'Mione, Ron! Menjünk! - mondta, amikor látta Draco Malfoyt kilépni az ajtón. Kilépve az ajtón a pince felé vették az irányt, hogy nehogy elkéssenek Bájitaltanról. Szerencséjükre még a tanár elött beértek a terembe ahol Neville mellé ültek, hely hiány miatt.

A szobába beviharzó tanár látványa, már megszokott volt az ajtó csapódásával egyetemben. Ahogy a monoton hang is ahogy a feladatukat mondja el.

A bájital teremben Harry a professzort figyelte, ahogy a dolgozatokat javította. A bájital, amit főzniük kellett az utolsó stádiumban volt, így már csak várniuk kellett, hogy bele rakhassák a gyöngyfüzért. Piton megérezte magán a fiú tekintetét ezért feltekintett a javításra váró kupacról, csak, hogy találkozzon a tekintete a kíváncsi vöröseszöld szempárral, mire a professzor felvonta a szemöldökét. Harry elkapta a tekintetét és többet, nem nézett a tanára felé.

A gyöngyfüzér mely a bájitalba kellett volna, Harryből allergiás reakciókat váltott ki. A fiú, ahogy megfogta a növény szárát tüsszögni kezdett, és ha ez nem lett volna elég szőrnyű, egy idő után ez a dolog erősen kaparni kezdte a torkát. A köhögése felhívta a többiek figyelmét, és ahogy A Fiú, Aki Túlélte fulladozott a növénytől, amit Draco kivett a fiú kezéből, hogy minél messzebb tudhassa tőle és a mágia amely Harry-é volt most érdekes alakot öltött a fiú hátánál. - Szárnyak! - futott át a gondolat Harry fején. Könyörgően felpillantott, és ahogy találkozott a tekintete egy szürke szempárral tudta, hogy el kell tűnnie. Most már értette Draco rosszérzését, érezte, hogy történni fog valami vele. Valamit ki kell találnia annak érdekébe, hogy el tudjon tűnni.

Hirtelen minden elsötétedett és Harry azt hitte elájult, de ezt a gondolatot gyorsan kiverte a fejéből mivel nem sokkal később kezeket érzett a vállán, amik az ajtó felé vezetik. Harry nem foglalkozott már a többiekkel csak azzal, hogy el tudjon tűnni innen lehetőleg nagyon messzire. Kilépett az ajtón és futott. Hogy hova azt nem tudta, oda ahova a lába vitte. Remélhetőleg valami olyan helyre ahol biztonságban van, és ahol a barátai megtalálják.

Nem lepte meg, hogy a szükség szobája elött téblából, ahogy belépett az általa kitalált szobába és éppen, hogy elérte az ágy szélét a világ elsötétült előtte.

Több mint negyed óra telt el mire Draco, Hermione és Ron felért a szükség szobájához, mert a pincébe a kialakult káosz óriási volt és így is alig tudtak elsunnyogni anélkül, hogy Piton ne venné észre őket. A belépő fiatalokat az a kép fogadta, hogy Harry félig lelógva ájultan feküdt az ágyon. A lapockáiból egy fekete és egy fehér szárny állt ki mely a földön terült el.

A gyerekek először sokkoltan összenéztek majd újra a fiúra tekintettek, aki még mindig aléltan feküdt az ágy szélén.

- Na és ezeket, hogyan rejtjük el? - kérdezte Ron tanácstalanul nézve a többiekre.

- Na, látod, szerintem ezt még Dumbledore se tudná megválaszolni, ha ismerné a helyzetünket. - veregette meg a vállát Draco a másik griffendélesnek és Hermionéra nézett, hátha van valami ötlete. De a lánynak se volt semmi ötlete, így ez a probléma úgy látszott Harry ébredéséig várat magára.