6.
A kastély parkjában lassan mutatkozni kezdtek a nyár első jelei; az ég és a tó egyaránt tündöklő kék színt öltött, s az üvegházakban káposztafej nagyságú virágok bontogatták szirmaikat.
Dumbledore távozása óta mindenkin elhatalmasodott a félelem. Mintha még a kastély falait melengető napsugarak is visszafordultak volna a bordázott ablakok előtt. Az iskolában minden arc
félelmet vagy legalábbis nyugtalanságot tükrözött, s ha nagy ritkán nevetés hangzott fel a folyosón, az is hisztérikusan csengett, s gyorsan elhalt.
- Irányítanak valakit - suttogta maga elé.
- Mi? - nézett rá döbbenten Edmund.
- A baziliszkusz nyilván nem hagyhatta maga után azt a feliratot. Fekete mágiára gondolok.
- Imperius - közölte Edmund.
- Szerintem sokkal bonyulaltabb lehet. Annyi biztos, hogy itt egy nagy hatalmú varázsló áll a háttérben.
- Tudjukki? - döbbent le Ed.
- Nemtudom - rázta a fejét Athena. - Az is megeshet. Ki nyitotta ki a kamrát először?
- Hagrid, a vadőr nem? Ezért csapták ki.
- Hagrid a légynek se ártana - legyintett. - De mintha apám mesélt volna a nyáron a kamráról - morfondírozott. - Nem - rázta meg a fejét. - Nem említett nevet.
Másnap hajnal ötkor Heidi felrángatta.
- Fessük be Frics haját - húzta le a takarót a lányról.
- Benne vagyok - pattant ki az ágyából, ám mielőtt bármit is tehettek volna Piton professzor elkapta őket és visszaparancsolta őket a klubhelyiségbe.
Már csak egy hét volt hátra június elsejéig, azaz a vizsgák kezdetéig. Athena naphosszat csak könyveket és a jegyzeteit bújta, ha szükségét érezte, még az étkezéseknél is így tett.
Három nappal a vizsgák előtt azonban Pansy kikapta a kezéből a tanulnivalót és egy varázslattal eltüntette a lány elől, aki erre mérgesen nézett rá, de végül nem tette szóvá.
- Jó hírem van - szólt McGalagony professzor.
Szavait néma csend helyett örömujjongás fogadta.
- Dumbledore visszajön! - rikkantották többen is.
- Elkapták Mardekár utódját! - sipította egy lány a hollóhátasok asztalánál.
- Újra kviddicsezhetünk! - ujjongott Wood.
- Elmaradnak a vizsgák! - kiáltotta Francesca, aki Athena egyik szobatársa volt.
Mikor elcsitult a hangzavar, McGalagony folytatta:
- Bimba professzor tájékoztatott, hogy a mandragórák végre megértek a feldolgozásra. Ma este életre keltjük a kővé dermesztett áldozatokat. Minden bizonnyal lesz köztük olyan, aki be tud
számolni róla, hogy ki vagy mi támadta meg. Joggal reménykedhetünk benne, hogy ez a szörnyű év a tettes leleplezésével ér véget.
- Igen, oké, hurrá, de tanulnom kell a vizsgákra! - puffogott Margaret, ám a többiek pedig nem foglalkoztak felháborodásával.
Az óra végét jelző csengetés azonban ezúttal elmaradt. Helyette McGalagony professzor varázslatosan felerősített hangja harsant fel a kastély összes helyiségében.
- Minden tanuló haladéktalanul térjen vissza a hálókörletébe! A tanárokat a tanári szobában várom. Kérem, igyekezzenek!
Ám Athena nem hallgatott rá, elszakadt a tömegtől és Hisztis Myrtle mosdójában várakozott Potterre és Weasleyre.
Miközben várakozott megtudta, hogy Myrtle hogyan halt meg. A Kamrát pedig nem más nyitotta ki ötven éve, mint Tom Denem.
Valamikor bealudt, mert nem vette észre a sötétedés jeleit.
- Csak egy nagy sárga szempárra emlékszem - ébredt fel Myrtle sipító hangjára. - Az egész testem megdermedt, aztán elszálltam innen... De később visszajöttem, mert kísérteni akartam Olive Hornbyt. Keservesen megbánta, hogy csúfolódott a szemüvegemen.
- Pontosan hol láttad azt a szempárt? - kérdezte Harry.
- Potter? - dörzsölgette a szemeit, mire mindenki ránézett. - Weasley? LOCKHART?! - ugrott fel elképedve.
- Mit keresel itt? - kérdezte tőle Potter.
- A Titkok Kamráját - mondta egyszerűen. - Miért fogtok rá pálcát? - illetődött meg a dühös griffendéles duótól, akik egy percre sem vették le a szemüket Lockhartról.
- Hosszú - legyintett Potter.
- Ott a mosdókagylón - váltott témát gyorsan - van egy kígyó rajza, valószínűleg az lehet a bejárat.
- Mondj valamit - javasolta pár perccel később Weasley. - Mondj valamit párszaszóul.
- De hát... - hezitált Potter.
- Tárulj fel - szólt.
- Ez embernyelven volt - vonta fel a szemöldökét Athena és arra következtetett, hogy Potter nem igazán a mestere a kígyók nyelvének.
- Tárulj fel - ismételte Potter, ezúttal párszaszóul.
A csap nyomban felizzott, és forogni kezdett. A következő pillanatban az egész mosdó megmozdult - pontosabban elsüllyedt a falban, és a helyén egy cső szája jelent meg egy akkora csőé, amibe egy ember is könnyen belefért.
- Lemegyek - jelentette ki eltökélten Potter.
- Én is megyek - mondta Weasley.
Rövid szünet után Lockhart is megszólalt:
- Ezek szerint rám semmi szükség. - A tanár arcára visszatért régi mosolyának árnyéka. - Én akkor...
A kilincsre tette a kezét, de Harry és Ron egyszerre szegezték rá a pálcájukat.
- Maga megy le elsőnek - sziszegte Weasley.
- Nem - vágott közbe Athena. - Én megyek le először. Utánam küldhetitek őt - bökött ujjával Lockhart felé -, utána Potter és legvégül Weasley. Így elkerülhetjük, hogy elbolyongjon.
A griffendéles duó beleegyezett, így óvatosan beleereszkedett a csőbe, majd elengedte a peremét.
Olyan érzés volt, mintha egy végtelenül hosszú, sötét csúszdán siklana lefelé. A cső több helyen is elágazott, de a mellékágak sokkal szűkebbek voltak a kanyargós, meredek fő járatnál. Athena érezte, hogy a kastély pincéjénél is mélyebbre ereszkedik. Hátul tompa puffanások jelezték Lockhart útját a kanyargós csőben.
Épp amikor már aggódni kezdett, hogy milyen lesz a földet érés a lejtő végén, a cső egyszerre vízszintesbe fordult, és ő kiröppent a végéből. Nedves csattanással landolt egy sötét, kövezett
alagút padlóján. A járat épp csak olyan magas volt, hogy fel lehessen állni benne.
Azonnal feltápászkodott és a cső felé fordult. Feltartotta a pálcaját és úgy várta Lockhartot.
- Gyáva alak maga - közölte a professzorral, miközben ridegen figyelte minden egyes rezzenetét.
- Tessék? - hökkent meg a felnőtt.
- Nem tudom mivel idegesítette fel a fiúkat, de bűzlik a félelemtől - ezután egyikőjük sem szólalt meg.
- Valószínűleg a tó van felettünk - mondta Weasley. A két fiú és a férfi is belebámult a sötét alagútba, ám Athena szemei Lockharton pihentek.
- Lumos! - mormolta Harry, mire pálcáján kigyulladt az apró lángocska. - Gyerünk.
Csattogó léptekkel elindultak a lucskos kövezeten. Alig karnyújtásnyira láttak előre. Testük a pálca fényében rémisztő árnyékot vetett a nedves falakra.
- Az a legfontosabb - szólt halkan Harry, miközben óvatosan lépkedtek a sötétben -, hogy nyomban becsukjuk a szemünket, amint bármilyen mozgást észlelünk.
Az alagút azonban csendes volt, mint a sír, s az első váratlan zaj egy hangos roppanás volt — mint kiderült, Ron rálépett egy patkánykoponyára.
Pár lépés után az alagút éles kanyart vett.
- Harry, ott van valami - szólt rekedten Ron, és megragadta barátja vállát.
Megtorpantak, és a szemüket meresztették. Annyit láttak, hogy egy hosszú, vastag és görbe valami fekszik mozdulatlanul az alagút padlóján.
- Lehet, hogy alszik - suttogta Potter, és hátrapillantott társaira. Lockhart mindkét kezét a szemére
szorította.
- Nem, határozottan nem alszik - világított a kígyóbőrre Athena.
A hüllő, ami levedlette, legalább
hat méter hosszú lehetett.
- Uramisten! - nyögött fel Ron.
Hirtelen zaj hallatszott: Gilderoy Lockhart remegő térde felmondta a szolgálatot.
- Álljon fel - parancsolta Ron, és a tanárra szegezte pálcáját.
Lockhart feltápászkodott - és ugyanazzal a lendülettel Ronra vetette magát, a földre taszítva a fiút.
Harry és Athena rögtön termett, de elkéstek. Lockhart zihálva felegyenesedett. Kezében markolta Ron pálcáját, s arcán ismét szétterült a jól ismert mosoly.
- A kalandnak vége, gyerekek - szólt. - Felviszek egy darabot ebből a bőrből az iskolába, és megmondom, hogy a lányt már nem tudtam megmenteni, ti pedig tragikus módon megzavarodtatok
megcsonkított holtteste láttán. Búcsúzzatok el az emlékeitektől!
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top