Athena felsandított a fénylő alakzatra; csodálkozva látta, hogy azt valójában több ezer piros mellényes, lengő szakállú emberke alkotja, akik mind egy-egy aranyszínű vagy zöld lámpást szorongattak apró kezükben.

- Leprikónok! - kiabálta Mr. Weasley, túlharsogva a lelátókon felzúgó
lelkes tapsvihart. A nézők versengve gyűjtötték az égből hullott pénzt –
sokan még a padok alá is bemásztak, hogy összekotorják az elgurult
aranyakat.

A lóhere most kialudt és alkotóelemeire bomlott; a leprikónok leereszkedtek a földre, és törökülésben felsorakoztak a pálya szélén, a vélákkal átellenben.

- Most pedig, hölgyeim és uraim, bemutatom a bolgár kviddicsválogatottat! Dimitrov!

Valahol a mélyben, a pálya mellett kinyílt egy ajtó; seprűnyélen lovagoló alak suhant ki rajta, de olyan szédítő sebességgel, hogy csak piros talárját lehetett kivenni. A bolgár szurkolótábor lelkes tapssal köszöntötte.

– Ivanova!

Újabb piros taláros versenyző röppent ki az ajtón.

– Zográf! Levszkij! Vulkanov! Volkov! Éééééés – Krum!

– Ő az, ő az! – lelkendezett Philip követve a bolgár fogót. Athena a szeme elé emelte saját távcsövét.

A beesett arcú, sárgáslakó bőrű Krum nagy, hajlott orrával és sűrű,
fekete szemöldökével úgy festett, mint egy emberbe oltott ragadozó madár.
Hihetetlennek tűnt, hogy mindössze tizennyolc éves.

– És most köszöntsük az ír nemzeti válogatottat! – mennydörögte Bumfolt. – Connolly! Ryan! Troy! Mullett! Moran! Quigley! Ééééééés –Lynch!

Hét zöld folt suhant be a pályára.

– Fogadják szeretettel Egyiptomból érkezett játékvezetőnket, a
Nemzetközi Kviddicsszövetség elnökét – Hasszán Musztafát!

A pályán most egy valószínűtlenül kicsi és sovány, aranyszín taláros
varázsló jelent meg. Fején egy szál haj nem sok, annyi se volt, de az orra alatt díszelgő, kipöndörített bajuszcsodát nagyapja is megirigyelhette volna.

A bíró egyik kezében jókora fadobozt szorongatott, a másikban a  seprűjét tartotta, a bajusz alól pedig egy ezüst síp kandikált elő. A bíró felült seprűjére, aztán egy rúgással felcsapta a  fadoboz fedelét. A dobozból nyomban kiröppent a négy labda: a piros

kvaff, a két fekete gurkó és az apró, szárnyas aranycikesz – bár Athena ez
utóbbit inkább csak sejtette, mint látta.

Musztafa belefújt sípjába, és a
labdák nyomában a magasba emelkedtek.

– Ééééés FELSZÁLLTAK! – bömbölte Bumfolt. – Mullett a kvaffal!
Troy! Moran! Dimitrov! Újra Mullett! Troy! Levszkij! Moran!

Athena soha életében nem látott ehhez fogható meccset, pedig két kezén nem tudta volna megszámolni, hogy mennyin volt már.

A játék hihetetlenül gyorsan pergett; a hajtók szélsebesen passzolgatták egymásnak a kvaffot – mire Bumfolt kimondta egy játékos  nevét, a labda már rég valaki másnál volt.

A bolgárok egyik terelője, Volkov precíz ütősuhintással Moran felé küldött egy gurkót; Moran ráhasalt a seprűnyélre, hogy kitérjen a súlyos golyó útjából, és elejtette a kvaffot, amely az alatta elsuhanó Levszkij kezében landolt…

- ÉS TROY GÓLT SZEREZ! – harsant fel Bumfolt hangja, s a  közönség kirobbanó ovációval ünnepelt. – Tíz-nulla Írország javára!

A magasban újra ott lebegett a leprikónok alkotta ragyogó aranyzöld lóhere. A vélák mozdulatlanul álltak a pálya szélén, és  mogorván pislogtak az ír kabalákra.

Az ír hajtók tényleg kiváló játékosok voltak – ez egy olyan embernek is
feltűnt volna, aki Athenánál kevesebbet tud a kviddicsről. Akcióikat összeszokottan, elegánsan hajtották végre, s olyan pontosan helyezkedtek,
mintha olvasni tudnának egymás gondolataiban.

A következő tíz percben az ír csapat további két gólt szerzett, harminc-nullára  módosítva az állást. A zöldruhás szurkolótábor szűnni nem akaró üdvrivalgással jutalmazta teljesítményüket.

Ahogy múlt az idő, a küzdelem egyre tempósabbá – és egyre elkeseredettebbé vált. Volkov és Vulkanov, a bolgárok terelői kíméletlenül  ágyúzták a gurkókkal az írek hajtósorát, és általában minden eszközzel akadályozni próbálták őket. Miután két ízben is szétzilálták Troyék
alakzatát, Ivanovának végül sikerült átfurakodnia az ír sorfalon, és Ryan
őrzőt kijátszva megszereznie Bulgária első gólját.

– Fogjátok be a fületeket! – szólt Mr Malfoy fiának és Philipnek, Athena pedig nyugtalanul fészkelődött, míg a vélák abba nem hagyták.

– Dimitrov! Levszkij! – harsogta Bumfolt. – Dimitrov! Ivanova – azt a
mindenit!

A százezer boszorkány és varázsló egyszerre kapott levegő után, mikor
a két fogó, Krum és Lynch függőlegesen átzúgott a hajtók között, méghozzá olyan sebességgel, mintha egy repülőből ugrottak volna ki
ejtőernyő nélkül.

Viktor Krum a legeslegutolsó pillanatban  kiemelkedett a zuhanásból, és újra a magasba lendült. Lynch nem volt ilyen ügyes – olyan erővel csapódott a földbe, hogy a legtávolabb ülő néző is hallotta a puffanást. Az ír szurkolók kórusban felszisszentek.

– Bolond! – mérgelődött Mr. Malfoy. – Hogy dőlhetett be egy ilyen
szakállas trükknek?

– Amíg a medimágusok Aidan Lynchet vizsgálják – dörgött fel Bumfolt
kommentárja –, a játék szünetel.

– Nincs semmi baja, csak elhasalt egy kicsit – nyugtatta meg Athena
aggódó barátját. Philip kihajolt a mellvéd fölött, és rémülten meresztgette a szemét. – Krum pontosan ezt akarta…

Krum összehúzott szemmel koncentrált rá, hogy elkapja az utolsó
másodpercet, amikor még nem késő felrántania seprűje nyelét. Lynch
lekéste ezt a pillanatot, és földnek ütközött. Krum zuhanása valóban nem volt több puszta trükknél, hiszen a cikesz a közelben sem volt. Athena még soha senkit nem látott ilyen fantasztikusan repülni – Krum olyan fürgén és könnyedén mozgott a levegőben, mintha csak a szabályok miatt vitte volna magával a seprűt, mintha súlytalan volna, vagy láthatatlan szárnyai lennének, Athena nagyon irigyelte ezért és megígérette magával, hogy erősen rá kell gyúrnia seprűlovaglására, ha egyetlen lányként a mardekáros kviddicscsapatban akar maradni.

Míg odalent a pályán a medimágusok gyorsan ható bájitalokkal próbálták magához téríteni Lynchet, Krum ráérősen körözött harminc méteres magasságban.

Egy pere sem telt bele, és a zöld szurkolótábor örömujjongásba tört ki – Lynch feltápászkodott, lába közé kapta Tűzvillámát, és a levegőbe röppent.
Visszatérése új lendületet adott az ír csapatnak; miután Musztafa belefújt
sípjába, három hajtójuk az addigiaknál is parádésabb légi mutatványokba
kezdett.

A következő negyedórában további tíz ír gól született, s így százharminc-tízre módosult az állás. A játék ezen a ponton kezdett eldurvulni.

Az egyik ír támadás alkalmával, mikor Mullett a bolgár karikák felé
suhant a kvaffal, Zográf, a bolgár őrző kirepült elé. Athena nem látta, mi
történt ezután, mert az egész csak egy szemvillanásnyi ideig tartott, de a
következő pillanatban dühösen felmorajlott az ír szurkolótábor, és
Musztafa éles sípszava jelezte, hogy valaki szabálytalankodott.

– Musztafa felelősségre vonja a bolgár kapust – kommentálta az eseményeket Bumfolt. – Bizonyára könyöklésért. És… igen, büntetőt ítél Írország javára!

A leprikónok, akik felbőszült darázsraj módjára a levegőbe emelkedtek,
mikor Mullettet faultolták, most alakzatba gyűltek, és a "HA-HA-HA"
feliratot rajzolták az égre. A vélák erre dühösen felugrottak, felborzolták
hosszú hajukat, és táncolni kezdtek.

Draco és Philip gyorsan befogták a fülüket, de Athena, akire nem hatott a bűbáj, szinte nyomban cibálni kezdte testvére és barátja ruháját.

Odafordultak hozzá, s a lány lehúzta kezeiket a füléikről.

– Nézzétek meg bírót! – kuncogott.

Hasszán Musztafa időközben leszállt a vélák előtt a földre, és valóban igen furcsa dolgokat művelt: karizmait mutogatta és lelkesen pödörte a bajuszát.

– Ejnye, ez azért túlzás! – harsogta kaján derűvel Bumfolt. – Kéretik
észhez téríteni a bírót!

Az egyik medimágus kezét a fülére szorítva odaszaladt a bíróhoz, és jól
sípcsonton rúgta. A fájdalom
kizökkentette mámorából Musztafát, aki előbb zavartan pislogott, majd
kiabálni kezdett a vélákkal. Azok abbahagyták a táncot, és felháborodva
tiltakoztak.

– Ha nem csalódom, Musztafa bíró ki akarja küldeni a pályáról a bolgár
kabalákat! – hangzott fel Bumfolt mennydörgő hangja. – Ilyen még nem
volt, hölgyeim és uraim!… Ejnye, úgy látom, kezd elfajulni a dolog…
És valóban: Volkov és Vulkanov, a bolgárok terelői leszálltak a földre,
és dühösen vitatkozni kezdtek a bíróval.

Közben egyre a leprikónok felé
mutogattak, akik most a kaján "HI-HI-HI" feliratot alkotva lebegtek a
magasban. Musztafát azonban nem hatották meg a bolgárok érvei;
kinyújtott karral a levegőbe bökött, utasítva a két játékost, hogy szálljanak
fel. Mivel azok nem tágítottak, Musztafa kétszer belefújt a sípjába.

– Írország két büntetőt dobhat! – kiabálta Bumfolt, túlharsogva a piros
tábor felháborodott moraját. – Volkov és Vulkanov bizony jobban tennék,
ha visszaülnének a seprűikre… igen… már fel is szálltak… és Troynál van
a kvaff…