- Azt mondjátok nem sokat értetek el? - csóválta a fejét Dumbledore. - Nagyon tévedtek: mindent elértéltetek,
amit csak lehetett. Segítettetek abban, hogy az igazság napvilágra kerüljön. Megmentettetek egy ártatlan
embert attól, ami még a halálnál is rettentőbb.

- Igazgató úr kérem… tegnap, a jóslástanvizsgám végén Trelawney tanárnő… nagyon furcsa dolgokat mondott.
- Nocsak! - vonta fel a szemöldökét Dumbledore. - Úgy érted, hogy még a szokásosnál is furcsábbakat?
- Igen… Egyszer csak kifordult a szeme, és mély hangon kezdett el beszélni. Azt mondta, még éjfél előtt visszatér Voldemorthoz a régi szolgája… és a szolga segítségével Voldemort visszanyeri a hatalmát. - Harry Dumbledore-ra meredt. - Azután magához tért, és semmire nem emlékezett az egészből. Lehet, hogy… lehet, hogy ez egy igazi jóslat volt?

Dumbledore elismerően hümmögött.

- Nem kizárt, hogy tényleg az volt - szólt fejcsóválva. - Ki hitte volna? Ezzel kettőre emelkedne az igazi jóslatainak száma. Ideje fizetésemelést adnom neki…

Harry nem tudta mire vélni a gunyoros választ.

- De hát - hebegte -, de hát én magam akadályoztam meg, hogy Sirius és Lupin professzor megöljék
Pettigrew-t! Én leszek a hibás, ha Voldemort visszatér!
- Szó sincs róla - felelte csendesen Dumbledore. - Hát semmit nem fogtál fel abból, amire az időnyerő tanít minket? A tetteink olyan bonyolult, olyan szerteágazó következményekkel járnak, hogy jóformán lehetetlen azokból a jövő eseményeire következtetni… A drága jó Trelawney professzor az élő példa erre… Nemes cselekedetet vittél véghez, amikor megmentetted Pettigrew-t.
- De ha egyszer segíteni fog Voldemortnak…!
- Pettigrew az életét köszönheti neked. A személyében olyan szárnysegédet küldtél Voldemortnak, aki az adósod. Ha egy varázsló megment egy másik varázslót a haláltól, sajátos szövetség jön létre köztük… És bizonyosra veszem, hogy Voldemort semmire sem vágyik kevésbé, mint hogy a szolgája
Harry Potter adósa legyen.
- Én nem akarok Pettigrew szövetségese lenni! - fakadt ki Harry. - Ő árulta el a szüleimet!
- Amiről most beszélünk, az az élet mágiájának legmélyebb, legkifürkészhetetlenebb titkai közé
tartozik. Hidd el, Harry, eljön a nap, amikor örülni fogsz neki, hogy megmentetted Pettigrew életét.

- Jól ismertem az édesapádat, Harry - szólt szelíden. - Közel állt hozzám, nemcsak amíg a Roxfortba járt, de későbbi életében is… Biztos vagyok benne, hogy hasonló helyzetben ő is megmentette volna Pettigrew-t.

Harry az igazgató szenébe nézett.

- Tegnap este… azt hittem, az apám idézte meg azt a patrónust. Úgy értem, amikor megláttam magam a tó túlsó partján… azt hittem, őt látom.
- Nincs ebben semmi különös - felelte komolyan Dumbledore. - Megdöbbentő, hogy mennyire hasonlítasz édesapádra – ezt biztos sokan mondták már neked. Csak a szemed más… a szemed az
édesanyádé.

Harry a fejét rázta.

- Nem értem, hogy gondolhattam ilyen butaságot - motyogta. - hiszen meghalt.
- Hát nem tudod, hogy akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket? Nem tapasztaltad még, hogy ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban? Az édesapád ott él benned, Harry, és meg is mutatkozik, valahányszor szükséged van rá. Mit gondolsz, miért épp egy szarvas jelenik meg, ha a patrónusodat szólítod? Tegnap este Ágas tért vissza közénk.

Harry kerekre nyílt szemmel meredt Dumbledore-ra.

- Sirius tegnap elmesélte nekem, hogyan lettek mindhárman animágusok - magyarázta mosolyogva az igazgató. - Rendkívüli teljesítmény - ahogy az is, hogy sikerült mindezt titokban tartaniuk előttem. Aztán eszembe jutott, milyen sajátos formát öltött az a patrónus, akit a Hollóhát elleni meccsen Malfoy úrfira és a társaira küldtél. Egyszóval tegnap este valóban az apádat láttad, Harry… őt találtad meg önmagadban.

Azzal Dumbledore kiment a szobából.

Harry, Athena,Ron, Hermione és Dumbledore professzor kivételével senki nem tudta, hogy pontosan mi is történt azon az estén, amikor Sirius, Csikócsőr és Pettigrew kereket oldottak a Roxfortból. Az utolsó napokban a legkülönbözőbb elméletek és magyarázatok terjedtek el az iskolában, de Athena egyetlen olyan változatot sem hallott, ami akár csak megközelítette volna az igazságot.

Dracót a legjobban Csikócsőr eltűnése bosszantotta. Meg volt győződve róla, hogy a hippogriffet Hagrid szöktette meg, és mérhetetlenül megalázónak érezte a tényt, hogy egy egyszerű vadőr túljárt az ő és az apja eszén. Athena persze próbálta jobb belátásra bírni, de hiába.

Lena Deekset nem érdekelte túlságosan a hippogriff és Black szökése.

- Ha sikerül bekerülnöm a minisztériumba - hangoztatta -, a Varázsbaj-elhárító Osztagnál próbálkozom majd.

Hogy pontosan mit akar csinálni ott, azt csak a barátja, Marcus Flint és kishúga, Lucy Deeks tudta, ugyanis a bevezető mondat után - tartva a tervezet hosszadalmas kifejtésétől - mindenki más hanyatt-homlok elmenekült Lena
közeléből.

Athena vigasztalhatatlan volt. A gyönyörű idő, az iskolát betöltő vidám zsivaj, Sirius csodával határos
megmenekülése - mindez együtt sem volt elég hozzá, hogy jókedvre derüljön.

Több dolog is nyomta a
szívét - s az egyik természetesen Lupin kényszerű távozása volt.A professzor összes tanítványa döbbenten fogadta a hírt.

- Kíváncsi vagyok, kit küldenek a
nyakunkra a jövő tanévben - füstölgött Theodore Nott.
- Talán egy vámpírt - vetette fel reménykedve Lucy, mire mindenki hozzávágott egy párnát.

A másik dolog, ami ólomsúllyal nehezedett Athena vállára, Pettigrew léte, s nem tudta kiverni a fejéből a gondolatot, hogy az áruló talán már együtt szövögeti gonosz terveit Voldemorttal…

Mélabújának legfőbb oka azonban nem Lupin távozása és nem is Pettigrew szökése volt, hanem az a rémisztő tudat, hogy Regulus Black, úgy lett a keresztapja, hogy már meghalt. Egyik nagynénjéne Azkaban ült, a másikat pedig kitagadták.

A vizsgák eredményét a tanév utolsó napján hirdették ki. Athena mindenből átment.

Athena nem győzött csodálkozni, hogy a gyógynövénytan vizsgája is sikerült, minél többet töprengett a problémán, annál szilárdabb meggyőződésévé vált, hogy érdemjegyét nem szaktanári, hanem igazgatói szinten határozták meg.

Lena az összes RAVASZ-án kitűnő osztályzatot kapott.

A Griffendél - elsősorban kviddicscsapatának káprázatos teljesítménye miatt - ebben az évben is elnyerte a házkupát. Ez többek között azzal járt, hogy a tiszteletükre az évzáró vacsorán piros és aranyszínű díszek kerültek a nagyterem falaira, s a lakomán a Griffendél asztalánál ülők
mulattak a leghangosabban.

Athena messze elkerülte Marcus Flint tekintetét, amit a fiú egyhamar megunt és odasündörgött a lányhoz.

- Ne hibáztasd magad, töpszli - borzolta össze a lány haját. - Nem éri meg. Én már elengedtem. Javaslom, hogy te ugyanígy tegyél.
- Nahát - kezdte csipkelődve a lány -, a RAVASZ vizsgák elvedték az eszed?
- Ha–ha - húzta magához a lányt és jól összeborzolta a haját. - Montague lesz a csapatkapitány, így döntöttem - vont vállat komoran Marcus.
- Jó döntés. Mi az? Igenis, az - győzködte, ám már nem tudta eldönteni, hogy magát vagy Marcust. - Montague-nak van esze, ki van eddzve, ha kell akkor beszigorít.

A Roxfort Expressz másnap délelőtt indult.

- Idén nyáron lesz a kviddics világkupa! Van kedved megnézni, Phil? Ha nálunk fogsz lakni, együtt mehetünk! Apám tud szerezni jegyeket! - lelkesedett Athena.
- Nem hiszem, hogy örülnének nekem - vágott savanyú képet a fiú. - A karácsonyi szünetben is sokat lógtam ott.
- De nem szeretném, hogy édesanyád...
- Majd kibírom.
- De tényleg nem lenne gond! - győzködte tovább Athena.
- De ha mégis?
- Ne aggódj - legyintett a lány -, apám úgyse fog nemet mondani nekem.

Leszállt a Roxfort Expresszről a King's Cross pályaudvaron, és barátaival együtt elhagyta a kilenc és háromnegyedik vágányt. A mugli világba lépve azonnal megpillantotta szüleit.

- A világkupán akkor! - kiáltotta Athena, mikor Phiip búcsút intett neki.