A kórterem ajtaja kitárult.

Caramel, Piton és Dumbledore masíroztak be a helyiségbe.

Dumbledore nyugodt, sőt vidám arcot
vágott. Caramel zaklatottnak tűnt, Piton pedig egyenesen magánkívül volt.

- KI VELE, POTTER! - bömbölte. - HALLJUK, MIT MŰVELTÉL!?
- Piton professzor! - hüledezett Madam Pomfrey. - Fékezze magát!
- Gondolkozzon, Piton - csóválta a fejét Caramel. - Hisz maga is látta, hogy az ajtó zárva volt…
- SEGÍTETT NEKI MEGSZÖKNI! - ordította eltorzult arccal Piton. Csak úgy fröcsögött a szájából a nyál. - TUDOM!
- Térjen észhez, jóember! - ripakodott rá Caramel. - Badarságokat beszél!
- MAGA NEM ISMERI POTTERT! - toporzékolt Piton. - Ő TETTE! TUDOM, HOGY Ő TETTE…
- Elég legyen, Perselus - szólt rá csendesen Dumbledore. - Használja az eszét. Tíz perce hagytam magukra őket, és azóta ez az ajtó zárva volt. Madam Pomfrey, elhagyták a tanulók a betegágyukat?
- Dehogy hagyták! - méltatlankodott a javasasszony. - Egész idő alatt itt voltam velük.
- Látja, Perselus? - tárta szét a karját Dumbledore. - Nem látom értelmét tovább zaklatni Harryt, Athenát és
Hermionét. Vagy feltételezi, hogy képesek egyszerre két helyen lenni?

Caramel mélységes döbbenettel nézett Pitonra, Dumbledore derűsen hunyorgott félhold alakú szemüvege mögött. Piton tágra nyílt szemmel, tátogva meredt rájuk, majd sarkon fordult, és suhogó talárral kicsörtetett a kórteremből.

- Nem hittem volna, hogy ilyen labilis az idegrendszere - csóválta a fejét Caramel. - A maga helyében rajta tartanám a szemem, Dumbledore.
- Nem az idegeivel van gond - felelte higgadtan Dumbledore. - Csak kissé rosszul viseli, ha csalódnia kell.
- Azt én is rosszul viselem! - mérgelődött Caramel. - A Reggeli Próféta napokig azon fog
csámcsogni, hogy Blacknek megint sikerült kicsúsznia a markunkból! Hát még ha tudomást szereznek a
hippogriff esetéről… Akkor aztán végképp mindenki rajtam fog nevetni… Apropó, megyek, értesítem a
minisztériumot…
- Mi lesz a dementorokkal? - kérdezte Dumbledore. - Remélem, most már megszabadulunk tőlük.
- Természetesen… Nem maradhatnak itt tovább… - Caramel zaklatottan a hajába túrt. - Még rágondolni is rossz, hogy kis híján elvégezték a csókot egy ártatlan gyereken… Álmomban se hittem
volna, hogy ilyesmi előfordulhat… Haladéktalanul visszaküldöm őket Azkabanba. Arra gondoltam,
hogy esetleg sárkányokat kellene elhelyeznünk a bejáratoknál.
- Hagrid pártolná az ötletet - jegyezte meg Dumbledore, huncut mosolyt villantva Harry, Athena és Hermione
felé.

Caramel és Dumbledore távoztak, Madam Pomfrey az ajtóhoz sietett, bezárta mögöttük, majd méltatlankodó ciccegés közepette elindult a szobája felé.

Alighogy becsukódott mögötte az ajtó, halk nyögdécselés hallatszott a szélső ágy felől. Ron magához tért. Szemét dörzsölgetve felült, és körülnézett.
- Mi… mi történt? - dadogta. - Harry? Mit keresünk a gyengélkedőn? Hol van Sirius? Hol van Lupin? Mi történt?

Athena, Harry és Hermione egymásra néztek.
- Te meséled el, Granger - szólt Athena, és gyorsan bekapott egy nagy kocka csokoládét.

Harry, Athena, Ron és Hermione másnap délben hagyták el a gyengélkedőt. A kastély csendes és kihalt volt, csupán néhány első és másodéves kószált a folyosókon, a többi diák Roxmortsban ünnepelte a tanév
végét.

Athena fülét érdekes hangok ütötték meg, éppenhogy belépett a klubhelyiségbe.

- Lupin professzor vérfarkas?
- Mégis miért taníthatott minket az a szörnyeteg?

Athena nem foglalkozott a felé igyekező barátaival. Megfordult, és amilyen gyorsan csak tudott, a professzor irodájába futott.

Lupin szobájának ajtaja nyitva volt. Szinte egyszerre ért oda Potterrel, aki bevárta.

A professzor már összecsomagolta ingóságai nagy részét. A kákalag akváriuma üresen ásított, s mellette ott feküdt a jól ismert viharvert bőrönd. Maga Lupin épp az íróasztala fölé hajolva tanulmányozott valamit, amikor Athena kopogtatott az ajtófélfán.

- Láttam, hogy jöttök - nézett fel mosolyogva a professzor, és az asztalon heverő pergamenlapra
bökött. Az a Tekergők Térképe volt.

Harry nyelt egyet.

- Most beszéltem Hagriddal - szólt. - Azt állítja, hogy a tanár úr benyújtotta a felmondását. Igaz ez?
- Sajnos igen - felelte Lupin, és hozzálátott, hogy kiürítse az íróasztal fiókjait.
- De hát miért? Hiszen senki nem vádolja azzal, hogy segített Siriusnak!

Lupin az ajtóhoz lépett, és becsukta Harry mögött.

- Valóban nem. Dumbledore elhitette Caramellel, hogy csak rajtatok akartam segíteni. - Lupin sóhajtott. - Ez már sok volt Perselusnak, főleg azok után, hogy lecsúszott a Merlin-díjról. Így aztán a
reggelinél véletlenül megemlítette a diákjainak, hogy vérfarkas vagyok.
- Persze, véletlenül - motyogta Athena és összefonta a karjait maga előtt.
- De hát ezért még nem kell felmondania!

Lupin keserűen elmosolyodott.

- Holnap ilyenkor Dumbledore asztala már tele lesz az aggódó szülők leveleivel. Eszük ágában sem
lesz hozzájárulni, hogy egy vérfarkas tanítsa a gyereküket… és a tegnap esti események után kénytelen
vagyok igazat adni nekik. Kész csoda, hogy nem történt tragédia… Ez nem fordulhat elő még egyszer…
- Maga az egyik legjobb tanár ebben az iskolában! - csattant fel szenvedélyesen Harry és Athena. - Ne menjen el!

Lupin nem feleit, csak a fejét rázta. Újra az íróasztalhoz lépett, és folytatta a fiókok kiürítését.

Athena lázasan töprengett valami meggyőző érven, de mielőtt megszólalhatott volna, Lupin folytatta:

- Reggel beszéltem az igazgató úrral. A szavaiból azt vettem ki, hogy többen is neked köszönhetik az életüket. Büszke vagyok rád, Harry. Mesélj a patrónusodról.

Harry csodálkozva nézett Lupinra.

- Honnan tud róla?
- Mi más kergette volna el a dementorokat? - mosolygott Lupin.

Harry elmesélte a történetet, s mikor a végére ért, Lupin újra elmosolyodott.

- Jól sejted - szólt -, apád valóban mindig szarvassá változott. Ezért is neveztük el Ágasnak.

Lupin bedobta az utolsó könyvet a bőröndbe, sorban betolta az íróasztal fiókjait, azután ismét Harryhez fordult.

- Tessék… visszahoztam neked a Szellemszállásról. - Átnyújtotta Harrynek a láthatatlanná tévő
köpenyt, majd rövid habozás után a Tekergők Térképe után nyúlt. - Már nem vagyok a tanárod, semmi
akadálya tehát, hogy ezt is visszaadjam neked. Biztos vagyok benne, hogy te és a barátaid nemegyszer hasznát veszitek még.

Harry átvette a térképet, és elvigyorodott.

- Egyszer azt mondta nekem, hogy Holdsáp, Féregfark, Tapmancs és Ágas jó tréfának tartanák, ha sikerülne kicsalogatniuk az iskolából.
- Most is ezt mondom - felelte Lupin, és lehajolt, hogy becsukja bőröndjét. - James végtelenül csalódott lenne, ha a fia nem fedezné fel a kastélyból kivezető titkos alagutakat. Regulus, pedig... - fordult a mardekároshoz -, örülne ha a keresztlánya támogatná a bátyja keresztfiát.

Kopogtattak az ajtón. Harry gyorsan betömködte a köpenyt és a térképet a talárja alá.

Dumbledore professzor lépett a szobába. Úgy tűnt, cseppet sem csodálkozik azon, hogy ott találja Harryt és Athenát.

- A kocsi a kapunál várja, Remus - szólt.
- Köszönöm, igazgató úr.
Lupin a hóna alá vette a kákalag akváriumát, a másik kezével pedig felemelte a kopott bőröndöt.

- Nos… Isten veletek, Harry és Athena szólt mosolyogva. - Öröm volt tanítani titeket. Biztosra veszem, hogy
látjuk még egymást. Nem kell kikísérnie, igazgató úr, egyedül is boldogulok…

Athénának az volt a benyomása, hogy Lupin a lehető leggyorsabban távozni szeretne.

- Ég áldja, Remus - köszönt el ünnepélyes-komolyan Dumbledore.

Lupin a térdével megtámasztotta az akváriumot, hogy kezet tudjon fogni az igazgatóval. Azután még egyszer a gyerekekhez fordult, mosolyogva biccentett nekik, és távozott.

Harry lezuttyant Lupin megürült székére, és a padlóra meredt. Athena pedig szomorúan a földet pásztázta. Csak akkor néztek fel újra, mikor a
szoba ajtaja nyikorogva becsukódott.

Dumbledore keze még a kilincsen volt.

- Miért lógatjátok az orrotokat? - kérdezte csendesen az igazgató. -  Dagadnotok kellene a büszkeségtől azok után, amit tegnap este véghezvittetek.
- Nem sokat értünk el vele - felelte keserűen Athena. - Pettigrew kicsúszott a markaim közül, megszökött, uram.