Black már emelte volna a pálcáját,
Lupin azonban megragadta csuklóját, s egy pillantással türelemre intette. Azután ismét Pettigrew-hoz fordult, és csevegő hangon folytatta:

- Tudod, Peter, épp azon tanakodtunk, hogy pontosan mi is történhetett Lily és James halálának estéjén. Említettünk érdekes részleteket, amelyek talán elkerülték a figyelmedet a nagy visítozás közepette…
- Remus - hebegte Pettigrew, s puffadt arcán kövér verejtékcseppek jelentek meg. - Ugye, nem hiszel neki? Meg akart ölni, Remus…
- Tudunk róla - felelte hűvösen Lupin. - Épp ezért szeretnék tisztázni veled egy-két dolgot. Ha lennél olyan szíves…
- Most is azért jött, hogy meggyilkoljon! - visított fel Pettigrew, és Blackre mutatott. Athena észrevette, hogy a középső ujját nyújtotta ki –a mutatóujja ugyanis hiányzott.

- Megölte Lilyt meg Jameset, és velem is végezni akar! Segíts rajtam, Remus!

Black arca most volt csak igazán halálfejszerű, ahogy jéghideg tekintettel Pettigrew-ra meredt.

- Amíg nem tisztáztunk bizonyos dolgokat, senki nem öl meg senkit - szólt Lupin.
- Mit kell itt tisztázni!? - visongott Pettigrew. Fejét kapkodva újra körbepislogott, s a bedeszkázott
ablakok után ismét az egyetlen ajtóra esett a pillantása. - Tudtam, hogy üldözni fog! Tudtam, hogy megint megpróbál az életemre törni! Tizenkét évig rettegésben éltem!
- Tudtad, hogy Sirius meg fog szökni Azkabanból? - ráncolta a homlokát Lupin. - De hisz ez még soha senkinek nem sikerült.
- Olyan képességei vannak, amiket mi elképzelni se tudunk! - kiabálta Pettigrew. - Különben hogyan
jutott volna ki? Tudodki megtanította őt a sötét trükkjeire!
- Na persze - röhögött gúnyosan Athena.

Black nevetni kezdett, visszhangzott a szoba száraz, örömtelen kacagásától.

- Még hogy Voldemort trükköket tanított nekem!?

Pettigrew úgy vonaglott meg, mintha Black korbáccsal csapott volna végig rajta.

- Mi van, félsz hallani a régi urad nevét? - recsegte Black. - Nem is csodálom, Peter. Nem lehetsz valami népszerű a többi csatlósa körében.
- Nem… nem tudom, miről beszélsz - motyogta Pettigrew. Még az eddiginél is szaporábban zihált, s egész arca verejtékben fürdött.
- Nem előlem bujkáltál tizenkét évig - folytatta Black. - Voldemort régi szövetségeseitől féltél.Hallottam egyet s mást Azkabanban, Peter… Ha tudnák, hogy élsz, egykettőre megtalálnának… Abból, amit álmukban kiabáltak, kiderült, hogy úgy vélik, a köpönyegforgató őket is átverte. Voldemort a te tanácsodra ment el Potterékhez… ahol elérte a végzet. És bizony nem mindenki került Azkabanba, aki hajdan Voldemort csatlósa volt. Rengetegen közülük ma is szabadon járnak… Persze meghúzzák
magukat, és úgy tesznek, mintha megbánták volna az eltévelyedésüket… de ha megtudnák, hogy
életben vagy, Peter…

- Nem értem, mit akarsz tőlem - vinnyogta Pettigrew. Megtörölte arcát a talárja ujjában, és esdeklő tekintettel Lupinra nézett. - Egy szavát se hidd el, Remus. Ez őrültség…
- Bevallom, Peter - szólt higgadtan Lupin -, nem világos számomra, hogy miért él valaki tizenkét évig patkánybőrben, ha ártatlan.
- Ártatlan vagyok, de féltem! - visította Pettigrew. - Ha Voldemort szövetségesei bosszút akarnak állni rajtam, akkor csak azért, mert Azkabanba juttattam az egyik legjobb emberüket - Sirius Blacket, a kémet!

Black arca eltorzult a dühtől.

- Hogy merészelsz kémnek nevezni engem?! - horkant fel olyan hangon, mintha megszólalt volna benne az a medveméretű kutya, amivé változni szokott. - Melyikünk sündörgött folyton a nála erősebb és okosabb emberek körül? Te, Peter! Az első percben rá kellett volna jönnöm, hogy te vagy a kém. Mindig is erős barátokat kerestél magadnak, hogy legyen, aki vigyáz rád. Az iskolában mi voltunk azok… én és Remus… meg James…

Pettigrew újra megtörölte az arcát, úgy kapkodta a levegőt, mintha fuldokolna.

- Még hogy én kém volnék? Neked elment az eszed… Soha… Hogy mondhatsz ilyet?
- Lily és James csak azért tettek meg titokgazdának, mert ezt a tanácsot kapták tőlem. - Black szavaiban olyan mérhetetlen düh csendült, hogy Pettigrew ösztönösen hátrált egy lépést.

- Azt hittem, tökéletes tervet eszeltem ki… Félrevezetésnek szántam… Voldemort engem próbált volna
megkörnyékezni. Meg se fordult volna a fejében, hogy Jamesék egy ilyen hitvány, együgyű alakotkértek fel, mint te… Te persze rohantál hozzá, és nagy büszkén elmondtad, hogy ki tudod szolgáltatni neki Potteréket. Ez volt nyomorult életed nagy pillanata.

Pettigrew zavartan motyogott valami "légbőlkapott" dologról meg "őrültség"-ről, Athena figyelmét
azonban nem a szavai kötötték le, hanem a férfi hamuszín arca és rémülten cikázó pillantása, mellyel
hol az ablakokat, hol az ajtót fürkészte.

- Lupin professzor - szólalt meg félénken Hermione. - Mondhatok valamit?
- Hát persze, Hermione - felelte udvariasan Lupin.
- Tudjuk, hogy Makesz… vagyis ez a… ez az ember… három évig abban a szobában lakott, ahol Harry. Ha Tudjakinek dolgozik, miért nem próbálta megtámadni őt?
- Tessék! - visította lelkesen Pettigrew, és csonka kezével Hermionéra mutogatott. - Köszönöm! Látod, Remus? Harrynek a haja szála se görbült! Miért nem bántottam, ha egyszer alkalmam volt rá?
- Megmondom, miért - szólt Black. - Mert világ életedben csak akkor tettél bármit, ha hasznod származott belőle. Voldemort tizenkét éve bujdosik, és úgy hírlik, csak hálni jár belé a lélek. Még hogy meggyilkold a nagyhatalmú Albus Dumbledore egyik diákját egy szánalmas emberi roncs kedvéért?
Ugyan már, te nem teszel ilyet! A kisujjadat se mozdítod Voldemortért, amíg meg nem bizonyosodsz
róla, hogy megint ő a legerősebb bika a csordában. Ezért is költöztél egy varázslócsaládhoz, ott csak
fülelni kellett, és mindig hallhattad a híreket. Vártad, hogy a régi mentorod újból erőre kapjon, és kockázat nélkül visszatérhess hozzá…

Pettigrew csak tátogott. Egyetlen hangot sem bírt kinyögni.

Hermione megköszörülte a torkát. - Öhm, Black úr… Sirius?

Black összerezzent, majd döbbenten a lányra meredt. Időtlen idők óta nem fordult elő, hogy valaki barátságosan, sőt udvariasan szólt hozzá.

- Ne haragudjon a kérdésért, de hogyan… hogyan sikerült kijutnia Azkabanból, ha nem használt
fekete mágiát?
- Köszönöm! - Pettigrew hevesen bólogatott. - Így van! Pontosan ezt akartam…

Lupin egyetlen pillantással elnémította. Black összevonta a szemöldökét - nem tűnt bosszúsnak, inkább töprengő arcot vágott.

- Nem tudom, hogyan sikerült - felelte habozva. - Azt hiszem, csak azért nem őrültem meg a börtönben, mert tudtam, hogy ártatlan vagyok. Ez a gondolat - ami önmagában nem boldogított, s így a dementorok nem szippanthatták ki -, segített megőrizni az ép eszemet és az öntudatomat. A varázserőm sem veszett el. Mikor ügy éreztem, hogy nem bírom tovább… átalakultam kutyává. A dementorokról tudni kell, hogy vakok… - Black nyelt egyet. - Nem látnak, csupán az érzések kisugárzását fogják fel.
Mikor kutya voltam, bizonyára érezték, hogy az érzelmeim kevésbé összetettek, kevésbé emberiek… de úgy gondolták, hogy én is megtébolyodtam, mint a többiek, úgyhogy nem törődtek a dologgal. Persze nagyon legyengültem, hisz pálca nélkül nem tudtam távol tartani őket magamtól…

- De aztán megláttam Petert azon a képen… Megtudtam, hogy itt van Harry közvetlen közelében… s csak a kezét kell kinyújtania, ha hírét veszi, hogy a sötét oldal újból erőre kapott…

Pettigrew a fejét rázta, hangtalan szavakat formált ajkaival, s közben megbabonázva meredt Blackre.

- …ha szövetségesei akadnak, azonnal lecsaphat… tálcán viheti nekik az utolsó Pottert. Ha a kezükre adja Harryt, ki merné azzal vádolni, hogy elárulta Voldemort nagyurat? Ellenkezőleg, ünnepelt hősként fogadnák…
- Beláthatjátok, hogy nem maradhattam tétlen. Én voltam az egyetlen, aki tudta, hogy Peter életben van…

- Olyan volt, mintha valaki lángra lobbantotta volna az agyamat. Ezt a tüzet a dementorok nem tudták eloltani, hiszen rögeszme volt, nem boldogító érzés… de erőt merítettem belőle, és kitisztult tőle a fejem. Egyik este, mikor kinyitották a cella ajtaját, kutya képében kisurrantam mellettük… Az állatok jelenlétét sokkal nehezebben érzékelik, nem csoda hát, hogy megzavarodtak… Én sovány voltam, csont és bőr… átfértem a rácsok között… Kiúsztam a szárazföldre, és észak felé vettem az irányt. Kutya
képében belopakodtam a roxforti birtokra, s meghúztam magam a Tiltott Rengetegben… Persze a kviddicsmeccseket mindig kijöttem megnézni… Harry, ugyanolyan pompásan repülsz, mint az apád… És Athena - nézett a lányra -, mintha csak az öcsémet látnám magam előtt.

Black ránézett Harryre. A fiú most már nem fordította el a fejét.

- Higgy nekem - szólt a varázsló. - Nem árultam el Lilyt és Jameset. Ha megölnek, se árultam volna el őket.