Athena körülnézett. Harry, Hermione és Ron vele együtt mondták ki a lefegyverző varázsigét. Piton pálcája
nagy ívben a levegőbe repült, és leesett az ágyon heverő Csámpás mellé.

Black Athenára emelte a tekintetét.

- Kár, hogy kezet emeltél rá - szólt. - Nyugodtan rám bízhattad volna...

Athena vállat vont.

Hermione rémülten pislogott az ájult Piton felé.

- Megtámadtunk egy tanárt... - hebegte. - Jaj, istenem, ebből nagyon nagy botrány lesz...
- Nincs semmi baja, Granger - jelentette ki Athena, majd leült mellé törökülésben.

Lupin vergődve igyekezett letépni magáról a köteleket. Black lehajolt hozzá, és néhány mozdulattal
kiszabadította.

- Köszönöm, Harry - szólt Lupin, és megdörzsölte a kötelektől elzsibbadt karját.
- Nem mondtam, hogy hiszek maguknak - morogta a fiú.
- Akkor ideje bemutatnunk a bizonyítékot - bólintott Black, majd Ronhoz fordult. - Gyerünk, fiam,
add ide Petert.

Ron védelmezően szorongatta patkányát.

- Hagyja már békén - próbálkozott erőtlenül. - Nem hiszem el, hogy Makesz miatt szökött meg Azkabanból. Ez mese... - Ron segélykérő pillantással nézett barátaira. - Jó, lehet, hogy Pettigrew patkánnyá tudott változni, de hát a földön rengeteg patkány él. Honnan tudhatta volna, hogy melyiket
kell keresnie, amikor végig börtönben volt?

Lupin Black felé fordult, és kissé felvonta a szemöldökét.

- Ez jogos kérdés, Sirius - bólintott. - Honnan tudtad, hogy Peter itt van?

Black talárja zsebébe csúsztatta csontsovány kezét, és elő-húzott egy gyűrött papírdarabot.

Kisimította, majd felmutatta a többieknek.

A papír egy újságból kivágott fotó volt - az a kép, ami előző nyáron a Reggeli Prófétában jelent meg a Weasley családról. A fényképen ott feszített Ron, vállán Makesszal.

- De hát hogy került ez hozzád? - kérdezte döbbenten Lupin.

- Carameltől kaptam - felelte Black. - Tavaly nyáron, mikor lejött Azkabanba ellenőrzést tartani, elkértem az újságját. És rögtön a címlapon megpillantottam Petert... ennek a fiúnak a vállán... Rögtön felismertem, hiszen számtalanszor láttam átváltozni. A cikkben pedig az állt, hogy a fiú ősztől Ismét itt lesz. Itt, a Roxfortban, ahova Harry is jár...

- Uramisten - motyogta Lupin, s Makeszra, majd újból a képre nézett. - A mellső lába...

- Mi bajuk van vele? - csattant fel Ron.

- Hiányzik az egyik ujja - felelte Black.

- Hát persze - csóválta a fejét Lupin. - Milyen egyszerű... briliáns ötlet... Levágta az ujját, igaz?
- Közvetlenül azelőtt, hogy átváltozott - bólintott Black. - Mikor sarokba szorítottam, a járókelők füle hallatára kiabálni kezdett, hogy én elárultam Lilyt és Jameset. Aztán, mielőtt megátkozhattam volna, felrobbantotta a fél utcát a háta mögé rejtett pálcával. Hat méteres körzetben mindenkit megölt, ő maga pedig leiszkolt a csatornába a többi patkány közé...

- Talán te is hallottad, Ron - tette hozzá Lupin. - Az egyetlen felismerhető darab, amit Peterből megtaláltak, az egyik ujja volt.

- Biztos egy másik patkány harapta le Makesz ujját! Ő a családi patkányunk, mióta csak az eszemet tudom!

- Pontosan tizenkét éve él nálatok - szólt Lupin. - Sose tetted fel a kérdést, hogy vajon miért ilyen hosszú életű?

- Azért... azért mert gondját viseltük, és vigyáztunk rá!
- Most mégsincs túl jó formában - jegyezte meg Athena. - Gondolom, azóta gyengélkedik, mióta megtudta, hogy Sirius megszökött a börtönből.
- Azért beteg, mert retteg azoktól a bolond macskáktól! - vágta rá Ron, s a békésen doromboló Csámpásra és Dámára mutatott.
- Hogy merészeled bolondnak nevezni az én macskámat?! - háborodott fel Athena.

- Ezek az állatok nem bolondok - szólt rekedten Black, és megsimogatta Csámpás, majd Dáma bozontos fejét. - Ezek a legokosabb macskák, amelyeket valaha láttam. Az első pillanattól fogva tudták, miféle patkánnyal van dolguk,s mikor találkoztunk, azonnal rájöttek, hogy nem vagyok igazi kutya. Nem volt könnyű elnyernem a bizalmukat, de amióta megértettem velük, hogy mi a célom, segítenek nekem...

- Hogyhogy segítenek? - kérdezte döbbenten Hermione.
- Dáma megpróbálta elhozni ide Petert, de nem sikerült neki... Ezért Csámpás megszerezte nekem a jelszavakat, hogy bejuthassak a Griffendél-toronyba... Ha jól tudom, egy fiú éjjeliszekrényéről lopta el a listát...

- Peter azonban megérezte a veszélyt, és elmenekült, Csámpás később elmondta, hogy Peter vérnyomokat hagyott a lepedőn... Biztos megharapta magát. A jól bevált trükkhöz folyamodott: eljátszotta a saját halálát...

- És miért kellett eljátszania, hogy meghalt? - fakadt ki dühösen Harry. - Mert maga meg akarta ölni, ahogy
a szüleimet is megölte!
- Nem így van - rázta a fejét Lupin. - Harry...
- És most eljött, hogy végezzen vele!
- Így van - sziszegte Black, és Makeszra villantotta a szemét.
- Akkor mégiscsak Pitonnak volt igaza! - kiabálta Harry.
- Nem! - rázta meg a fejét Athena.

- Hát még mindig nem érted? - rázta a fejét Lupin is. - Végig azt gondoltuk, hogy Sirius elárulta a szüleidet, és Peter felkutatta őt - pedig ennek az ellenkezője történt: Peter árulta el anyádat és apádat, és ő menekült Sirius elől.

- Ez nem igaz! - kiabálta indulatosan Harry, és Blackre mutatott. - Ő volt a titokgazdájuk! Mielőtt maga ideért, be is ismerte, hogy megölte őket!

Black lassan megcsóválta a fejét. Mélyen ülő szeme lázasan csillogott.

- Harry - szólt -, azt ismertem be, hogy miattam haltak meg. Rábeszéltem Lilyt és Jameset, hogy Petert válasszák helyettem. Az utolsó pillanatban döntöttünk úgy, hogy ő lesz a titokgazda, nem én...Én tehetek mindenről, ez nem is kétséges... Aznap este, amikor a szüleid meghaltak, elmentem Peterhez, hogy megnézzen, biztonságban van-e. A búvóhelyét üresen találtam, de dulakodásnak nem
volt nyoma. Éreztem, hogy valami nincs rendjén, és egyenesen hozzátok siettem. Mikor megláttam a romba dőlt házat és a két holttestet, rögtön tudtam, hogy ez Peter műve. És az enyém, aki ajánlottam őt.

Black hangja elcsuklott. Gyorsan elfordította a fejét.

- Elég a magyarázkodásból - szólalt meg Lupin, olyan kemény-szigorú hangon, amilyet Athena még soha nem hallott tőle. - Egyetlen módja van annak, hogy megtudjuk, mi történt valójában. Ron, add ide azt a patkányt.

- Mit akarnak csinálni vele? - aggodalmaskodott Ron.

- Kényszerítjük rá, hogy mutatkozzon meg valódi alakjában - felelte Lupin. - Ha tényleg patkány, nem lesz semmi baja.

Ron hosszasan vívódott, de végül feladta, és átnyújtotta Lupinnak Makeszt. A patkány kétségbeesetten vergődött, és úgy visított, mintha elevenen nyúznák.

- Készen állsz, Sirius? - kérdezte Lupin.

Black, aki időközben magához vette Piton varázspálcáját, most odalépett Lupinhoz, és izzó tekintettel meredt a kapálózó patkányra.

- Együtt csináljuk? - kérdezte halkan.
- Ha nem bánod. - Lupin egyik kezében Makeszt tartotta, a másikban varázspálcáját. - Háromra.
Egy... kettő... HÁROM!

Mindkét pálca hegyéből kékesfehér fénycsóva tört elő. Makesz egy pillanatig a levegőben lebegett -
Ron rémülten felkiáltott -, azután leesett a padlóra. Ekkor újabb vakító villanás következett, azután...

A padlóból kinőtt egy fej, aztán egy törzs, abból kezek és lábak hajtattak ki, és mire észbe kaptak, már egy görnyedt, kezét tördelő ember állt Makesz helyén. Csámpás és Dáma felborzolták a szőrüket és dühösen nyávogva toporogtak az ágyon.

A férfi meghökkentően alacsony volt, alig magasabb, mint Athena.

Ritkás, seszínű haja kócosan meredt a levegőbe, félig eltakarva kopasz feje búbját. Alkatánál fogva pocakos ember
volt, de látszott, hogy rövid idő alatt rengeteget fogyott. Mocskos bőrét sűrű, fekete szőr nőtte be, hegyes orrával és apró, vizenyős szemeivel így, emberalakban is patkányra emlékeztetett. Rémülten zihálva körülitézett a szobában, s Athena észrevette, hogy lopva az ajtó felé pislog.

- Szervusz, Peter - köszöntötte Lupin, olyan derűs nyugalommal, mintha a patkányok naponta változtak volna körülötte régi diákcimborákká. - Rég nem láttuk egymást.

- S-Sirius... Remus... - cincogta Pettigrew, s megint az ajtó felé sandított. - Barátaim... kedves barátaim...