A lendület azonban továbbsodorta.

Legurult Harryről, aki szédülve, fájós bordákkal megpróbált feltápászkodni. A háta mögül hallotta az újabb támadásra készülő állat morgását.

Addigra Ron is felállt, s mikor a kutya megint feléjük ugrott, félrelökte Harryt. Az állat fogai belemélyedtek kinyújtott karjába. Harry nyomban a segítségére sietett, de csak egy marék szőrt sikerült
kitépnie a kutya bundájából. A bestia úgy rángatta magával Ront, akár egy rongybabát…

Ekkor kinyúlt valami a semmiből, és arcul ütötte Athenát - méghozzá olyan erővel, hogy a lány elnyúlt a földön. Hallotta, hogy Hermione felsikolt fájdalmában, és egy puffanás jelezte, hogy ő is elesett. Athena egyik kezével kitörölte szeméből a vért, a másikkal előhúzta varázspálcáját.

- Lumos! - suttogta.

A pálca fénye egy fa öles törzsérc esett - Makeszt üldözve a fúriafűz közvetlen közelébe kerültek. A  fa úgy hajladozott, mintha viharos szélben állna, dühödten csapkodott ágaival, hogy elkergesse a
hívatlan vendégeket. Azonban a fa következő csapása kicsavarta a kezéből a pálcát, így most ő sikított fel.

A következő pillanatban újra megpillantották a kutyát, már csak a feje látszott ki egy jókora lyukból,
ami a fűzfa törzsének tövében, a gyökerek között tátongott. Hátrálva húzta-vonta maga után Ront, aki
kétségbeesetten kapálózott, de hiába: először a feje, aztán a felsőteste is eltűnt a lyukban.

- Ron! - ordította Harry. Oda akart rohanni a fatörzshöz, de egy halálos lendülettel lesújtó vastag fűzfaág meghátrálásra kényszerítette.

Ronnak már csak a fél lába lógott ki a lyukból, azt rákulcsolta egy gyökérre, hogy a kutya ne tudja még mélyebbre vonszolni. Azután egyszerre hátborzongató reccsenés hallatszott: Ron lába eltört - s egy
szempillantás múlva elnyelte őt a sötét lyuk.

- Harry… segítséget kell hívnunk - nyögte Hermione. Ő is vérzett, a fúriafűz hosszú sebet ejtett a
vállán.
- Nem! Az a bestia akár fel is falhatja Ront! Nincs vesztegetni való időnk!
- Segítség nélkül oda se tudunk menni a lyukhoz…

Újabb karvastagságú ág lendült feléjük, minden göcsörtje mintha egy-egy bütykös ököl lett volna.

- Ha a kutya bejutott, nekünk is sikerül - zihálta Harry. Sietve körüljárta a fát, s minden irányból megpróbált a törzs közelébe férkőzni. Egyetlen olyan helyet sem talált azonban, ahol ne állták volna útját a fúriafűz fenyegetően csapkodó ágai.
- De mi nem állatok vagyunk!

Hermione toporzékolt a rémülettől és a kínzó tehetetlenségtől.

- Istenem, segítsen már valaki - suttogta kétségbeesetten. - Segítsen már valaki…

Csámpás és Dáma a fa felé iramodtak.

Dáma felkapta gazdája pálcáját, majd követte Csámpást.

Fürgén átsiklottak a suhogó ágak között, majd a gyökerek közé érve megtorpantak. Csámpás a mancsát a fatörzs egyik görcsérc helyezte.

A fúriafűz abban a szempillantásban mozdulatlanná dermedt. Mintha hirtelen kőszoborrá változott
volna - egyetlen levél se rezdült rajta.
Hermione szeme elkerekedett.

- Csámpás! - suttogta. - De hát honnan tudta, hogy…
- A kutya a barátja - zihálta sötéten Harry. - Láttam őket együtt. Gyere, induljunk. Tartsd kéznél a pálcád…
- Engem el ne felejts, Potter - szólt Athena.

Mire a fatörzshöz értek, A két macska már eltűnt a gyökerek között. Harry habozás nélkül követte őket, négykézlábra állt, és fejjel előre bemászott a lyukba. Szűk, lejtős csőbe jutott, mely néhány méter után egy üregbe torkollott. Harry felállt, és körülnézett. Csámpás és Dáma ott álltak tőle néhány lépésnyire, az üregből nyíló alacsony alagút szájában.

Kisvártatva Athena és Hermione is leértek az üregbe.

- Hol van Ron? - kérdezte remegő hangon Granger.
- Valahol arra - válaszolta Harry, és az alagút felé mutatott.

A macskák megfordultak, és elindultak az alagútban.

Harry, Athena és Hermione követték őket.

- Hova vezethet ez a járat? - kérdezte Hermione.
- Fogalmam sincs… A Tekergők Térképén... - Harry elharapta a mondatot és a mardekárosra nézett.
- Ha eddig egy szót se szóltam róla, akkor továbbra sem fogok - fonta össze a karjait Athena.
- Micsoda? - hökkent meg Potter, de nem igazán törődött vele. - Fel van tüntetve egy út, ami innen indul, de Fred és George szerint még soha senki nem ment végig rajta. A vége nincs is rajta a térképen, de az irányból
ítélve valószínűleg Roxmortsba vezet…

Az alagút olyan alacsony volt, mintha törpéknek építették volna. Harry, Athena és Hermione igyekeztek
megszaporázni lépteiket, de előre görnyedve nem tudtak igazán gyorsan haladni. Csámpás és Dáma bozontos farka néha felbukkant előttük, csak hogy azután újra eltűnjön a következő kanyarban. A járat kilométereken át kígyózott a föld alatt.

Athena kapkodva szedte a levegőt, szúrt a tüdeje, fájt a keze, a szeme, de semmi másra nem tudott gondolni, csak Dámára, és arra, hogy mióta barátkozik Csámpással és ezzel a hatalmas kutyával…

Végül a járat lejtősen emelkedni kezdett, majd újabb kanyart vett.

Csámpás és Dáma itt végleg eltűntek a
szemük elől, majd kisvártatva Harry egy nyílást pillantott meg, amin át halvány fény szűrődött be az
alagútba.

Megtorpantak, és füleltek. Csak a saját zihálásuk törte meg csendet. Odalopóztak hát a nyíláshoz, és benéztek rajta.

Lakatlan, romos helyiség tárult a szemük elé. A falakról lógott a tapéta, a padlót lépten-nyomon foltok szennyezték, s a berendezési tárgyak ripityára törve hevertek szanaszét, mintha valaki a falhoz csapkodta volna őket. A szoba ablakai be voltak deszkázva.

Potter kérdő pillantást vetett rájuk. Athena határozottan, Hermione pedig  rémült arccal, de bólintott.

Athena Potter után átbújt a nyíláson, és körülnézett. Jobbra egy nyitott ajtó egy sötét előszobába vezetett. Athena
érezte, hogy Hermione megragadja a karját, azonban nem csak az övét, hanem Potterét is. Így Hermione állt középen, a két oldalán pedig Athena és Harry. Granger tágra nyílt szemekkel meredt a bedeszkázott ablakokra.

- Harry, Athena - suttogta. - Szerintem ez a Szellemszállás.

Athena alaposabban szemügyre vette a helyiséget. A szoba közepén egy törött karosszék maradványai hevertek.

- Kísértetek nem csinálnak ilyet - morogta.

Ebben a pillanatban megreccsent valami a fejük fölött. Mindhárman felnéztek a mennyezetre. Valami
mozgott az emeleten. Hermione félelmében olyan erősen szorította a karjukat, hogy a mardekáros és Potter ujjai is elzsibbadtak.

Harry ránézett Athénára – ám ezúttal csak rá –, és felvonta szemöldökét, a lány ismét bólintott.

Lábujjhegyen kilopakodtak az előszobába, és elindultak felfelé a roskatag lépcsőn. Körülöttük
mindent vastag porréteg borított, de a padlón és a lépcsőfokokon egy széles, tiszta sáv jelezte, hogy ott nemrég végigvonszoltak valamit.

Az emeletre érve megálltak.

- Nox - suttogta Harry és Hermione kórusban, mire a pálcáik végén lobogó lángocskák nyomban kialudtak. Nem
messze tőlük, az egyik ajtó résnyire nyitva volt. Közelebb lopakodtak hozzá, s ekkor ismét meghallották a recsegést, amit ezúttal dorombolás követett.

Még egy utolsó pillantást váltottak, azután Harry előreszegezte a pálcáját, és berúgta az ajtót.

Az első dolog, amit megpillantottak, egy díszesen faragott, baldachinos ágy volt. Szakadt függönyei  között ott feküdt a doromboló Csámpás és Dáma. Ron az ágy mellett hevert a padlón, és törött lábát szorongatta.

Harry és Hermione odasiettek barátjukhoz, Athena pedig macskáját simogatta meg.

- Jól vagy, Ron?
- Hol van a kutya?
- Az nem kutya - sziszegte Ron összeszorított fogai között. - Csapdába csalt…
- Mi?
- Animágus…a kutya ő maga…

Ron az ajtó felé meredt, s Athena követte a pillantását. Az ajtó becsapódott, s a homályból egy ember
körvonalai bontakoztak ki.

Az alak olyan volt, mint egy két lábon járó holttest. Derékig érő, csimbókos haja félig eltakarta halálfejszerű, vigyorgó arcát.

Állkapcsára és pofacsontjára mintha rászáradt volna a viaszsárga bőr, csak
a sötét szemüregek mélyén megcsillanó fény jelezte, hogy él. Sirius Black állt előttük.

- Capitulatus! - mordult fel Black.

Felemelt kezében ott volt Ron varázspálcája.

Harry és Hermione pálcája a magasba röppent, és egy szempillantás múlva Black kezében landolt. A varázsló előrelépett, és Harryre függesztette tekintetét.

- Tudtam, hogy eljössz a barátod után - szólt rekedten. Hangja elárulta, hogy a hosszú börtönévek során elszokott a beszédtől. - Apád is ezt tette volna, ha én szorulok segítségre. Bátorságra vall, hogy nem rohantál a tanáraidhoz. Hálás vagyok érte…megkönnyítetted a dolgom.

- Harry, ne! - suttogta rémülten Hermione.
- Ha meg akarja ölni Harryt, velünk is végeznie kell! - csattant fel Ron.

Nagy nehezen sikerült feltápászkodnia, de az erőlködés csak még jobban elgyengítette, beszéd közben meg-megingott, mintha az ájulás kerülgetné.

Black szemében különös fény villant.

- Feküdj le - szólt csendesen. - Ne tedd még jobban tönkre a lábad…
- Nem hallotta, mit mondtam? - Ronnak már Harry karjába kellett csimpaszkodnia, hogy talpon tudjon maradni. - Mindhármunkat, vagyis - nézett zavartan Athena felé egy pillanatra - mind a négyünket meg kell ölnie!
- Ma este itt csak egyvalaki fog meghalni - felelte Black, és szája még szélesebb vigyorra húzódott.

- Csak nem, Pettigrew? - kérdezte Athena felcsillant szemekkel.