- Anyám, Draco - állt meg Athena feszengve,  távolabb a többiektől. Azonban anyja nem törődött senkivel odarohant hozzá és jól megszorongatta.

- Eddig világos - bólintott McGalagony,
mikor Harry szünetet tartott. - Kiderítették, hogy hol van a bejárat - hozzáteszem, közben megszegték a házirend szinte összes szabályát -, de hogy a csudába sikerült élve kijutniuk onnan?

Így hát Harry, a sok beszédtől már kissé rekedten, elmesélte Fawkes hősies közbelépését, és azt is, miként kapta a kardot a Teszlek Süvegtől. Se Athena, se Ron nem szólt közbe.

- Engem az érdekel a legjobban - szólalt meg szelíden az igazgató -, hogy miként tudta Voldemort megigézni Ginnyt, mikor szavahihető forrásból úgy tudom, hogy jelenleg az albániai erdőkben bujkál.

Athena az ajkaiba harapott és visszaemlékezett az Abszol útos kis kalandjára. Bizony, az apja dobta bele Ginny üstjébe a naplót.

- Mi-mi-micsoda? - hebegte Mr Weasley. - Tudodki? Me-megigézte Ginnyt? De hát Ginny nem... Ginny sosem... vagy talán igen?

- Ez a napló volt az oka - sietett a magyarázattal Harry. Felkapta az asztalról a könyvecskét, és megmutatta Dumbledore-nak. - Denem írta, tizenhat éves korában.

Dumbledore átvette a naplót Harrytől, és érdeklődve vizsgálgatni.

- Zseniális - mormolta elismerően. - Hiába, ő volt minden idők legtehetségesebb roxforti diákja.

Azzal a döbbent–értetlenül meredő Weasley házaspárhoz fordult.

- Igen kevesen tudják, hogy Voldemort nagyurat egykor Tom Denemnek hívták. Ötven éve én magam is tanítottam őt itt, a Roxfortban. Miután elvégezte az iskolát, nyoma veszett... beutazta a nagyvilágot...elmélyült a Sötét Tudományban, összeállt a mágusvilág söpredékével - itt a Malfoy testvérpár összenézett, -  s oly sok veszélyes, ördöngös átváltozáson ment keresztül, hogy mikor újra felbukkant, immár Voldemort nagyúrként, alig lehetett ráismerni. Az emberek többségének meg se fordult a fejében, hogy Voldemort azonos lehet azzal az okos és szép arcú fiúval, aki hajdan iskolaelső volt a Roxfortban.

- De hát Ginnynek - szólalt meg Mrs Weasley -, a mi Ginnynknek mi köze volt hozzá?
- A naplója! - fakadt ki sírva a kislány. - Egész évben írtam a naplójába, és ő mindig válaszolt nekem...
- Ginny! - hüledezett Mr Weasley. - Hát mindvégig a falnak beszéltem!? Hányszor mondtam neked, hogy ne bízz meg semmiben, ami gondolkodik, de nem látni, hogy hol tartja az eszét Miért nem mutattad meg azt a naplót nekem vagy anyádnak? Egy ilyen gyanús tárgyat... amiről a vak is
látja hogy tele van fekete mágiával!

Nem, gondolta Athena, aki nem jártas benne, főleg ennyi évesen, sejtelme se lehet az egészről.

- Nem tudtam - szipogott Ginny. - Az egyik könyvben találtam, amit anya vett nekem. Azt hittem, hogy valaki benne felejtette...
- Legjobb lesz, ha Weasley kisasszony most rögtön felmegy a gyengélkedőbe - szólt közbe erélyesen Dumbledore. - Szörnyű tortúrán ment keresztül. A büntetéstől ezúttal eltekintünk. Vol-de-
mort nála bölcsebb és tapasztaltabb varázslóknak is könnyedén túljárt az eszén.

Az ajtóhoz lépett, és kitárta.

- Jó sok pihenés, és esetleg egy nagy bögre illatos, forró csokoládé... Az engem mindig felvidít - tette hozzá, és bátorítóan Ginnyre kacsintott. - Madam Pomfrey még ébren van. Most adagolja a mandragóraszirupot - ha nem csalódom, a Baziliskus áldozatai hamarosan felébrednek.

- Hermione magához tér! - ujjongott Ron.

- Senki nem szenvedett maradandó sérülést - erősítette meg Dumbledore.
Mrs Weasley kikísérte Ginnyt. Mr Weasley támolyogva követte őket - még mindig nem tért magához megrökönyödéséből.
- Tudja, Minerva - szólt nagy komolyan Dumbledore -, szerintem ez az este megér egy kiadós lakomát. Megtenné, hogy riadóztatja a konyha legénységét?

- Hogyne - biccentett McGalagony, és az ajtó felé indult. - Felteszem, addig ön elintézi Pottert, Weasleyt meg Malfoy kisasszonyt.
- Úgy van - felelte Dumbledore.

A tanárnő távozott.  Athena, Harry és Ron egymás mellé léptek, majd megszeppenve pislogtak Dumbledorera.

- Ha jól emlékszem, a legutóbb azt ígértem, hogy ha még egyszer kihágáson kaplak benneteket, búcsút veszünk egymástól - szólt Dumbledore.

Athena semmi ilyesmire nem emlékezett, így gyanította, hogy az igazgató vele nem foglalkozik.

- Ami azt mutatja, hogy néha bizony a legjobbaknak is meg kell szegniük a szavukat - folytatta mosolyogva az igazgató. - Azonban mindhárman megkapjátok az "Önzetlenül az Iskoláért" Különdíjat, és
- lássuk csak - fejenként kétszáz ponttal gazdagítjátok a Griffendélt. Természetesen a Mardekárt is, Malfoy kisasszony esetében - tette hozzá gyorsan.

Athena majdnem felsikoltott boldogságaban.

- No de van itt valaki, aki feltűnően hallgat a veszélyes kalandban játszott szerepéről - tette hozzá Dumbledore. - Mi ez a nagy szerénység, Gilderoy?

Athena lefagyott. Most döbbent csak rá,  Lockhartról teljesen megfeledkeztek. A tanár a szoba sarkában álldogált; arcára ráfagyott a bizonytalan, bamba félmosoly. Mikor Dumbledore megszólította, hátranézett a válla fölött, hogy vajon kihez beszél a professzor.

- Dumbledore professzor - hadarta Ron -, odalent a Titkok Kamrájában történt egy kis baleset Lockhart professzorral...
- Professzor vagyok? - álmélkodott Lockhart. - Jóságos ég! Szánalmas egy tanár lehettem...
- Megpróbálkozott egy felejtésátokkal, de a pálca visszafelé sült el - magyarázta fojtott hangon Ron.
- Ejnye, ejnye - csóválta a fejét Dumbledore. Hosszú, ezüst bajsza alatt mosoly bujkált. - A saját vermébe esett, kedves Gilderoy?
- A vermembe? - hökkent meg Lockhart. - Nincs nekem semmiféle vermem. A gyereknek viszont van egy mély alagútjuk. Odalent laknak.

Dumbledore Ronhoz fordult.

- Felkísérnéd Lockhart professzort a gyengélkedőbe? Szeretnék váltani néhány szót Harryvel...
- Malfoyok is mehettek - küldte el a szőke testvérpárt és édesanyjukat.

Athena és Draco jó ideig nem szóltak egymáshoz. Viszont az anyjuk igenis beszélt, hogy milyen felelőtlen tett volt ez tőle és édesapja külön kérte, hogy maradjon jó távol ezektől az eseményektől.

A klubhelyiségben szinte letámadták a lányt. Mindenfelől kérdések zúdultak felé, megmozdulni nem tudott.

A megkönnyebüléstől, hogy mindennek vége, mindenki jól van hatalmas kő esett le a szívéről és kis híján összesett volna, hiszen lábai felmondták a szolgálatot.

Bátyja rögtön ott termett mellette és eltámogatta a gyengélkedőre. Madam Pomfrey természetesen azonnal segített rajta.

- Neked ott kellett lenned. Feltétlenül bele kellett avatkoznod. Kis híján meghaltál! Elment az eszed? Nem így kellene apánkat bosszantanod.
- Sajnálom - nem mert bátyja szemeibe nézni, egyre csak a padlót bámulta. - Felelősnek éreztem magam Granger miatt. Ott voltam, tudtam Mardekár szörnyéről, de elengedtem. Értem a párszaszót, mielőtt befutott a könyvtárba hallottam is, azt mondta, hogy ölni fog, széttépi, szétszaggatja, de nem állítottam meg Grangert. Hagytam, hogy kimenjen, hagytam, hogy kővé dermedjen. Még jó hogy okos, és nem halt meg. Az én lelkemen száradt volna...

- Madam Pomfrey kérhetnék még nyugtatót a húgomnak - kiáltotta Draco, mire Athena hálásan nézett rá.

A testvérpár jó pár Roxfort-beli lakomán vett részt, de ehhez foghatót még nem éltek át.

Mindenki pizsamában volt, és az ünnepség egészen hajnalig tartott.

Athena nem is tudta, minek örült
a legjobban: annak, hogy Lucy a nyakába ugrott, és azt kiáltozta: "Élsz!
Élsz!"; annak, hogy Edmund percekig ölelgette és úgy tűnt nem igazán akarja elengedni, annak, hogy szobatársai büszkén kacsintottak rá, vagy annak, hogy kétszáz pontot szerzett házának.

McGalagony professzor bejelentette: az iskola ajándékaképpen az összes vizsga elmarad. Persze a házkupa elvesztése elszomorította, de már fellélegezhetett.

- Lockhart professzornak a továbbiakban sajnos nem áll módjában meghosszabbítania tanári szerződését, mert sürgősen el kellett utaznia emlékeket keresni.

Ez utóbbi hírt egyébként nemcsak a diákok, de számos tanár is üdvrivalgással fogadta.