Samuel Winters

Atszilveszterem. Akkor volt az utolsó kalandom Amy előtt. Amy volt a mindenem. Erre meg... Erre meg Stacy megcsókolt... Nem hiszem el! Annyira szar ez... Sejtettem, hogy nem fog sokáig tartani, hiszen nekem nem volt még olyan párkapcsolatom ami tovább tartott volna, mint egy hónap. Most meg itt heverek az ágyamon... Nem rég mentem el Amyéktől. A telefonomat nyomkodom. Amy összes közösségi oldalát nézegettem.

- Baszki Amy. Én szeretlek... De te le se szarsz már - motyogtam a plafonra nézve.

- Sam. A végén lány leszel. Komolyan. Én mondok ilyeneket - zökkentett ki egy rég hallott hang.

- Samantha! Mi a francot keresel itt?! - pattantam fel az ágyamból és szorítottam magamhoz a lányt.

- Hát ez igen egyszerű. A szülem... khmm... elváltak. Apával vagyok már és tudod milyen az apám. Laza. Ezért ideköltöztünk apával!

- Úr Isten! De jó, hogy itt vagy! Ó. Hát. Hogy is mondjam...  Nem bírtam anyàdat.

- Nyugi, én se - nevetett Sam. De jó! Sam és Sam. Hehe.

- Akkor ok. De miért jöttél hozzánk? Ki engedett be? - engedtem el ölelésemből.

- Hát. Csak mondani, hogy itt vagyok. A kulcs az nálam maradt múltkor...

Most kérdezitek, hogy ki a franc Samantha. Samantha MacAdams az én barátnőm volt, de szakítanunk kellett, mert elköltöztek. Jaja. Imádtam Samet és imádom most is.

- Na hadd halljam. Ki az az Amy? - ültetett az ágyra, majd mellém ült.

- Exem...

- Egyéjszakás ex vagy...

- Rendes... Tudod van Stacy. Az a csaj Amy előtt lesmárolt... - aztán a történetem - ... és aztán most itt vagyok.

- Ajjajj... Hát az szar. Gyere, menjünk sétálni. A levegő kitisztítja a fejed - húzott fel az ágyról, mivel időközben felállt.

- Okés.

Lebaktattunk a lépcsőn, majd a cipőnket felhúztuk. Kimentünk a házból, majd a parkba mentünk.

- Miért segítesz? - kérdeztem.

- Huh?

- Miért segítesz rendbe hozni? Exem vagy. Azok meg engem utálnak.

- Sammy. Azért, mert én nem utállak - állt meg, majd szembe fordított magával - Sammy. Én szeretlek.

- Én is téged Sammo - húztam közelebb magamhoz, majd megcsókoltam. A lány visszacsókolt. Nem tudom mi van velem, de én szeretem Samantha MacAdamset.

- Jól megnőtt a hajad. Meg egy kicsi borosta is van rajtad - túrt hajamba.

- Neked meg a szemed jobban csillog.

- Samuel Winters! Te mindig le tudtál venni a lábamról.

- Samantha MacAdams! Te meg mindig elvetted az eszem! Vagy... máshova raktad - vigyorogtam rá perverzül.

- Samuel! Most hagyd abba! - hátrált, mire én közeledtem felé.

- Nincs menekvés Sammo - mentem felé, míg ő egy fának nem ütközött - Nincs hova menekülni. Sammo. Én mindennél jobban szeretlek.

- Ahww Sammy. Nálam nem jobban - fogta meg fejemet, majd magához rántott, de nem csókolt meg - Annyi év után. Újra látlak...

- Annyi fájdalom árán. Újra látlak - folytattam a régi kis "mondókánkat". A lány megnyalta a számat, majd a fülemhez hajolt.

- Még mindig szereted ezt a lányt?

- Nem. Még mindig imádom ezt a vadmacskát - suttogtam vissza.

- Csak tudd... A vadmacska harap - vette fogai közé fülcimpámat, majd erre akaratlanul is, de nyögtem egyet. Miután meghallotta nyögésemet, visszahúzódott - Majd holnap találkozunk. Szia.

- Szia - köszöntem el, majd ő le is lépett. Még öt percig álltam ott, majd hazamentem.

Nem tudom mi fogott meg Samanthában. Lehet a vadsága. Lehet a kedvessége. Lehet az aggódása.

Nem tudom mi fogott meg Amyben. Lehet a félénksége. Lehet a segítőkészsége. Lehet a szépsége.

Ezekkel a gondolatokkal értem haza. Levettem a cipőmet, majd a szobámba mentem. Az ajtót becsuktam, majd egy sóhaj kíséretében ledőltem az ágyra. Sammora és Amyre gondolva nyomott el az álom.

Samantha:

*****

Sziasztok!
Jól belekavartam mindenbe most ebben a sztoriban. Na mindegy.
Sziasztok!