Szombat van, olyan reggel 9 lehet, én pedig az asztalnál ülök és végre nem rossz ízű a reggelim. Taps taps nekem. Anya éppen Natalienek csomagol, mivel ma megyünk apához...éljen..igen, még mindig mérges vagyok hogy majd 5 másodpercig nem jutott eszébe hogy ki az a Natalie, ez vagyok én na, egy szót se.
-és mit fogtok csinálni apuval?-kérdezte anyu mosolyogva. Nem zavarja kicsit sem hogy elváltak, az sem hogy apám elvett egy másik nőt SŐT sokszor látogatja a nőt és még vigyáz is rá, hiszen, dobszólót kérek..a nő terhes! Méghozzá 6 hónapja. Mivel az a nő olyan 22 anya meg 39,ezért anya mégis többet tud egy babáról, mint ő. Ez amúgy olyan mintha utálnám apa feleségét, NINCS ÍGY NYUGI! Sőt olyan mintha a nénikém lenne.

-ők vadásznak egy haverjával, én meg bébiszittelem a "haver" 6 éves kölykét.-mondtam kissé irritált hangnemben, mert nagyon nem akarom ezt. Mi vagyok én basszus pót anya? Nem? Akkor miért nekem kell vigyázni arra a kurva gyerekre, ha a húgomnál is max annyit vállalok hogy el megyek vele suliba, haza hozom meg csinálok neki kaját, de ennyi.
-na, ne legyél ilyen pesszimista.-mondta anya rám nézve még mindig mosolyogva, csak most egy ilyen tipik lesajnáló mosollyal.
-nem vagyok pesszimista, csak nem értem miért kell 6 éves taknyosokra vigyáznom a szülei helyett!-csaptam az asztalra.
-nyugi, nyugi. Legalább ha babád lesz akkor tudni fogod mit hogy kell csinálni-na erre egy ilyen "mi a kurva anyádat akarsz?" Arcot vágtam. Nem, nem akarok gyereket mert irritálnak! Kimondtam tessék! "Mondjuk úgyis lesz." Erre a gondolatra megforgattam a szemeim.

Anyával kifogytunk a témából, ezért is a húgomhoz fordult segítségért.
-Natalie felöltöztél már?!-kiabált anya Natalie szobája felé.
-mindjárt!-jött ki egy irritált, ideges hang a szobából. Erre ismét megforgattam a szemem és sóhajtottam egyet. Anyának ez láthatóan nem tetszett, ezt egy láthatóan fake mosollyal jelezte felém, viszont nem érdekel mert ha nem mondom ki a véleményem, akkor megmutatom hogy kb mit gondolok a helyzetekről bárhogy máshogy.
-Lassan mennünk kell úgyhogy kapd össze magad bazdmeg!-kiabáltam én is. Na jó. Üvöltöttem. Anya csak rám nézett, konkrétan úgy hogy "ne adjak egy kis füvet, vagy nyugtatót az útra drága szívem? "..bár úgy érzem szükségem lenne legalább az egyikre.
-jó!-üvöltött idegesen Natalie.

Végre felöltözött és kijött megenni az ő műzlijét..vagyis már konkrétan nazbkásáját, hiszen a műzli kásás lett a tejben, addig vacakodott.

//time skip, megérkeztetek apádékhoz//

-itt is vagyunk szíveim!-mosolygott anya ahogy betolatott a garázs elé. Apa felesége, akit egyébként Rosalinenek hívnak, az ajtóban állt egy rózsás pólóbal, melegítő nadrágban, papucsban és pluszban egy szemüveget is viselt..tiszta anyukás. Amint meglátta anyámat, ahogy tudott a hasától, odakocogott hozzá és megölelte. Olyanok mintha testvérek lennének..csak hál Istennek anyám egyedüli gyerek.
-hogy vagyunk?-simogatta meg anya Rosaline hasát. Ezt kicsiként nem értettem minek csinálják, aztán lett egy húgom, és gyűlölni kezdtem a gyerekeket. Na mindegy.
-nagyon jól, már érzek néhány rúgást!-ettől anyám majdhogynem elolvadt ott helyben. Ezt sem értettem.

-szia Gina-köszönt apám anyukámnak ahogy kijött az ajtón.
-szia! Meghoztam a lányokat-mondta anya. Tudom, hogy anya nagyon kedves, viszont nem bírom felfogni hogy miért bánik úgy az ex férje új feleségével mintha a testvére lenne. Sőt azt nem értem hogy váltak el a szüleim ennyire békében? Én nem lennék erre képes. Bosszúálló típus vagyok.
-szia apa-mondta kissé flegmán Natalie igen görnyedten állva mellettem, én köszönni se voltam hajlandó, csak intettem egyet.
-szia (Neved) és..kicsim-mondta kis szünet után. Azt hittem ott lövöm fejbe magam, már megint nem tudja a nevét. Hogy.a.picsába.nem.tudja?? Natalie elképedt, akárcsak anya. Már mindjárt nem volt olyan rózsás hangulata neki sem.
-jó..nekem még dolgom van, majd jövök értetek. -mondta komor arckifejezéssel és egy szúrós szempillantással apa felé.-sziasztok lányok!

adott mindkettőnknek egy puszit, beült a kocsiba és elment..irigykedem hogy én nem mehettem vele. Végre bementünk a házba ahol nem tudtam mit kezdjek magammal. Csak álltam egy helyben és néztem, akárcsak Natalie. Úgy éreztük hogy mi ide nem vagyunk valósiak, ha értitek.
-még van egy kis időnk mire indultok, addig üljetek le.-mondta apám felesége. Nem igazán mertem nagyon sehova leülni, max a kanapé szélére.
Rosaline hozott egy kis sütit, méghozzá arab sütit..nem tudom honnan szedte de kurva finom volt.(A/N:de tényleg, ha tehetitek próbáljátok ki mert nagyon finom)

//time skip, oda értetek az erdőbe ahol találkoztatok apukám barátjával, meg a kölykével. //

Az erdőben apám barátjának volt egy kisebb fából készült normális háza..ha engem kérdeztek ez tiszta gyilkos elmék liteosan, de ez persze csak az én véleményem. Bementünk a házba, ők összeszedték a fegyvereket és elmentek, mi meg ott maradtunk, persze. Nagyba a telefonomon Netflixezünk, mert a másikat nem tudom hogy működik-e az erdő közepén, amikor is a kis kölyök, akit Andrisnak hívanak báj dö véj, bejön és el kezd pofázni.
-(Neved) éhes vagyok.-mondta mint valami diktátor a cselédnek.
-jó, ott van a konyha pulton a kajád, feléred, meg tudod melegíteni-mondtam feljebb véve a hangot a filmen.
-de én nem tudom használni a mikrót-mondta.
-múltkor tudtad most miért nem megy te elkényeztetett hájpacni!-jött ki belőlem azonnal az ideges énem.

-mert én azt akarom hogy te csináld meg nekem-toporzékolt. Na nekem se kellett több, felálltam, kirángattam a konyhába és a szeme láttára basztam ki a kukába, tányérral együtt a kajáját a szemetesbe. Erre elkezdett üvöltve bőgni. Megfogtam a csuklóját, de kurva erősen, úgy hogy ott maradt a nyoma és elkezdtem üvölteni.
-Befejezted?!-rángattam. Halkult a sírás.-befejezted?! Mert még fel is pofozlak, hát mit képzelsz te magadról te kis buzi?! HA?!?!-üvöltöttem és rángattam a gyerek csuklóját. Már szipogni se mert. -befejezted?!-kérdeztem újra üvöltve. Csak bólogatást kaptam az kissé ijedt kiafiútól. Ne mondj semmit, megérdemelte. És még nem is ütöttem meg. -na végre. El tudod mondani mit szeretnél NORMÁLISAN?-a normális szót direkt megnyomtam egy kicsit, mert amúgy nem értené meg.

-csirkét kérek-mondta óvatosan. Elengedtem a csuklóját, megcsináltam a kajáját és odaadtam neki.
-ugye hogy így mindjárt jobb?-kérdeztem a kölyöktől. Bólinott.-jó étvágyat-mondtam azzal visszamentem a szobába.
(A/N:nem tudom hogy ez most normális-e, hogy így bánUNK egy kis gyerekkel, a saját életemre támaszkodom a sztoriban)

//time skip//

Eltelt már egy csomó idő, már Andris is nézte velünk a műsort amikor egy üvöltést hallottunk az erdőből aki olyan volt mintha apa lett volna. Sokkban voltunk.
-ez apa volt?-kérdezte Natalie. Felálltam a kanapéről és vettem a kabátom.
-hova mész?-kérdezte Natalie
-megkeresem ezt a két vén barmot-mondtam kinyitva az ajtót.
-mehetünk?-kérdezte Andris nagy szemekkel. Egy kis idő múlva válaszoltam.
-jó, de maradjunk együtt-mondtam azzal elindultunk megkeresni apáékat.

Már egy ideje keressük őket és egyre jobban vágható a feszültség.
-nem lesznek meg, menjünk vissza-hisztizett Natalie.
-nem, az apánk idekint van és nem fogom itt hagyni.-mondtam kicsit agresszív hangnemben.
-a TE APÁD! -mondta Natalie.
-te meg mégis miről beszélsz?!-álltam meg a két gyerekkel az erdő közepén.
-Ő A TE APÁD! NEKEM OLYAN NINCS! HOGY IS LENNE MIKOR GYŰLÖL ÉS AZT SE AKARJA HOGY A VILÁGON LEGYEK!-törtek ki Natalieból a könnyek.
-már hogy ne örülne neked?-kérdeztem egy elég nagy szünet után.
-hiszen még a nevemre se emlékszik! A koromat se tudja, a szülinapomkor se hív senkit hogy boldog születésnapot kívánna, mert nem tudja mikor van. Fogalma sincs semmiről velem kapcsolatban. Rólad tűs mindent de rólam? A nevemre is úgy emlékszik hogy elmondod neki.

Sírt tovább és törölgette a szemeit, még az orrát. Adtam neki zsebkendőt.
-csak azt akarom tudni hogy mit tettem hogy ennyire utál??-nézett rám kisírt szemekkel.
-dehogy utál-öleltem magamhoz. Nem tudom mit mondjak neki, hát most ha te egy 10 éves lánytól ezeket hallod és van benned egy kicsi empátia (igen, bennem is van, tudom meglepő) akkor nem mondod azt hogy, "de hülye vagy, csak kitalálod" de nem tudsz mit mondani. Fogalmam sincs hogy ha apa még az után is volt velem és kivette a részét az életemből, amikor elváltak anyával, akkor ezt vele miért nem tudja egyáltalán megpróbálni? Nem értem. Ölgettem egy darabig, majd amikor lenyugodott tovább mentünk. Keresgéltük őket. Amikor egy magasabb dombról lehetett lelátni egy dús fás völgybe, ott láttuk apát és a barátját két vaddisznóval, egy szarvassal és vagy 5 madárral. Pihentek és nevettek.

Ha már nem vagyunk itt 6 órája akkor semmi óta, ezek eltűntek azóta és most nevetve találjuk őket?! Olyan szintű idegesség jött rám hogy elmngedtem a kicsik kezét és lemásztam hozzájuk. Nem vettek észre amíg még nem szólaltam.
-HÉ!-kezdtem idegesen. Rám néztek.
-ó, szia (Neved)-mondta apám mosolyogva.
-ne köszöngess itt nekem, hol voltatok?! Már régen vissza kellett volna érnetek! Azt hittük hogy meghaltatok, vagy...MIT TUDOM ÉN! Az nem lehet hogy se szó se beszéd ott hagytok minket az erdő közepén-könyneztem be. Mielőtt megszólalnátok, nem, nem mondtak egy szót se, csak elmentek. Akkor jöttünk rá arra is amikor átkutattuk a faházat.
-kicsim-kezdte apám.
-hagyd! Felhívom anyát hogy jöjjön értünk, hiszen te még arra se vagy képes hogy törődj velem, vagy Natalieval.-mondtam mérgesen..mire apám..

-ki az a Natalie-kezdte összeráncolt homlokkal. Na itt ismét elborult az elmém.
-A LÁNYOD! A 10 ÉVES LÁNYOD, AKINÉL ARRA NEM VAGY KÉPES HOGY MEGJEGYEZD A NEVÉT! ARRA NEM VAGY KÉPES HOGY MEGJEGYEZD, VAGY LEGALÁBB FELÍRD A SZÜLETÉSNAPJÁT!-üvöltöttem. Apa elképedve nézett rám. Nem látott még kiakadni soha, max kicsiként hisztizni. -HÁNYADÉK APA VAGY ÉS MINDIG IS AZ VOLTÁL, CSAK NEM VETTEM ÉSZRE MERT FOLYTON DOLGOZTÁL! TELJESEN KIMARADTÁL AZ ELSŐ 4 ÉVBŐL AZ ÉLETEMBEN, PONT ÚGY AHOGY MOST KIMARADSZ NATALIE EGÉSZ ÉLETÉBŐL-ömlöttek a könnyeim. Felborítottam az előttük lévő asztalt. Majd egy nagyot üvöltve elindultam vissza az ijedten egyhelyben álló kicsikhez.

Megfogtam a kezüket és kimentünk az erdőből, annak köszönhetően hogy az út ki volt taposva a házig, onnan pedig az erdő bejáratáig. Ott már volt térerő ezért felhívtam anyámat. Semmi cuccot nem hoztunk, mert mindent ott hagytunk apánál, valamiért, ezért ezt is megemlítettem anyának aki olyan gyorsan jött ahogy csak tudott. Amikor odaért hozzánk beültünk a kocsiba és elmentünk apáékhoz. Ott otthagytuk Andrist és el vettük a cuccainkat. Hazamentünk.

Amikor visszaértünk az apartmanba sal és larry pont látott engem berontani mert jöttek vissza a hotel mögül..gondolom cigiztek vagy valami. Bezártam magam a szobámba és ignoráltam apámtól minden hívást. Vagy hatszor hívott, aztán a hetedikre már ideges voltam és készültem megmondani a magamét, de nem apa volt, hanem ash. Honnan van még neki a telefonszámom?
-szia ash-próbáltam rejtegetni az idegességem, de nem nagyon sikerült.
-szia, hogy vagy?-kérdezte kedvesen.
-jól, most jöttem vissza..a boltból. És te? -egyszerűen annyira ideges voltam és mérges apámra, hogy nem mondtam el hogy ott voltam.
-jól, jól-mondta ash, de hallottam hogy valaki suttog a háttérben-kérdezd meg tőle-suttogta a hang amit ash próbált csitítani.
-ki van ott?-kérdeztem.
-ja, senki csak az öcsém azt hiszi anyummal beszélek-mondta, de elmondhatom hogy ez egy hazugság.

-értem-mondtam úgy hogy hallatszódjon a hangomon hogy nem hiszek neki.
-hé, holnap nincs kedved átjönni salhez?-kérdezte mire megint a suttogás, csak most agresszívabban-teljesen megőrültél?-erre egy másik suttogás-Nyugi haver, meg fogja hallani.
-jó, miért is ne, hova kell menni?-kérdeztem.
-402-es szoba.-mondta kuncogva.-na szia-azzal lerakta. Miért szereti mindenki lecsapni a telefont? Na mindegy. Akkor holnap velük lógok megint? Remélem nem lesz benne még 10 ember, mert tényleg el fogok ájulni.

//sziasztok! Bocsi hogy eddig tartott! Remélem tetszett a rész, mostmár nem fogok tudni ilyen sokat és ilyen "gyorsan" írni a suli miatt, de igyekszem. //