Ez egy ilyen kisebb párbeszéd lesz amit szerintem egyenlőre nem fogtok érteni de mostanság rá akarom szánni az időmet erre a "könyvre". előre is szólok azt a második személyt nemtudom hogyan hívjam szóval az lesz a tudatalattim 😅.

Éppen ülök kint a hidegben zokogva azon gondolkozva hogy meg se kellett volna születnem....ekkor valamiért japánul kinondtam hogy :
-haza akarok menni...
-hova?
-nemtudom csak haza akarok menni úgy mint mindenki más.... normális akarok lenni, egyszerű életét akarok....csak....otthon akarok lenni
-miért?
-mert fáj.... fáj hogy nincs otthonom fáj hogy nincs senkim....eddig bárkiben megbiztam elárult és összetört....azt a darabkát amit letört soha nem tudom vissza szerezni....nem akarok törött lenni....csak haza akarok menni ahol tényleg magam lehetek ahol még ha magányos is lennék szeretetet éreznék.....mert bárhogy igyekszem senki se szeret..... egyáltalán mit foglalunk ebben a szóban össze?.....ki az aki képes másokat úgy is szeretni hogy az ne csak hamis legyen?.... létezik rajtam kívül más is ilyen?.....vagy csak engem ér ez?.....van még olyan hülye mint én hogy feltétlenül szeret másokat akkor is ha azok csak bántják?..... miért van az hogy sok év után megtudom valakiről hogy csak azért barátkozott velem mert érdekes vagyok és ez fáj?, egyáltalán az ilyen miért kell hogy fájjon?..... és miért érzünk fizikális fájdalmat,ha lelkileg sérülünk?...... miért érzem úgy hogy majd össze hasadok a súlyok allat amiket az elvárások képeznek?, miért nem tudok egyszerűen csak megfelelni nekik?.... miért érzek fájdalmat akkor is amikor olyan egyszerű édes dolgokra gondolok mint az élet apró örömei?.... miért érzek fájdalmat ha egy családot látok ,ha egy párt látok,ha egy gyermeket látok, ha embereket látok, miért érzem magam kívül állónak?..... miért nem tudom elhinni hogy egyszer majd én is önfeledten nevetek a barátaimmal,a párommal ,a férjemmel ,a jövőbeli gyermekemmel?... miért érzem magam egyedül,akkor is ha ott vannak körülöttem miért érzem azt hogy haza akarok menni ha már egyszer otthon vagyok....otthon azaz a hely ahol felnőttünk nem?..... egyáltalán miért vágyok olyan helyre amit nem is tudok hogy merre keressek?.....mi a család az otthon, a szeretet ,a boldogság ,a szomorúság?.... miért nem érzem az érzelmeim?... miért érzek csak fájdalmat?... néhol erős néhol gyenge,de fáj?... egyáltalán honnan tudjam hogy miért fáj a gondolataimtól vagy mások cselekedetétől?....valaki mondja meg nekem hogy kell normális életet élni gondtalanul nevetni....mert én már csak arra emlékszem hogy régen hogyan vették ezeket el tőlem....egy aprócska mondat volt a legrosszabb pillanatban egy olyantól akitől nem vártam volna az első olyan személytől akiért az életemet áldoztam volna,ha szükséges..... elég volt annyi hogy ronda a mosolyod és már elfelejtettem hogy kell igazából mosolyogni... mások csak a kamerák előtt veszik elő ezt az énjüket anélkül hogy tudnák én viszont minden nap ugyan úgy csinálok,mintha tényleg azok a szavak és a pillanat tehetne róla hogy nincs többé őszinte mosolyom....