Miután megszülettem 5 éves koromig mindig jó gyerek voltam kész angyal szó szoros értelmében...nem tettem semmi rosszat sőt nem gyűlöltem senkit mindenkit egyaránt szerettem még az anyámat is...pedig nem sok időt töltött velem vagy nem volt itthon és testvéreimmel voltam,vagy itthon volt de csak Dáviddal foglalkozott vagy rengetegszer én nem voltam itthon mert lementem a családom barátaihoz és ott voltam bár most így vissza gondolva sokkal jobban szerettem ott lenni és ezt már akkor tudtam hogy nem jó és hogy ebből semmi jó nem lesz.tudjátok mint amikor van egy olyan érzésetek hogy valami rossz fog történni de nem tudjátok hogy mi...na én végig egész tudatlan gyerek koromban ezt éreztem.

Amikor nagyobb lettem óvodába is csak egy fél évet jártam akkor is teljesen másik csoportba mint amibe kellett volna mert "nem volt hely"ott(pedig utánam érdekes módon másnak volt hely).Amikor be értem oviba akkor úgy mutatkoztam be mint jessyca mert nem tudtam hogy nem az az igazi nevem sokáig mások se tudták aztán eljött az utolsó nap amikor is azt mondta az óvónő mutatkozzunk be úgy mintha most mennénk suliba én.Én voltam az utolsó szépen bele kezdtem.

-Mi a neved?-kérdezte színjátékát elő adva az óvónőm.
-Bakó Jessyca...j-vel y-nal c-vel-mondtam büszkén hisz imádtam amikor megkérdezik a nevem.
-Nem azt kérdeztem hogy szólítod magad mi a rendes neved?!-mondta egy kicsit hangosabban az óvónőm amire kicsi létemre nagyon megilyedtem
-de hát ez a rendes nevem.-mondtam már a sírás szélén.
-nézd-kezdett bele az óvónő lágyabban-otthon hogy hívnak a szüleid?-kérdezte
-Természetesen a nevem szólítanak ami Bakó jessyca....de miért kérdi hisz mindenkit a nevén szólítanak.-mondtam eleresztve pár könnyet....tudom most nagyon úgy hangzik mint ha egy ne bánts virág lennék de higgyétek el nekem amilyen volt az életem... tudjátok amikor mindig rád üvöltenek azt hiszed hogy majd megszokod de egy kis gyerekből ezt olyat vált ki hogy mindig félni fog ha valaki fel emeli a hangját valaki a környezetében akkor is rettegtem hogy oda jön hozzám az óvónő akiben ugyan úgy meg bíztam mint a családomban és ő IS mint mindenki az életemben csalódást fog nekem okozni mert felfog pofozni... bár nagyon egy kérdés volt még a gondolat mellet a fejemben még hozzá az hogy miért kérdezte meg hogy szólítanak otthon hisz ezt másoktól nem kérdezte meg.... tőlem miért kérdezi?

-jaj ne sírj...-nyújtott át a mellettem lévő barátnőm egy zsebkendőt, amit megköszöntem és elkezdtem letörölni könnyeimet a papírral hogy legalább lássak bár most a legkevésbé sem akarok látni.
-tudod-kezdett bele az óvónő -szerintem ha haza érsz kérdezd meg az édes anyádtól az igazi neved mert nekem ide más van írva.
-...d-d-de én tudom a nevem...lehet hogy csak félre írta vagy nemtudom de nekem biztos hogy ez a nevem-kezdtem el újra zokogni amin persze rengetegen elkezdtek röhögni hisz a velem egykorúak szemszögéből ez olyan mintha nem tudtam volna a saját nevem...ekkor tört össze bennem egy világ amikor haza értem és az anyámtól útba igazítást kaptam miszerint az óvónő igazat mondott ekkor tudtam meg hogy a nevem az jessyca lett volna de mivel hogy Magyarországon nem így írják ezért nem ezt a nevet adták mert a Jessyca dzs-vel cigányos amit igazán nem szerettek volna a szüleim...így lettem anyám örömére és az én legkeservesebb átkomra Bernadett.... és minden rossz itt ezen az egy név dillemánnál kezdődött.... azóta utálom a saját nevem és még élek soha nem fogom szeretni...ahogyan akkor megutáltam anyámat is amiért nem bírta nekem megemlíteni ezt a kis történetet hamarabb emiatt lett pokol a hátralévő életem...lehet most azt hiszitek túl dramatizálom de nem majd megtudjátok hogy tényleg minden itt kezdődött hisz ekkor elveszetettem a bizalmamat amit a családomba vetettem és az a drága angyal aki voltam rájött hogy ebben a világban így nem fogja sokáig húzni ezért elkezdte gyakorolni az ördög szerepét kisebb nagyobb sikerekkel.

Nos meghoztam a kövi részt eme szánalmas életemnek melyben megint úgy érzem hogy egy semmi vagyok a társadalomnak hiába vannak egy másodperces barátaim hisz ők is csak meg sajnálnak most teljesen magányos lennék ha páran itt a wattpadon nem írtatok volna rám rendszeresen és emellett külön említést érdemel újdonsült legjobb barátnőm akivel azóta is tartom a kapcsolatot...(Eveline_Black) el se tudjátok hinni hogy ő csak azzal hogy mindennap rám ír mennyire boldoggá tett mert most hogy elkezdődött a nyári szünet SENKI még csak rám se hederit de ő mindennap veszi a fáradságot és rám ír még akkor is ha nem sokat beszélünk 😅...ha ő nem lenne akkor most valószínűleg én se írnék semmilyen részt nektek... bár erről még ő se tud de (majd most megtudja 😉😊) tényleg nagyon sokkal tartozok neki és tényleg köszönöm hogy megismerhettem...valamint még azt is köszönöm hogy ennyien olvassátok az "életem"(bár ez még csak a semmi hisz ennyiért nem mondanám azt hogy szar életem van😅) valamint azt is köszönöm hogy sokan rám írtatok (habár lehet hogy nem sok az az ember szám de azért vagytok egy páran 😁) hogy ha kell veletek meg beszélhessem a gondjaimat nos kedves drága ember aki rám írt sajnálatos módon nem vagyok olyan fajta ember akit a múlt lenyom fáj mert nagyon fáj és emelett a tény mellett nem megyek el DE ellentétben az emberek többségével én igazán rossz vagyok már és élve azzal a pár mondással a fejemben amik kontrollálják a tetteim megtanultam hogy nem foglalkozok mással csak a terveimmel ennek hála mára már csak azt várom hogy 18legyek és éljem a saját életem megmenekülve ebből az életből melybe soha nem fogok visza tekinteni😊 és igazából nagyon szívén viselnek a legapróbb dolgok is de már meg tanultam az összes létező fájdalommal együtt élni csak azért hogy azoknak akik körülöttem vannak azoknak ne keljen értem aggódniuk 😊szeretem az embereket de szinte mindig csalódok bennük 😢 ezért utálom őket de szeretem.....na de félre téve engem...nagyon köszönöm a sok kedves ember tettét és azt is hogy próbáltok meg vigasztalni (bár eddig még senkinek nem sikerült 😅). Remélem nem baj de ez a rész érezhetően rosszabb lett hisz két részben írtam meg és ilyenkor más más dolgok kavarognak a fejemben és elvesztem azt az érzékemet hogy normális mondatokat hozzak össze helyette az érzelmeimet próbálom tükrözni pár szóban (,hisz évekig tartana leírni mit érzek pontosan de talán még egy élet is kevés lenne ahoz 😅)nos remélhetőleg behozom minden könyvemben a lemaradásom addig is sziasztok és még egyszer elnézést a rosszabb részekért és a nem értelmes mondatok ért 😅😊