VANESSA

  Miután hazaértem a suliból gyorsan felcaplattam az emeletre. Ügyelve arra, hogy egyik családtagomba se fussak bele. Nagyot sóhajtva zártam magamra a szobám ajtaját. Oké, alig egy órám van, hogy elkészüljek a randira. Annyira izgatott vagyok!
  Vettem egy gyors fürdőt, és még a hajamat is megmostam. Felvettem a barackszínű köntösöm, hajamat törölközőbe turbánoztam a fejem tetejére. Majd a gardróbom elé álltam.
- Oké, mit vegyek fel? – mivel nagyon szépen süt a nap... Elvégre nyár vége van, az istenit! Így kereshetnék valami egybe ruhát is, akár. A nagy kutakodás után, megakadt a szemem egy pánt nélküli, citromsárga ruhán, amit apró fekete virágminták díszítettek. Kivettem a szekrényből, és az ágyamra fektettem. Combközépig ért, derekát egy ízléses, csillogó öv ölelte körbe. Szoknyarésze kissé fodros, amiben jól lehetett pörögni. Finom kis dekoltázsa volt, ami nem mutatott sokat.
  Magamra kapkodtam a fehérneműt, aztán felöltöttem a csini ruhát. Jól megnéztem magam az egészalakos tükrömben. Hm, egész jó. A fésülködőasztalomhoz ültem. Hajszárítás közben, elgondolkodtam, hogy milyen frizurát kreáljak magamnak. Oldalt fogtam egy tetszőleges tincset, amit befontam, és fent áthúztam a másik oldalra. Egy fonott „hajpánt" féle lett az eredmény. Frissen mosott állapotban a hajam enyhén hullámos hatású. Így olyan, mintha be lett volna csavarva. Tetszetős.
   Ezt követően jöhetett a smink. Picit füstösebb sminket kreáltam magamnak. Majd jöhetett az elmaradhatatlan tus és szempillaspirál. Végezetül sötétebb rózsaszín rúzzsal emeltem ki ajkaim. Azt hiszem, nem estem túlzásokba sminket illetően. Legalábbis remélem.
   Nyakamba akasztottam egy hosszabb láncon lógó, nyitott könyvmedálú nyakláncot. Néhány ujjamra felhúztam egy-egy gyűrűt. Befújtam magam a kellemesen édeskés parfümömmel.
   Ahogy közeledett az indulás ideje, egyre inkább rám tört az izgulás. Gyomromban, megint pillangók hada kezdett őrült táncba. Lábaimat egy csini fekete platform magas sarkúba bújtattam. Biztonság kedvéért felvettem egy tört fehér bőrkabátot. Felkaptam a kis szütyőmet, és a mobilom, aztán az ajtóhoz léptem.
   - Oké, indulhatunk! – mély levegőt vettem, aztán lenyomtam a kilincset. Sietősen körbenéztem, de szerencsére, egy lélek sem tartózkodott a házban. Lesiettem az emeletről, végig azon imádkozva, hogy senki ne vegyen észre. Kiléptem az utcára, és sietősen elindultam.
- Szia, Vanessa! Hova tartasz? – megtorpantam az ismerős hang hallatán.
- Aaron, hát hazaértél? – nagyot nyelve fordultam meg.
- Nagyon úgy néz ki. Szóval, merre mész? – nagy szemekkel nézett rám.
- Öh, sétálni. – összevonta szemöldökét.
- Ilyen cuccban?
- Öcsi, nagyszerű idő van. Miért ne lehetnék ebben?
- Túlságosan flancos egy egyszerű sétához. – ujjaival dobolni kezdett a biciklije kormányán. – A cipőd meg túl kényelmetlen egy hosszabb gyalogláshoz.
- Most ehhez volt kedvem. Nem mindegy?
- A dobosoddal találkozol? – ledöbbentem a kérdése hallatán. Holott nagyon is éreztem, hogy szóba fog jönni Ashton. – Ezt igennek veszem. – szólalt meg, miután pár percig csak bámultuk egymást, válaszomra várva.
- Kérlek, Öcsi, ne árulj be anyuéknak! – szinte könyörgő volt a hangom. Meglepettség tükröződött szemeiben. – Még nem... Nem tudom, hogyan reagálnának, szóval. Kérlek, most az egyszer, ne legyél gonosz, és... - elharaptam a mondat végét. – Ha megkérhetlek, mondd azt, hogy még az előadáson vagyok, vagy beraktak délutánra valami programot a suliban...
- Jól van, Vanessa, értek a szóból! És ne könyörögj már ennyire kétségbeesetten. – vigyorgott.
- Akkor számíthatok rád, Aaron?
- Még meglátom. – megrántotta a vállát.
- Egy angyal vagy! – átöleltem, és egy cuppanóst nyomtam arcára.
- Na, Nessa, azért vegyél vissza! – eltolt magától.
- Köszi, Öcsi! Imádlak! – elköszöntem tőle, és otthagytam. Út közben elővettem a telefonom, és bedugtam a fülhallgatót a fülembe. Szerettem zenét hallgatni, bárhol is vagyok. Most viszont még jobban átjár a zene, hisz csodálatos idő van. A nap melegen süt, langyos szél lengedezik.

  Majd negyedórányi séta után, megérkeztem a kijelölt parkba. Elég sokan voltak itt, hol piknikező párokat vagy családokat lát az ember. Hol pedig buzgón tanuló diákcsoportokat. A keskeny kis út mellett leültem az egyik padra. Egyetlen árnyék sem vetült ide, úgyhogy kicsit sütkérezhettem is. Hátradőltem, és lehunytam a szemem. Közben jobban ráfókuszáltam a dal szövegére és dallamára. Épp aktuális, hisz Simple Plan Summer Paradise-ját hallgattam. Szinte még éreztem az óceán sós illatát is, ahogy beleéltem magam a dalba.
   Aztán arra lettem figyelmes, hogy egy árnyék eltakarja előlem a napfényt. És valaki finoman simogatni kezdi az arcom. Felpattant a szemem, Ashton széles mosolyát pillantottam meg. Amitől én is mosolyogni kezdtem. Most, hogy nem volt rajta a szemüvege, haja könnyedén eltakarta jobb szemét. Nagy késztetést éreztem, hogy beletúrjak a hajába. Csakhogy lássam gyönyörű szemeit. Szürke ingre cserélte az Amerika kapitányos pólóját. Rövid ujjú inge alatt szépen látszottak dudorodó bicepszei. Szakadt és kék farmerjét bordóra váltotta. Szárát visszatűrte, ami szabaddá tette bokáit.
- Szia, Ash! – vigyorogva kaptam ki fülemből a fülest.
- Szia, Ness! – lehajolt hozzám, és arcomra nyomott egy puszit. Aztán leült mellém. – Kegyetlenül csinos vagy! – végig futtatta rajtam a tekintetét.
- Ó, köszönöm. – szégyenlősen igazgattam a szoknyám. – Szóval, elárulod, merre megyünk?
- Majd meglátod. – vigyorgott.
- Miért vagy ilyen titokzatos, Irwin? – felnevetett.
- Csak várd ki a végét. – kacsintott. Közelebb csúszott hozzám, összeértek a combjaink. Elvesztem világoszöld szemeiben. Tekintete ajkaimra vándorolt, majd vissza a szemeimre. Szívem a fülemben kalapált. A meleg ellenére, kirázott a hideg, mikor ujjait finoman végighúzta az állkapcsomon. Közelebb hajoltam hozzá. Ajkait gyengéden az enyémre nyomta, majd szenvedélyesen csókolt tovább. Közben azt hittem, hogy a szívem kiszakad a helyéről, annyira kalapált.
   Miután megszakította a csókot, átkarolta a vállam, és magához vont. Fejemet a nyakába fúrtam. Szabad kezét összekulcsolta az enyémmel, és az ölébe fektette. Beszívtam a bódító illatát. Lehunytam szemeimet. Elmondhatatlan érzés fogott el. Mintha nem csak a bőrömön érezném a nap melegét, hanem belül is. Ezt nevezik szerelemnek?
- Mit szólnál, ha elindulnánk az úti cél felé? – kérdezte, miközben simogatta a hátam.
- Örülnék neki. Így is szétvet már az ideg. – nevetve hajoltam el tőle. Úgy helyezkedtem, hogy a szemeibe tudjak nézni. A nyakamra tette kezét, hogy közelebb vonjon. Ajkaink pár milliméterre voltak egymástól. Szaggatottan kaptam levegőt. Eltűrtem a haját, hogy láthassam szemeit. Féloldalas mosolyt villantott rám. Végighúztam tökéletes állkapcsán az ujjaim. Aztán elidőztem csókolni való ajkain, melynek hatására azok picit szétnyíltak. Mély levegőt szívott be. Hátamra csúsztatta kezeit, így hozzá préselődött a mellkasom. Finoman megcsókoltam, melyet heves csókkal viszonzott. A csók végén picit megharapdálta a számat, amitől gerincemen végig futott a hideg. Huh... Még a végén szívinfarktust fogok kapni tőled!
- Akkor, mehetünk? – mosolyogva fürkészte az arcom.
- Öh... - még nem tértem magamhoz a csóktól. – Hogyne. – táskámba dugtam a telefonomat és a fülhallgatót. Miután Ash felpattant a padról, felajánlotta a jobbját. Belékapaszkodva bújtam hozzá, majd elindultunk.
- Amúgy, Gaby mióta van oda Michaelért? – nézett le rám.
- Honnan tudod?
- Látom rajta. Szóval?
- Nem is tudom mikor kezdődött igazán. Szerintem, úgy egy éve biztosan.
- És nem akar valamit lépni ez ügyben?
- Nem igazán. – értetlenül nézett rám. – Részben azért is, mert fél évvel idősebb Mikeynál. És ez zavarja Gabyt. Meg hát eddig nem voltak beszélő viszonyban. Szóval...
- Ühüm, viszont most már könnyebb lett a helyzet. – rám kacsintott.
- És Cliffo mondott valamit Gabyról? – kíváncsiskodtam.
- Eddig nem sokat. A srácok azt mondják, hogy nehezen beszél ilyesmiről.
- Komolyan? – csak bólintott.

Miután egy hosszabb gyaloglás után elértük a város szélén levő lakótelepet, kezdtem gyanakodni.
- Ashton, ugye nem oda megyünk, ahova gondolom? – néztem fel rá. Szorosabban ölelte át a vállam.
- Mire gondolsz, hova megyünk? – féloldalas mosolyt villantott.
- Nekem nagyon úgy néz ki, hogy hozzátok.
- Hát... - ártatlan fejet vágott.
- Ezt vegyem igennek?
- Még akár az is megeshet.
- Ashton! – megtorpantam, szembefordult velem, és karjait a vállamra tette.
- Mi a baj, Édesem? – a szemből érkező fény hatására tiszta zöld volt a szeme.
- Semmi, csak... Tán közösen fogunk vacsit főzni? – mosolya egyre szélesebb lett.
- Akár, főzhetünk együtt is. – átkaroltam a derekát és közelebb bújtam hozzá. Így teljesen összeért a felsőtestünk. Éreztem minden egyes levegővételét. Kétoldalt közre fogta a nyakam, és gyengéd csókot lehelt számra. Jó érzés volt puha ajkait az enyémen tudni. Szenvedélyesen csókoltam vissza. Aminek hatására belemosolygott a csókba.
- Juj, nagyon kíváncsi vagyok, hogyan főzöl. – vigyorogtam rá.
- Majd megtudod. – kacsintott, aztán megfogta a kezem, és elindultunk.

Nem sokra rá megálltunk a házuknál. Az ajtóban előreengedett. Az előtérben lesegítette rólam a kabátom.
- Ó, köszi. – vigyorogtam rá.
- Hű, Ness, mondtam már, hogy irtó csinos vagy? – szinte leblokkolva mért végig. Tekintete többször is megállt a kulcscsontomnál, aztán haladt tovább.
- Öh, köszönöm, Ashton! – megcsókoltam az arcát. – Te is remekül festesz ebben az ingben. – megcirógattam a mellkasát.
- Hízelgő. – vigyorgott. Kellemes vanília illat lengte be a házat. A nappalit és a konyhát csodás hangulatfény világította be. A nappaliba lépve a szoba különböző pontján, számos kis gyertyákat pillantottam meg. Valószínű ez árasztja a vaníliát.
- Hm, ezek szerint, szereted a vanília illatú gyertyákat? – felpillantottam rá.
- Lebuktam. – vigyorgott rám. – Remélem, nem irritál?
- Dehogy, nagyszerű illata van. – ujjaimat végighúztam a karján. És picit megmarkoltam a bicepszét. Valószínű, a rengeteg dobgyakorlással izmosodott ki. Ejha... Ajkába harapott, és közvetlenül elém lépett. Alig volt pár centi köztünk. Szívem újra őrültebb ritmust vett fel. Derekamra tette kezeit. Lassan közelebb hajolt, és finoman birtokba vette a szám. Ha akartam volna se tudtam volna hárítani a csókját, hisz nekiszorított a mögöttem levő kanapénak. Felsőteste teljesen hozzám simult. Éreztem, ahogy inge alatt feszülnek az izmai. Egyik kezemmel átkaroltam a nyakát, a másikat a mellkasára tettem. Picit eltoltam magamtól. – Ühm, a többiek merre vannak? – kíváncsian fürkésztem az arcát. Nem igazán örülnék neki, ha így meglátnának a tesói.
- Nem kell aggódnod. Házon kívül vannak. – mosolygott.
- Kipateroltad őket?
- Anya ötlete volt.
- De mégis, merre vannak?
- A nagyszüleimnél. Valamikor a hétvégén jönnek haza.
- Ó, az más. – rámosolyogtam. A halvány fényben barnábbnak tűntek szemei. – Imádom a szemeidet, hogy ilyen színváltósak. – megcirógattam a nyakát.
- Köszi. – beszívta ajkait. Hihetetlen mennyire jól áll neki a kivasalt haj. Még jobban kiemeli kisfiús vonásait. Egy ideig némán bámultuk egymást. – Nem vagy éhes?
- Hát, elvégre ezért vagyunk itt, nem?
- De még mennyire. – összemosolyogtunk. Aztán megfogta a kezem, és a konyhába húzott.
- Ah, mi ez a finom illat? – szagoltam a levegőbe. – Hú, Ash, az illatok alapján finomnak ígérkezik a menüd. – rámosolyogtam.
- Bízom benne, hogy ízleni fog. – széles mosollyal húzta ki a nekem szánt széket.
- Köszike, olyan kis lovagias vagy. – felnevettem, csak megsimogatta a fedetlen vállaim. A konyhapulthoz lépett, és eltakarta előlem a kilátást. Valami fóliával kezdett zörögni. Ez biztosan a sütőben sülhetett. Ismét beleszimatoltam a levegőbe. Hal? Biztos vagyok benne, hogy ez hal. Miután két tányérra szedett az ételből, széles mosollyal a pofiján és tányérokkal a kezében, felém fordult. Letette elém a tányért, aztán leült velem szembe. – Hű, ez nagyon guszta, Ash. – mosolyogtam rá. Ahogy gondoltam, tényleg hal. Köretként grillezett zöldséget tálalt.
- Jó étvágyat, Ness! – mosolygott rám.
- Neked is! – visszamosolyogtam. Kézbe vettem az evőeszközeimet. Bevettem az első falatot a számba, és meglepve rágtam. – Ashton, ez irtó finom! Te jó ég! – tini fiú létére, tényleg kegyetlenül jól főz. Ejha!
- Örülök, hogy ízlik. – elégedetten mosolygott. Most tűnt fel, hogy egész eddig hozzá se nyúlt az ételéhez. Nyilván a reakciómra várt.
- Hogy tanultál meg főzni? – ráadásul ilyen jól? Megkóstoltam a zöldséget. Az is kellően átsült, és ropogós volt.
- Anya, mutatott ezt-azt. Meg érdekelt is, szóval. – megvonta a vállát.
- Hű, nem sok srác mondhatja el magáról, hogy ilyen finoman főz.
- Köszi. – újabb széles mosoly.

   Ezt követően picit mesélt a családjáról. Kiskorában elhagyta őket az apukája, így sokszor neki kell vigyáznia a tesóira. Részben ezért is kellett megtanulnia főzni. Majd elmerültünk a főzés világában. Elmesélte, hogy eleinte mennyit bénázott egy rántottával. Viszont azzal büszkélkedett, hogy a palacsintát legalább nem égette oda. Én is elmeséltem, hogy főzésben nem vagyok valami jó. Leginkább csak sütni szeretek.
   A kaják kapcsán szóba jött a banda, állítólag Michael állandóan éhes.
- Tényleg, amióta bandatag vagy, volt már komolyabb összeröffenésetek? Mármint sulin kívül?
- Talán egyszer. – elgondolkodva nézett. – Fene se tudja. – felnevetett.
- Egyszer szívesen megnéznélek titeket.
- Ami azt illeti, holnapra Luke összehívta a bandát. Szóval, nincs akadálya. – mosolygott.
- Á, dehogy! Nem akarom rontani a levegőt. És különben is. Össze kell szoknotok, hisz még nagyon az elején vagytok.
- Hidd el, nem rontanád a levegőt. – szemeiben csak úgy ragyogtak az asztalon levő gyertyák fényei. Elképesztő látványt nyújtott.
- Ó, kedves vagy. De nem hinném, hogy örülnének a társaid, ha a barátnőd ott zavarogna.
- Ugyan már, Ness! – megfogta a kezem. – Egyáltalán nem zavarnád őket. – miből gondolod?
- Tényleg, nagyon édes vagy, de... - ajkamba haraptam. – Nem akarom elrontani az esélyem, hogy megkedveljenek.
- Már nem fogod. Hisz már megkedveltek. – meglepve pislogtam.
- Azt mondod?
- Azt. Tegnap, bowlingozás közben nagyon megkedveltek téged.
- Hű, ez nagyszerű. – önelégülten mosolyogtam. Ez hihetetlen! Ashton bandája kedvel. Jézusom!
- Mindhárman egyforma véleménnyel vannak rólad.
- Ennek nagyon örülök. – kezdettől azt hittem, hogy idegesítőnek fognak találni. Vagy nem is tudom. Mindketten befejeztük az evést. – Ez nagyszerű volt, Ashton. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire jó szakács vagy.
- Köszönöm, Ness. – elolvadok ettől a mosolytól! – Visszatérve a srácokra. Már most elnézést kérek Mikey nevében, amiért nem hajlandó letenni arról, hogy ne hívjon téged Porcelánbabának. – forgatta szemeit, felnevettem.
- Engem egyáltalán nem zavar. Már kezdek hozzászokni. – vigyorogtam rá.
- Ezért jár a csók. – vigyorogva lépett mellém, majd egy hosszabb csókot nyomott ajkaimra.
- Mmm... minden ilyen kis apróságért kapok jutalom csókot? – felnevetett.
- Ha szeretnéd, akkor igen. – megcsókolta a fejem, aztán összeszedte a tányérokat az asztalról.
- Várj, segítek! – a mosogatóba tettük az edényeket. Neki támaszkodtam a pultnak.
- Van kedved desszertet sütni? – elém állt.
- De még mennyire. – vigyorogva vontam magamhoz. – Bár, ha belegondolok, ezzel az édességgel is beérem. – szenvedélyesen megcsókoltam. Belemosolygott a csókba.
- Tehát, én lennék a desszert?
- Ühüm. – végigfuttattam a nyakán az ujjaim. Eltűrtem a szemébe hulló tincseit. – Tényleg jól áll ez a frizu. – féloldalas mosolyt villantott.
- Calum leemózott miatta. – kuncogott.
- Mond valamit. Nem baj, nekem ez is tetszik. – hátamra csúsztatta kezeit. Átkaroltam a nyakát.
- Nekem meg ez. – ajkaival puhán érintette enyémet. Gerincemen végig futott egy bizsergető érzés.
A csók után tarkóját kezdtem cirógatni.
- És mit akarsz készíteni?
- Nagyjából már kész van. Csak meg kell sütni. – vigyorgott.
- Nahát, előre kiterveltél mindent?
- Ühüm. A siker érdekében mindent. – arcomra nyomott egy puszit. Aztán a sütőhöz lépett, hogy bekapcsolja azt. Végig figyeltem mozdulatait. Tényleg otthonosan mozog a konyhában. Na, és milyen jól feszül rajta ez a nadrág. Te jóó ég! Micsoda izmos combjai és vádlijai vannak? Feljebb vándorolt a tekintetem. Banyeg, igaza van Gabynak, valóban fogni való feneke van. Ejha...
- Mi tetszik ennyire? – Ashton nevetése ébresztett fel az álmodozásból.
- Áh... én... - kábán pislogtam, ő meg tovább nevetett. El tudom képzelni, milyen nyál csorgató képet vághattam. Elém állt.
- Ness, elhagytál valamit. – állam alá nyúlt. – Eléggé leesett az állad. – vigyorgott.
- Öh... - ajkamba haraptam. – Khm... nem lehet nem észrevenni, milyen sportos külsőd van. Gondolom ezt is, nemcsak dobolással szerezted, igaz? – megfogtam a bicepszét.
- Eltaláltad. – kuncogott. – Előző sulimban benne voltam egy úszócsapatban. Néha eljárok futni, meg ilyesmik.
- Szép lett a végeredmény. – végighúztam oldalán a kezem, és belecsíptem a combjába. Ismét göndör kacaja hagyta el torkát. Elvesztem zöld szemeiben. És még mielőtt megcsókoltam volna, inkább próbáltam terelni a témát. – Khm, mit is sütünk pontosan?
- Brownie-t.
- Ó, azt imádom. – mosolyogtam rá.
- Ha gondolod, csinálhatnánk hozzá valami krém félét is. Hm? – felvonta szemöldökét.
- Aha, jó ötlet. Oké, mit, merre találok?
- Mindent előre kikészítettem. – buzgón mellé léptem. Közösen elkezdtük összedobni a krémet. Leblokkolva figyeltem megfeszülő izmait, ahogy keverte a lágy masszát. Majd a sütő picsogása kizökkentett gondolataimból. Magamra vállaltam, hogy kiveszem a tepsit a sütőből. Nevetve, kezeimre húzott két piros kesztyűt. Kinyitottam a sütőt, és elhúztam a fejem, nehogy a forró gőz az arcomba vágjon. Kihúztam a tepsit, és egy kis tűvel megböködtem a sütit, hogy lássam, kellően átsült-e.
- Ash, szerintem jó lesz ez. – néztem rá, mosolyogva bólintott. Felvettem a tepsit, az ajtót pedig behajtottam, de résnyire nyitva hagytam. Így szabadon szellőzhetett. Aztán a pulthoz léptem, és letettem a tepsit. Levettem a kesztyűket, hajamat baloldalra húztam. A sütőből érkező hő miatt az egész konyhát betöltötte a meleg. Ekkor Ash mögém lépett. Bal kezét a derekam köré fonta. Mosolyogva bújtam hozzá. Ő pedig apró csókokat nyomott fedetlen vállamra. Érintése bizsergette a bőröm. Egy váratlan pillanatban gonosz kuncogásba kezdett. És egy adag krémet kent az arcomra. Majd kitört belőle a nevetés. – Ah, Ash, ez most komoly? – nevetve törölgettem az arcom, miközben felé fordultam. – Minden esetre, irtó finom a krém. Nem volt fair, ugye tudod?
- Nem tudtam kihagyni. – vigyorogva megcsókolta az arcom, ahol az imént összekent.
- Te kis... - nem tudtam befejezni, mert birtokba vette ajkaim. Ismét nem maradt el a csók hatása. Pillangók kezdtek verdesni a gyomromban. Átkaroltam a hátát, majd egyik kezemmel a tarkóján beletúrtam a hajába. Kezeit szorosabban körém fonta, így felsőtestünk egymáshoz préselődött.
   Miután csillapodott a hév, fejemben kezdett felszállni a rózsaszín köd. Bosszút kezdtem forralni az előbbi „merénylet" ellen. Ash még kellően belefeledkezett a csókba. Ezt kihasználva a krémes tálért kezdtem matatni az asztalon. Közben ügyelve arra, nehogy megszakítsam a csókot. Nagy nehezen elértem a tálat, és egy kisebb adagot kikanalaztam a kezemmel. Gonosz terveim szövögetése miatt belemosolyogtam a csókba. Aztán a krémmel egy csíkot húztam az arcától egészen inge gallérjáig. Ashton nevetve húzódott el tőlem.
- Bocsi, én se tudtam kihagyni. – gonosz nevetésbe kezdtem.
- Mi vagy te, egy bosszúálló angyal? – törölgetni kezdte magát.
- Méghozzá az énekes fajtából. – nevettem tovább, és arrébb húzódtam tőle, nehogy összetudjon kenni.
- Rossz vagy, nagyon! – morcosan villant a szeme, majd kergetni kezdett. – Na, gyere csak ide! – vihogva futottuk körbe a konyhát, aztán átslisszoltam a nappaliba. Ott a kanapét ugráltuk körbe, majd a lépcső felé vettem az irányt. Közben utolért, és elkapta a derekam. Kibillentem az egyensúlyomból, és megbotlottam a lépcsőn. Nevetve magammal rántottam Asht is, és együtt terültünk el. Ash fölém támaszkodva, egész testével nehezedett rám. Zöld szemei sötétebbnek hatottak a kitágult pupillái miatt. Szaporábban vettük a levegőt. Valószínű, hogy mindketten ugyanazt a vonzást érezzük. Tarkójára csúsztattam a kezem, és szenvedélyesen megcsókoltam. Egyre hevesebben csókolt. Nyelve bebocsátást kért és kapott is. Szívem őrülten kalapált mellkasomban. Talán ez volt eddigi legforróbb csókunk. Szabad kezemmel fel-le cirógattam a hátát. Majd kicsit lejjebb haladva, megmarkoltam izmos fenekét. Mire belenyögött a csókba.
    Levegő hiányában elhúzódott. Egyenletesen emelkedett-süllyedt a mellkasa. Legalább ő rendesen kap levegőt. Rám ez nem teljesen igaz. Vigyorogva, a nyakára vándorolt a tekintetem.
- Jé, itt még maradt egy kis krém. – mutattam rá.
- Merre? – végighúzta nyakán a kezét, csak-csak kihagyva azt a pontot, ahol krémes maradt.
- Várj, majd én! – közelebb hajoltam, és lecsókoltam róla. Mély levegőt szippantott be. Tovább csókolgattam a nyakát. Állkapcsától egészen a gallérjáig. Párszor fogaimmal megcsipkedtem a nyakát, amire felszisszent. Egyik kezével támasztotta meg magát, a másikkal felemelte a fejem, hogy megtudjon csókolni. Aztán lassan végighúzta ujjait a nyakamon, egészen kulcscsontomig. Ennek hatására ajkába haraptam. – Oh, bocsi, nem akartam. – mentegetőztem.
- Semmi baj, Édesem! – rám mosolygott. Arcán kirajzolódtak a kis gödröcskéi. Annyira cuki! Ekkor kezdtem érezni, hogy erősen nyomja a hátam a lépcső foka.
- Ah, kezdek elzsibbadni. – felnevettem, aztán Ash lemászott rólam, és segített felállni. Magához vont, és újból forrón csókolt meg. Végigfutott rajtam a hideg.
    A csók után egymást átkarolva visszasétáltunk a konyhába. Egymással szemben ültünk le. Ash kiszedte a kihűlt tésztát a tepsiből. Aztán egyforma kockákra szeletelte.
- Hihetetlen, hogy mennyi mindenhez értesz. – közben egy habzsákba töltöttem a krém egy részét.
- Mire gondolsz? – nézett rám a kés fölött.
- Remek zenész vagy, egy klassz punk-rock bandában nyomulsz. Tagja voltál egy úszócsapatnak is. Ráadásul jó tanuló vagy. Nagyszerűen főzöl, és még nagytestvérként is megállod a helyed. Asszem, megütöttem veled a főnyereményt. – felnevettem.
- Azt kihagytad, hogy tudok szörfözni is. – vigyorgott.
- Komolyan?
- Ühüm. – elvettem tőle a felém nyújtott tányért. Nyomtam a tésztára egy kis krémet. – Egyszer elmehetnénk együtt.
- Jól hangzik. – bájosan rámosolyogtam.

   Az isteni desszert után átvonultunk a nappaliba. Ash leült a kanapéra, hosszú lábait kinyújtóztatva rakta fel a kanapéra. Aztán az ölébe húzott. A karfának támasztotta a hátát, körém fonta karjait. Én pedig a mellkasára hajtottam a fejem.
  Pár percig némán hallgattam a szívverését. Egyenletes ritmusa megnyugtatón hatott rám. Lehunytam a szemeimet, ahogy finoman simogatta a hátam és a karom. Halkan dúdolni kezdett valamit.
- Ha így folytatod, elfogok aludni. – vigyorogva megcsókoltam a mellkasát.
- Nem egészen ez a célom. – nevetett. – Tényleg, mi is a következő dalunk?
- Three Days Grace dala.
- Áh, tényleg. Szerintem, kezdjünk el agyalni az „extráin". – felnevetett.
- Lövésem sincs, mi felelne meg az angol királynőnek. – elhúztam a szám, Ashton válla rázkódni kezdett a nevetéstől.
- Valamiért az jár a fejemben, hogy akár a srácokat is bevonhatnánk a műsorba. Vagy az már túl sok lenne?
- Szerintem, beleférne a keretbe. Hű, és rendes bandaként lépnétek fel, vagy...? – úgy helyezkedtem, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Nem is tudom. Lehet, hogy túl sokan lennénk a színpadon. Plusz azért mégiscsak rólunk szól, nem pedig a 5sos-ról. – csücsörített.
- Meg azért tényleg nem ülhetsz be a dobok mögé.
- Sajnos. – elgondolkodva babrált a hajammal. – Max csak kettőjüket „vesszük kölcsön", és beállítjuk őket a háttérbe gitározni. Vagy nem is tudom.
- És a maradék egy, nem sértődne be, amiért ő nem lehet a többiekkel?
- Nem hiszem, hogy Michael problémázna. Hisz remek partnere lenne a nézőtérben. – vigyorgott.
- Áh, szóval Mikeyt zárnád ki a buliból?
- Még nem biztos. Az a gond, hogy mindhárman jól gitároznak. Calum azért kell, mert ő basszusgitáros. Luke és Cliffo közül nehéz választani. Még nem tudom.
- Van egy hetünk döntést hozni. Addig meg csak eldől a dolog. – megsimogattam az arcát.
- Remélhetőleg. – mosolygott.
- Oké, ezt holnap szerintem feltétlenül beszéld meg a srácokkal.
- Mindenképp. – egy futó csókot nyomott a számra. – Tényleg, holnap mivel töltöd a napod?
- Ha szép lesz az idő, lehet, kiülök napozni.
- Nem is kell messzire menned.
- De nem ám. – nevettem. – Plusz, amennyire lehet, próbálok elbújni öcsém elől.
- Miért? – értetlenül nézett.
- Eh... - lecsusszantam róla a kanapéra. – Tegnap este meglátott minket a házunk előtt.
- Tényleg?
- Ühüm. És most állandóan veled piszkál. Mármint, folyamat veled kapcsolatosan tesz megjegyzéseket. Nem szeretném, ha anyuéknak elmondaná.
- De miért nem?
- Jobb lenne, ha tőlem, vagy tőlünk tudnák meg. És nem az öcsémtől.
- Ez érthető. Gondolom ő meg élvezi, hogy ugrathat?
- Naná. Remélem, hamarosan ő is belezúg egy lányba. Csakhogy visszaadhassam neki ezeket.
- Tényleg Bosszúálló angyal vagy. – felnevetett.
- Jajhát! – megböktem a hasát.
- Vagy maradjunk inkább Marvelnél? Jó helyen lennél a Bosszúállók között. – tovább nevetett.
- Nagyon vicces. – forgattam a szemeim.
- Na, gyere ide! – átölelt. – Szerintem, a vörös hajad miatt simán beállhatnál Fekete özvegynek. – röhögve magyarázta.
- Édes istenem, Ashton. – aztán én is elnevettem magam. – Gondolom, te lennél Amerika kapitány, mi?
- Jobbára Ausztrália Kapitány. – felröhögött. – Viszont, érted, Baby, bármelyik szuperhős lennék. – kajánul húzogatta szemöldökét.
- Háh, ki hitte volna? Mondjuk Batman kicsit hülyén nézne ki egy Marvel karakter mellett.
- Most inkább csak az Özvegyet nézzük. Szerintem, egész jól mutatnának együtt. Hisz mindketten feszülős cuccban vannak. – édesen felnevetett.
- Áh, Batman maradjon csak a Macskanővel. Úgyis mindkettőnek hegyes kis füleik vannak.
- Ez is igaz.
- Amúgy van olyan szuperhős, amelyik nem feszkó cuccban van?
- Nem. Határozottan nincs ilyen. Tudod, így jobban suhannak a szélben. Max talán Vasembernek nem feszül a páncélja.
- Nem is értem miért kell. Már-már túl szexik. – ismét felnevetett. – De komolyan. Csodálkozom, hogy még nem tiltották be őket túlzásba vitt szexisség miatt.
- Pont ez benne a menő.
- Öh, oké. Nem vitatkozom egy férfival. – felnevetett.

Nem sokra rá kitalálta, hogy mehetnénk sétálni. Az utcára lépve tűnt fel, hogy már besötétedett. Bár még a horizonton halványan látszott a nap narancssárgás izzása. Kimondottan enyhe volt még az idő. Egymásba karolva indultunk el.
- És merre is megyünk?
- Amerre a lábunk visz. – lenézett rám, és vigyorogni kezdett. Aztán átkarolta a vállam. Szép lassan haladtunk. Párszor megálltunk elmélyedni egymásban. Vagy a csillagokat bámulni.