VANESSA:

    A fehér hűtőnk előtt álltam, és azon töprengtem, mit ehetnék reggelire.
  - Szia, Vany! – köszönt rám anyu a hátam mögött.
  - Szia, Mami! – üdvözöltem a vállam fölött motyogva, miközben könyékig matattam az egyik polcon. Épp kihalásztam egy epres joghurtot, mire anya mellém lépett.
  - Na, mi a helyzet? – kíváncsian méregetett.
  - Öh, csak nassolhatnékom van? – felvont szemöldökkel csuktam be a hűtőt.
  - Már egy hete elkezdődött a suli, és még nem is beszéltünk róla.
  - Hm... elmegy. – megvontam a vállam.
  - Elmegy? – meglepődött. – Már nem tetszik?
 - Jaj, anya, nem kell túldramatizálni. – megsimogattam a vállát. – Csak eddig nem történt semmi említésre való. – ó, dehogyisnem!
 - Igazán? – kanállal és joghurttal a kezemben letelepedtem az egyik székre a tálaló pultnál.
 - Csak a szokásos. Már most eltervezték, hogy mennyi mindent akarnak a nyakunkba sózni. Rengeteg kihívás és számtalan megpróbáltatásnak akarnak alávetni minket. Fú, ez elég lesújtón hangzott. – felnevettem.
  - Hát, ha azt akarják, hogy színvonalas legyen továbbra is a suli, akkor nyilván a maximumot akarják kihozni belőletek.
  - Ezzel nincs is semmi bajom. – kanalaztam egyet a rózsaszín folyadékból. – Jut eszembe. Lady Violet új feladattal rukkolt elő. A kis tündérvirágszálam. – megforgattam szemeim.
  - Na, mivel? – a pultra tenyerelt.
  - Amolyan versenyt indított az évfolyamon. Mindenkinek duettben, vagy többfős bandában kell helytállnia. A nyertes páros, vagy csapat képe kikerül a Dicsőség falára, illetve még díjat is kapnak.
  - Ez nagyon klasszul hangzik. És mik a feltételek?
  - Lényegében, ők szablyák meg, hogy mit énekeljünk. Annyi, hogy minden csapatból húzhat egy tag. Öt fordulós lesz, és az ötödik lesz a döntő.
  - Jaj, de megnézném. Külsősök nem mehetnek?
  - Nem volt erről szó. Én meg kicsit sokkot kaptam, szóval nem is kérdeztem rá. – megvontam a vállam. – Minden héten más-más stílus lesz kitűzve. Kicsit ijesztően hangzik.
  - Oké, te duettben vagy bandatag vagy? – hát most erre mit mondjak? Ej, de egyszerűbb lenne, ha Gaby is járna erre az órára!
  - Öh, a héten jött egy új diák, és a tanárnő hozzám osztotta be.
  - Új diák? – nagyra kerekedett világoszöld szeme.
  - Ühüm. Ashtonnak hívják.
  - Egy srác a társad?
  - Igen, anyu. Nem is értem, hogy miért pont hozzám rakták.
  - Bizonyára tisztában vannak a képességeiddel, és úgy gondolják, hogy melletted igazán jól fog fejlődni.
  - Valószínű, hogy ők is így gondolják. – bájosan rám mosolygott.
  - De amúgy milyen srác?
  - Kedves, és olyan kis szerény. – próbáltam minél érzelem mentesebb maradni.
  - Hangra milyen? Hallottad már énekelni?
  - Ami azt illeti, igen. Egész jó. Amolyan régi amcsi rock együttesekre emlékeztet. – felnevetett. – Most miért? Érdekes hangja van. – vigyorogtam.
  - Akkor nem lesz vele baj? Mármint, nem fog rontani az átlagodon?
  - Jaj, dehogy! Tényleg klassz hangja van, és még „rendeltetésszerűen" is használja. Amúgy kegyetlen jó dobos is.
  - Dobol? Nahát, ez meglepő.
  - A tanárokat is meglepte. Na, mindegy. A lényeg, hogy kicsit nyüzsis lesz ez az öt hét.
  - Mikor lesz az első fellépés?
  - A héten. – pontosabban ma, hisz ez már a második hét a suliból.
  - Nem késleltetik a dolgot.
  - Nem ám. Alig lesz egy hetünk felkészülni. És ahogy látom, nagyon húzós témák lesznek. Most kapásból love songgal indítunk. Aztán lesz szívhez szóló ballada. Zúzós rock, fülbemászó pop. Végül a döntő estjén ránk bízzák a választást.
  - Ej, ezek tényleg nagyon durva témák. Remélem, bírni fogod a kiképzést. – megsimogatta az arcom.
  - Én is bízom benne, Anyu. – kedvesen rá mosolyogtam.

  Suliba érve első dolgom volt a szekrényemet felkeresni. Elővettem két vékonyka könyvet és egy füzetet. Aztán a szekrényajtóra néztem, ami tele volt ragasztgatva a kedvenc sorozataim és filmjeim képeivel, illetve Gabyval készült közös fotóinkkal.
  - Hellóka! – köszönt rám hangosan barátnőm.
  - Basszus, ne csinálj ilyeneket! Majdnem beugrottam a szekrénybe! – vigyorogva megböktem a vállát.
  - Na, szép álmaid voltak? – vigyorgott. Ismételten erős feketére ki volt sminkelve a szeme. Ez már szinte elmaradhatatlan nála. Akkor lepődnék meg, ha egyszer nem lenne rajta smink.
  - Mesés volt. – felhúztam az orrom.
  - Nyugtass meg kérlek, hogy a „randi" mesésebb volt!
  - Gabrielle! Az nem volt randi. Csak próbáltunk a mai fellépésre. Ennyi az egész. Vili?
  - Jaj, tudom, édesem, de annyira édik vagytok.
  - Jézusom! Ugye tudsz róla, hogy ma reggel hiányzik egy kereked? – elfordultam tőle. – Tudod, nem szeretem, ha máris ezzel piszkálnak, ha egy fiú megjelenik körülöttem.
  - Jól van, na! Nem kell megenni. – csak morogtam egyet.
  - Ha már itt tartunk. Inkább azt mondd meg, nálad mi a helyzet? – néztem rá.
  - Nem is tudom... - esetlenül körbepillantott.
  - Tudod, mindig is nagyszájú, szókimondó csajnak ismertelek. De ha fiúkról volt szó, rögtön kis nyuszi leszel. Miért nem szólítod le?
  - Áh, mert ő Michael Clifford! Senki sem szólíthatja csak úgy le.
  - Ugyan már! – szembefordultam vele. – Miért, ki az atyaúristen ő, hogy egyszerű földi halandóval szóba sem áll? – hátradobtam hullámos vörös hajzuhatagom.
  - Ő egy... egy nem is tudom, Vanessa.
  - Attól, hogy fellőnek alkalomadtán egy-egy videót youtube-ra, attól még nem uralja az egész világot.
  - Az én világomat már el is foglalta.
  - Trónostul.
  - Ahogy mondod. – ahogy mondod.
  - Ő is éppolyan tinédzserfiú, mint a többi vele egyidős. Az csak egy plusz, hogy jól gitározik.
  - Eh, nem is tudom, Nessa.
  - Ne kéresd magad itt nekem. Inkább lépj, ha nem látsz változást nála.
  - De az olyan izé már, hogy én lépjek ez ügyben.
  - Most erre mit mondjak? – tártam szét karjaim. Ezzel a mozdulattal, majdnem leütöttem a mellettünk elhaladókat. – Ó, nagyon sajnálom! – vigyorogtam rá. Az „áldozatom" féloldalas mosolyra húzta piercinges ajkát.
  - Semmi baj, csak vigyázhatnál a járó-kelőkre. – szőke haja ismételten tökéletesre volt belőve. Csodálkozva fordultunk utána.
  - Banyeg, azért én kíváncsi lennék, hogy ez a kölök mennyit szórakozhat reggelente a hajával. – magyarázta Gaby.
  - Én meg arra, hogy mostanság miért akadunk mindig Luke-ba, vagy a kis társaságukba?
  - Pf, merő véletlenek.
  - Gondolod te, édesem.

ASHTON

  Új diákként mindig fura végigsétálni a suli folyosóján. Mindenki megbámul, sőt még sutyorogni is kezdenek mögötted. Szerencsére, sosem szoktam hallani, ki mit beszél rólam. Állandóan be van dugva a fülem, és a kedvenc zenéimet bömböltetem. Egyenesen az első óra terméhez mentem. A folyosó dugig volt diákokkal. De még így is, messziről kiszúrtam Vanessa gyönyörű vörös haját. Hevesen magyarázott fekete hajú, barátnőjének? Ránézésre a két lány szöges ellentétei egymásnak. A barátnő feketével kihúzott szemei, bordóra festett ajkai, talpig feketébe öltözve, amolyan gót rockernek néz ki. Míg Vanessa, egy földre szállt angyal. Főleg ebben a lenge fehér blúzban, és a hozzá passzoló, barna combközépig érő szoknyával. Bár a fehér szín még inkább sápadttá tette amúgy is falfehér bőrét.
  - Héj, Ashton! – olvastam le a felém közeledő James szájáról. Kihúztam a fülemből a fülhallgatókat. – Na, mizu haver? – nyújtotta felém öklét.
  - Hali! – vigyorogtam.
  - Valamit nagyon befigyeltél az előbb. Már vagy két perce csápolok neked.
  - Bocs, totál elragadott Green Day.
  - O-oké. – csengetés után elindultunk a teremhez. Folyamat hablatyolt valamit. Bár felét se értettem. Csak bólogattam, ha kellett, néha benyögtem egy 'ja'-t, és letudtam a beszélgetést.

  Szinte minden órán ugyanaz volt a sztori. Mutatkozzak be, hova jártam eddig suliba, mit tanultam, miért váltottam sulit. Egy idő után már nagyon nem jó móka újnak lenni. Persze, kívülről adtam a jó fejet, és bájosan mosolyogtam, ha kellett.
  Örömmel pattantam fel, mikor megszólalt a csengő. Épp kifelé tartottam az ajtón, mikor megint belém botlott Vanessa.
  - Ó, öh... - leblokkolt, miután szemeimbe nézett. Rózsás ajkai enyhén elváltak egymástól.
  - Hoppá! – vigyorogtam rá.
  - Szia, Ashton! – bájos mosolyra húzta ajkait. Haja ismét kuszán keretezte arcát. Alig tudtam ellenállni a kísértésnek, nehogy eltűrjem szemébe hulló tincseit.
  - Szia, Vanessa! – beszívtam a szám.
  - Öh... - ismételten lefagyott. Ahogy én is elvesztem gyönyörű zöld szemeiben. – Esetleg... - zavartan pislogott.
  - Esetleg, arrébb állok, hogy beengedjelek.
  - Örülnék neki. – szélesen elvigyorogta magát.
  - Oké, gyere csak. – elálltam az útjából.
  - Köszi, Ash! – elpirulva lépett el mellőlem.
  - Még összefutunk.
  - Nyilván. – vigyorgott rám a válla fölött. Nagyon édes egy teremtés.

VANESSA

  Uramisten, ennél kínosabb nem is lehetett volna! Te jó ég! Ilyenkor miért nem tud elnyelni a föld? Annyi biztos, totál elfelejtettem, hogy mit akartam ebben a teremben. A tanári asztal felé pillantottam. Persze, gondolom a tanár hagyta itt elsőként a termet. Komolyan, néha jobban várják a csengetést, mint a diákok. A kissé remegő kezeimre néztem. Nem tudom miért, de totál zavarba jövök Ashtontól. Nagyon fura.
  Visszalépkedtem az ajtóhoz, és körbe kémleltem, hátha nem bukkanok Ashtonra. Szerencsémre, már rég eltűnt a teremtől. Nem szerettem volna most összefutni vele. Elég égő lenne megmagyarázni, hogy mit akartam itt, amikor már én is elfelejtettem.
  - Vanessa! Vanessa! – kiáltozta barátnőm.
  - Na, mi van? Miért vagy így felpörögve?
  - Felvettem egy új tantárgyat. Vagyis, csak nekem új.
  - Micsodát?
  - Valami amatőr musical szakkör.
  - Én is járok oda.
  - Hát épp azért, hogy ne csak egy-két órán talizzunk.
  - Bölcs döntés volt, Gabrielle.
  - Ugye? – vigyorgott.
  - Öh, viszont, ha eddig nem jártál ide, akkor valami nyomós oknak kell a háttérben megbújnia. – beszívta ajkait, és felvonta szemöldökét.
  - Mire célzol?
  - Esetleg megtudtad, hogy a kékhajú is oda jár?
  - Neeem, dehogyis! Miket beszélsz. Cöh...
  - Ugyan már, Gaby! Láttam az új belépők listáját, és a kis bandád – hogy is nevezik magukat? Asszem ötössel kezdődik. – is köztük volt.
  - Komolyan? Jó tudni.
  - Jézusom. Totál átlátszó duma. Csakis Michael miatt léptél be.
  - Ez nem igaz. Mert miattad. – összefontam karjaimat.
  - Gaby, miért járnál musicalre, amikor nem szeretsz énekelni?
  - Hápfff... mittudomén. – megvonta vállát. – Mindent ki kell próbálni, egyszer. – bájvigyort nyomott.
  - Ha te mondod? Tudsz róla, hogy ma holnap lesz az első óra?
  - Hogyne, persze, miért ne tudnék róla?
  - Tehát nem tudtad.
  - Mintha említették volna a recepción. – megráztam a fejem. Csengetéskor elindultunk a termeink felé. Természetesen ez sem volt közös óránk.
  - De el ne felejtsd! – szuggeráltam belé. – Holnap délután fél háromkor. És ne késs!
  - Jó-jó! – vigyorogva tűnt el a tömegben.

  Igyekeztem beérni Mrs. Hughes előtt. Ami sikerült is. Bár a terembe lépve, kissé lemerevedtem. Ugyanis megláttam Ashtont, amint beletúrt göndör hajába. Ashton is jár erre az órára? Lopakodva próbáltam elhaladni mellette. De észrevett. Mondjuk, ezzel a répahajjal kevésbé lehet elvegyülni a tömegben.
  - Szia, megint! – vigyorgott rám.
  - Halihó! – viszonoztam a mosolyt. A mellette levő, üres padra pillantott. Ez akár egy jelzés is lehetne, hogy üljek mellé.
  - Jó napot! Kérem, mindenki foglaljon helyet! – hallottam meg a tanárnő hangját. Nincs más választásom, hisz mindenki befoglalta a még szabad helyeket. Lehuppantam Ashton mellé. Istenem, most mi tévő legyek? Nem fogom kibírni mellette! – Remélem, mindenki megfontoltan választott padtársat. Ugyanis ebben az évben azzal kell csoportmunkában dolgozniuk, aki mellett helyet foglaltak. – hogy mi van? Ashton rám villantotta zöldes barna szemeit. Menten elájulok.
  - Szabad tudnunk, hogy miért kell csoportban dolgoznunk? – kérdezte elöl Sebastian.
  - Idéntől meg kell tanulnotok csoportosan együttműködni. Hisz az énekesi élethez elengedhetetlen.
  - De csomó előadó van, aki szólóban nyomja. Akkor nekik ezt nem tanították? – szólalt meg Cassie.
  - Nem az, hogy nem tanították. Biztosan volt erről szó. De nekünk most a tantervre kell hivatkoznunk. Ebben pedig az van, hogy az énekeseknek egymásra kell támaszkodniuk előadás közben. Ez amolyan segítség a Lady által megrendezett versenyhez. – magyarázta a tanárnő.
  - Király! – morogta Sebbie.
  - Szóval, remélhetőleg, mindenkinek megfelelő lesz a padtársa. Ugyanis nem vagyok hajlandó mindenki nyafogásának engedni. Értve vagyok?
  - Tökéletesen. – bólintottunk. Oké, Nessa, nagy levegő. Nem lesz semmi baj.
  - Kérek majd csapatneveket is. Így könnyebb lesz a beazonosítás. – még most is alig hiszem el, hogy kétszeresen is Ashton a „munkatársam".
  - Csapatnevet? Nem elég csak a monogram? – kérdezősködött Sebbie.
  - Szerinted nagyokos, csak te vagy itt „S. T." monogramú? – szólt Stephanie Tailor a hátsó sorból. Mindenki felnevetett.
  - Jogos a két pont. – szólaltam meg. Újabb kuncogási hullámot indítva el.
  - Na, látja, Thomas, valóban szükség van csapat nevekre. – az említett csak durcásan hátradőlt a székén.
  - Ashton, - picit közelebb hajoltam. – jó vagy csapatnév kitalálásában?
  - A versenyen is szükségünk van egyre. Szóval, picit agyaltam rajta. - összevonta szemöldökét. – Mit szólnál a Biztos tűhöz? – meglepve néztem rá.
  - Biztos tű? Ez meg honnan jött?
  - Egyszerű kis tárgy, mégis sok dolgot tud összekapcsolni, egyben tartani. – magyarázta cuki hangján.
  - Ennyi erővel összetartozást is jelenthetne. – meglepetten nézett.
  - Akár. – nagyot nyelt.
  - Oké, benne vagyok.
  - Tényleg jó lesz, vagy csak...
  - Nem, tényleg jó lesz. Rövid, de lényegre törő. És szerintem ezt a versenynél is használhatjuk.
  - Rendben.
  - No, mindenkit arra kérek, hogy óra végén diktálják be a csapatneveiket. – aztán bele is mélyült a tananyagba. Eleinte még ittam a tanárnő szavait. De aztán egyre jobban lankadt a figyelmem. Pontosabban, figyeltem én, csak nem Mrs. Hughes-ra, hanem a baloldalamon ülő szőkésbarna hajú srácra. Alaposan szemügyrevettem. Arccsontjai picit kezdtek hegyesedni, pisze nózija aranyosabbá tette pofiját. Göndör haja a szemébe hullott, ahogy szorgosan jegyzetelt. Szemeit zöldebbé tette a fekete szemüvegkerete. Miközben buzgón figyelt, tollát hosszú ujjai között forgatta. Aztán mosolyra húzta ajkait. Így megjelentek a kis gödröcskék az arcán. Olyan cuki ezekkel a gödröcskékkel. Viszont a mosoly arról árulkodik, hogy sikeresen lebuktam a bámulással.
  Felém fordította a fejét, és szemeimbe fúrta zöld szemeit. Gyomromban megannyi pillangó kezdett verdesni. Finoman megharapta ajkát. Mély levegőt vettem, hogy nyugtassam magam. Halkan kuncogni kezdett. Éreztem, hogy arcomba szökik a vér, így lehajtottam a fejem, és próbáltam másra gondolni. Nehezen ment, hogy ne nézzek ismét rá. Most ő kezdett el mustrálni.
  - Pszt, Nessa! – megböködte a vállam, a mögöttem ülő Kristen.
  - Hm? – néztem rá a vállam felett.
  - Bocsi, te le tudtál írni bármit is a tanárnő szövegeléséből? – a legjobb embert találtad meg Kris.
  - Öh, nem egészen. Én is lemaradtam párszor. – erre Ashton elnevette magát.
  - A padtársadnak sincs meg az anyag? – fordult hátra Ash.
  - Jé, még meg se kérdeztem. – vigyorgott Kristen. – Köszi, a tippet. – aztán visszahúzódott. Megint összeakadt a tekintetem Ash-ével. Huh, komoly problémák lesznek ebből a csoportosdiból.

  Óra végéhez közeledve, a tanárnő egyesével várta a párosokat. Kicsit izgatott lettem, mikor mi kerültünk sorra.
  - Kérem a következőt! – kiáltotta Mrs. Hughes.
  - Menj csak előre! – nézett rám Ash, mikor egyszerre indultunk meg a padunktól.
  - Köszi. – mosolyogtam rá.
  - Á, Miss O'Connell, már azt hittem, idén nem lesz jelen.
  - Hogy is hagyhatnám ki a maga óráját, Tanárnő? – nyomtam egy bájvigyort.
  - Az a tanuló, aki szeretné sokra vinni, bizony felveszi ezt a tantárgyat.
  - Ahogy mondja. – ekkor a „társamra" emelte tekintetét.
  - Ó, maga lenne az új diák. Igaz?
  - Személyesen. – bólintott.
  - Ne vegye rossz néven, hogy még csak meg sem szólítottam, Mr...
  - Irwin.
  - Mr. Irwin, szóval maga lesz Vanessa csapattársa? – ami hatalmas véletlennek köszönhető.
  - Nagyon úgy néz ki. – válaszoltam helyette is.
  - És mi alapján kerültek össze? – válaszra várva felnéztem rá.
  - Úgy gondoltuk, ha már Lady Violet óráján is egy csapat vagyunk. Akkor miért ne lehetnénk itt is? – magyarázta. Nekem meg tátva maradt a szám.
  - Erről nem is tudok, hogy maguk ketten egy csapatban vannak a versenyen.
  - A Lady osztott be minket. – vettem át a szót.
  - Bizonyára jó párost fognak alkotni. – kedvesen mosolygott. – A megfelelő kémia már most látszik. – hát ez hihetetlen! Ez is ezzel jön! Ismételten felnéztem a társamra. Ő is ugyanolyan meglepett fejet vágott, mint én. – Na, de kérhetném a nevüket?
  - Safety pin. – vágtuk rá egyszerre.
  - Aranyos név. – mosolyogva nézett ránk.
  - Öh, végeztünk?
  - Igen, ennyi lenne. Sok sikert a versenyen.
  - Köszönjük! – vigyorgott Ashton.
  - Viszlát, Tanárnő! – köszöntem el.
  - Vanessa, várj egy picit! – szólt utánam, mikor kiértünk a teremből.
  - Hm? – megfordultam.
  - Fellépés előtt, hol találkozzunk?
  - Öh, szerintem, közvetlenül az előadó teremnél. Nem?
  - Ott jók leszünk.
  - Várlak, negyed kettőre. Oké?
  - Ott leszek. – kacsintott.
  - Rendben. – akaratlanul is széles vigyorra húzódott a szám. Még egy darabig néztük egymást, aztán szétszéledtünk. Na, és ez a kacsintás? Megőrjít!

  Miután nagy nehezen összeszedtem magam, elindultam a kövi órám terméhez. Az egyik lépcsőfordulóban megtorpantam, mivel a lépcsőn csövezett a kékhajú és bandája. Jaj, mi is a nevük? Pedig már néztem tőlük pár feldolgozást, és még így is kiment a fejemből. Jesszus. Bezzeg Gaby, rögtön rávágná.
  - Bocsi, srácok, picit arrébb csúsznátok, hogy lemehessek? – néztem le rájuk. Mindhárman felfigyeltek rám. Luke ült középen, gitárral a kezében, hátra hajtott fejjel nézett fel rám. Jobbján Michael ült, arcán széles vigyor terült szét.
  - Ahogy óhajtod, Porcelánbaba! – arrébb ült, utat engedve nekem. Aztán hangosan, kitört belőle a nevetés, ahogy a másik kettőből is. Porcelánbaba? Ezt még sosem mondták rám.
  - Köszi, szépen, Kékhajú! – vágtam rá. Luke-ot még jobban elkapta a röhögés. Ahogy eljöttem mellettük, éreztem, hogy mindhárman jól megbámulnak.
  - Csini a szoknyád, Baby! – kiabálta utánam Calum.
  - Köszi, nekem is tetszik! – vigyorogtam rá, aztán tovább mentem. Jézusom.

ASHTON

  Negyed kettőkor az előadóteremhez mentem, ahol már várt rám Vanessa, mobilját nyomogatva. Mosolyogva nézett rám, mikor elé léptem.
  - Szia, régóta vársz rám?
  - Á, úgy két perce jöhettem. – zöld szemei felcsillantak. – Fú, nagyon izgulok. – közelebb hajolt. – Te, hogy bírod?
  - Nehezen. – elhúztam a szám.
  - Nem csoda, hisz most debütálsz a fél suli előtt.
  - Csak a negyede lesz itt.
  - Elég sokan járnak erre az évfolyamra. A potyautasokról meg nem is beszélve. Vannak, akik be tudnak lógni, mert a fene se figyeli, hogy most ki, melyik évfolyamból jött.
  - Komolyan? – felvontam a szemöldököm.
  - Ühüm. Az előbb láttam besunnyogni három jómadarat.
  - A barátnőd is itt lesz?
  - Gabyra gondolsz? – valószínű. Bólintottam. – Persze. Azt mondja, muszáj megnéznie az „évfolyam legcukibb párosát". – körbeforgatta szemeit. Nyilván nincs nagyon elragadtatva ettől a jelzőtől. Kinevettem, az aranyos grimaszát. – Ó, már jön is! – automatikusan széles mosollyal üdvözölte a fekete hajú lányt.
  - Ó, hellóka! – nagy szemekkel kezdett méregetni.
  - Szia! – rámosolyogtam.
  - Basszus, Nessa! Ilyen közelről még cukibb! – magyarázta Vanessához hajolva. Vigyorogva beletúrtam a hajamba. – Kíváncsian várom a műsorotokat. Egy rajongótok már van. – felmutatta a hüvelykujjait. Nessával együtt nevettünk fel.
  - Nem túlzás a rajongás egy kicsit? Főleg így látatlanba?
  - Tudom, hogy nagyon jó vagy. – csücsörített.
  - Csakugyan? – felvontam a szemöldököm.
  - De még mennyire. – tengerkék szemeiben kacér láng lobbant.
  - Na, jó, inkább menj be szépen! – Vanessa megtolta barátnőjét. – Nehogy nekem ne legyen jó helyed.
  - Vétek lenne, kihagyni egy pillantásnyi időt is belőletek. – rám kacsintott. Meglepve néztem rá, aztán Vanessára, aki megvonta a vállát. Miután sikeresen benyomta az ajtón, és csípőre tett kézzel elém állt.
  - Bocsi, nem tudom, mi ütött belé. Habár, mindig ilyen bohókás.
  - Ugyan, semmi baj. – legyintettem. Mély levegőt vett, és az ajtóra nézett.
  - Nem akarok bemenni!
  - Ne aggódj, szuper leszel, ahogy mindig.
  - Köszi. – olyan kis esetlenül nézett rám.
  - Na, gyere ide! – finoman átkaroltam a vállát. Ő pedig hozzám préselte mellkasát, és a nyakamba fúrta a fejét. Lassan a hátamra csúsztatta kezeit. Gyönyörű vörös hajával kezdtem babrálni. Éreztem, ahogy mély levegőt szippant be. Aztán halk sóhaj hagyta el száját.
Egy ideig ölelkezve álltunk az ajtóban. Majd a hangosbemondó recsegve szólította be a versenyzőket.
  - Még mindig nem akarok bemenni. – nézett fel rám, anélkül, hogy elhúzódott volna. Fura, de azt hittem, hogy azonnal el fog tolni magától. Ehelyett nagyon is tetszik neki a dolog. Ez már csakis jót jelent.
  - Pedig, Nessa, muszáj lesz mennünk. – mélyen a szemeibe néztem. – Nem lesz baj. Menni fog. Rendben? – alig láthatóan bólintott. – Akkor mehetünk?
  - Jó, de csakis azért, mert ilyen szépen kéred. – rámosolyogtam. Az ajtónál előreengedtem. A terem elég szépen megtelítődött nézőkkel. Pedig elvileg csak a negyede van itt a sulinak.
  - Oké, mennyi ebből a „potyautas"? – mutattam körbe.
  - Mmm... ahogy elnézem, úgy tíz-tizenöt biztosan. – vigyorgott.
  - Ó, Miss O'Connell és Mr. Irwin, kérem, jöjjenek utánam! – lépett elénk Lady Violet. Egymásra néztünk Nessával, és szótlanul követni kezdtük. Egy nagyobb szobába invitált minket, ahol a többi fellépő várakozott. Mindenkin látszott, hogy ugyanolyan idegesek, mint Vanessa. Körbenéztem a teremben. A falon egy hatalmas tévé függött, ami a színpadot mutatta.
  - Na, kezdesz már pánikolni? – nézett rám gyönyörű zöld szemeivel Nessa.
  - Majd, ha a színpadon leszünk. – rámosolyogtam.
  - Komolyan?
  - Ja, elég nyugodt tudok lenni. – elhúztam a szám. – Többnyire.
  - Így mindjárt jobb. – elnevette magát.
  - Van valami sorrend, vagy mindenki egymás elé tolakodik?
  - Remélhetőleg, meg leszünk sorszámozva. Vagy valami. De inkább kérdezzük meg. – megragadta a karom, és Lady Violethez húzott. – Elnézést tanárnő! – nyomott egy bájvigyort.
  - Igen, Miss O'Connell?
  - Csak azt szeretnénk tudni, hogy mi alapján fogunk színpadra lépni?
  - Nagyon egyszerű. Minden csapat kap egy sorszámot a csapatnév mellé.
  - Ez nagyszerű. – vigyorogtam. A Lady mellé lépett Mrs. Hughes tanárnő.
  - Szép jó napot! – mosolygott ránk. Egyszerre köszöntünk vissza. – Jól, van Violet, innentől átveszem őket.
  - Akkor a színpadon találkozunk! – végigmért minket, aztán elment.
  - Gondolom, a sorszámukért jöttek, igaz?
  - Mondhatni. – előrébb lépett Nessa.
  - Lássuk csak. – felvett egy irattartó mappát, és végig húzta rajta az ujját. – Safety pin. – ismételgette. – Áh, itt is van. A 18-as szám a maguké. – miután letette a mappát, egy dobozból előhalászott egy kártyát. – Tehát tizennyolcadikként fognak fellépni.
  - Összesen hányan is vagyunk?
  - Húszan, Mr. Irwin. – csodálkozva bólintottam.
  - És ezt fel kell mutatni, vagy...?
  - Nem, a zsűrinek meg van a sorrend.
  - Á, értem. – bólogatott csapattársam. – Köszönjük a segítséget, Mrs. Hughes.
  - Nagyon szívesen. Szurkolok maguknak! – mosolygott ránk.
  - Köszönjük! – vigyorogva léptünk el mellőle.
  - Pedig már kezdtem azt hinni, hogy magunkra kell akasztani egy matricát. Mondjuk a homlokomon kellően látható lett volna.
  - Jaj, Ashton! – felnevetett. – Én biztosan ide tettem volna. – hasamra tette kezeit.
  - Itt talán jobb helye lett volna. – lenéztem rá, ő pedig halványan elpirult.
  - Khm... - elhúzódott. – Te nem vagy kíváncsi a többiek előadására?
  - De. Marhára irritál az a lila bőrszerkó. – böktem a fejemmel a terem túlsó felén álló bandára.
  - Szegények, biztosan valami rosszat kaptak. – hátranézett.
  - Jó, de attól még nem kell ilyen cuccot felvenni. – megráztam a fejem.
  - Ez is igaz. A lényeg, hogy mi jót kaptunk. Hála neked, Ash. – bájosan mosolygott. Viszonoztam a mosolyát. A nézőtéren abbamaradt a nyüzsgés. Ez csak egy dolgot jelenthet. Hatalmasra nyílt szemekkel nézett rám Vanessa. – Kezdődik. – suttogta.
  - Üdvözlöm az itt egybegyűlteket! – tompán hallottuk Mrs. Hughes hangját. Bemutatta a zsűrit. Még azt is elmondta, hogy hány forduló lesz. Végül a közel ötperces beszéd után felkonferálta az első fellépőt.

VANESSA

  Egyre idegesebb vagyok, ahogy közeledünk a 18-as számhoz. Főleg azért, mert rengeteg klassz előadás volt. Többek között ilyen Cassie és Wade, vagyis a Musacholic páros is. Őrületes műsort nyomtak. Nem meglepő, hisz Lady Gagától a You and I-t sikerült kihúzniuk. Banyeg, elképesztő micsoda koreográfiát tanultak be alig egy hét alatt.
  - Köszönjük a nagyszerű előadást a Musacholicnak. – szólt Mrs. Hughes. Ezután röviden értékelte őket a zsűri. Csak jókat mondtak róluk. Asszem, magasra tették a mércét. Jaj, nekem, nekünk! – És, most következzen a Safety pin! – szinte már az ájulás határán voltam.
  - Készen állsz? – nézett rám Ashton.
  - Nagyon nem. – megráztam a fejem, ő pedig csak rám mosolygott. Aztán gyengéden megfogta a kezem, és elindultunk a színpadhoz vezető kis folyosón. Mielőtt kiértünk volna a folyosó végére, megtorpantam. – Nem fog menni! – suttogtam kétségbeesetten. Ashton szembe fordult velem.
  - Dehogynem. – kézfejével finoman végig simította az arcom.
  - Na, merre van az a biztos tű? – hallottam meg a tanárnő rekedtes hangját.
  - Vanessa, nézz a szemembe. Végy mély levegőt. Picit tartsd benn. Aztán fújd ki. – követtem az utasításait. – Jobb?
  - Azt hiszem. – bólintottam.
  - Akkor nyomás! – ismét megfogta a kezem, és kihúzott a színpadra.
  - Á, itt is vannak! Már kezdtük azt hinni, elveszett a tű a szénakazalban. – felnevetett.
  - Mi is ott kerestük. – vigyorgott Ashton. Ekkor már elengedte a kezem.
  - Felkészültek? – felváltva nézett ránk. Mindketten bólintottunk. – Maguké a színpad! Hölgyeim és Uraim! – a közönség felé fordult. – A Safety pin! – mutatott ránk, aztán lesétált a színpadról. Mindketten elfoglaltuk a helyünket a mikrofonoknál. Levettem az állványról a mikrofonom. Fülemben zubogott a vér. Lesz, ami lesz! Mély levegőt vettem, aztán Ashtonra néztem, mikor megszólalt az aláfestő zene.
  - Right from the start, You were a thief, You stole my heart... - kezdtem el a dalt. Végig a szemeibe néztem. Halvány mosolyra húzta ajkait. Az első refrénnél a közönség felé fordultam, és a zsűrit kezdtem vizslatni. Látszott rajtuk, hogy meg vannak lepődve. Mr. Burge ritmusra kezdett bólogatni.
  Mikor Ashton is bekapcsolódott, sokan, a zsűrit is beleértve, tátott szájjal bámultak rá. Valószínű, nem ezt a hangot várták. Biztos vagyok benne, hogy nem gondolták mennyire klassz hangja van.
  A második refrénnél, most tűnt fel igazán, hogy nagyon passzol egymáshoz a hangunk. Nagyon jól fonódik egymásba, anélkül, hogy bármelyikünk hangja elnyomná a másikét. Többen is elképedve meredtek ránk. Voltak akik tapsolni kezdtek.
  Közben helyet cseréltünk, így én kerültem a színpad bal felére. A nézők soraiban felfedeztem Gabrielle-t, aki magasra tett kézzel csápolt. Mögötte két sorral pedig feltűnt a kékhajú bandája. Akkor tényleg jól láttam, hogy ők surrantak be.
  Párszor körbe jártuk a színpadot. Mindketten megálltunk a színpad két szélén. Majd az utolsó refrén előtti áthidalásnál ismételten szembefordultunk egymással, és így olyan lett az összhatás, mintha egy párbeszédet folytatnánk le. Végül az utolsó refrénnél egymás felé indultunk. Alig egy lépésnyire álltunk meg egymástól. Összekulcsoltuk a kezünket, miközben mélyen egymás szemeibe néztünk.
  A dal befejeztével megkönnyebbülve vigyorogtam el magam, ahogy Ashton is. Mindenki vadul tapsolni kezdett, vagy füttyögetni. Végignéztem az arcokon. Nagyon úgy néz ki, hogy tetszett nekik.
  - Hát ezt nevezem! – lépett a színpadra Mrs. Hughes. – Mit szól ehhez a zsűri? – elengedtem Ash kezét, és szembe fordultunk a zsűrivel. Ismét őrülten kezdett verni a szívem.
  - Őszintén, egyáltalán nem számítottam arra, hogy Mr. Irwin ilyen hanggal büszkélkedik. – kezdte Edwards. – Az tény, hogy dobolásban már bizonyított. De énekelni eddig még nem hallottam. Most viszont meglepve ülök ebben a székben. Nagyszerű volt. Esetleg, tanultál énekelni is?
  - Nem igazán. – megrázta a fejét. – Inkább a dobok rabja vagyok. – vigyorgott.
  - Úgy néz ki, egy őstehetség került az iskolánkba. – előrébb dőlt Mr. Burge, és a zsűri társaira nézett.
  - Ahogy mondod, David. – bólogatott Edwards. Ashton szemei büszkén csillogtak. Büszke is lehet, hisz tényleg nagyon tehetséges.
  - És mit szóltok Vanessához? – kérdezte Hughes tanárnő.
  - Vanessa hangja mindig is kitűnt a többieké közül. – magyarázta a Lady. Csodálkozva felvontam a szemöldököm. – De, az a baj, hogy nem engedi szabadjára a hangját. Biztosra tudom, hogy sokkal több rejtőzik magában, mint amennyit a felszínre bocsát. Maga nem így gondolja?
  - Majd igyekszem javítani magamon. – szürke szemeivel tovább méregetett Lady Violet.
  - Összességében, nagyon jól egyezik kettejük hangja. Szóval, egy nagyon jó párosítást kaptunk. – jegyezte meg Mr. Burge. – Csak így tovább! – vigyorgott.
  - Lássuk, mennyire tetszett a zsűrinek, pontokkal kifejezve. Lady Violet?
  - Én vagyok az első? – körbe pillantott. – Úgy gondolom, elsőre klasszak voltatok. Remélhetőleg, Vanessa megfogadja a tanácsom, és jobban fog játszani a hangjával. Ashton, maga így jó, ahogy van. – kuncogni kezdett mellettem az említett. – Én azt mondom, nyolc pont, amiért Miss O'Connell nem tette oda magát teljesen.
  - Mr. Burge?
  - Nekem nagyon tetszett, szóval kilenc.
  - Na, ez már haladás! – vigyorgott Mrs. Hughes. – Végül, Mr. Edwards?
  - Szerintem is kilenc pontot érdemelnek, mert nagyon klassz volt. Mr. Irwin hangja meg amúgy is sokkolta a népet, szóval. Megjár az a kilences. – nem jutok szóhoz!
  - 26 pont a Safety pin-nek. – ismét tapsolni kezdett a nép.
  - Köszönjük! – cuki mosolyt villantott Ashton.
  - Lefáradhatnak a színpadról. – ismételten előre engedett.
  - Na, ugye megmondtam, hogy nem kell parázni! – vigyorgott rám, mikor visszaértünk a fellépők termébe.
  - Nem jutok szóhoz. – rámosolyogtam, aztán megöleltem. Valószínű váratlanul érintette, mert pár pillanattal később ölelt át. – Khm... - elhúzódtam tőle. – Tényleg nem tanultál énekelni?
  - Tényleg nem.
  - Akkor ez a véredben van.
  - Meg lehet. – picit széttárta hosszú karjait. Majd két fejjel volt magasabb nálam. Habár, nálam mindenki ennyivel magasabb. Még Gaby is egy fejjel fölém tornyosodik. Vicces. – És most mire várunk?
  - Biztosan lesz valami összesítő.
  - Igen, lesz egy összesítő. – szólt közbe a szőke Cassie. – Bár sokkal jobban bírnám, ha lennének kiesők is. – lenézően pillantott rám. Ezzel most ránk célzott?
  - Miért is örülnél ennek? – Ashton mérgesen összehúzta szemöldökét.
  - Mert úgy sokkal izgibb lenne. Nem gondolod?
  - Még véletlenül sem adsz esélyt a többieknek?
  - Hát a rosszaknak nem is jár több esély.
  - Arra nem is gondolsz, hogy pechjük volt. És egy olyan dalt sikerült kihúzniuk, amiből nem lehet jót kihozni? – látszott rajta, hogy lassan eldurran az agya.
  - Ashton! – megfogtam a karját, és finoman húzni kezdtem, de csak nem akart megindulni.
  - Bármit fel lehet javítani. De akiknek nulla tehetségük van, teljesen mindegy, mit kapnak. – csücsörített a vörösre festett ajkaival.
  - Szerinted, az állítólagos „nulla tehetségűek", mégis hogy kerültek be ide?
  - Jó kérdéseid vannak, Irwin. – keresztbe fonta karjait.
  - Ahogy elnézlek, - végigmérte a lányt. – téged is apuci dugott be ide. – Cassie-nek leesett az álla.
  - Hogy merészeled?
  - És te?
  - Ashton, menjünk inkább! – megint húztam rajta egyet. Sikerrel jártam, mert lépett egyet hátra.
  - Hm... - oldalra billentette szőke fejét. – Cuki. – cicásra kihúzott szemeit ránk villantotta. – Még találkozunk! – kiáltotta utánunk, miután ott hagytuk.
  - Ez meg mi volt? – elé álltam.
  - Nem bírom az ilyen elkényeztetett libákat.
  - Ezzel nem vagy egyedül. De attól még nem is kéne leállni vele vitázni.
  - Vanessa... - sóhajtott. – Nem is hagyhatod, hogy megalázzon.
  - Igazad van, Ashton. De... - kíváncsian meredt rám. Én meg csak rántottam egyet a vállamon.

  Nem sokkal később a maradék két csapat is fellépett. Most már csak az összesítést kellett megvárnunk. Közben kihívtak minket a színpadra. Ashton úgy irányított, hogy Cassiék véletlenül se kerülhessenek mellénk.
  - Nos, eljött a pillanat, mikor megtudhatjuk, a zsűri szerint ki lett a forduló nyertese. – középre lépett Mrs. Hughes, kezében egy borítékkal. Nyilván abban van a nyertes.
  - Szerinted, részletezni fogják, ki hány pontot kapott? – a fülemhez hajolva suttogott Ash.
  - Max, csak az első ötöt.
  - Irtó hosszú lenne kivárni, míg mind a húsz csapatot felsorolják.
  - Ne is mondd! Már így is totál kész vagyok. – rám vigyorgott.
  - Ha, nem bánják, a rangsorolásban az első öt csapatot fogom felsorolni. Aki kíváncsi a pontjaira, Lady Violet termében ki lesz tűzve. – sokan lehangolódtak. Nyilván biztosak abban, hogy nem kerültek bele az első ötbe. – Hátulról haladok előre. Ötödik és a negyedik helyezett 25-25 ponttal büszkélkedhetnek. De a holtverseny elkerülése végett, Pieces of Masters lett az ötödik, míg DreamGirl a negyedik. Huszonhat ponttal, harmadik lett a Safety pin. – Ashton vigyorogva átkarolta a vállam. A nézők tapsviharából kiszűrtem Gaby visítását. Imádnivaló egy lány. Széles mosolyt villantottam rá. – Második helyre tornázták fel magukat a 4Elements. Végül pedig következzék a Love song forduló győztese. Vagyis a Musacholic. – vagyis Cassie és Wren. Cassie arcára ismételten egy lenéző vigyor ült ki, amit egyenesen nekem küldött. De idegesítő egy ribi.

  Ezt követően megköszönte a tanárnő a részvételt. A nézők kezdtek elszállingózni. Minket viszont bepateroltak az előbbi „váróba". Ugyanis most kellett kihúzni a következő forduló dalait.
  - Mint azt nagyon jól tudják, hogy ballada lesz a feladat. Így csak ilyen jellegű dalok kerültek a dobozba. – magyarázta Lady V. – Most is egy tagot kérnék a csapatokból. Akik már húztak, azok elmehetnek.
  - Most mehetek én? – kérlelőn néztem fel Ashtonra.
  - Persze, Vanessa.
  - Remélhetőleg, nem nyúlok nagyon mellé. – rámosolyogtam. Ashton széles mosolyt villantott rám. – Lehetek én az első? – jeleztem a tanárnőnek.
  - Hát hogyne, Miss O'Connell. Jöjjön csak! – kicaplattam hozzá. Határozottan beletúrtam a borítékok közé.
  - Ez jó lesz! – egy lilán állapodott meg a tekintetem. Aztán visszasétáltam Ashton mellé. – Oké, te bontsd ki. – meglepődve vette el a borítékot. – Na, mit szólsz?
  - Nem tudom, hogy ez mennyire számít balladának, de szerintem nem vészes.
  - Mutasd! – mellé léptem, kezével takarta a borítékot, hogy mások ne lássák. Imagine Dragonstól a Dream? – Hát, érdekes. De tényleg nem olyan vészes.
 
Amint kiléptünk az ajtón, Gabyval találtam szembe magam.
  - Na, hogy van az én cuki párosom? Szerintem hatalmasak voltatok.
  - Köszi, szépen. – megvillantotta a cuki mosolyát Ashton.
  - Mi is lesz a következő műfaj?
  - Ballada. – egyszerre válaszoltunk.
  - Gondolom, akkor valami nagyon érzelgős lesz.
  - Annyira nem. Legalábbis a miénk. – hadartam.
  - Vanessa, - finoman megérintette a vállam. – Mikorra tegyük a próbát?
  - Öhm, mindenképp holnapra. Ma már hulla vagyok. Gondolom, te is.
  - Ahogy mondod.
  - Suli után szerintem bármikor összeülhetünk. – éreztem, ahogy barátnőm felváltva néz rám, és Ashtonra.
  - Rendben, majd holnap egyeztetünk még.
  - Mindenképp.
  - Most viszont én dobbantok. Holnap találkozunk!
  - Szia, Ashton! – köszöntem el. Újabb cuki mosolyra húzta ajkait, aztán elment.
  - Meg kell hagyni. Tényleg irtó cuki egy pasi.
  - Ha te mondod.
  - És ahogy a dal végén megfogtátok egymás kezét. Istenem, olyan cukik vagytok együtt! – felnevetett.
  - Köszi, de ő csak a csapattársam.
  - Ühüm, és ezzel csak magadat szuggerálod?
  - Jézusom, ne feszítsd túl a húrt, te nőszemély! – ismét felvisított a nevetéstől. – Tudtad, hogy mögötted ült a kis bandád?
  - Ja, hallottam őket, milyen cuki jelzőkkel illettek téged.
  - Micsoda? Mivel?
 - Mikey csak porcelánbabának becézett. – úgy látszik, nagyon tetszik neki ez a jelző. Nekem viszont kevésbé.
  - Banyeg. Azért fura, hogy senki nem szólt be nekik, amiért belógtak.
  - Ugyan már, ki figyelte a nézőket? Rajtatok volt a hangsúly, csajszikám.
  - Ez igaz...
  - Amúgy tényleg irtó jó hangja van ennek az Ashton fiúnak. – rezegtette szempilláit.
  - Jaj, elég ebből az arcból. – felnevettem.

ASHTON

  Lecaplattam a lépcsőn, mikor hallottam, ahogy a nevemet kiáltják.
  - Ashton!
  - Héj, Irwin, állj meg egy pillanatra! – megfordultam, három srác loholt utánam. Elsőként a szőke ért utol. – Bocsi, hogy így letámadtunk, de... - kezdte a szöszke.
  - De hallottuk, hogy kegyetlen dobos vagy. – folytatta a fekete-kék hajú. Honnan ismerősek nekem ezek az arcok?
  - Igen? – felvontam a szemöldököm.
  - Mi meg épp dobost keresünk. Szóval, arra gondoltunk, hogy tennénk egy próbát. – hadarta a másik sötéthajú.
  - Hülyék, szerencsétlen azt se tudja, ki a francok vagyunk! – előrelépett a szőke. Korához képest elég magasnak tűnik.
  - Valahonnan rémlik a képetek, de... - hirtelen bevillant egy képkocka. A szöszkénél és a kékhajúnál egy-egy gitár, és valamilyen rock számot dolgoztak fel. Talán a 5 Sec...
  - Mi vagyunk a 5 Seconds of Summer. – folytatta a barnaszemű.
  - Ez itt Michael, - mutatott a kékhajúra. – ő Calum. – bökött felé a szájpiercinges. – Én pedig Luke vagyok. – magára mutatott.
  - Milyen kicsi a világ? Láttam pár videótokat youtube-on. Nagyon klasszul zenéltek.
  - Nagyon köszi, öregem. – vigyorgott Michael.
  - Szóval, mit szólnál egy meghallgatáshoz? – érdeklődött Calum.
  - Benne vagyok!
  - Akkor csapassuk! – összedörzsölte tenyereit Michael.