VANESSA

   Tényleg csak pár napos – pontosabban két napig – megfigyelésre tartottak a kórházba. Dr. Fields szerint szépen gyógyulok, és semmiféle komplikációra nem látott esélyt, így három napja hazaengedtek.
   Eddig kétszer voltam gyógytornán, ami egész hasznosnak tűnik, hisz kissé bénának éreztem magam, mikor sétálnom kellett. Ash pedig olyan kis lelkesen kísért el erre a két alkalomra. És megígérte, hogy a többire is elfog jönni velem. Annyira cuki, hogy mindenben támogat engem. Na, meg a belőle áradó szeretetére pedig nem találok szavakat. Imádom őt, annyira édes srác.
   Most pedig itt állok a szekrényem előtt és a ruháimat válogatom, hogy mit is vehetnék fel. Ugyanis, ma megyek vissza először a suliba. Eddig pihenés miatt nem engedett Fields doki, hogy visszaüljek a padba. Végül, egy bordó-fehér kockás inget, – melynek csak dekoltázsát díszítették gombok–, és egy sötétkék csőfarmert vettem fel. Lábaimat egyik magas sarkú bokacsizmámba bújtattam.
   Egész jól tudok begipszelt karral mozogni, igaz sokszor még zavaró és fura, hogy mindent jobb kézzel kell csinálnom. De majd csak beletanulok. Bár írni még nem tudok. Vicces lesz ma a suliban ezzel szenvedni.
   Leültem a fésülködőasztalomhoz, hogy megcsináljam a hajam és a sminkem. Kifésültem vörös loknijaimat és fent pár tincset összefogtam egy „fél póni farokba". Szemeimet meglepő módon jobb kézzel is ügyesen sikerült kihúznom fekete szemceruzával. Szempilláimra dobtam egy kis spirált, ajkaimat pedig halvány rózsaszín rúzzsal emeltem ki. És már kész is a smink. Mivel nem alapozóztam le az arcom –pedig a homlokomon és a halántékomon van még pár a balesetből származó horzsolás–, így szeplőim szépen látszottak.
   Kézbe vettem a telefonom, mikor becsengettek az ajtón. Amint kinéztem az ablakomon fülig ért a szám, hisz Ashton ácsorgott a teraszon. Tegnap este megbeszéltük, hogy fél kilencre jöjjön értem. Elhúztam a függönyt és mikor felnézett, vigyorogva intettem neki, utána a levegőben dobtam egy csókot. Aranyos mosolyt villantott rám, és még üvegen keresztül is hallottam cuki kacaját. Aztán rám kacsintott. Egy szürke-fehér csíkos, hosszú ujjú felsőt viselt, a megszokott fekete skinny jeansszel, és bakanccsal. Hihetetlen cuki és egyben szívdöglesztő ez a srác. Göndör tincsei kissé kócosan hullottak homlokába, mely még huncutabbá tették az arcát.
   Elléptem az ablaktól, mikor Ash az ajtó felé nézett. Anya valószínű ajtót nyitott neki. Vállamra dobtam a fekete táskám, és máris lecaplattam a nappaliba, ahol Ashton és anya várt rám. Egyenesen szerelmem karjaiba siettem. Szorosan nyaka köré fontam a kezem, ő pedig derekamat ölelte át.
   - Szia, Ashy. – köszöntem rá és ajkaira nyomtam egy csókot.
   - Szia, Ness. – mosolyogva puszilta meg a homlokom, miután elváltak ajkaink. Anya csak kuncogva figyelt minket. – Na, készen állsz az első napodra? – arcomat cirógatta.
   - Mivel egész nap velem leszel, így igen. – nyakába fúrtam a fejem, ő pedig halkan nevetni kezdett.
   - Akkor szerintem, mehetünk is. Hm? – megsimogatta a hátam. Ezután elköszöntünk anyutól, és kézen fogva elindultunk a suliba.

   Amint megérkeztünk az iskola udvarára jó pár tekintet ránk szegődött. Ashton észrevette rajtam a feszültséget, és megszorította a kezem. Majd átkarolta a derekam és úgy húzott magához.
   - Ne aggódj, nem lesz baj. – suttogta. Csak bólintottam és máris biztonságban éreztem magam. Annyira megnyugtató a jelenléte, és persze, ahogy átölel. Tovább haladtunk az épületig, néhányan megállítottak, hogy jobbulást kívánjanak nekem. Mondanom se kell, a folyosón sétálva, még többen bámultak meg. És sokan össze is súgtak, ahogy megláttak minket. Jézusom, eltudom képzelni mi lehet a téma. „Odass, hát felébredt a kómából!". Még jó, hogy nincs a sulinak valami újságszerű izéje, ahol erről lenne szó. Biztosan én lennék a címlapon és vagy háromoldalas cikk lenne rólam. Amihez persze semmi közöm nem lenne.
   A szekrényemhez érve a többiek vigyorogva vártak ránk. Gabynál néhány lufi is volt, a srácoknál meg persze virág. Istenem, olyan kis édesek! Elsőként barátnőm ölelt át és a kezembe nyomta a lufikat.
   - Na, végre hosszabb távra is kidugtad a képed. – nevetett.
   - Hát, néha muszáj. – vigyorogtam rá, és jobb kezemmel átkaroltam. Amíg otthon pihentem, párszor mindannyian átugrottak hozzám. Sosem volt ennyire összetartó baráti köröm, mint amilyen ezzel a négy sráccal és Gabyval. Nagyszerű csapat, még így is, hogy majd' két hétig ki voltam ütve.
   Következőnek Luke lépett hozzám.
   - Szia, Kicsi lány. – kissé lehajolt, hogy áttudjon ölelni. Egyre magasabb lesz ez a fiú. Lassan nyakmerevítőt kell vennem, mert bele fog fájdulni a nyakam, ha a szemébe akarok nézni. – Minden rendben? – suttogva kérdezte, miközben szorosan fonta körém a karjait.
   - Hát persze, Lukey. – vigyorogva öleltem át és picit ringatózni kezdett velem. Válaszként kuncogva nyomott a fejemre egy puszit. A szöszkét követően jött Mikey, utána pedig Calum. Mindketten elhalmoztak ölelésekkel és virágokkal, illetve Michael szerint nem ártana nekem egy kis csoki, így két doboz bonbont is kaptam tőle. Annyira imádnivalók! Nem is értem, hogy a fenébe lehettem ennyire előítéletes. Bruh.
   Csengetéskor különváltak útjaink. Ashtonnal viszont nagyjából közös óráink voltak. Szünetekben rengetegen jöttek oda hozzám, hogy elhalmozzanak mindenféle jókívánságokkal. Ebből persze több, mint a fele hazugság vagy jó pofizás volt. Olyanok is voltak köztük, akiket még csak nem is ismerek. Nevetséges, hogy ilyenkor milyen nyali-fali tud lenni a népség. Jézusom.
   Épp a folyosón nevetgéltem Ashyvel, mikor hátulról megkocogtatták a vállam. Először azt hittem, Mikey az, de szerelmem arcából látva egyből tudtam, hogy nem ő lehet az. Lassan megfordultam és Cassie szőke fürtjeivel találtam szembe magam.
   - Hát te meg mit keresel itt? – Ash köszönés nélkül kérdezett rá.
   - Nessához jöttem, ha megengedi Irwin uraság. – nyájas hangjától még a hideg is kirázott.
   - Mit szeretnél? – mélyen kék szemeibe néztem.
   - Csak örülök, hogy sikerült felépülnöd. Aggódtam érted, hisz azért ez tényleg nem könnyű dolog. – vállamra tette a kezét. – Ugye már jobban vagy?
   - Igen, Cassie, eddig jól voltam. – megforgattam a szemeim.
   - És te, Ashton? Láttam, eléggé megviselt ez az egész. – mindketten az említettre néztünk.
   - Cassie, már megint mit szeretnél? Tudod, baromira átlátszó ez a hirtelen jött kedvességed. – kezdte unottan Ash.
   - Oh, már az is baj, ha kedves akarok lenni? – duzzogott a „Barbie".
   - Csak szimplán fura. Ha eddig sem voltunk elragadtatva egymástól, ezentúl sem kell. – magyaráztam.
   - Jaj, ugyan már. Ilyenkor félre kell tenni az ilyesmiket. Hisz ez elég veszélyes volt. – hátra dobta a haját, és közben barátomat stírölte. – Na, és az a verekedés, juj, azt hittem komolyabb büntetést kapsz. Még jó hogy nem így történt. – Ash karját kezdte simogatni. Valahogy éreztem, hogy csak erre megy ki a játék.
   - Hányszor mondjam még el, hogy ne... érj... hozzám? – szótagolva ejtette ki a szavait, miközben lesöpörte Cassie kezét a válláról.
   - Sejtettem, hogy megint ki akartál kezdeni Ashtonnal. Mi más is hajtana téged? – Cassie csak önelégülten vigyorgott, miközben szemeivel majd' felfalta Asht.
   - Nem tudom, hogy mivel sikerült megfognod egy ilyen kurva jó pasit. – rám emelte kék szemeit. – De ha egymásra unnátok... - megint barátomra nézett. – Tudod, hol találsz. – rákacsintott.
   - Jézusom, eddig is ringyósnak találtalak, de ezek után szabályosan undorodom tőled. – undorodva felhúzta orrát Ash. – Idejössz azzal az ürüggyel, hogy Nessának jobbulást kívánj. Erre kiderül, nem is a barátnőm egészsége érdekel, hanem csak az, hogy megfektesselek? Jézusom, te nem vagy normális! – kissé feljebb vitte a hangját. Cassie álla pedig a padlót súrolta. Aztán Ash arrébb lépett tőlünk.
   - Jól figyelj, Cassie... - mérgesen összevontam a szemöldököm. – Sosem tudnád behálózni Ashtont. Jól hallhattad, undorodik a magad fajta ribancoktól. Szépen megkérlek ismét, ha rá mered tenni akárcsak egy ujjadat is a barátomra, én kitépem az összes hajad, és hajszálanként etetem meg veled. – fenyegetően néztem rá. – Nem viccelek! Kurvára elegem van már a hülye kis játékaidból. Itt van egy csomó srác, akik utánad epekednek... Mi a francért nem köztük keresgélsz? Biztosan akad fogadra való, akivel olyan játékot űzhetsz, amilyet csak szeretnél. De az én pasimról igazán leakadhatnál, míg szépen kérlek. Megértetted? – a szőkeség, zavarában azt se tudta, hogyan tűrögesse a haját. A körülöttünk levők csak meglepődve néztek ránk. Ekkor tűnt fel kissé hangosabban osztottam neki az észt. Ashton pedig röhögésben tört ki.
   - Baby, gyere, ne zaklasd fel magad. – átkarolta a derekam. – Ártana az egészségednek. Egy ilyen liba miatt meg amúgy sem érdemes. – vigyorgott tovább.
   - De remélem, valamit sikerült felfognod a nagyon butuska fejeddel? – komolyan néztem Cassie-re. Aki továbbra is csak lesokkolódva és zavartan pislogva állt egyhelyben. Aztán Ashton elhúzott tőle.
   Jó pár teremmel odébb, finoman neki nyomott a szekrénynek. Fejem mellett támasztotta meg magát. Meglepve néztem fel rá. Gyönyörű zöldes barna szemeiben különös láng lobbant.
   - Mondtam már, hogy mérgesen milyen kis dögös vagy? – picit ledöbbenve meredtem rá. Majd éreztem, hogy arcomba vér tódul, mikor egyre közelebb hajolt hozzám. Szívem a torkomban dobolt. Szabad kezével elsimított egy tincset az arcomból. Aztán szenvedélyesen megcsókolt. Átkaroltam a derekát és közelebb húztam magamhoz. – Mmm... annyira hiányzott ez.
   - Nekem is. – rámosolyogtam, nyakára csúsztattam a kezem és lehúztam egy újabb csókra. Teljesen belefeledkeztünk a csókba, így még azt sem hallottuk, mikor csengettek be.
   - Mr. Irwin, Miss O'Connell, inkább jöjjenek az órámra. – összerezzentem Lady Violet hangjára. Egymásra mosolyogtunk Ashtonnal, majd megfogta a kezem és a teremhez indultunk. Még mielőtt beléphettünk volna a terembe, a tanárnő finoman elkapta a jobb karom. – Örülök, hogy felépült, Vanessa.
   - Köszönöm, tanárnő. - kedvesen mosolyogtam rá.

ASHTON

   Órák után megbeszéltük a bandával, hogy az udvaron gyülekezünk. Nessával kéz a kézben sétáltunk végig a folyosón. Egészen a nap végéig még mindig akadtak, akik megbámulták őt. Nyilván nem mindenkinek esett le, hogy leküzdte a kómát. Látszott Nessán, hogy nem bírja elviselni ezt a „reflektorfényt", ami most rávetődik emiatt. Tény és való, igazi csodaszámba megy, ha valaki majdnem két hét kóma után felébred. De azért diszkrétebben is meglehet bámulni.
   Átkaroltam a derekát, és közelebb vontam magamhoz, majd tovább haladtunk a kijárat felé. Talán ezzel elterelhetem a figyelmét a bámészkodó csürhe bandáról. Megemelte a buksiját, és rám mosolygott. Fejére nyomtam egy puszit.
   - Szeretlek, Ness. – suttogtam.
   - Én is szeretlek. – kuncogott és pipiskedve puszilta meg az arcom.
   Hamarosan megálltunk a vigyorgó Luke és Calum előtt egy fa alatt. Kissé kezd már hűvösödni az idő, hisz lassan eljön a tél. Na, nem mintha az ausztrál tél olyan kemény lenne. De azért jelentősen csökken a hőmérséklet. Az esőről nem is beszélve.
   - Már csak Maby párosra kell várnunk. Vajon merre lehetnek? – körbenézett Calum. Vanessa magyarázni kezdett Calumnak, hogy valami filmes órája volt most Gabynak. És valószínűleg az előadóteremben vannak. Cal máris kombinált, hogy akkor a függöny mögött smárolhatnak. Vigyorogtam Hood perverzségein, ekkor észrevettem, hogy Luke mosolyogva figyel minket. Felvont szemöldökkel néztem rá.
   - Marhára szerencsés vagy, Ash. – barátnőm felé bökött, én pedig közelebb húztam, majd vörös hajára nyomtam egy puszit. – Tök aranyosak vagytok. Már hiányzott ezt látni. – megveregette a vállam, szélesen rávigyorogtam a szöszkére.
   - Kösz, tesó. – rákacsintottam, amin elnevette magát.
   - Helluuu... - vihogva köszönt ránk Michael, mikor Gabyval kézen fogva megálltak mellettünk.
   - Szióka! – mosolyogva intett Gaby, majd hátra dobta fekete loboncát.
   - Sziasztok! – egyszerre köszöntünk rájuk.
   - Na, mehetünk? – izgatottan kérdezte Calum. Aztán elindultunk Hemmingsékhez. Kivételesen ma náluk fogjuk felvenni az új videónkat, vagyis a 'Beside you'-t.

   Mikor beléptünk a hatalmas nappaliba, Liz máris egy tálca sütivel üdvözölt minket.
   - Sziasztok, gyerekek! – vigyorgott ránk.
   - Szia, Liz! – szinte kórusban köszöntünk.
   - Helló, Anya! – Luke mosolyogva lépett hozzá, és beleharapott az elvett sütijébe. – Mmm... ez isteni. – megpuszilta anyja arcát, ő pedig megsimogatta fia hátát.
   Mindenki kényelmesen elhelyezkedett a kanapén és a fotelben. Illetve Mikey a padlón, lábai között Gabyval. Vanessa szorosan bújt hozzám, én pedig átkaroltam a vállát.
   Liz Nessával beszélgetett, hogy miként is érzi magát. Ő pedig elmagyarázott neki mindent, hogy gyógytornákra kell járnia heti 3-4 alkalommal. Illetve, hogy meg kell tanulnia jobb kézzel írni. Ekkor meglóbálta a begipszelt balját. Liz megmosolyogta a gipszen levő rengeteg kis mintát.
   Közben a srácokkal halkan megdumáltuk a videóval kapcsolatos dolgokat. Ahogy sikerül rendesen felvenni, máris feldobjuk youtube-ra. Én meg fejben már össze is állítottam a szöveget, hogy mit is írhatnék hozzá. Többek között azt, hogy nagyon különleges jelentéssel bír ez a dal. Azt ugyan konkrétan nem fogom megemlíteni, hogy miért. Csak burkoltan jelzem, hogy ez Nessának és az iránta érzett szerelmemről szól.
   Összeszedtük magunkat a zenéléshez. Michael és Luke elővették az akusztikusukat. A kanapé elé a szöszke ült a padlóra, ölében a gitárjával. A kanapén, Lukey jobb oldalára Mike, míg baloldalára Calum helyezkedett el. Én pedig melléjük ültem a cajonomra.
   Gaby beállította a kamerát, és Vanessába karolva kivonultak az udvarra. Majd a hintaágyra ültek, és tovább trécseltek Lizzel. Mi pedig elkezdtük a dalt.

   Harmadszorra sikerült rendesen eljátszani a számot, mivel először Mikey rontotta el. Másodszorra pedig egy csengetés zavart be. Ugyanis Jack jött látogatóba Luke-ékhoz. A kisebbik Hemmings tesó állítása szerint, ő szólt előre, hogy ne nagyon sertepertéljenek errefelé öt óra után. Hát Jack fél hatkor érkezett meg, szóval...
   Miután ténylegesen elkészültünk a felvétellel, felraktuk a videót Luke laptopjára. Kézbe vettem a dolgokat, és elkezdtem megvágni a videót. Ezután pedig már el is kezdtük feltölteni youtube-ra. Közben mi is csatlakoztunk a többiekhez az udvaron.
   - Miért ne? Szerintem marhára jó ötlet lenne. – győzködött minket Luke.
   - És szerinted, lesz bárki is, akit érdekelne, ahogy négy gimis suttyó az utcán zenél? – kissé szarkasztikusan kérdezte Calum.
   - Hát, de most miért, Cal? Tényleg klasszul hangzik. Pláne, hogy Luke fejéből pattant ki. – vihogott a színes hajú. Erre az említett az oldalába könyökölt, és gyilkos pillantást vetett rá.
  - Figyeljetek, nem veszíthetünk vele semmit. Nem igaz? – néztem körbe. – Annyira nem vagyunk borzalmasak, hogy ne próbáljunk meg egyszer az utcán is zenélni. Ha látjuk, hogy nem érdekel senkit, max két dal után leléphetünk. Hm? – felvontam a szemöldököm.
   - Így van. Szerintem, ennyi belefér. – egyetértően bólogatott Lucas.
   - Ti mit gondoltok erről? – a többiekre néztem.
   - Szerintem is megpróbálhatnátok. – mosolygott Liz.
   - Fhu, én a helyetekben biztosan kinyomulnék az utcára. – vigyorgott Gaby.
   - Hát akkor, mire várunk még? – felpattant a szöszke, és besétált a házba. Mindannyian követtük őt. Gyorsan csekkoltam a youtube-ot, amire már rég feltöltődött a videónk.
   Miközben felvettük a hangszereinket, elköszöntünk Liztől és Jacktől. Aztán csapatostul vonultunk ki a házból. Ahogy kiértünk az utcára Gabrielle egyből a barátja hátára ugrott, aki hangosan felröhögött. Majd átpasszolta a gitárját Calumnak. Ness pedig átkarolta a derekam, én pedig a vállát, és a fejére nyomtam egy puszit.
   Kiválasztottunk egy kissé forgalmasnak tűnő parkfélét, ahol lepakoltuk a cuccainkat. Mike és Luke a gitártokokat a padra tették, és arra telepedtek le. Én pedig eléjük ültem a cajonomra. A lányok velünk szemben ültek le, és máris úgy néztek ránk, mintha valami kis rajongók lennének. Jó lényegében, valamilyen szinten azok is.
   - Egyáltalán melyik dalokat adjátok elő? – összevont szemöldökkel nézett végig rajtunk Nessa.
   - 'Beside you'-t biztosan. – vágtam rá.
   - Legyen még a 'Gotta get out' is, hm? – kíváncsian lesett Cal. Majd mindannyian rábólintottunk.
   - Akkor kezdhetjük? – előrébb dőlt Mikey, hogy láthassa tőlem a szöszkét.

   Mikor a szám közepére értünk, pár érdeklődő már körénk gyűlt. Néhányan meg-megálltak és jól megbámultak minket, utána haladtak tovább a dolgukra.
   Majd a második dalba kezdve, láttam, hogy előkerültek a telefonok, és videóztak minket. Persze, a videózókba Nessa és Gaby is beletartozott. Gaby még idefele jövet meggyőzött minket erről. Mosolyogva néztem körbe, a kábé tizenegy fős kis csoporton.
   Már a harmadik dal végére értünk, mikor kis szünetet tartottunk. Beszélgetni kezdtünk a majdnem húsz fős társasággal. Nagyszerű érzés, hogy látszik rajtuk, tetszik nekik, ahogy zenélünk. Bemutatkoztunk nekik, és négy lánynak ekkor esett le, hogy velünk egy suliba járnak. Annyi, hogy két évvel fiatalabbak, szóval...
   Miközben Mikey és Calum osztotta az észt, Luke megpaskolta a térdem, hogy magára vonja a figyelmem.
   - Mi az, Lukey? – néztem rá felvont szemöldökkel.
   - Te is látod azt a két öltönyös pasast, ott az asztalnál? – követtem a tekintetét, és ekkor észrevettem, hogy az említettek a szemben levő kávézó asztalánál ülnek.
   - Szerinted, kik lehetnek?
   - Nem tudom, de nagyon érdeklődve bámulnak már a második szám óta.
   - Olyanok, mint valami menedzserfélék. – kuncogtam.
   - Basszus, Ash... - rácsapott a mellkasomra. – Mi van, ha tényleg azok?
   - Hát, sosem lehet tudni. – megvontam a vállam. – Ha tényleg azok, akkor is normálisan kell viselkednünk. Vagy tegyünk úgy, mintha meg se láttuk volna őket. – vigyorogtam.
   - Az lenne a legjobb. – rám mosolygott, aztán Calumhoz hajolt. Én is elsuttogtam ezt Mikeynak.

   Még két dalt játszottunk el, mikor úgy döntöttünk, hogy ennyivel le is zárhatjuk ezt a kis „koncertet". Hihetetlen, hogy másoknak –ráadásul ennyi embernek- tetszik, amit csinálunk. Miután kaptunk egy kis tapsot, páran még maradtak érdeklődni, és győzködni minket, hogy később is összeröffenhetnénk. Sőt, akár még ki is plakátozhatnánk, hogy tudják mikor „lépünk fel" ismét. Valljuk be őszintén, ez nem is lenne rossz ötlet.
   - Helló srácok! – mind a négyen felkaptuk a fejünket a mély hang hallatán. Kissé leesett az állam, mikor rájöttem, hogy az a két öltönyös pasi áll velünk szemben, akiket Luke-al kiszúrtunk. – El kell ismerni, hogy nagyszerűen játszottatok. Nagyon úgy tűnt, hogy teljesen spontán jött ez az egész. Jól érzem? – nézett végig rajtunk a magasabb és kissé őszes férfi.
   - Igen, jól érzi, uram. – válaszoltam, miután éreztem, hogy a többiekbe belefagyott még a délután elfogyasztott süti is. Csak bólintott.
   - Mi is a nevetek?
   - 5 Seconds of Summer. – egyszerre válaszoltuk, amit meg is mosolyogtak.
   - Érdekes név, de jól hangzik. – szólalt meg a másik, kissé rekedtes hangján.
   - Gondolom, sejtitek, hogy kik is lehetünk mi. – bólogattunk. Nessa és Gaby pedig szinte lélegzet visszafojtva figyelték az eseményeket. – John Feldmann vagyok, producerként tevékenykedem. – előrébb lépett, és kezet fogott velünk. Majd egyesével bemutatkoztunk. A másik pasast Nick Richardsonnak hívják. – Mit szólnátok, ha behívnánk titeket egy kisebb meghallgatásra? – érdeklődve nézett, minket pedig már az ájulás kerülgetett.
   - Most komolyan? – pislogott Luke.
   - Igen, komolyan. – vigyorgott Feldmann. – Ebből a mai kis „koncertből", nagyon úgy tűnt, hogy profikat tudnánk faragni belőletek. Szóval, megérne egy próbát. Mit szóltok? – összenéztünk a srácokkal. Majd rápillantottam Vanessára, aki bólogatás közben tátogta, hogy „fogadjátok el". Aztán visszanéztem a kissé tanácstalan srácokra. Leginkább szemmel kommunikáltunk. Végül mindannyian a szöszkére néztünk.
   - Rendben van. – egyezett bele.
   - Garantáltan jó döntést hoztatok, srácok. – újabb mosoly jelent meg Feldmann arcán.
   Ezt követően megbeszéltük a találka helyét és időpontját. Illetve telefonszámot is cseréltünk. Miután elmentek, Mike szinte felvisított az örömtől. Majd vigyorogva átöleltük egymást. A lányok is csatlakoztak a csoportos ölelésbe.

- Egy hónappal később -

   A meghallgatásunk után, Feldy rögtön le is szerződtetett minket. Így már a stúdióban felvettünk hat saját számot is. Hármat vele együtt írtunk meg. A helyi rádiókban is játsszák a dalainkat, illetve rengeteg interjúra és tini magazinos fotózásokra kapunk felkéréseket. Úgy tűnik, kezd beindulni a szekér.
   Emellett, azért még mindig töltünk fel egy-egy feldolgozást youtube-ra. Most, hogy kezdünk kicsit ismertebbek lenni, –sulin kívül is– mintha picit megnőtt volna a videóink nézettsége. És ez nagyon jó érzés. A szerződésről nem is beszélve. Anyu majd' kiugrott a bőréből, mikor elmondtuk neki. Ahogy a többiek szülei is nagyon jól fogadták a híreket. Mindannyian támogatnak benne minket. És nem győzik hangsúlyozni, hogy mennyire büszkék, illetve mennyire tehetségesek vagyunk.
   John pedig rettenetesen kedves és segítőkész velünk. Mindent érthetően elmagyaráz, és egyáltalán nem bunkózik. Pedig megtehetné, hisz tudatlan kis taknyosok vagyunk. Egyre többet gyakorlunk vele, és ez érződik is, ahogy a hangszereken játszunk.
   A suliban is nagyon büszkék ránk, hisz nem mindenkinek sikerül elcsípni egy ilyen neves producer érdeklődését. Szóval, tényleg szerencsések vagyunk emiatt. A tanárok pedig külön foglalkoztatásra fogtak minket, hogy még jobban teljesítsünk.
   Nem tudom, hogy hova vezet majd ez az út, amire most léptünk... de minden esetre, jót érzek vele kapcsolatban.

------------------------------------

Hi there!

Öhm, akár számolhatunk is vissza: már csak 3 fejezet + epilógus van vissza, és finítóó. 'M so exciteeeeeed! Nagyon kíváncsi vagyok, h mi lesz a reakciótok a végét illetően. :PP

Fun fact: többször is lesznek időbeli ugrások (pont a köviben lesz a legnagyobb). :33

Hja, és előre szólok, hosszabb részekre kell számítani. Vhogy tartom magam a 30 fejezethez, mert az szép kerek egész. :DD És ezért muszáj hosszabbnak lennie az utolsó részeknek, h minden jóság beleférjen. xD

So if ya liked this chapter, please comment in the section below or vote for it. Thanks. ;)

Love y'all! ✘✘