ASHTON

   Újabb három nap telt el, így Nessa már tíz napja van kómában. Legutóbbi látogatásom óta –mikor énekeltem neki a 'Beside you'-t– csak egyszer voltam bent nála. Azóta valahogy képtelen vagyok bármit is csinálni. Utóbbi három napban még elviselhetetlenebb lett szerelmem hiánya. Egy hete alig eszem, ezt persze senki nem vette észre. Hál' istennek. Ezen kívül, folyamatosan remegek, és állandóan ideges vagyok. Még a legapróbb dolgok is teljesen felbosszantanak. Nem egyszer vesztem már össze a srácokkal. Jó ezek csak apróbb viták voltak, majd helyrejön.
   Viszont tegnap előtt, egyik ebédszünetben, a bandával és Gabyval kint ültünk az udvaron. Nem messze tőlünk hallottam, ahogy Flynn a haverjainak osztja az észt. Méghozzá Vanessáról és rólam. Rengeteg hülye pletykát talált ki rólunk. Többek között azt is, hogy amíg Ness kórházban van, addig én Cassie-vel vagy épp a kis barátnőivel csalom őt. Majd mindenféle hülyeséget találtak ki a haverjaival. A „kedvencem", miszerint teherbe ejtettem Nessát, és az abortusz miatt van kómában, mert valamit elcsesztek a dokik. Mondanom se kell, eléggé elborult az agyam. Irtó dühösen felpattantam, a többiek tudták, hogy mire készülök. Legalábbis az ökölbe szorult kezem erről árulkodott.
   Megindultam Flynn felé, Luke akart visszafogni, de nem sikerült neki. Flynnt kabátja gallérjánál fogva rángattam le az asztal tetejéről, ahol ült. Löktem rajta egy nagyot, miközben üvöltöztem vele, na meg velem a barátaink. Többen is szét akartak választani minket. De mindenkit leráztam magamról, és Flynn elé léptem. Egy határozott jobb egyenessel bevertem az orrát, amiből ömleni kezdett a vér. Elterült a betonon, én pedig a derekára ültem és az állába öklöztem. Felrepedt szájából szivárogni kezdett a vér. Mielőtt tovább üthettem volna Calum és Flynn egyik haverja szedtek le róla.
   Persze, most is az igazgatóiban kötöttünk ki, ahogy egy másfél hónappal ez előtt is. Csak akkor Gaby révén. Amennyire csak lehet, szétültettek minket az igazgatóiban, hogy ne tudjam megint megütni. Illetve, Cal és Flynn haverja, Cole ültek köztünk. Elmondtuk, hogy miért estem neki, mire ő tagadni kezdett mindent. Szerencsére Cole nem volt bunkó, és nem Flynn pártját fogta, hanem az igazat mondta el. Vagyis azt, hogy pletykákat terjesztettek rólunk. És emiatt ütöttem meg ezt a gyökeret.
   Anya teljesen kiakadt, mikor behívták a suliba. Szerintem, picit túlreagálta a dolgot. Attól fél, hogy visszaesővé válok. Hogy megint visszatérnek a dühkitöréseim. De basszus, már lassan öt hónapja rendben vagyok. Nincs szükségem gyógyszerekre és kezelésekre. Jól vagyok.
   Az igazgatónál is szóba került ez a problémám. Eléggé meglepődött rajta, hogy miket éltem át. Hisz hasonlóan suli pletykálások miatt kerültem ebbe a helyzetbe. Anya reméli, hogy nem történik meg ugyanaz, mint akkor. Nem fogom hagyni, hogy elnyomjanak. Már megtanultam felülkerekedni az iskolástársaim bunkóságán. Így meg tudom magam védeni.
   Nagyjából másfél órás elbeszélgetés után, kiadták a büntetésünket. Flynn kapott egy fegyelmit és két hetes büntetést. Mivel eltörtem az orrát, így én egy hetes büntetést kaptam. Amit majd a suli könyvtárában kell „ledolgoznom".
   Két napja, miután hazaértünk az incidens után, teljesen elment mindentől a kedvem. Még jobban. Ha eddig nem lett volna elég, hogy Nessa kómában van, erre még ez a bunyó, is rátesz egy lapáttal. Így a régi emlékek is be-bevillannak, mikor utáltak az előző suliban. Hiába mondtam azt, és éreztem egy picit is azt, hogy túltettem magam rajta. Azért valahogy ez nem teljesen van így. Sokszor jut eszembe mit is éreztem akkoriban. Viszont miután megismertem Vanessát, teljesen megfeledkeztem róla. Mintha csak nem is történtek volna meg azok a szörnyűségek. És most mivel Nessa egy picit kilépett az életemből, így ismét felszínre törtek ezek az érzések...
  Azt hiszem, kezdek besokallni. Az idegeim a plafonon vannak. Minden kis pisszenésre már ugrok, és szinte széttépnék valakit, hacsak rosszabbul mer rám nézni. Mellkasomban Nessa balesete óta egyre jobban erősödik egy nyomasztó érzés. Úgy érzem, összeroppanok a rám nehezedő súly alatt. A meg nem szűnő fájdalom mardos belülről. Hogy tehetetlenül itt ülök, és nem tudok segíteni barátnőm felépülésében. Csak vagyok, és csendben nézhetem, ahogy lassan a gép veszi helyette a levegőt. Borzasztó nehéz őt így látni. Emellett folyamatosan rettegek, hogy mi is történhet vele...

   Reggel nagy nehezen, de rávettem magam, hogy suliba menjek. Ma talpig feketébe öltöztem, ami nálam elég ritka. Jó, mióta benne vagyok a bandában, azóta sűrűbben hordok fekete farmert. De a pólóim színesek maradtak. Ma viszont kivételesen nem. Sőt elővettem a fekete Converse-emet is. Sötét kapucnimat a fejembe húztam, és táskával a hátamon pattantam fel a sárga bicajomra. Egyensúlyomat megtartva, elengedtem a kormányt, és így fülembe dugtam a fülhallgatót. Majd telómon megnyomtam a lejátszás gombot, és hamarosan felcsendült a 'Daydream away'.
   Mivel javában tombol az ősz, így a lehullott narancssárgás leveleket kis kupacokban gyűjtötték össze az árokpart mentén. A vöröses szín pedig Nessa gyönyörű hajára emlékeztetett. Fájdalmasan felsóhajtottam, és tovább tekertem.
   A sulihoz érve a biciklitárolóhoz rögzítettem a bicajom. Majd az épület felé vettem az irányt. Ahogy a folyosón lépkedtem, sokan megbámultak és összedugott fejjel sutyorogtak rólam. Szerencséjük, hogy nem hallom mit mondanak, hisz a fülemben dübörgő zene elnyomja őket. Néhányukra vetettem egy gyilkos pillantást, és máris mentek tovább a dolgukra. Picit híre ment, hogy eltörtem Flynn orrát. Tudom, hogy páran félnek emiatt tőlem, így nagy ívben kikerülnek. És néhányan jól láthatóan beszélnek rólam. Aztán mivel pár lány vonzónak találja a „rosszfiús stílust", mivel megütöttem egy srácot... Így azt hiszik, hogy én ilyen verekedős típus vagyok, pedig nem. Feltűnően bámulnak, illetve néhányan rám is tapadtak, mint valami pióca. Csak hát, engem nem nyertek meg ennyivel. Nekem ott van az én egyetlen kis Vanessám. Akit teljes szívemmel szeretek. És ténylegesen érzem, hogy ő életem szerelme. Senkiért nem hagynám el őt. Még így sem, hogy kómában van.
   A srácok és Gaby a szekrényem előtt vártak rám. Köszönés gyanánt lepacsiztam velük, ahogy szoktuk is. Illetve, Gabyt megöleltem, ő pedig arcomra nyomott egy puszit. Ezután, nem igazán szóltam hozzájuk, inkább csak hallgattam, ahogy a barátnőikről csacsognak. Calum pár részletbe beavatott minket, hogy előző éjszaka miket műveltek Evelynnel. Mázlista. Viszont a társaságunk egyetlen női tagja, mellkason ütötte, hogy ne menjen bele a perverz és szaftos részletekbe. Egy halvány mosolyra húztam a szám, míg Mikey és Luke nevetésben törtek ki.
   Hemmo és Phoebe nem igazán halad előrébb a kapcsolatukban. Viszont azt veszem észre, hogy más lányokkal könnyebben flörtöl Lukey. Pont tegnap láttam, ahogy egy ördögi mosollyal az arcán rákacsintott egy kékeszöld hajú lányra. Vagyis a hajvége volt kékes, a többi barna. Egész szünetben szemeztek. Sőt, suli után együtt is tűntek el valamerre. De, hogy Phoebe-re miért nem mozdul rá, az már kérdéses. Lehet, vele komolyabb tervei vannak, mint a többi lánnyal, akikkel eddig volt dolga.
   Michael és Gaby viszont sülve-főve együtt vannak. Nagyon aranyosak, folyton cukiskodva bújnak össze, ahogy Gaby Mikey ölében ül. Clifford néha hagyja, hogy barátnője húzza ki a szemeit. Szerencsére, neki nem olyan „pandásra" csinálja, mint a sajátját.
   Hamarosan megszólalt a csengő, így három felé oszlott a kis csapatunk. Lady Violet termébe lépve sokan megbámultak. Pár diákot leszámítva. James széles mosollyal az arcán üdvözölt. Ahogy a mögöttem ülő Sebastian is. Cassie pedig egész órán próbált flörtölni velem, de csak szemeimet forgattam.
   Próbáltam kizárni mindent a gondolataimból és csak a tanárnő magyarázatára figyelni. Ugyanez igaz volt a többi órámra is. Igaz, néha ugyan el-elkallódott a figyelmem, ahogy akárcsak egy apró dolog eszembe juttatta Nessát. Így ismét elkapott a félelem, és csak vágyakozva sóhajtottam.
   Egész nap úgy járkáltam a folyosón, mint valami zombi. Néha neki is mentem valakinek, mert annyira nem figyeltem, hová is lépek. Nagyon megvisel ez az egész kóma dolog. Teljesen lefáraszt, lelkileg és testileg is.
   Most meg itt ülünk az ebédszüneten, még a kapucnit is a fejembe húztam. Néha elkapok egy-egy mondatfoszlányt a barátaim beszélgetéséből. De csak az asztalon könyökölve, fejemet támasztva bámulok ki a fejemből. Szemem sarkából pedig már egy ideje látom, hogy a szöszi folyamatosan engem bámul.
   - Irwie... - suttogta, ahogy közelebb hajolt hozzám. – Beszélhetnénk? – megfogta a karom, így ráemeltem a tekintetem. A többi négy, mivel csatlakozott hozzánk Evelyn is, elmerült a vihogásban és a dumálásban. Így nem igazán foglalkoztak velünk.
  - Miről, Luke?
  - Rólad... - értetlenül néztem rá. – Nem lehet nem észrevenni, hogy mennyire felemészt ez az egész Nessa ügy. Teljesen magadba fordultál az elmúlt hétben. Amit meg is értek, hisz nehéz ez... - picit megállt. – Kurvára aggódunk érted, Ashy. Hanyagolsz minket, szinte már-már ellöksz magadtól. Beesett az arcod, karikásak a szemeid, alig eszel. Látom, hogy egész nap mellőzöd a kajálást. És állandóan ideges vagy. Kifordultál magadból, Ashton. – sóhajtott. – Ráadásul még Flynnel is összebalhéztál. Tudom én, hogy nagy rajtad a nyomás. De te nem szoktál csak úgy neki rontani valakinek. Mikeyról előbb el tudnám képzelni. De rólad nem. Még így sem, hogy ilyen marhaságokat mondott az a gyökér. – megrázta a fejét. Mély levegőt vett, és folytatta tovább, mielőtt közbeszólhattam volna. – Tudod, hogy ránk számíthatsz, hisz erre vannak a barátok, Ashy. – megszorította a karom, és gyengéd mosolyra húzta száját. – Tudom, hogy korábban voltak hasonló problémáid. Ha hagyod, hogy segítsünk ezt átvészelni, akkor nem fog megismétlődni ugyanaz, ami fél éve. – megfogtam karomat cirógató kezét és megszorítottam azt. Szélesedő vigyora engem is mosolygásra késztetett.
   - Köszönöm, Lukey. – átkaroltam a vállát, ő pedig kuncogva ölelt át. Miközben azt suttogta, hogy számíthatok rájuk és segítenek, ha hagyom.

   Az utolsó óránk után, elköszöntem a srácoktól, és már fel is pattantam a biciklimre. Egyenesen a kórház felé vettem az irányt. Ha már három napja nem, most már ideje lenne meglátogatni Nessát. Út közben vettem egy szép sárga és rózsaszínes rózsacsokrot. Ez majd visz egy kis színt a zöldes falú szobába.
   Miután letámasztottam a bicajom, felcaplattam az intenzívre. Belestem a kisablakon, és az ágy mellett megpillantottam az újabb virágokat. Nagyon sóhajtva léptem be. Fura, mindig ráérzek, mikor van egyedül. Eddig csak kétszer futottam össze a szüleivel. Igaz, Lynette-el még mindig nem beszéltünk sokat. Legalább azt megengedte, hogy Lynette-nek szólítsam. Ez már szerintem haladás. Viszont Roberttel nagyon jól kijövünk. Nem gondoltam volna, hogy ő hamarabb el fog fogadni, mint Ness anyukája. Annyi biztos, őket is nagyon megviseli Nessa állapota.
   Az ágyához léptem, és homlokához hajolva nyomtam rá egy csókot.
   - Szia, szépségem! – halvány mosolyra húztam a szám, ahogy megcirógattam az arcát. Egy darabig nézegettem őt, aztán kerestem egy üres vázát. Majd megtöltöttem vízzel és beletettem a virágom. Aztán a többi váza mellé tettem. Rengeteg virág volt elhelyezve a kis szekrényeken. Néhány már a padlón ácsorgott, mert nem fértek el. Na, és a rengeteg lufiról, plüssről és bonbonról nem is beszélve.
   A panda plüssállatkája a feje fölé volt rakva. Magamhoz vettem és megsimogattam, aztán leültem a kisszékre. Közelebb húzódtam az ágyhoz. Egy halk sóhaj hagyta el a szám.
  - Édesem... annyira hiányzol. – megfogtam a kezét és hüvelykujjammal pici köröket kezdtem rajzolni kézfejére.

VANESSA

   Szörnyen hasogatni kezdett a fejem, mikor magamhoz tértem. Lassan kinyitottam a szemeim, és egyből elvakított a fehérség. Minden egyes alkalommal, ugyanitt térek magamhoz. Mintha be lennék zárva, erre a fura helyre.
   Pislogtam párat, hogy hozzászokjak a fényhez. Aztán körülnéztem a szobában. Mindent a fehérség uralt. Most sem változott semmit, ugyanúgy néz ki, mint két nappal ez előtt is, amikor először ébredtem fel itt. A kis négyzet alakú szobának se ablaka, se ajtaja nincs. Ahogy bútorai sem.
   Az egyik sarokban, felhúzott lábakkal kucorogtam. Végignéztem magamon, egy hófehér egybe ruhát viseltem. Vörös hajam szinte ragyogott a fehérségben, ahogy szépen vállaimra omlott. Lassan felálltam, hátamat nekitámasztottam a falnak, mivel megszédültem. Remegő térdekkel léptem párat előre. A falat érintette a kezem, ahogy lépkedtem.
   Ahogy haladtam előre a semmibe, egyre jobban kezdett fájni a fejem. Úgy érzem, mintha szét akarna robbanni. Hátamat ismét a falnak vetettem, és megnyomkodtam a halántékom. Baloldalon fülem mögé tűrtem a hajam. Ujjaim most is megakadtak ugyanabban a kötésben, amiben két napja is. Ránéztem a tenyeremre. Vártam, hogy megint véres legyen, mint legutóbb. De szerencsére a kötés még csak nedves sem volt a vértől.
   Megint bevillantak a baleset emlékképei. Egy éles fény, egy hosszú dudálás, melyet fékcsikorgás követett. Aztán ahogy egy férfi megragadja a karom és félreránt az autó elől. Majd a fejemen egy erős ütést éreztem, mikor elestem. Éreztem, hogy hajamat melegség önti el.
   Arra már rájöttem, hogy nem haltam meg, és nem a mennyben vagyok, mint ahogy azt hinni lehetne. Nem, ez nem ilyen egyszerű. Két napja tompán hallom, mi zajlik körülöttem. És megtudtam, hogy már tíz napja kómában vagyok. Fura, de ebből csak három napot érzékeltem. Az előző hetet nem igazán. Csak az utóbbi hármat. Ez a harmadik nap.
   Az első „nap" borzalmas volt. Szabályosan rettegtem. Azt sem tudtam hol vagyok, és mi történik velem. Aztán szép lassan minden beugrott a balesetről, és az azt megelőző vitámat anyával. Még ezen a „napon", meghallottam szerelmem cuki hangját. Furcsa, de még így is biztonságban éreztem magam mellette, ahogy beszélni kezdett nekem. Megőrülök, hogy nem tudok megmozdulni, és jelezni neki valamivel, hogy hallom őt.
   Figyelmesen hallgattam a mondandóját, miközben folyamatosan simogatta a kezem, vagy éppen finom kis puszikat nyomott rá. Sírva hallgattam végig azt a szép dalt, amit nekem írt. Hihetetlenül gyönyörű hangja van. És... a szívem pedig összeszorul Ashtonért.
   Viszont a következő „nap" vártam rá, de nem jött. Helyette a szüleim látogattak meg. Nagyjából egy órát voltak bent, és ugyan még haragszom anyára, de... Mikor Ashről kezdett beszélni, érződik anyán, hogy megváltozott róla a véleménye. Épp időben.
   Végigcsúsztam a fal mentén, és ismét ugyanúgy ültem le, mikor magamhoz tértem. Átkaroltam a térdeim és ráhajtottam a fejem. Folyamatosan az jár a fejemben, hogy itt rekedtem a saját testem fogságában. Nem tudok megmozdulni, se felébredni. Olyan, mintha csak álmodnék, de közben érzem, ha hozzám ér valaki. És hallom, ahogy beszélnek nekem. Borzalmas ez az egész. Szemeimben gyűlni kezdtek a könnyek.
   Hirtelen elfogott egy különös érzés. Mintha Ashton mellettem lenne. Csendben figyeltem, és csakis rá koncentráltam. Majd orromat megcsapta az a bódító illata, amit annyira szeretek. Tényleg itt van.
   - Nessa, egyetlenem... - összerezzentem, ahogy meghallottam azt az imádott hangját.
   - Ashton? – persze, ezt csak magamtól kérdeztem, hisz nincs itt rajtam kívül senki. Jobb karomon éreztem egy lágy simítást. Majd azt, ahogy Ash hosszú ujjai az ujjaim köré fonódnak. Olyan, mintha egy párhuzamos világban lennék.
   - Hihetetlenül hiányzol, Ness. – sóhajtotta. – Rettenetesen megvisel, hogy már több, mint egy hete kómában vagy. Elveszett vagyok nélküled. Ma döbbentett rá Luke, hogy elhanyagoltam őket. És... - mély levegőt vett, amit hosszasan fújt ki. Arcomon legördült egy könnycsepp. – Mielőbb szeretnélek visszakapni. Szeretném, ha csókjaimat viszonoznád, ha szorosan hozzám bújnál. Ha ismét hallhatnám édes nevetésed. Úgyhogy küzdj, édesem. Nem akarlak elveszíteni, mert azt nem élném túl. Remélem, tudod, hogy kegyetlenül szeretlek Vanessa. – elcsuklott a hangja, majd szipogott egyet.
   - Ashton... - nyöszörögtem, pedig tudom, hogy ő ezt nem hallhatta. Könnyeim potyogni kezdtek. Homlokomon éreztem a leheletét, majd egy csókot nyomott rá. Beleremegtem az érintésébe.
   - Mindennél jobban szeretlek, Nessa. – suttogta, ahogy homlokát az enyémhez nyomta. Szinte üvöltöttem magamban, amiért nem tudok megmozdulni, és nem tudok jelezni neki. Minden erőmmel azon voltam, hogy felébredjek. Muszáj felébrednem. Nem bírom elviselni, hogy miattam szenved Ashton. Megőrülök ebben a tehetetlenségben, hogy azt a fiút kell szenvedni látnom, aki a világot jelenti számomra. Ő az én napfényem, aki beragyogja az életem, és aki mellett igazán boldog lehetek. Akit tiszta szívemből szeretek. Minél előbb fel kell ébrednem, hogy elmondhassam neki, mennyire szeretem.
   De ez a fojtogató, nyomasztó valami körbeölel, amitől még megmoccanni sem tudok. Egyszerűen nem tudok kiszabadulni innen. Olyan, mintha ideláncoltak volna. Szemeimen is mázsás súly van, és nem tudom kinyitni őket. Bármennyire is próbálkozok, nem tudok megmozdulni.
   Pedig nem fogom feladni. Küzdeni fogok azért, hogy visszakaphassam Ashtont. Nem adhatom fel a szerelmünket. Meg kell próbálnom erőt gyűjteni ahhoz, hogy felébredhessek. El akarom mondani neki, mennyire szeretem őt. Újra akarom látni Ashy gyönyörű arcát. Újra a karjaiban akarok lenni. Csókos ajkait enyémeken akarom érezni...
   Mindenáron küzdeni fogok érted, Ashton Irwin.

............................................

Hey everybody!

Khm, remélem, nem volt zavaros Nessa szemszöge. :D 

Viszont lassan közeleg a vég. Gondolkodtam, h milyen események jöhetnének még... és vmiért úgy érzem, hamarosan elérkezünk eme sztori végéhez. Még nem tudom pontosan hány fejezet van hátra (olyan 3-4 biztosan), de nem tudom sokáig húzni már. Sorry, de ez van. :)

So, addig is köszönöm az eddigi szavazatokat és nézettségeket. :33

Comment in the section below or vote for it. Thanks. ;)

Love y'all! ✘✘