ASHTON

   Másnap reggel szörnyen fáradtnak éreztem magam. Amint kinyitottam a szemem szinte szúrni és viszketni kezdett, ahogy az éjszaka során kisírtam őket. Rettentően aggódom Nessáért. Csak körülötte forognak a gondolataim, hogy az én kis porcelánbabám kómában van. És sajnos beigazolódott, hogy tényleg olyan kis törékeny, mint amilyennek látszik.
   Párnám alól előhalásztam a telefonom. Dél múlott. Nagyszerű. Ügyesen ellógtam négy órámat. De különösebben nem is érdekel. Ilyen állapotban nem tudnék suliba menni.
   Lassan felültem az ágyon, és megdörzsöltem az arcom, majd beletúrtam a hajamba. Ismét eszembe jutott Vanessa, ahogy bekötözött fejjel és karral, mozdulatlanul fekszik a kórházi ágyán. Légzése is nagyon lassú, ahogy a szívverése is. Muszáj bemennem hozzá... De egyszerűen képtelen vagyok ilyen helyzetben látni őt.
   Kikászálódtam az ágyból. A szekrényhez lépve magamhoz vettem egy váltóruhát meg egy boxert, és a fürdőbe siettem. Miután beálltam a zuhany alá, hosszasan folyattam magamra a vizet. A csempének támaszkodtam, hogy megtartsam az egyensúlyom.
   Ismét szerelmem körül kezdett kattogni az agyam. Rettenetesen féltem őt. Nem tudom felfogni ép ésszel, hogy ez pont vele, velünk történik meg. Annyira ártatlan és egy igazi kis tünemény. Teljesen megváltoztatta az életem. Már egy aranyos mosolyával beragyogja a napom, amitől szívem hevesen kezd verni. Hihetetlenül szeretem ezt a lányt. Ő a mindenem, az életem. Bele se merek gondolni, ha netán...
   Könnyeim egyre csak utat szántottak arcomon. Torkomban ismét egy gombóc keletkezett. Úgy éreztem, mintha szívemet egy vasmarok szorítaná össze. Gyomrom is görcsbe rándult. Megint ugyanolyan levertnek, és esetlennek éreztem magam, mint este, mikor ágyba zuhantam. Teljesen felemészt ezt az egész.
   Miután végeztem, gyorsan megtörölköztem, és magamra kapkodtam a ruháimat. Vizes hajamat törölgettem, miközben lesétáltam a konyhába. Mivel már fél egy van, így nem ártana ennem valamit, hisz a hasam is korgással jelezte ezt. A hűtő elé álltam és egy darabig csak vizslattam a polcon sorakozó ételt. Majd egy nagy lendülettel és szitkozódva becsaptam az ajtót. Nem tudom magam rávenni arra, hogy egyek. Hátamat a hűtőnek támasztottam. Hosszan kifújtam a levegőt.
   Majd gondoltam egyet, és elindultam le a garázsba. Ujjaimat végighúztam a dobomon. Eszembe jutott, mikor Nessát először hoztam ide. Olyan kis édes volt, ahogy tiltakozott a dobolás ellen. Félt, hogy valamit elrontana a rajta. Erőtlenül mosolyogtam az emlékemen. Azon az estén csókoltam meg először. Most is végigfut rajtam egy jóleső borzongás. Abban a pillanatban tudtam, hogy ő lesz életem szerelme. És mindenáron vele akartam lenni.
   Ezt követően eszembe jutott minden egyes próba, amit a versenyre való felkészüléssel töltöttünk. Ezeknek köszönhetően teljesen egymásba zúgtunk. Most meg itt vagyunk... Ő kórházban, én meg itt szenvedek miatta. Lerogytam a padlóra, és ismét eluralkodott rajtam a sírás. Felhúztam a lábaimat, és átkaroltam a térdeimet. Majd arcomat a térdeimbe temettem és csak bőgtem.
   Nem tudom mennyi idő telhetett el így, mikor neszezést hallottam az ajtó felől. Majd Luke dugta be rajta szöszke fejét. Letöröltem a könnyeimet, hogy jobban lássak.
   - Hát itt vagy? – aggódás tükröződött kék szemeiben. Beljebb lépett, mögötte Michael és Calum is megjelent. – Ash, halálra aggódtuk magunkat érted. – mindhárman körém ültek. – Rengetegszer hívtunk, még csak nem is reagáltál rá. Már azt hittük... - elharapta mondatát, és megszorongatta a karom.
   - Baszki, kurva szarul nézel ki. – állapította meg Mikey.
   - De azért jól vagy? – kérdezte Cal. Nemlegesen megráztam a fejem.
   - Teljesen magam alatt vagyok, rettenetesen érzem magam. Mintha kitépték volna a szívem.
   - Látjuk. – bólintott Luke. – Totál vörösek a szemeid, és karikásak is. Olyan, meggyötört vagy.
   - Elmehetnél zombinak. – vigyorgott a punk, amitől halvány mosolyra húztam ajkaim.
   - Mesélj, mi történt vele? – kíváncsiskodott Hood. Mély levegőt vettem, hogy legyűrjem a sírást. Részletesebben meséltem el nekik, mint amit üzenetben írtam le. Még azt is megemlítettem, hogy az este voltam nála. Mindannyian ijedten és együtt érzőn hallgattak végig. Majd szó nélkül átöleltek. Úgy érezem magam, mintha egy kiskutya lennék, aki új tagja lett a családnak. Ahogy mindhárman ölelgettek, amitől még jobban elkapott a sírás. Simogatták a karom, vagy a hátam, és közben mondogatták, hogy Ness meg fog gyógyulni. Jelen pillanatban valahogy nem tudtam hinni nekik.
   Pár percig ültünk így, majd lassan elhúzódtak tőlem.
   - Ne aggódj, Nessa erős lány, hamar fel fog épülni. – bíztatott Cliffo.
   - Jól mondja. – bólintott Cal.
   - Voltál ma nála? – Luke szemei könnyektől csillogtak.
   - Még nem... - szipogtam.
   - Akár mehetnénk együtt is. – ajánlotta fel, mire a többiek is beleegyezve bólintottak. – Feltéve, ha szeretnéd...
   - Örülnék neki, ha velem jönnétek. – rájuk mosolyogtam. Felhúztak a padlóról, majd lassan elindultunk.
   Út közben is felváltva támogattak. Hol Mikey, hol Luke karolt belém, hogy ne essek össze. Egyszer megálltunk valami gyorsétterem előtt. Ám nem tudtak rávenni az evésre. Így tovább haladtunk. Majd betértünk egy virágárushoz. Én egy szép csokor rózsát választottam. Meglepődtem, hogy a többiek is vettek virágot. Illetve Mikey egy halom héliumos lufit. Volt köztük szív formájú, meg „jobbulást" feliratú. Aztán, ahogy kiléptünk az üzletből a zsebéből elővett egy alkoholos filcet, és az egyik lufira ráírta, hogy „Gyógyulj meg Porcelánbaba!". Mosolyogva könnybe lábadt a szemem. Hihetetlen milyen figyelmesek ezek a srácok. Luke a vállamra tette a kezét, majd széles vigyort villantott rám. Viszonoztam a mosolyát, majd egy picit bólintottam. Ezt követően megint elindultunk.
   A kórházba érve azonnal fellifteztünk az intenzívre. A srácok csendesen követtek Nessa szobájához. Mikor odaértünk, mindenki megtorpant az ablaknál, ahogy megpillantottuk szerelmem. Luke élesen szívta be a levegőt, Mikey elsuttogott egy „bassza meg"-et. Míg Calum csak ledermedve bámult ki a fejéből. Nekem pedig ismét könnyek gyűltek a szemembe.
   Kicsit bizonytalanul léptünk közelebb az ajtóhoz. Épp egy fiatal nővér sündörgött körülötte. Ránk nézett, és egy halvány mosoly jelent meg arcán.
   - Sziasztok! – köszönt ránk halkan. Ránézésre húszas évei közepén járhatott. – Hozzátartozói vagytok?
   - A barátai vagyunk. – kezdte Mike.
   - Pontosabban, ő a pasija. – mutatott rám Cal.
   - Oh, értem. – rám mosolygott a lány.
   - Hogy van? – kérdeztem, közben Nessára néztem. Istenem, még így is olyan bájos.
   - Tegnaphoz képest semmi nem változott. Stabil az állapota, de nem javult. – közelebb sétáltam az ágyához. Finoman végigsimítottam Nessa sápadt arcán. – Húsz perc múlva újabb kivizsgálásra viszik. – magyarázta. Mi pedig egyszerre bólintottunk. Aztán mellém lépett, és vállamra tette a kezét. – Sajnálom.
   - Köszönöm. – motyogtam. Egy újabb mosolyt küldött, majd szinte nesztelenül sétált ki a szobából.
   - Bassza meg, erre nem számítottam. – szitkozódott a zöld hajú.
   - Erre senki sem számított. – dünnyögte Calum. Ők is közelebb jöttek, Michael az ágy támlájára kötözte a rengeteg lufit.
   - És most? – nézett a virágjaira Luke. Erre az előbbi ápolónő három vízzel teli vázával tért vissza.
   - Ez jól fog jönni. – vigyorogva tette le őket a kis szekrényre. Aztán ismét elviharzott. Szépen elrakosgattuk a virágokat, mindegyiknek jól láthatóan helyeztük el a kis „névtáblát". Csakis azért, hogy a szülei láthassák, hogy tőlünk vannak.
   Visszaléptem Nessa mellé. Ahogy nyugodt arcát figyeltem ismét a sírás küszöbén álltam. Megfogtam a kezét, szabad kezemmel végigsimítottam gyönyörű vörös haján. Rengeteg gondolat futott át az agyamon. Köztük szörnyű rémképek, emellett a csodás emlékeim, amiket vele éltem át.
   Gyomrom szinte felfordult, hányinger kerülgetett. Kezem megremegett, ahogy arcát simogattam. A sírás kaparni kezdte a torkom. Végül arcomon legördült egy könnycsepp. Irtó nehéz volt így látni szerelmem. Még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy egy rossz esés miatt kómában van és ilyen súlyos sérüléseket szenvedett. A legrosszabb már csak az, hogy nem tudni mennyi ideig lesz ebben az állapotban. Vagy, hogy mennyire fog súlyosodni a helyzet. És akkor mi lesz, ha pár hét, esetleg hónapok után fog magához térni? Vajon mennyi mindent fog elfelejteni? Az agya mennyire fog sérülni? Ez a legrosszabb... semmit sem tudhat az ember.
   Gondolataimból egy telefon csörgés zökkentett ki. Michael a zsebéhez kapott, majd miután elővette a telefonját kisietett a szobából. Letöröltem a könnyeimet. Luke pedig mellém lépett.
   - Nyugi, Ashton, meg fog gyógyulni. – vállamra tette kezét. Könnytől csillogó szemei még kékebbnek tűntek.
   - Remélem mihamarabb. Már most rettentően hiányzik. – suttogom.
   - Hidd el, nekünk is. – megszorongatta a vállam. Calum az ágy túloldalához lépett, és onnan kémlelt hol minket, hol Vanessát.
   - Hogy fog majd írni? – értetlenül néztünk fel rá.
   - Komolyan az aggaszt, hogy fog majd írni? – Luke dühösen meredt barátunkra.
   - Nemcsak ez aggaszt Hemmings. Csak rájöttem, hogy balkezes. – védekezésképp maga elé emelte kezeit.
   - Gratulálok, baszd meg! Nyilván majd megtanul jobb kézzel is. – feljebb vitte hangját a szöszke.
   - Mi a franc van veletek? – mellénk lépett a punk.
   - Semmi. – megráztam a fejem.
   - Látom. – gyilkos pillantást mért Luke-ra. – Mindegy. Gaby nem sokára jön. Akar veled beszélni. – rám mutatott.
   - Velem? – meglepve felvontam a szemöldököm.
   - Hja, az „anyósodról". – még inkább ledöbbentem. El nem tudom képzelni, mit akarhat mondani róla...
   Mindannyian egyszerre néztünk Nessára.
   - Olyan békésnek látszik, nem? – állapította meg Mike. – Vajon mi játszódhat le benne? Hallhat minket?
   - Azt mondják, hall minket. – magyaráztam.
   - Kibaszott fura egy állapot ez. – megrázta fejét a zöld hajú. – Ha hall minket, akkor miért nem tud válaszolni, és miért nem tud felébredni?
   - Jó kérdés. – piercingjével játszadozott Luke, majd levette rólam a kezét.
   Addig bámultuk Nessát, míg Gabrielle meg nem érkezett. Miután végigölelgetett minket, illetve Michaelt csókban is részesítette, barátnőmhöz lépett és megpuszilta az arcát. Valamit suttogott neki, de nem értettem, annyira halkan mondta. Ezt látva ismét elkapott a sírás.
   Pont akkor lépett hozzám, mikor letöröltem a könnyem. Megfogta a kezem, és elhúzott a többiektől.
   - Hogy vagy? – kék szemeit enyémbe fúrta.
   - Szörnyen.
   - Eléggé látszik is rajtad. Mikor nem láttalak a suliban, tudtam, hogy magad alatt vagy.
   - Az nem kifejezés, mennyire vagyok szarul. – elhúztam a szám. – És te, hogy viseled?
   - Asszem sokkot kaptam és még nem fogtam fel, mi történt.
   - Érthető... - az ablakon át kémleltem Nessát és a srácokat. Tanácstalanul néztek egymásra, és Luke hadonászva beszélt.
   - Kedves a srácoktól, hogy így aggódnak ők is. Nem gondoltam volna, hogy...
   - Furcsa, de tényleg hamar megkedvelték őt, meg persze téged is. – rámosolyogtam. Megköszörülte a torkát.
   - Ashton... - megfogta a karom. – Tegnap beszéltem Ness anyukájával. És mondott pár dolgot.
   - Mit?
   - Öh, ehhez el kell mesélnem valamit tegnapról. Mikor bementél Nesshez, végig látszott rajtad, hogy rettenetesen megviselt az egész baleset. Mi meg kintről figyeltünk mindent, ahogy simogatod, vagy ahogy megcsókolod a kezét. Hiába ültél nekünk háttal, teljesen áttudtuk érezni, hogy mi zajlik le benned. – mély levegőt vett. – És mielőtt kijöttél volna attól a két homlok puszitól Ness anyukája teljesen kifakadt. – kikerekedett a szemem. – Mármint, felzokogott, és elrohant.
   - De miért?
   - Ahogy tudtam, utána rohantam. És... - megnyalta sötétlila, szinte már-már fekete ajkait. – Azért rohant el, mert bűntudata lett.
   - És ugyan miért?
   - Szerinted? – válaszként csak megvontam a vállam. – Rájött arra, hogy tényleg szerelmes vagy a lányába. És, hogy egy normális srác vagy, aki nem balhézik, hiába szereti ezt a stílust, amit. Aztán magát kezdte okolni, amiatt, hogy balesetet szenvedett Nessa. Mivel ha nem veszik össze vele, miattad, akkor nem rohant volna el otthonról. Szerintem, leginkább nem kellett volna felpofoznia őt. – elhúzta a száját.
   - Felpofozta? – ismét ledöbbentem.
   - Igen, fel. Így persze, hogy elrohant, hisz mégiscsak nem kellett volna ezt tennie. – beletúrtam a hajamba, nem akartam elhinni, amit mond.
   - Szóval, most hirtelen megváltozott Lynette véleménye rólam?
   - Aham. Rájött, hogy hülyeséget csinált, és hogy te tényleg jó srác vagy. Folyton azt hajtogatja, hogy korábban kellett volna meglátnia benned a jót.
   - Én megpróbáltam mindent, hogy ne egy utolsó suttyóként lássanak.
   - Jaj, baszki, nem is értem, miért kellett egyáltalán ezt csinálnia. Süt rólad a cukiság, basszus. Nézz csak magadra. – rám mutatott. – Ha rád nézek csakis egy cuki srácot látok benned, aki... hihetetlenül szerelmes abba a vöröskébe, ott... - fejével Nessára bökött. – Semmi kivetnivaló nincs a külsődben. Kibaszott helyes vagy, mellesleg jó a humorod, kedves és nagyszerű srác vagy. Nem tudom, hogy mibe tudtak belekötni.
   - Köszi. – halvány mosolyra húztam a szám. – Furcsa, de Robert előbb „lepacsizott" velem, mint Lynette.
   - Az úgy ügyes. Baszki, holott azt hinné az ember, hogy egy lányos apának sosem lehet megenyhíteni a szívét, ha jön egy udvarló. Nem igaz? – ismét bólintottam.
   - Remélhetőleg majd csak alakul valahogy.
   - Ezek után biztos. – biztatóan rám mosolygott.
   - A szülei voltak már bent?
   - Míg a büntimet töltöttem, akkor felhívott az apja, délelőtt voltak itt. Plusz még este is jönnek.
   - Értem. Megkérhetnélek valamire? – nagy szemekkel nézett. – Tudod, azt a pandamacit...
   - Szeretnéd, ha behozatnám neki?
   - Igen, légy szíves. – bólintott, és motyogva hozzátette, hogy szívesen. Ha csak a vidámparkban töltött órákra gondolok, teljesen összeszorul a szívem. Hisz az még csak két napja volt. Máris egy örökkévalóságnak tűnik.
   Ezután visszasétáltunk a kórterembe. Leültem Ness mellé és megfogtam a kezét. Magamon éreztem a többiek tekintetét. Majd hamarosan lépteket hallottam az ajtó felől.
   - Jó napot, a fiatalságnak. – köszönt halkan az illető. Az ágy túloldalához sétálva, doktor Fields-et pillantottam meg. Mindannyian köszöntünk neki. – Hogy hívnak? – nézett rám szürkés szemeivel.
   - Ashton. – motyogtam.
   - Rendben Ashton, ha jól látom, te vagy a barátja, igaz?
   - Igen, az vagyok. – hüvelykujjammal megcirógattam szerelmem hideg kézfejét.
   - Most el kell vinnünk Vanessát néhány vizsgálatra. A fejsérüléseit fogjuk megnézni. Elég hosszadalmas folyamat lesz. Úgyhogy arra kérnélek titeket, – a többiekre nézett. – ha akartok, később gyertek vissza. Rendben? – mindenki beleegyezve bólintott. Aztán adott még öt percet, hogy elbúcsúzzunk, így hátrébb lépett.
   Felálltam, és szerelmemhez hajoltam.
   - Nessa, édesem... - suttogtam. – Teljes szívemből szeretlek. – pislogtam párat, hogy lássak a könnyeimtől. Közben finoman arcát simogattam. – Tarts ki és küzdj, amennyire csak tudsz, hogy mielőbb magadhoz térhess. Csak ne add fel, oké? Szeretlek, egyetlenem! – homlokára nyomtam egy hosszabb csókot. Miután elléptem tőle a többiek is elköszöntek. A srácok megcirógatták a kezét és suttogtak pár szót neki. Gaby viszont ismét megpuszilta az arcát.
   Elköszöntünk a dokitól, majd elhagytuk a szobát. Miközben lelifteztünk Gaby elmondta, hogy ő elugrik Nessáékhoz, és beszerzi a macit. Illetve beszélget a szüleivel. Próbált rávenni arra, hogy én is tartsak vele. De valahogy most nem tudtam igent mondani.
   A kórház előtt elköszöntünk tőle. Mi pedig négyesben tovább haladtunk. Michael szerint rettenetesen levertnek tűnök. Így azt javasolta, hogy menjünk el együtt valahova, ahol el tudok lazulni, és nem kavarognak a fejemben semmiféle borzalmas gondolatok. Mivel nem volt kedvem semmihez, így a garázs mellett döntöttem.
   Miután hazaértünk, Calumnak megcsörrent a telefonja. Nyilván Evelyn nyugtalankodott. Calum felhívta a barátnőjét, és csak annyit mondott neki, hogy nekem szükségem van a barátaimra, ezért most nem tud vele lenni. Úgy tűnik Eve teljes mértékkel megértette, mert nem akadékoskodott.
   Amint letette Cal a telefont, mindenki automatikusan Luke-ra nézett. Ő pedig először értetlenül méregetett minket. Majd leesett neki, hogy Phoebe után érdeklődünk. Azt felelte a szöszke, hogy ők még nem járnak, csak alakulóban van a dolog, ezért nem is zargatják nagyon egymást. Mindenki meglepődve fürkészte a szöszit.
   A dobokra vándorolt a tekintetem. Rengeteg minden köt ehhez a hangszerhez.
   - Nem akartok valamit játszani? – mindhárman összevont szemöldökkel méregetett. – Mi van? – széttártam a karom.
   - Lenne kedved dobolni? – bökte ki Calum.
   - Ahhoz többnyire mindig van kedvem. – megvontam a vállam.
   - Hát, ha ez segít levezetni a feszültséget, akkor hajrá. – felpattant a padlóról Mikey.
   - Akkor csapassunk valamit. – Luke vigyorogva megpaskolta a vállam. Mosolyogva karoltam át a hátát, mire a többiek is csatlakoztak egy csoportos ölelésre.
   - Mi lenne velem nélkületek? – néztem végig rajtuk.
   - Valószínű megőrülnél. – nevetett a zöld hajú.
   - Egyetértek. – vállamba boxolt Calum, én csak vigyorogtam rajta.
   - Totálisan elvesznél. – rám kacsintott Luke.
   Az ölelkezés után elfoglaltuk a helyünket, ők pedig felvették a gitárjaikat.
   - Oké, mit játszunk? – kérdeztem.
   - Mit szeretnél? – felém fordult Hood. – Törni-zúzni, sírni, lelkizni...
   - Együtt a hármat. – felvihogott Michael.
   - Szerintem legyen... - elgondolkodva vakarta tarkóját Lucas. – 'Take my hand'.
   - Simple Plan? – kérdeztem vissza, mire csak bólintott. – Részemről rendben. - mindhárman felém fordultak, és elkezdtük játszani ezt a kissé zúzós számot.

................................

Wassap you guys?

Nem tudok mit mondani ehhez a részhez. It's just... nothing? A kövi fejezet már jobb lesz, ígérem. Igaz, érzelgősebb lesz ennél, és igyekszem ténylegesen széppé írni, csakhogy fokozzam a hatást. :)

Gondolom, feltűnt, h új nevem van. Ne kérdezzétek, minek köszönhetően vetemedtem névváltoztatásra, mert még én sem tudom. :)) Igaz, csak május megérkeztével szerettem volna változtatni, de nem bírtam már tovább. :DD Úgyhogy ma következett be a dolog.

So, ezentúl lashtondaydream néven fogtok megtalálni. :P Talán túlságosan is elhatalmasodott rajtam a Lashton mániám, or i really dunno. :D Hát nem cukik? :333

Emellett új névhez új borítók is dukálnak. Remélem ezek is tetszeni fognak. Őszintén bevallom, az eddigitől nehezen váltam meg, mert nagyon is hottie-k voltak. És afff...*.*

És had említsem már meg: NAGYON KÖSZÖNÖM A 12,2K MEGTEKINTÉST! :o Sosem gondoltam volna, h egyszer eljutok idáig ezzel a sztorival. Örülök, h ennyien olvassátok ezt a fic-et. So thank ya everyone! 💖💖

If ya liked this chapter, please vote / comment. Thanks. ;)

Love y'all! ✘✘