VANESSA

  Kéz a kézben álltunk meg a házunk előtt. Felnéztem Ashtonra. A nap sugarai glóriaként ragyogták körbe feje körvonalát. Olyan, mint egy angyal. Ráadásul aranyos mosolya is fokozta a gyönyörű látványt. Mély levegőt vettem, és ismét a házunkra néztem.
  - Készen állsz? – kérdezte.
  - Azt hiszem, inamba szállt a bátorság. Nem hiszem, hogy menni fog. – zöld szemeibe néztem.
  - Ugyan már, Ness. – szájához emelte összekulcsolt kezünket, és egy puszit nyomott a kézfejemre. – Menni fog. – bájos mosolyától kirajzolódtak a kis gödröcskéi.
  - Oké, menjünk, még mielőtt meggondolom magam. – kuncogott Ash. Miután beléptünk, körülnéztem, hogy merre vannak a szüleim. De egyelőre nem láttam őket sehol sem. A nappaliba érve ledobtuk a táskáinkat. Ebből a szobából nyíló hatalmas üvegajtók tárva-nyitva voltak. Tehát, anyuék kint vannak a teraszon. Átcaplattunk a nappalin, és megtorpantam a küszöbön. A padlóig érő, fehér függönyök picit meglebbentek a langyos szellőben.
  Gondolom, rémült fejet vághattam, mivel Ashy bátorításképpen megcsókolta a vállam. Szerencsére volt annyi eszem, hogy indulás előtt visszaöltöztem. Legalább, így pólón át nem volt annyira érzéki ez a vállra puszi, mintha abban a vékonypántos topban lettem volna. Másrészt, eléggé megleptem volna anyuékat abban a fekete és szexi szettben.
  A szüleim épp sütkéreztek a napozóágyon. Öcsém, pedig a hintaágyban tespedve nyomkodta a telefonját. A hintaágy a kertünk szélében van, onnan pedig jól rá lehet látni az ajtóra. Remélem, még nem akar felnézni a telefonjáról.
  Óvatosan indultam kifelé, magam mögött húztam Ashtont. Mivel apáék háttal ültek nekünk, így „könnyebben" tudtunk kilopózni. Legalábbis azt hittem, könnyebb. De nem, a szívem így is mindjárt kiszakad a helyéről. Az izgatottságtól és félelemtől gombóc nőtt a torkomban. Összességében, sík ideg vagyok.
  Ashre néztem, és elengedtem a kezét. Letátogtam neki, hogy várjon itt. Mosolyogva bólintott. Megkerültem a két ágyat, és a velük szemben levő kis asztalhoz léptem.
  - Sziasztok! – kedvesen köszöntem rájuk.
  - Ó, szia drágám! – vigyorgott anya.
  - Mi a helyzet? – nézett fel a filmes magazinja fölött apa.
  - Öh... - hirtelen nem tudtam megszólalni.
  - Milyen volt a verseny? – anya máris kérdésekkel kezdett bombázni.
  - Remek. – kis hezitálás után, sikerült megszólalnom. – Mi nyertük ezt a fordulót. – mosolyogtam rájuk. Végig éreztem, hogy Ash engem bámul, ami még inkább rondított a helyzetemen.
  - Igen? – előredőlt anya. – Kincsem, ez nagyszerű! – vigyorgott.
  - Mit adtatok elő? – érdeklődött apa.
  - Tudod, a Three Days Grace-től az...
  - 'I hate everything about you'-t. – fejezte be helyettem az öcsém. Ránéztem, de ekkor még a mobilját babrálta.
  - Igen, azt.  - de honnan tudod? - És nagyon bejött a zsűrinek és a nézőknek is. Plusz 5 Seconds Of Summer két tagja is közreműködött...
  - Tényleg? – szólt közbe anya. Bólintottam. – Külsősöket is be lehet vonni?
  - Szerencsére igen.
  - Nessa, egyébként tudtad, hogy... - mondat közben elakadt Aaron szava. Meglátta Asht. Öcsi, kérdőn nézett rám. Picit megráztam a fejem, hogy ne tegye szóvá. Aztán ismét barátomra nézett, aki csak mosolyogva intett neki. – Khm... készítettek erről egy videót? – akadozva fejezte be a mondatát.
  - Nem, nem tudtam. – tehát innen tudja.
  - Oh, majd megnézhetjük? Kíváncsi lennék ezekre a srácokra.
  - Apa, persze, hogy megnézheted. – uramisten! Szerintem, nagyon nem kellene látnotok. Ashton vállával az ajtókeretnek dőlt. Nyilván arra vár, hogy bemutassam. – Viszont, fontosabb dolgot szeretnék mondani. A versennyel, és a duettel lenne kapcsolatos.
  - Csakugyan, Nővérkém? – öcsém zöldeskék szemeibe néztem. Kissé gonosz félmosoly ült ki arcára. Apu közben mellém lépett, hogy töltsön magának a limonádéból. Szerencsére nem fordult meg.
  - Igen, Aaron. – mordultam rá, aztán anyuékra néztem. – Anya, Apa... - kicsit megremegett a hangom, ahogy kikerekedett szemekkel meredtek rám. Nem fog ez nekem menni. – Szeretném, bemutatni nektek Ashton Irwint... - az említetthez léptem. Megfogtam a kezét, és szüleim elé húztam. – A duett társamat, aki egyben a barátom is. – mondatom végén kifújtam a levegőt. Ha apa épp most kortyolt volna a limonádéjából, biztosan kiköpte volna azt.
  - Hogy mid? – leesett az álluk. Ismét belém fagyott a szó.
  - Ashton, ő... izé... a barátom. – dadogtam. Aaron is közelebb jött hozzánk.
  - Üdv, Mr. és Mrs. O'Connell... - vigyorgott rájuk Ash.
  - Szóval, te lennél az az Ashton. – apa kritikus szemmel méregetni kezdte őt. Picit elhúzta a száját, mikor meglátta a bandanát a homlokán.
  - Személyesen, Mister. – Ash illedelmesen apa felé nyújtotta a kezét. Apa pár másodpercig hezitált, majd kezet rázott vele.
  - Ácsi! Mi ez az egész, édes lányom? – anya felpattant az ágyról.
  - Ne kapd fel a vizet...
  - Mrs. O'Connell, már egy ideje találkozgatunk Vanessával. – folytatta helyettem Ash.
  - Nessa, pár napja még azt mondtad, hogy semmi sincs köztetek. Hogy is van ez? – anya keresztbe fonta karjait.
  - Igen, tudom, hogy ezt mondtam. Hiba volt. Csak...
  - Nem tudta, hogyan is reagálnának kettőnkre. – fejezte be Ash.
  - Mégis, mióta tart ez köztetek? – anya kérdése hallatán egymásra néztünk.
  - Majdnem három hete. – lehajtottam a fejem.
  - Már három hete? – anya felemelte a hangját. Csak bólintottam, Ash összekulcsolta az ujjainkat. – Ügyesen titokban tudtátok tartani. – morcosan nézett ránk. – Aaron, te sem tudtál róla?
  - Csak sejtettem. – meglepve néztem rá. Azt hittem, mindent el fog árulni, hogy bemárthasson engem. – Arról viszont nem tudtam, hogy a próbákon kívül is találkoznak.
  - Érdekes. De miért titkoltátok ennyire? – zsebre vágta kezeit apa.
  - Tudom, hogy nem néztek valami jó szemmel a 5sos-os srácokra, de... Nem olyan rosszak, mint ahogy azt híresztelik róluk. – Ashre néztem, aprót bólintott, hogy folytassam. – Nézzetek csak rá. – barátomra mutattam. – Rosszfiúnak néz ki?
  - Ami azt illeti, Nessa, ezzel a fejkendővel és izompólóval, nagyon is punkos. – nevetett öcsi. – Miért, apa szerinted, nem így van?
  - Gondolom, ezeket csak az előadáshoz vetted fel. – apa ismét tetőtől talpig felmérte őt.
  - Mondhatni. – ingatta a fejét.
  - Ezt hogy érted? – kis vonallá húzta szemeit anya.
  - Hasonló stílusa van ehhez. – vágtam rá. Apa csak lebiggyesztette a száját. – De szerintem, most nem ez a lényeg.
  - Igazad van. – bólintott anya. – Miért nem mondtátok el? Vagy legalább csak jelezhetted volna, hogy tetszik egy fiú.
  - Tudom, hogy el kellett volna mondanom. De... mivel Ash tagja a 5sos-nak...
  - Ha jól tudom, nemrég vagy ott is tag. Igaz? – apa kíváncsiskodva mustrálta zöld szemeivel.
  - A suli első hetén vettek be.
  - Gondolom, már nagyon összerázódtatok. – Ash csak bólintott.
  - Tehát, Nessa is közétek tartozik? Mármint, nem a bandába, hanem csak a „csapatba"? – Ash felvont szemöldökkel nézett öcsémre.
  - Igen, azáltal, hogy a srácokkal lógok, így a nővérednek is köze van hozzájuk.
  - Nem nagyon tetszik nekem ez a dolog. – motyogta anya. Ledöbbenve meredtünk rá.
  - De anya! Mondom, hogy nem...
  - Hogy nem veszélyesek, Nessa?
  - Hogy nem vandálok, ahogy azt mondják. Szimpla tini fiúk, akik néha heccből csinálnak dolgokat.
  - Ühüm, épp ez az.
  - Anya... - sóhajtottam.
  - Mrs. O'Connell, nem tudom pontosan, mit hallott róluk, de egyáltalán nem olyan rosszak, mint hiszi. Igaz, régebben volt komolyabb ügyük, de már kiheverték azokat.
  - Nem hinném, hogy egyik napról a másikra ki lehetne heverni egy rendőrségi ügyet. – magyarázta apa.
  - Jó, ez már egy éve volt. Utóbbi időben nem csináltak semmi komolyabbat.
  - Nem tudhatod, hogy sulin kívül miként viselkednek.
  - Képzeld anya, tudom milyenek. Amióta együtt vagyok Ashtonnal, azóta jobban megismertem őket. Igazán aranyos és vicces srácok. Attól, hogy Mikeynak és Calumnak van pár tetkójuk, plusz Luke-nak piercingje, attól még semmivel sem rosszabbak, mint az átlagos tinik.
  - Így gondolod? – apa is megszólalt.
  - Igen, így. – határozottan mondtam. – Adhatnátok egy esélyt nekik. Vagy ha nekik nem is rögtön, akkor legalább csak Ashnek. – belekapaszkodtam a bal karjába.
  - Te is ilyen keményen tolod a punkot, mint a bandatársaid? – apu összevonta a szemöldökét.
  - Nem igazán mondhatom a srácokra sem, hogy punkok lennének. Igaz, mind a négyen szeretjük a punk-rockot, de ettől még nem leszünk gengszter punkok. – aranyos mosolyt villantott a mondata végén.
  - Ha az számít, mindhárman jeleskednek a zeneórákon. Ebből kiindulva nem lehetnek rosszak, igaz? Mármint, az órákra is figyelnek. Ha van valami, ami érdekli őket, az a zene. Már most nagyszerűek, és a mai előadásukkal is lenyűgözték a tanárokat. Ahogy már többször is megdicsérték őket.
  - Nem nagyzolásból, de tényleg így van. – helyeselt Ash. – Luke-nak pedig nagyszerű érzéke van a zenéhez.
  - Gondolom, egy dobossal kiegészülve még jobbak, nem? – mintha apának megenyhült volna a szíve.
  - Pontosan. Így sokkal többet ki lehet hozni a bandából.
  - Már korábban pedzegettük, hogy megnéznénk titeket egy próbán. Vagy valami.
  - És mivel együtt vagytok – mutatott ránk Aaron. – így könnyebb lesz bejutni a kulisszák mögé, mint egy külsősnek. – vigyorgott.
  - Komolyan erről akartok dumálni? – anya értetlenül pislogott. – Inkább arra kéne hangsúlyt fektetni, hogy megismerjük Ashtont.
  - De anya, mi is épp azon vagyunk. – értetlenül pislogott öcsi. Ash csak kuncogott.
  - Mondj magadról pár dolgot. – jézusom, mint valami állásinterjún.
  - Anya, ez most komoly? Totál úgy néz ki, mintha állásinterjún lenne. Nem ülhetnénk le beszélgetni? – hadartam.
  - Igaza van, Nessának. Ha nem akarod őrületbe kergetni szerencsétlen srácot, akkor legalább engedd leülni. – mutatott rá apa.
  - Jól van. – bólintott anya, és leült az egyik napozóágyra. Ash és én leültünk a másikra, anyával szemben. Öcsi pedig törökülésben ült le a fűbe. – Szóval? – anya kék szemeit Ashre szegezte.
  - Öh, mit is mondhatnék? – mosolygott. – Tizennyolc leszek júliusban. Nemrég költöztünk a kertvárosba. Van egy húgom és egy öcsém. Eddigi zene sulimat, ahova jártam, le kellett váltanom a költözés miatt.
  - Érthető. – bólogatott apu. – Sporttal hogy állsz? – ezt mindig benyögi, mivel ő ennyi idősen nagy focista volt. Ezért focizik az öcsém is.
  - Régebben tagja voltam egy úszócsapatnak.
  - Komolyan? – csodálkozott.
  - Igen, csak egy sérülés miatt letettem róla.
  - Sajnálatos. És ez a sérülés nem akadályoz a dobolásban?
  - Szerencsére, nem igazán. – kuncogott.
  - Tehát, azt mondjátok, hogy három hete tart a dolog. – vágott közbe anya.
  - Anya, mire vagy kíváncsi?
  - Hogy sikerült nem leleplezni magad?
  - Hát pedig volt rá párszor példa. – rötyögött Aaron.
  - Mire gondolsz? – szüleink egyszerre néztek rá.
  - Öh... - elszólta magát! – Valószínű, sokszor Ash miatt maradhatott ki esténként. Nem? – ránk nézett.
  - Igaz ez, Vanessa? – apa felvonta a szemöldökét.
  - Igaz. – válaszolt helyettem Ash. – Mivel a banda főhadiszállása az én garázsomban van, ezért Nessával is megbeszéltük, hogy a versenyre ott fogunk próbálni.
  - Csakugyan? – apa bevetette a szigorú tekintetét. Remélem, nem akar megint patáliát csapni, mint a múltkor.
  - Apa, nem kell rosszra gondolni. Nem történt köztünk semmi különös. A csókot leszámítva, persze. – Ash hozzám nyomta a vállát, hogy nyugtasson. – A múltkor is mondtam, hogy ő nem olyan srác.
  - Eszembe sem jutna kihasználni Nesst. – rám mosolygott, és hosszú ujjait az enyémekre fonta. Hatalmas tenyerében szinte elveszett a kezem. – Én, ténylegesen szeretem Nessát. – apura nézett, és állta apám szigorú tekintetét. Apró puszit nyomott a kézfejemre.
  - Ha már ilyen őszinte vagy, akár azt is megmondhatnátok, a múlt éjszakát kinél is töltötted, édeslányom? De tényleg őszintén. Gabynál, vagy Ashtonnal? – még az ütő is megállt bennem. Ashre néztem, aki csak megnyalta ajkát. Öcsém is izgatottan várta a választ, ahogy apa tekintete kezdett elsötétedni. Nagyot nyeltem, és szólásra nyitottam a szám. De Ashton megelőzött.
  - Tényleg őszinte leszek. Nálunk töltötte az éjszakát.
  - Hogy mit csinált? Ugye nem azt akarod mondani, hogy egy ágyban volt veled? – kissé hisztérikusan fakadt ki anya.
  - Nem, dehogyis! – tagadtam. – Laurennel aludtam.
  - A húgom. – pontosított Ash. Apa megkönnyebbülve fújta ki a levegőt.
  - És mi volt az oka, hogy nem jöttél haza?
  - Mondtam, hogy délután elhúzódott a tanítás, utána elmentünk Ash-hez próbálni. És mire végeztünk, addigra elmúlt tizenegy is. És...
  - Ne hadarj, mert dadogni fogsz. – nevetett fel öcsi.
  - Nem vicces, Aaron. – mordult rá anya. – És inkább úgy döntöttetek, hogy együtt éjszakáztok?
  - Mrs. O'Connell, tényleg nem velem aludt Ness. Bármily hihetetlen, de nem így történt. Mellesleg, haza szerettem volna kísérni, de anyám nem engedte, hogy éjszaka az utcát rójuk.
  - Igen, az anyukája nem engedett haza, mert veszélyes. Így hát maradtam. Viszont, tudom, fel kellett volna hívjalak, de...
  - Tudjuk, le voltál merülve. – kuncogott apa.
  - Jól van. Tegyük fel, elhiszem, hogy nem töltöttétek egy ágyban azt az éjszakát. – pedig ha tudnád, hogy valóban Ash ágyában aludtunk. – De ezentúl jelentést kérek, merre vagytok.
  - Ígérem, beszámolok róla. – anyára mosolyogtam.
  - Volt még valami kis hazugságotok, hogy leplezzétek a románcot?
  - Maximum az első randink. – Ashre néztem. Zöld szemei nyugodtságot sugároztak.
  - Másfél hete hívtam el vacsorázni, hozzánk.
  - Hozzátok?
  - Igen, hozzájuk. Ash egy vacsival lepett meg, amit ő készített.
  - Tudsz főzni? – döbbentségének adott hangot öcsi.
  - Tudok pár trükköt. – rákacsintott.
  - Otthonosan mozog a konyhában, és irtó finoman főz. – mosolyogva magyaráztam.
  - Mi a fene? – csodálkozott apa.

   Ezek után anya vagy fél órán át faggatni kezdte minden féléről. Szóba jött még az is, hogy merre van az apja. Zöld szemeiben fájdalom és düh csillogott. Elmesélte, hogy négy éves volt, mikor az apja elhagyta őket kábé másfél évre. Majd visszakönyörögte magát, és azt ígérgette, hogy megváltozik, jó apja lesz Ashnek. Pár évig ment is a dolog. Ám Lauren két éves sem volt, mikor újabb viták jöttek. Megint elhagyta őket pár hónapra. Aztán az anyukájuk ismét visszafogadta őt. Végül, miután öccsük fél éves lett, szó nélkül lelépett. Azóta sem hallottak felőle. És ennek már nyolc éve.
   Ledöbbenve és megbotránkozva hallgattam végig a történetét. Hisz eddig én sem tudtam a részleteket. Teljesen letaglóz az egész. Mindhárman apa nélkül nőttek fel. Szörnyű. Még csak elképzelni sem tudom, miken mentek keresztül. Vagy miket kellett átélniük kisgyerekként.
   Ash ujjai köré fontam az enyémeket. Egy pillanatra rám mosolygott, bár szemeiben még mindig fájdalom tükröződött. Megpusziltam a vállát, hogy jobb kedvre derítsem. Mosolyogva lehunyta szemeit. Vállára hajtottam a fejem. Anya pedig a füves talajt kezdte vizslatni. Valószínű megérintette a sztori, és talán elgondolkodik pár dolgon.
   Öcsi azzal próbálta terelni a témát, hogy a bandáról kezdett kérdezősködni. Nem sokat tudott róluk, hisz én nem áradoztam neki, plusz ő nem művészetire jár, ahogy én. Ash ismét magyarázni kezdett. A banda megalakulásáról, az eddigi időkről, mielőtt ő is tagja lett volna. Nagyon érdekes, hogy mennyi mindent tud már a srácokról. Bár, nem is csoda, hisz sülve-főve együtt vannak. Olyan cukik. Mesélt a srácokról, a személyiségeikről. Én közben előkaptam a telefonom, hogy mutassak róluk pár fotót, hogy azért képben legyenek a szüleim. Most már nyugodtan felvállalhatom a parton készült képeket. Aztán arra a napra terelődött a szó. Megemlítettem, hogy aznap készítettek egy videót. Aaron teljesen rákapott a dologra. És máris megnézte a 'Backseat serenade' feldolgozásukat.
   Apa is dicsérgette őket, hogy tényleg nagyszerűen játszanak. Anya elképedve kuksolt. Szerintem próbálja feldolgozni, hogy mégsem olyan szörnyűek –mármint emberileg– ezek a srácok, mint ahogy azt ő gondolta. Legalábbis remélem, hogy így gondolja.
   Mivel kezdett már lemenni a nap, anya ragaszkodott hozzá, hogy Ash is maradjon vacsorára. Bevonultunk a nappaliba, míg anya a konyhában kezdett sündörögni. Mikor követni kezdtem őt, szinte rám parancsolt, hogy menjek szépen vissza. Nehogy már egyedül merjem hagyni a fiúm apával. Megfogta a vállaim, és kifordított a konyhából. Kuncogni kezdett, mikor duzzogva felhúztam az orrom.
   A nappaliba lépve, mindhárman belemélyedtek a zene világába. Aaron lelkesen kérdezősködött a dob „működtetéséről". Ashy pedig vigyorogva magyarázott. Érződik rajta a szenvedély, ahogy mesél a dobolásról. Tényleg nagyon szeretheti ezt csinálni.
   Lehuppantam mellé, és figyelni kezdtem, ahogy mutogatva magyaráz. Ekkor tűnt fel, hogy homlokáról lekerült a bandana. Szőkésbarna tincsei ismét belehullottak a szemébe, amitől irtó cuki lett az arca. Szinte elvarázsolva bámultam őt, ahogy térdemre könyökölve támasztottam meg az állam. Szemei kissé barnábbak lettek a lámpa fénye mellett. Vigyora láthatóvá tette arcán levő kis gödröcskéket. Olyan kis aranyos. Kiskutya tekintete meg teljesen elbűvöl.
   Magamon éreztem apa fürkésző tekintetét. Kék szemeiben egyáltalán nem csillogott az „apai szigor", még egy kis szikrája sem. Inkább azt mondanám, hogy mosolygósak voltak a szemei. Ez mit akar jelenteni? Talán azt, hogy elfogadta Ashtont?
   Csipogni kezdett Ashton mobilja. De rá se hederített, mivel túlságosan elmerült apuékkal az egyik témában. Apa mesélt neki a focista éveiről. Mondjuk, nagyszerűen meséli el a történeteit. Hisz szerencsére nagyon jó humora van, és állandóan viccel. Épp arról a meccsről beszél, ahol az egyik társa, Conrad –aki egyben a legjobb barátja volt, vagyis még most is az–hogyan rúgta fejbe az ellenfél csapat edzőjét. Mindannyian nevetni kezdtünk. Már hallottam párszor ezt a sztorit, de még mindig megnevettet.
   Nem sokra rá, az én mobilom kezdett csipogni. Valakinek nagyon hiányzunk, ha már engem is nyaggatni kezdtek. Mikeytól vagy hat üzenetem jött. Arról kérdezősködik, hogy él-e még Ashton, hisz nem reagál az üzeneteire. De aranyos, hogy aggódik már! Mire válaszolhattam volna neki, Luke is belépett a beszélgetésbe, hogy ő is bombázhasson a kérdéseivel. Megírtam nekik, hogy minden rendben van már. Apa nem csinálta ki Asht, ahogy anya sem ugrott neki a sodrófával. Végül Calum is beszúrt egy megkönnyebbülve mosolygó emojit. Irtó cukik. Még hogy ezek a „veszélyes vandálok". Jézusom.
   Anya épp belépett a konyhából, mikor Ash átkarolta a vállam, hogy az üzenetekről kérdezzen. Elsuttogtam neki, hogy a bandatársai aggódtak az egészségéért. Cukin nevetni kezdett, majd megpuszilta az arcom.
  - Khm, fiatalok, kész a vacsora. – halvány mosoly jelent meg anya szája szélében. – Ashton, remélem ki vagy békülve a zöldségekkel. – kíváncsian vizslatta, mikor a konyha felé indultunk.
  - Persze, hogy ki van békülve velük, hisz a brokkoli a kedvence. – magyaráztam, Ash pedig csak bólogatott.
  - Szereted a brokkolit? – undorodva nézett öcsém.
  - Imádom, az a kedvencem. – vigyorgott Ashy.
  - Na, ezt örömmel hallom. Végre van egy pasi a háznál, aki szereti a zöldségeket. – nevetni kezdtem anya rosszalló pillantásán, amit apa felé intézett. Körbeültük az asztalt, természetesen Ash mellém ült. Vigyorogva nézett rám. Visszamosolyogtam, és az asztal alatt megfogtam a kezét. Közben anya elénk tálalta a vacsorát. Húst és zöldségeket grillezett.
  - Ugye nem vagy vegetáriánus? – jött a kérdés aputól.
  - Dehogy. – nevetett.
  - Kezdtem azt hinni a nagy zöldségszereteted miatt.
  - Áh, annyira azért nem. – Ash mosolya levakarhatatlan volt arcáról.
   Vacsora közben apu és öcsi továbbra is a bandáról kezdte kérdezni. Apát az érdekelte, hogy van-e már saját szerzeményük, amióta ő is tag. Ash rejtélyesen körbeírta, hogy alakulóban van a dolog. De nem beszélhet róla többet. Én is meglepődve néztem rá, hisz én sem tudtam róla, hogy saját számokon dolgoznak már.
  - És ki a szöveg felelős? – tette fel anya a kérdést.
  - Általában Luke a zseni ebben. De közösen szokták írni a számaikat.
  - Igazi csapatmunka. – elismerően bólogatott apa.
  - Valami olyasmi. – rámosolygott Ashton. – Viszont, régebbről is vannak pár számaik, amiket most „rendesen" meg tudunk zenésíteni.
  - Kíváncsi vagyok rájuk. – egy mosolyt küldtem szerelmem felé.
  - Hamarosan hallani is fogod. – huncut mosolyát látva, szívem kihagyott egy ütemet.
  Miután befejeztük az evést, Ash megköszönte a vacsit és megdicsérte anya főztjét. Nahát, anya elpirult. Kuncogni kezdtem, aztán belekaroltam Ashbe, és a nappaliba sétáltunk.
  - Szerintem, nem ártana haza indulnom. – átkarolta a derekam.
  - Muszáj menned? – kérlelően néztem rá.
  - Igen, Ness, nem akarok a szüleid terhére lenni.
  - Kár... - sóhajtottam.
  - Tudod, hogy szívesen lennék veled, de... - közelebb bújtam hozzá.
  - Nem maradhatsz. – felpipiskedtem hozzá egy csókért. – Ugye nem akarsz gyalogost hazamenni?
  - Ne aggódj, felhívom anyát, hogy jöjjön értem. Oké?
  - Ühüm. – bólogattam, és ismét megcsókoltam. Majd átöleltem. Pont ekkor léptek be a szüleim. Elhúzódtam Ashtől, majd előkotorta a telefonját, és arrébb lépett. Anya csak kérdőn nézett rám. – Hazafelé készülődik.
  - Oh, máris? – csak bólintottam. Miután lerendezte a telefont, visszalépett mellém.
  - Nem sokára ideér. – motyogta. Ismételten megköszönte a vendéglátást. Apával kezet fogott, majd kikísértem az ajtóhoz.
  - Jézusom, elég necces volt az eleje. – mosolyogtam rá, miután behúztam mögöttünk az ajtót.
  - Annyira nem volt vészes. – rám vigyorgott.
  - Nem-e? Borzalmas volt. – nevettem.
  - Pozitívum, hogy zargattak el baseball ütővel. – kuncogott.
  - Ez igaz. – derekánál fogva húztam magamhoz. Az utcai világítás sötétebbé tette szemeit.
  - Szerintem, nem lesz itt gond a későbbiekben. – fülem mögé tűrte a hajam. – Csak kell egy kis idő, mire elfogadják, hogy járunk.
  - Remélem, nem fog félévig eltartani ez. – nevettem.
  - Ne legyél ennyire pesszimista. – lehajolt hozzám és szenvedélyesen megcsókolt. A csók után elbűvölve néztem szemeibe.
  - Szeretlek, Ashy. – suttogtam, mire egy széles mosoly jelent meg arcán.
  - Én is szeretlek. – egy apró csókot lehelt ajkaimra. – Holnap lenne kedved beülni valami cukrászdába?
  - Juj, az nagyon jó lenne. – vigyorogva cirógattam az oldalát.
  - Olyan kettő felé, jó lesz?
  - Tökéletes. – hozzábújtam, és belepusziltam a nyakába. Kuncogni kezdett.
Hamarosan, az út szélére leparkolt az anyukája.
  - Hát, mennem kell. – mosolygott. – Aludj jól, Ness. – hosszasan megcsókolt.
  - Te pedig álmodj rólam. – nevetve simogattam meg az arcát.
  - Mindenképp. Holnap találkozunk, Szépségem. – vigyorogva engedte el a kezem.
  - Jó éjt, Ashy. – mosolyogva figyeltem, ahogy beszáll az autóba. Intettem az anyukájának egyet, aki szélesen vigyorogva intett vissza.
   Miután eltűntek a látótávomból beléptem a házba. A szüleim a nappaliban ücsörögtek, Aaron pedig nem volt sehol. Gondolom, a szobájában van.
  - Nessa, a barátod itt hagyta a kendőjét. – mosolyogva lobogtatta meg a ruhadarabot anya.
  - Oh, majd holnap visszaadom neki. – vigyorogva vettem el tőle. – Elhívott egy sütire, ha nem baj?
  - Nyugodtan menjetek.
  - Köszi, Anyu! – arcára nyomtam egy cuppanóst. Apa csak nevetni kezdett. Majd felkaptam a táskám, és felcaplattam a szobámba.

............
Hi everyone!

Hát, ez egy ilyen kis semmilyen rész lett. De kell egy ilyen is. :)
Azért remélem, tetszeni fog. :P
Vagy, ha nem más, akkor az elején levő Ashys gif lesz a fájdalomdíj. ♥♥