VANESSA

    Január közepe van, mellyel egy újabb tanév kezdődött el. Egész nyáron lázasan vártam a sulit. Vagy inkább csak az énekkart, a zeneórákat, illetve a színjátszó szakköröket. Egy gyors felöltözés, fésülködés után újult erővel és izgatottan léptem be a konyhába, caplattam le a lépcsőn. Széles mosollyal az arcomon léptem be a konyhába, ahol a szüleim sündörögtek.
  - Sziasztok! – vigyorogtam rájuk. Mindketten egyformán mosolyogva köszöntek vissza.
  - Szép jó reggelt, Vanessa! – lépett elém anya, kezében egy gőzölgő kávéscsészével. - Látom nagyon izgatott vagy.
  - Jaj, ne is mondd, Mami! – vigyorogva vettem el tőle csészét. – Kíváncsi vagyok, milyen meglepetéseket hoz a mai nap. Meg az egész év. – a vigyor levakarhatatlan volt az arcomról. Szerettem a Sydney Arts High gimibe járni, hisz minden vágyam, hogy sikeres énekesnő legyek. Vagy legalábbis valami ilyesmi.
  - Örülök, hogy még mindig ilyen lelkes vagy. – szólalt meg apa, aki eddig csak csendben lapozgatta a friss napilapot.
  - Csakis annak köszönhető, hogy remek a suli színvonala, még ennyi idő után is. Ahogy letettem a csészét, abban a pillanatban sorozatszerű dudálás szűrődött be az ablakon. – Ó, ez biztosan Gaby lesz! – vigyorogva kaptam fel egy croissant-t az asztalról, miközben felpattantam a székről. – Most rohannom kell! Délután találkozunk. Puszi! – nagy léptekkel indultam meg az ajtó felé.
  - Legyen szép napod, Drágám! – kiáltott utánam anyu. Lefutottam a lépcsőn, egészen a házunk előtt parkoló, piros Mini Cooperhez. Gabrielle szokásához hűen most is erőteljes fekete sminkkel emelte ki ragyogó kék szemeit. Csillogó fekete, félhosszú lobonca kissé kócosan keretezte arcát.
  - Na, már kezdtem azt hinni, elraboltak a manók. – felnevetett.
  - Jajhát, valakinek nagyon sürgős. - bekötöttem magam. – Akár el is indulhatnánk, ha már ennyire sürgettél. – nevetni kezdtem.

A főépületbe lépve enyhén ledöbbentett a nagy nyüzsgő tömeg látványa, ami a folyosón fogadott minket. Mindenfelé a nyári szünetről, a nyaralásokról fecsegő és nevetgélő diákok mellett haladtunk el. Gaby megállt a szekrénye mellett.
  - Uramisten! – a fejéhez kapott. – Már most szétrobban a fejem, a zsivajtól.
  - Nem csoda, hisz sokan még csak most találkoztak a szünet kezdete óta. – tudálékosan magyaráztam.
  - Még jó, hogy ti nem utaztatok el.
  - Minek? Hisz egy köpésre lakunk a tengerparttól.
  - Ja, akik megtehetik? – nevetve kezdett kutakodni a mindenféle punk-rock bandák képeivel, posztereivel kitapétázott szekrényében.
  - Tudod, mire gondoltam? – a nyakamat nyújtogattam, hogy lássam az arcát.
  - Na, megint milyen zseniális ötlet pattant ki a fejecskédből? – tompán hangzott a hangja a szekrény mélyéről.
  - Nem akarod idén felvenni az énekkari órákat? – becsapta az ajtót.
  - Nessa, tudod jól, hogy semmi énekhangom sincs. Csak leégetném magam.
  - Ez nem igaz. Nagyon is jó a hangod. Gondolj csak bele. Tök buli lenne.
  - A többieknek nyilván, hisz egy jót mulatnának rajtam.
  - És téged mióta is érdekel mások véleménye? – felvont szemöldökkel fürkésztem az arcát.
  - Jó, tényleg hidegen hagy. De... És különben sem akarok éneknő lenni. Az én világom a színészetben nyílik meg. Szóval, passzolnám.
  - Nem tudod, mit hagysz ki.
  - Ahogy te sem, Kisvörös. – mellénk lépett Shawn Whittmore. Istenem, mennyire rühellem ezt a srácot!
  - Jaj, Shawn, most nagyon nem vagyok vevő a vicceidre. – sóhajtottam. Jég kék szeme csak úgy rikított napbarnított arcából.
  - Pedig tudod, hogy nem viccnek szántam. – ezerwattos mosolyt villantott. Ettől valószínűleg más csajok elolvadtak volna. De nekem sosem voltak az eseteim az ilyesfajta már-már tökéletes szépfiúk.
  - Hallhattad, Whittmore, nem vagy az esete Vanessának. Szóval, tipli van! – nyomott egy bájvigyort barátnőm. Shawn pedig felhúzta az orrát.
  - Még találkozunk, Kisvörös. – ezzel elment.
  - Nagyon rád van cuppanva ez a tapló. – rázta meg a fejét, én meg körbeforgattam a szemeim.
  - Hagyjuk is inkább. – lenéztem a kezeimben tartott füzeteimre. – Neked mi lesz az első órád?
  - Valami művtöri, vagy mifene. – megrántotta a vállát.
  - Nekem ének.
  - Melyik is? Rengeteg van.
  - Ahol általában kottázás van hangszerekkel, tudod.
  - Na, így mindjárt má-ás. – ekkor leblokkolt, és csak szótagolta szavait. Próbáltam követni a tekintetét. Végül megpillantottam egy fekete-kék, kócos hajú srácot. Fekete kissé elnyűttnek tűnő és jó pár számmal nagyobb méretű pulcsiban feszengett. Banyeg, az ujjai sokkal hosszabbak a karjánál. Csak úgy lóg rajta. Szemeit erősen kihúzta fekete szemcerkával. Mintha a barátnőmet látnám. Miközben magyarázott a vele szemben álló két haverjának, kissé hadonászott. Ő Michael Clifford, a suli rossz fiúja. Vagyis az egyik. Számomra kicsit túlzás ez a badguy imidzs, amit Michael nyomat. Meg elég rossz hírek terjednek róla. Taszít is a dolog. Ellentétben barátnőmmel. Asszem Gaby totál belezúgott ebbe a színes hajúba. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy miatta imádja a punk-rock bandákat. No, de térjünk vissza a haverjaira.
    Mike mellett álló sötét hajú srácról még a mai napig nem tudom, hogy milyen nemzetiségű. Valami azt súgja, hogy filippínó. De kitudja? Legalább a nevével tisztában vagyok. Ő lenne Calum Hood. Visszahúzódónak tűnik, de korántsem az. Főleg, ha vele van Michael. És általában mindig együtt lógnak. Hogy teljes legyen az összkép, a harmadik tag sem maradhat el. A kis szöszi, kék szemű srác pedig Luke Hemmings. Szerintem órákat képes tökölni, hogy belője a haját. Jó meg kell hagyni, klassz haja van. Fekete ajakpiercingje kicsit vadabb külsőt ad kisfiús arcának. Fekete skinny jeans-e akár a védjegye is lehetne. Pláne a térdnél szakadt fajta.
   - Hahó, Gabrielle! Én is itt vagyok ám. – próbáltam kizökkenteni az álmodozásból.
   - Ó, mit mondtál? – még mindig a punk-rockert bámulta.
   - Csak azt, hogy nem ártana órára mennünk. – valamit motyogott az orra alatt, aztán elindultunk.
   - Látom, totál odáig vagy érte.
   - Mi, hogy én? Miről beszélsz? – tette a tudatlant.
   - Jaj, hát Michaelről.
    - Ugyan kérlek. – legyintett. – Annyira gáz, hogy fél évvel idősebb vagyok nála. Esélytelen. De nem is akarok küzdeni. Jobb is, ha nem beszélünk erről. – elhúzta a száját. – Később talizunk.

   Mielőtt beléptem volna a zeneterembe, mély levegőt vettem. A szokásos helyemre ültem. Vagyis az ablak melletti sor közepén. Mellém huppant egyik jó barátnőm, Serena Santiago. Egymásra vigyorogtunk, és mielőtt bármit is kérdezhetett volna, belépett a tanárnő.
  - Szép jó reggelt, fiatalok! – köszönt ránk. – Hogy telt a nyári szünet? – lepakolta cuccait és az asztala szegélyére ült.
  - Még elviseltünk volna pár hetet. – magyarázta a terem túlsó felén ülő James. Ekkor kopogtattak az ajtón, majd egy szélesre tárult és egy szőkésbarna göndör hajú, fekete keretes szemüveges srác lépett be rajta. Mrs. Hopeshoz lépett és átnyújtott neki egy papírt. Szürke kapucniját a fejébe húzva viselte. Azért a kapucni, elöl szabadon hagyta homlokába hulló fürtjeit. Amolyan „srác a szomszédból" feelingű. Legalább nem tűnik olyan beképzelt bunkónak, mint Shawn. Meg kell hagyni, egész cuki.
   - Gyerekek, figyelem! – szólalt meg a tanárnő, miután felnézett a lapról. – Új diák érkezett iskolánkba. A neve Ashton Irwin. – Ashton Irwin. Visszhangozta fejemben egy hang. – Ha kérhetném, ne most árasszátok el kérdésekkel. – vigyorgott, aztán a helyére tessékelte az új jövevényt. Lehuppant James melletti egyetlen szabad helyre. James azonnal lekezelt vele, és halk duruzsolásba kezdtek.