Minden rendben van? Ki volt az a srác?
Hope?
Ha nagy a baj írj, és jövök. Jó? Ne zárj ki. Segíteni akarok.

Emlékszem a Zaynnel való kapcsolatomra. Imádtuk egymást, simán volt olyan jó a kapcsolatunk, mint az enyém Louisval, de amikor kijárta a gimit, hirtelen változott meg. Cigizni, inni és bandázni kezdett, én pedig ejtve lettem. Először csak ő, majd Louis is követte a példáját, egyáltalán nem törődve azzal, hogy az unokahúgukat ezzel egyértelműen a földre küldik. Vissza nem tekintve léptek le és vetették bele magukat a hülyeségbe. Mert azzal a baráti körrel mást nem nagyon tudtak csinálni. Cigi, pia, nők, néha pedig még drogos ügyekről is volt szerencsém hallani. Aztán Louis visszajött, de Zayn elmaradt, nekem pedig úgy tűnt, hogy ha együtt nem, akkor külön sem fog felbukkanni. Ő nem. Az nem az ő stílusa.
  – Szállj be a kocsiba és menjünk. Van miről beszélgetnünk.
  – Nem megyek veled sehova – közöltem komolyan, de ajkaim megremegtek, amikor villámokat szóró pillantást vetett rám.
  – Azt mondtam, ülj be, induljunk. Nem az állomáson akarok kivesézni egy olyan témát, ami után valószínűleg több embert is szeretnék megölni.
Megilletődve pislogtam rá, amikor egy kicsit visszavett a vehemenciájából, de ennek ellenére is összeugrott a mellkasom, mikor lényegében ugyanolyan keményen és érzelemmentesen beszélt. Az elmúlt másfél év mindkettőnket megváltoztatta, de szinte biztosra mondom, hogy kettőnk közül ő esett át a nagyobb változáson.
Fekete bakancsot – holott a megszokott tavaszainkhoz képest elég meleg idő volt Londonban –, sötétszürke, szaggatott nadrágot és egy szintén fekete, Led Zeppelin felirattal rendelkező pólót viselt. És mindezt megkoronázta még egy bőrdzsekivel. Ami természetesen fekete volt.
– Én meg azt mondtam, hogy nem megyek veled sehova. Holnap után lesz nyelvtanunk, ha gondolod megemlítem Miss Gracenek, hogy tartson neked egy külön órát – mosolyogtam rá, mire még nagyobb düh villant szemeiben, mint ami már eddig is bennük tombolt.
– Szállj be a kocsiba, Hope. Nem mondom még egyszer. És kezd fogyni a türelmem.
– Na, az szuper. Az én türelmem már akkor elfogyott, amikor megláttalak. Egyáltalán hogy kerülsz ide? Sőt, hogy létezik, hogy emlékszel még rám? Tudod egyáltalán ki vagyok?
– Hisztis. De az nagyon – morogta, majd elém lépett, megragadta a kezemet és a kocsihoz húzott, aminek hátsó ajtaját kinyitva betolt az egyik ülésre.
– Bunkó! Ne érj hozzám, Zayn, hallod?
– Én, a rokonod, ne érjek hozzád, de a tanárod kedvére segíthet le a baszott vonatról, miközben kis híján felfal a szemeivel? Bíztam benne, hogy normálisan megéled a felnőtt kort, de basszameg, rosszabb a helyzet, mint gondoltam.
– Zayn... – nézett hátra a volán mögül Louis, de hamar vissza is fordult, mert tökéletes szinkronban csattantunk fel.
– Te fogd be!
– Hogy én minek vagyok itt..?
– Ő mégis minek van itt? – hajoltam előre a két ülés között, amíg Zayn bevágta a kocsiajtót és idegességében rágyújtott egy szál cigire.
Louis egy apró pillanat töredékére jobbra fordította a fejét, hogy rám nézzen, aztán nagyot sóhajtott és az ülés támlájának döntötte fejét.
– Kirakták az egyetemről, most jött haza, nem rég. Aztán egyik este beszélgettünk, ittunk is, meg.. – beharapta száját, amikor közösen töltött estéjük azon részéhez érkezett, amiről igazából nem is akartam tudni. – Mindegy. A lényeg, hogy nem voltam teljesen önmagam. Aztán elmondtam neki, hogy szerintem van valami közted és az új tanár között. Én erre másnap reggel természetesen nem emlékeztem, de ő úgy tűnt nagyon is, mert amint felkeltünk már le is támadott.
– De nincs is köztünk..
– Ne. Tudom, hogy van. Úgy mosolyogtatok egymásra a peronon, mintha lelki társak lennétek, vagy én nem tudom. Zaynnek kell beadnod, hogy nincs hozzá közöd. Aznap reggel fel akarta jelenteni, de szerencsére jobb belátásra bírtam azzal, hogy közöltem, ilyen kinézettel előbb csuknák le őt, mint a tanárt. Kicsit túltoltuk a..
– Ennyire azért nem érdekel mit csináltatok azon az estén – szakítottam félbe hadarva, majd nagyot sóhajtva hátradőltem az ülésen. Francba.
Francba ezzel az egésszel.
Zayn fojtott nyögést hallatott, amikor beszállt az anyósülésre és hangosan behúzta maga után az ajtót.
– Hova..
– Haza.
– Ne a nagyiékhoz – szólaltunk meg egyszerre.
– Akkor tegyétek át magatokat egy taxiba és játszatok az ő idegeivel. Megyünk hozzám és kész – méltatlankodott, majd a gázra lépett és elhajtott az állomásról.
Arról az állomásról, aminek köszönhetően könnyen meglehet, hogy valóban szerelmes lettem. És arról az állomásról, amelyik lehet, hogy az utolsó hely volt, ahol megcsókolhattam.
Fogalmam sincs mi lesz, hogy mi fog történni Louis lakásán, de amikor Zayn egy gyors és konkrétan rémisztő pillantást vetett rám a válla felett, úgy éreztem minden elveszett. De úgy konkrétan minden.
Sóhajtva húztam elő a telefonomat a zsebemből és néztem meg az üzeneteimet.
Harry írt, tizenhat üzenetet összesen, de nem akartam válaszolni. Addig nem, amíg itt nem tisztázom a helyzetet. Addig teljesen felesleges.
Aztán ott voltak még Rachel üzenetei is.
Hallod, Zayn mi a jó istent keres itt? És én mi a francért nem tudok semmit???? Már megint, teszem hozzá..
Hol vagy?? Hope!!!
Istenem, valakit megverek!! Hívj fel, amint tudsz!
Nem válaszoltam.

Louis lakása, nyakamat tenném rá, hogy ha néhány matematikus a város minden oldaláról, vagyis a legszélső pontjától egészen a lakásig lemérné a távolságot, akkor az hajszál pontosan London kellős közepén lenne. De komolyan. Akkorka utcákban kocsikáztunk, hogy néhol attól tartottam, hogy egyszer csak lerepülnek a tükrök.
– Még nem is jártam nálad.. – motyogtam teljesen meghatódva, amikor kiszálltunk a liftből. Zayn horkantott egyet halk hangomra, de Louis csak átkarolta a vállaimat és úgy húzott magához.
– Valamikor el kellett kezdeni, nem? – nyomott egy gyors puszit a homlokomra, majd a kulcsot a zárba helyezve kitárta előttünk az otthonát.
A saját otthonát.
Te szent ég, hiszen alig néhány éve még együtt festettük a húsvéti tojásokat, együtt pucoltuk ki a csizmáinkat, vagy éppen együtt fogócskáztunk a nagyszüleinkkel, valahányszor mindannyian náluk voltunk. Most meg itt állok a saját lakásának nappalijában és döbbenten meredek a szekrényen felállított, bekeretezett képekre. A legtöbb fotó családi, már csak azért is, mert szinte mindegyiken ott a fejem, rajta az idétlen, kisgyerek vigyorommal.
– Louis Tomlinson! – perdültem meg tengelyem körül, amikor szemeim tovább vándoroltak a képeken. Meg a rajta lévő személyeken. – Neked barátnőd van?
– Öö... Szóval az úgy van, hogy..
– Várj, állj, nem, ácsi. Ezt megbeszélitek, ha az első dolgon átrágtuk magunkat, jó? Mi van közted és a tanár között?
– Ki a lány, Louis?
Igyekeztem teljes mértékben figyelmen kívül hagyni Zayn bosszús arcát, ahogy azt is, hogy szerintem jelenleg minden vágya kifullad abban, hogy megfojtson. Konkrétan pirosak a szemei.
– Az istenit, válaszolj már, a rohadt életbe! Ez nem vicces, ez nem olyasmi, ami felett szemet lehet hunyni, mint ahogy azt Louis is csinálta! Bántott téged, Hope? Azért..azért van köztetek valami, akármi, mert rád erőltette?
Meglepett. Zayn Malik teljes mértékben, a lehető legnagyobb döbbenetemre is képes volt ezzel a kirohanással meglepni.
– Mi van? Nem! Te szent ég! Egyszer, egyetlen egy alkalommal említettem Louisnak, hogy jól néz ki az új tanárunk. Nem tudom mit, vagy mit nem mondott neked, azon a füves éjszakátokon, de semmi nincs köztünk. Az ég egy adta világon semmi – erősítettem meg kijelentésemet, de közben kezdtem azt érezni, egyre kisebb lesz körülöttem a tér.
Az életben nem hazudtam annyit, mint az elmúlt hónapokban.
– Biztos? Mert..nézd, tudom, hogy egy címeres barom voltam, amiért csak úgy, nos figyelmen kívül hagytalak, de azt sem akartam, hogy időközben végig kelljen nézem, ahogy újra és újra csalódsz bennem. Jobbnak láttam, ha mindjárt az elején megelőzöm ezt.
– Zayn, nem érdekel – emeltem fel kezemet, és a rezgő telefonomat figyelmen kívül hagyva Louisra néztem. – El tudnál vinni Laurenhez?
– Ki az a Lauren? – érdeklődött fekete, másfél évvel ezelőtti hajához képest lényegesen hosszabb tincsekkel rendelkező unokatestvérem, Louis arcán pedig láttam, ahogy a nagy gondolkodást követően leesik neki a dolog. – És szerintem még nem végeztünk, Hope, örülnék, ha meghall..
– Hogyne, én is örültem volna sok mindennek – mosolyodtam el, aztán ismét Louis felé pillantottam, aki a száját elhúzva biccentett és kettőnk között ellépve a lakás ajtóhoz igyekezett.
– Zayn, fél óra és itt vagyok. Ha lehet, ne verj szét semmit.
Valamiféle dühös morgást hallottunk a nappaliból, aztán egy váza reccsent. – Akár a falra hányt borsó, basszus.
– Előbb hadd köszönjek be a nagyiéknak, kérlek. Belefér?
– Bele. Tökre mindegy, akkor is összetört volna valamit, ha maradok – legyintett, Zayn viselkedésének intézve szavait, mire fejemet lehajtva játszottam a pólóm alsó szegélyével. – Figyelj csak..én nem fogok többet bekavarni neked. Senkinél. Lakat a számon, ígérem. De ha én ezt bevállalom, akkor az a legkevesebb, hogy elmondod, hogy..izé. Hát, hogy hányadán álltok, meg minden. Tudod.
Elmosolyodtam idegességét kihallva szavaiból, majd a vállaimat megvonva húztam fel térdeimet mellkasom elé.
– Tegeződünk.
Nevetett.
– Miért, eddig magázódtatok?
– Mégiscsak a tanárom, nem? – csóváltam meg fejemet egyre csak pirosló arccal, amit ő is megfigyelhetett a következő piros lámpánál. Simán volt olyan élénk a színem szerintem. – És tegnap előtt elvitt ebédelni. És előtte éjszaka a fürdőjében..hánytam el magam.
– Az én unokahúgom – nevetett fel harsányan, mire mindkét tenyeremet az arcomra tapasztottam. – És..Érzelmileg..érzelmileg hogy állsz vele?
– Szerintem szeretem. Vagy ha nem is szeretem – kezdtem magyarázkodni, amikor felfogtam, hogy mi csúszott ki rögtön, gondolkodás nélkül a számon –, akkor kedvelem. Nagyon.
Louis az útra koncentrálva biccentett egyet, aztán, amikor azt hitte már nem őt nézem, elmosolyodott. Nem gúnyosan, nem csipkelődős stílusban, nem is azért nem viccesnek vagy gyerekesnek találta volna a helyzetet. Szerintem csak értette, hogy mi játszódik le bennem. Feltéve, hogy ő is..hogy neki is van valaki, aki ennyire elcsavarta a fejét. És a lány a fotókról nekem olyan lánynak tűnt.

A nagyszüleim egyáltalán nem lepődtek meg azon, hogy csak két-két puszi, valamint egy szoros ölelés erejéig láttak a házunkban, majd már mentem is, hogy Louis végre ki tegyen a már eléggé jól megismert panelház előtt.
– Köszönöm a fuvart – nyomtam puszit arcára, fogtam a sporttáskámat és néhány méter megtétele után már be is léptem az épületbe. Talán a lépcső felénél járhattam, amikor valaki elkapta a kezemet. – Mit művelsz?
– Csak.. Oké, hogy elfogadom, hogy részt veszel..ebben, de azt ne várd el, hogy minden más nélkül felengedlek a lakására. Én csak.. beköszönök neki. Tudod. Megmutatni, hogy velem gyűlik meg a baja, ha bajod esik.
– Ilyen nincs – néztem rá hitetlenül, mire megvonta vállait és tovább szedte a lépcsőfokokat. – De akkor legalább várj meg!
Mikor én lélek szakadva unokatestvérem vállán támaszkodtam meg, ő már régen megnyomta a csengőt és éppen ebben a pillanatban nyílt ki előttünk az ajtó.
– Szia..sztok. Miss Graham, miben segíthetek?
Elvigyorodtam zavartságán és azon is, hogy azonnal visszatért a magázódáshoz.
– Azt hittem tegeződtők – nézett le rám pajkos vigyorral az arcán Louis, mire a szemeimet forgatva böktem meg oldalát. – Bocs, nem hagyhattam ki – vonta meg vállát, majd kinyújtotta kezét. – Louis Tomlinson, Hope unokabátyja. Szerettem volna bemutatkozni, ha már a múltkor..nem sikerült olyan kellemesre a szitu.
– Harry Styles, Hope..
– Felesleges – vigyorgott szélesebben Louis, amikor Harry képtelen volt befejezni az övéhez hasonló bemutatkozást.
Megértem. Mit mondott volna? Tanára? Végülis az, de nem csak a tanárom. Ismerőse? Ők az esetek többségében nem csókolóznak minduntalan. Barátja? Ott meg még nem tartunk..nem egészen. – Na, nem akarok tovább zavarni. Megyek. Csak okosan, jó? – ölelt meg gyorsan, vetett egy sokat sejtető pillantást az ajtóban álló férfire, majd elindult le a lépcsőn. – Á. Jöjjek érted?
– Szerintem ig..
– Nem kell, majd én elviszem, szívesen – csúsztatta kezét derekamra Harry, így maga mellé húzva engem, mindezt Louis szeme láttára.
Ő megértően bólintott, aztán egy intés után végleg elment, én pedig egyetlen gyors mozdulat közreműködésével kerültem a lakásba, ahol most is ugyanaz a finom illat fogadott, amit már az első két alkalommal is éreztem. Konkrétan mindenhol őt éreztem.
– Hiányoztál – lökte be utánunk az ajtót, elfordította a zárban lévő kulcsot és hátamat a falnak tolva döntötte homlokát az enyémnek.
– Talán egy órája váltunk el, ne túlozz.
– Nem tudod milyen, amikor én túlzásokba esek, Hope. Fogalmad sincs – suttogta, közelebb hajolva hozzám. Ajkaink súrolták egymást.
– Akkor mutasd meg – vontam meg vállaimat, kacér mosolyra húzva számat. Élesen szívta be a levegőt, szempillái meg-megrebbentek.
– Ne játszadozz velem, mert nem lesz jó vége, Hope, így is jobban kívánlak, mint az megengedett lenne. Vagy normális.
– Tudod, Harry... – biccentettem oldalra a fejemet, majd a füléhez hajolva folytattam mondandómat. – Ha nem tűnt volna fel, én is kívánlak.
– Istenem – nyögte megrázva a fejét, ujjai szorosan kapaszkodtak csípőmbe, majd nem várva tovább, ajkait enyémekre illesztette.

!Felnőtt tartalom következik, csak az olvassa el, akinek ez nem jelent problémát!

Hevesen, talán túlságosan hevesen reagáltunk egymásra, a közelségünkre, meg úgy általában mindenre. Hosszú ujjai a hajamban matattak, ajkai pedig vadul ízlelték enyéimet. Aligha voltam képes megtartani magamat, csókjai ugyanis teljesen megbabonáztak, mindössze annyi volt a szerencsém, hogy erősen tartott maga és a fal között. Különben a lábaim már réges-régen feladták volna a szolgálatot. Ez egészen biztos.
Nyelve végigsiklott alsó ajkamon, majd felsőn is, de úgy voltam vele, hogy most én leszek az, aki valamelyest megpróbálja kezébe venni az irányítást.
De szép terv is volt ez, te jó ég.
Keresztül húzott mindent azzal, hogy enyhe harapást mért szám szélére, amitől automatikusan megszerezte a nagyon akart bejutást. Nyelveink vad táncot jártak egymással, szinte olyan erővel találkoztak, mintha olyan régóta nem lett volna rá lehetőségük. Pedig mindössze néhány napról van csak szó, aligha többről.
– Jegyezd meg.. amit én akarok.. azt általában meg is kapom – simította kezeit arcom két oldalára, miközben vágytól fojtott hangon motyogta a szavakat, túlfűtött csókok sokasága között. – Annyira, de annyira szeretném ezt folytatni, hogy az hihetetlen, de szerintem még ne..
  – Hol a szobád? – néztem fel rá egy pillanatra és ebben a pillanatban láttam, ahogy minden eddigi korlát, amik visszatartották, vagy amivel szerette volna visszafogni magát, szépen lassan lehullik. Szemei világos és fénylő zöld színe szinte a másodperc töredéke alatt tűnt el és vette át ennek helyét a sötét, már-már fekete, vágyait visszatükröző szín.
Kezeit combjaimra simította, majd egy enyhe markolást követően lábaim csípőjét fogták közre, miközben a folyosón haladtunk valamelyik ajtó irányába. Olyan nagy mértékű hevességgel estünk egymás szájának néha, hogy fogaink is összekoccantak, de egyikünket sem zavarta. A legkevésbé sem.
Aztán miközben ő kezeivel igyekezett megragadni a kilincset, ezáltal bejuttatva minket a szobájába, én addig az állkapcsa vonalát, a nyakát, majd végül a kulcscsontját halmoztam el apró csókokkal.
  – Az első napom óta arról álmodoztam, milyen lenne, ha az ágyamban láthatnálak – állt fel egy pillanatra, miután engem gyengéden a puha matracra helyezett.
  – Nekem el ne rontsd a pillanatot! – forgattam meg szemeimet, ezzel is leplezve, hogy mennyire megindított az, amit mondott. A fenébe is, hiszen gondolt rám. Te magasságos..
Elmosolyodott mondatomra, aztán két térdével a lábaimat közre fogva felém hajolt.
  – Csodálatosan szép vagy – mondta, majd a felsőm aljához vezette kezét és lassan felfelé kezdte tolni, míg végül én emelkedtem meg az ágyról, hogy könnyedén áthúzhassa fejemen. – Javítanék, gyönyörű vagy. A fenébe is, teljesen megőrjítesz!
Kuncogtam, amikor hitetlenül rázta meg a fejét, de felettébb vidám hangulatom elpárolgott, amikor ujja hegyét szám ívétől egészen a melltartóm szegélyéig végighúzta bőrömön. Aztán ugyanezt az utat ajkaival is bejárta. Kezei időközben már a nadrágom gombjával ügyetlenkedtek, a hasam aljában lévő érzés pedig egyre csak nagyobbodni látszott.
  – Nem bírom megállni, muszáj megjegyeznem, hogy.. – húzta le rólam a farmert, aztán miután az a szobájának valamelyik sarkában landolt, felém hajolt. – Hogy mégiscsak sikerült levennem rólad.
  – Nem hiszlek el – nevettem jóízűen, mire csillogó szemekkel vizslatta arcomat. Ami pillantása hatására természetesen azonnal felhevült. – Alulöltözöttnek érzem magam.
  – A kiránduláson én ugyanígy voltam – sóhajtott teátrálisan, de én mindezt figyelmen kívül hagyva bújtattam ki fekete pólójából, majd heves csókunk közben a nadrágjától is megszabadítottam. Mindketten fehérneműben voltunk már csak, mindössze ennyi volt az, ami valamennyire elválasztott minket egymástól.
Harry ajkai szinte mindenhol érintették már felhevült és forró bőrömet, majd amikor megérkezett fehérneműm alsó részének szegélyéhez, vacillálva nézett fel rám. – Biztos vagy benne?
  – Harry – ültem fel, kezeimet arcára simítva. – Régóta nem voltam ennyire biztos valamiben, mint most. Viszont..
  – Igen?
  – Nekem..szóval..Szóval nekem te vagy..te vagy az első.
  – A legelső? – nyíltak nagyra szemei, én pedig szégyenkezve hajtottam le fejemet.
  – Hát.. igen.
  – Elképzelni nem tudod, mit jelent ez most nekem – vigyorodott el szélesen, majd újra végig döntött az ágyon. – Elképzelni..sem..tudod.
Szavai közt egy-egy csókkal illette fedetlen hasamat, végül pedig az utolsó zavaró tényezőtől is megszabadította testemet.
Automatikusan próbálkoztam fontosabb részein eltakarásával, mire gyengéden kulcsolta kezeim köré ujjait és az ágyra helyezte őket. – Gyönyörű vagy, Hope.
És én hittem neki.
Mert tudtam, hogy nem hazudik.
Ő nem.

  – Jól vagy, ugye? Nem fáj semmid?
Már vagy öt perce feküdhettünk a szoba és maga a lakás csendjébe burkolózva, amikor huszadik alkalommal tette fel ugyanazt a kérdését.
  – Jobban nem is lehetnék – nyomtam egy puszit mellkasára, ujjaimmal továbbra is különféle mintákat rajzolva hasára.
Izmos karjaiban tartott, ujjai meztelen bőrömet simogatták folyton folyvást, álla pedig a fejem tetején pihent.
  – Nem vagy éhes? Szomjas?
  – Harry! – kiáltottam fel nevetve, mire az eddiginél is közelebb húzott magához.
Konkrétan rajta feküdtem.
  – Bocs, hogy szeretném, hogy jól érezd magad. Ha már egyszer ilyen galád módon vettem el a legnagyobb kin..
  – Na hagyjál – tapasztottam tenyeremet szájára, de röhögve gurultam le róla, amikor bele harapott. – Mi bajod van neked?
  – Nem tudom. Van ez a lány. Pár hétig még a diákom. Én meg azt hiszem belezúgtam. Mélyen – nézett szemeimbe, miközben megtámaszkodott felettem.
Szégyenlős mosolyra húzva ajkaimat akasztottam kezeimet nyaka köré, ujjaim a hajával játszottak.
  – Megeshet, hogy a lány is bele zúgott a tanárjába. Mélyen.
A fejét rázva hajolt le hozzám, majd ajkai érzéki csókban forrtak össze enyéimmel.
Bele zúgtam?
Fenéket.
Szerelmes vagyok.

•
•
Sziasztook!❤️
Meg is érkezett az új rész, ami még komolyabbra fordította főhőseink kapcsolatát, de mint tudjuk, semmi sem tart örökké. Még akkor sem, ha két ember mindennél jobban szeretné, hogy így történjenek a dolgok..
na, de nem mondok többet, idővel majd minden kiderül🥰❤️
midnightwhiteowl ❤️❤️❤️
Ladybady 🥰❤️
ladyshitgirl 🥰
macilacinaci 🥰