– Nem érdekel, a legkevésbé sem, hogy mit terveztél az utolsó délutánra a kirándulásunk előtt, mert ma igenis lefoglallak. Nem érdekel Niall, Bobby, de még Liam sem, bár azért szurkolok neki, de nem. Elmegyünk a plázába, vásárolunk, utána pedig nálam alszol. Vagy én nálad. Az már teljesen mindegy. Jó?
Csütörtökön, két nappal életem egyik legeseménydúsabb huszon akárhány perce után, azt hiszem mindenre fel voltam készülve, csak egy ilyen lerohanásra nem. Vagy kirohanásra. Igazából teljesen mindegy, a lényeg, hogy erre most tényleg nem számítottam.
– Liamnek ne szurkolj, ejtett téma – dörzsölte meg ökleivel mindkét szemét Niall, aztán, mintha mi sem történt volna, mosolyogva pislogott ránk.
Láttam rajta, hogy fáradt volt, tényleg, nagyon látszott rajta, világoskék íriszeit rengeteg apró vérág vette körül, továbbá hatalmas szürke karikák éktelenkedtek szemei alatt. Amikbe én most hitetlenül és döbbenten meredtem.
– MI VAN? – kapott levegő után nagyra nyílt szemekkel Bobby, Rachel pedig lefagyva álldogált közöttünk. – De hát még nem is találkoztam vele, máris vége? Biztos vagy benne?
Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor Niallnek leesett, hogy az imént mégis mi csúszott ki a száján, amit most éppen nagyon sajnálok, hogy nem Rachel szája kebelezett be. Komolyan. Ennél az is ezerszer jobb lenne. Ezerszer, a fenébe is!
– Kit érdekel most Liam, te elvetemült!?
Rachel hangja egy cseppet sem hangzott nyugodtnak, mint zenészpalánta, azt tudnám mondani, hogy legalább három oktávval feljebb ugrott a hangja, mint az tőle megszokott. És ez a plusz három oktáv egy kissé..hogy is mondjam, megrémisztett. A frászt hozta rám. Olyan érzésem támadt tőle, mintha éppen egy horror filmet kellene végig néznem, teljesen egyedül..
A lényeg, hogy beparáztam. Nagyon. Amennyire az emberileg lehetséges, de komolyan.
Rachel fogalmam sincs miért akar mindenáron spanyol nyelvet tanulni az egyetemen, tényleg nem tudom, mikor egyértelműen valamelyik titkos szolgálatnál lenne a helye. A fenébe is, két perc alatt rájön mi baja a közelében tartózkodó embereknek, akkor pont azt nem fogja kipuhatolózni, hogy én a tanárunkkal kavarok?
  – Miért nem mondtad? – szólalt meg egy kis idő után és pontosan ekkor láttam azt Niall arcán, hogy rájött. Rájött, hogy csak úgy, gondolkodás nélkül kinyögte, hogy Liam már nincs a képben. Pedig szegényem még nem is igazán volt bent. Legalábbis nem teljesen...
  – Mert.. – nyeltem egy nagyot, miközben az agyam ezerrel kattogott. Annyira, ahogy ezelőtt talán sohasem. – Mert van éppen elég dolgod. Nem..nem akartalak ezzel terhelni. Ahogy téged sem – vetettem egy gyors pillantást Bobbyra is, de egyikőjük sem tűnt nyugodtnak, vagy olyannak, mint aki akár csak egyetlen szavamat is elhitte volna. Hát persze, hogy nem.
  – Te most nagyon remélem, hogy csak próbálsz hülyének nézni minket, mert komolyan mondom, hogy megcsaplak – tátotta el a száját Bobby mellettem ülve, mire csak fájdalmasan nyögtem fel.
Lehet, hogy ki fogom hagyni ezt a kirándulást. Így is nagy a feszültség, nem kell még hozzá az is.
  – Jó reggelt – nyílt a terem ajtaja és bevonult rajt az osztályfőnökünk, Mr Brown, nyomában egy magas és fiatal tanárral, akinek a napló volt a kezében.
Mr Styles.
Én meg, amikor rám emelte azokat a smaragdzöld szemeit, azt hittem elhányom magam. És nem, nem azért mert undorodtam volna tőle. Badarság. Egész egyszerűen a keddi találkozónk minden egyes emléke eszembe jutott és aligha tudtam palástolni az izgatottságomat, hogy ma újra láthatom. Mert bár tegnap is láttam és volt néhány pillanat, amikor matekon azon kaptam magam, hogy őt bámulom a könyvem helyett, vagy, amikor csak a táblára akartam nézni, de közben feltűnt, hogy az arcomat vizslatja... ma valamiért ugyanolyan öröm árasztott el, mint tegnap. Örültem, hogy láttam. – Szóval. Mivel van egy olyan kedves diákunk, akit azt hiszem a tanári kar minden egyes tagja hiányolni fog majd – mutatott Bradleyre, aki erre felállt és nevetve meghajolt a padja mellett, majd folytatta: –, szeretném megbeszélni veletek a kirándulással kapcsolatos dolgokat. Egy osztályról van szó, rólatok, mivel a másik két osztály lemondta, az érettségire hivatkozva. Ami, természetesen érthető. De. Mi megyünk.
  – Ki az a mi? Pontosan – lóbálta meg kezét a levegőben Bradley, azt hiszem előre tartva a választól.
Mindenki tartott a választól, mert köztudott, hogy minket nem szívlel minden egyes tanár. De tényleg nem, ezért nagyon sok múlik azon, kiket választ ki mellénk az igazgató. Minden azon múlik.
  – Hatodik óra után indulunk. Ezek ketten mennek másfele, az nem izgat, de te meg én, mi bizony egy irányba megyünk – fordult hozzánk a székén, szemeit le sem véve enyémekről.
  – Ideges vagy? – kérdeztem, fogalmam sincs miért. Szerintem ha tehette volna, szemekkel a föld alá tenne. Hogy aztán alulról szagoljam az ibolyát.
  – Nem. Hova gondolsz? A legjobb barátnőm titkolózik előttem, a barátom előbb tud meg dolgokat mint én, én meg Bobbyval készülök a hülye matek versenyre! Mégis hogyan lehetnék ideges, Hope?
A nyakamat behúzva haraptam be a számat az újabb, jóval frissebb kirohanását hallgatva, majd a szemeimet lesütve sóhajtottam.
El kéne mondani neki. A legjobb barátnőm, már a legelején el kellett volna mondanom. Joga van tudni. Ő is így csinálta. Az első csókukat követő másodpercben már csörgött is a telefonom, hogy majd' kicsattanva mesélje el a történteket. Én meg?
Én kis híján odaadom a szüzességemet a tanáromnak és még akkor is titkolózok.
Egy igazi szemétláda vagyok.
A fejemet rázva dörzsöltem meg két kézzel az arcomat és magamban szitkozódva szenteltem a figyelmemet újra Mr Brownnak, aki mosolyogva bólogatott.
– Mint osztályfőnök, természetesen én leszek az egyik kísérőtök. A másik két tanárt viszont ti választhatjátok ki. Kérem a neveket – mondta mosolyát továbbra is fenntartva, az én mellkasom pedig összeszorult.
– Miss Styles!
– Uu, igen, igen, ő jöjjön, vele mindig jók az órák! Mert olyan..izé. Kedves – köszörülte meg a torkát Jackson, miközben arcán két piros folt keletkezett. Nem hiszem, hogy csak a tanárnő kedvessége lenne az oka a nagy kedveltségnek. De hát...ő is Styles. Nem is meglepő. Egyáltalán nem az.
– De akkor jöjjön Mr Styles is. Vele van a legtöbb óránk, konkrétan többször látom mostanában mint a rokonaimat – vihogott Chris, felemelve a kezét.
– Miss Stylesal még a nap folyamán beszélni fogok, de..Mr Styles? Velünk tart?
A számat harapdálva szuggeráltam arcát, annak is minden egyes aprócska szegletét, miközben a szívem olyan hevesen dübörgött a mellkasomban, hogy attól tartottam, mindjárt meghalok. Soha, az eddigi tizennyolc évemben, egyetlen egy alkalommal nem éreztem ilyet. Vagy akár ehhez hasonlót. Senki más iránt.
Mert nem volt hozzá hasonló ember az életemben. Ezelőtt sohasem. És van egy olyan érzésem, hogy nem is lesz.
Zöld szemeit végig vezette az osztályon, köztük rajtam is, de nem ragadt le nálam sokáig. Mert nem lehet.
– Persze. Örömmel.
Hány napra is megyünk? Négy? Annyi, hétfőn érkezünk vissza. Mibe keveredtem? Már megint.

– Hope, induljunk – kapta vállára a táskáját Rachel, miután elbúcsúzott Nialltől és Bobbyt is megajándékozta egy gyors öleléssel.
Ugyanezt tettem én is a két fiúval, de Niall egy picivel szorosabban ölelt magához.
– Ne haragudj, fogalmam sincs miért mondtam ezt reggel. Esküszöm nem volt szándékos – motyogta, miközben továbbra is karjai közt tartott.
– Nem haragszom – paskoltam meg a hátát, aztán elengedtük egymást. – Egyszer úgyis megtudták volna.
– Meg bizony, arra pedig készülj fel, hogy hétfőn én alszom nálad. Mert nekem is kijár az a beszélgetés – lökte meg a vállamat gyengéd mosollyal az arcán Bobby.
A szemeimet lesütve mosolyodtam el kínomban, aztán Rachel mellett elindultam a suli kijárata felé.
A plázába vezető utunk csendben telt, olyan csendben ami tőlünk a legkevésbé sem jellemző. Valahányszor kettesben szoktunk lenni, be nem áll a szánk, sokszor még egymás szavába is képesek vagyunk vágni, csak hogy biztosan elmeséljük még ezt is, meg azt is.
És amíg ő feltehetőleg azon gondolkodott, hogy mi lehet a szótlanságom és titkolózásom pontos oka, addig én azon kattogtam, mégis milyen válasszal kéne elő állnom, ha majd végre felteszi a kérdést.
A hatalmas épületben mint mindig, most is rengetegen voltak, a legtöbben egyedül, kismillió táskával a kezeikben igyekeztek az egyik üzletből a másikba, de láttunk verejtéktől csillogó homlokú anyukákat is, akik kissé idegesen harapdálták a szájukat, mikor még egy boltba kellett betérni, mert valami továbbra is hiányzott a listáról.
Rachel felemelt fejjel tört magának utat az embertömegben és csak akkor állt meg legközelebb, amikor elértünk a kedvenc éttermünkhöz.
– Szép napot a hölgyeknek – sietett hozzánk az egyik pincér, amikor beléptünk a tolós ajtón.
– Üdv, Roberto. Most csak ketten lennénk – szólalt meg egy halovány mosoly kíséretében Rachel, aztán az idősebb pincért követve beültünk az egyik sarokba.
– Italt mit hozhatok?
Gyorsan leadtuk a rendelésünket, aztán ültünk.
– Jó, nem akarok haragban lenni, mindketten tudjuk, hogy az nekünk úgy sem megy – tárta szét kezeit, aztán legyintett is egyet. Biccentettem, mire folytatta. De előbb megkaptuk az innivalókat. Mindketten kávét és egy üdítőt rendeltünk, enni pedig csak a szokásosat. Bolognai és desszert. Csak a szokásos. Évek óta. – De azt szeretném, nem, nagyon akarom tudni, hogy miért nem mondtad, hogy valaki más van a képben és nem Liam? Egyáltalán Niall hogy a fenébe tudta ezt meg előttem?!
Nagyot nyeltem.
Nincs válaszom. Fogalmam sincs mit kéne mondanom. Vagyis, de, tudom, pontosan tudom mi lenne a helyes.
– Mert.. Mert annyira drukkoltál Liamnek! – nem, nem ezt kellene mondanom, de..de ezt mondom. – Ráadásul te hoztál össze minket, én csak nem akartalak megbántani azzal, hogy más felé kacsintgatok, miközben te meg...
– Te..beverted a fejedet? – nézett rám nagyra nyílt szemekkel, de csak kérdőn pislogtam. – Mégis hogyan haragudnék rád ezért? Én csak nem akartam, hogy zárdába vonulj és apácának állj! – húzta széles vigyorra száját, az én állam pedig leesett. – Bobbyval kezdtünk érted aggódni. Nem jártál velünk bulizni, csak zongoráztál, tanultál meg olvastál. A nagyapád meg egyszer elejtett nekünk egy olyan megjegyzést, hogy ennyiből zárdában is élhetnél, szóval úgy éreztük muszáj tennünk ez ellen valamit..
– A nagyapám ilyet mondott?
Rachel a szórakozását nem palástolva, rázkódó vállakkal bólogatott és bele ivott a kávéjába.
Hitetlenül dörzsöltem meg a homlokomat, majd sóhajtva megvontam vállaimat.
– Szóval. Ki a srác? És Liam tudja már?
– Nem tudja, egy ideje nem beszéltünk már.. a srác pedig.. nos, ő.. hogy is mondjam – köhintettem, eltűrve egy hajtincset a fülem mögé. – Igazából nem szeretném nektek addig bemutatni, amíg nem teljesen komoly köztünk ez a dolog, mert..
– Vagy úgy. Nem, nem, értem, teljesen érthető. De azért majd ha komolyabb lesz köztetek ez az egész, ugye akkor már szólni fogsz?
– Te leszel az első, aki tudomást szerez róla.
Mosolyogtam.
De a mosolyom nem volt őszinte.
Lehet, hogy Rachel sosem fogja megtudni, hogy mi folyik köztem és Mr Styles között, mert sosem lesz belőlünk semmi komoly, holmi viszonzott fellángolásnál.

A plázából végül délután háromkor indultunk haza hozzánk, de amíg én egyenesen a nagyszüleim házához tartottam a busszal, addig Rachel félúton leszállt, mondván összerakja a bőröndjét és estére nálam lesz.
– Megjöttem! – kiáltottam el magam, amint beléptem az előszobába és lerúgtam a fekete rövid szárú Conversemet.
– De ezt miért kell kiabálva az egész város tudtára adnod?
– Neked meg miért kell minden délután itt csinálni a nagy semmit? – vágtam vissza mosolyogva, majd a kanapé mögül az ott helyet foglaló Louisra vetettem magam. – Mi a helyzet? Nagyiék merre vannak?
– Elugrottak bevásárolni valamit a vacsorához, mert azt csinálja, amit Rachel annyira szeret – legyintett hanyagul, aztán lelökött magáról a nappali padlójára. – Mit csinálsz estig?
  – Igazából... – kezdtem, de megcsörrent a telefonom.
Összevont szemöldökökkel tápászkodtam fel a földről és léptem a komódhoz, amire alig pár perce helyeztem.
Fél óra múlva a buszmegállóban, ahol felvettem? S.
  – Na, mi az? Minden rendben?
Nagyot nyeltem, a szívem pedig döbbenetes gyorsasággal lódult meg a mellkasomban.
Mégis hogy..hogy a fenébe szerezte meg a számomat?
  – Uhm. Minden rendben. Viszont el kell mennem. Ha a nagyiék megjönnek, mondd meg nekik kérlek, hogy a temetőbe mentem. El akarok búcsúzni a kirándulás előtt, meg minden – hadartam, közben hevesen visszaírva az ismeretlen számnak.
Fél óra.
  – Elvigyelek? Bemegyek veled, ha..
  – Nem! – reagáltam, a kelleténél jóval gyorsabban és vehemensen. 
  – Jól van na, nem kell lekapni a fejemet, tökéletesen jó helyen van – meredt rám döbbenten, de tőlem már csak egy gyors és kínos nevetésre futotta.
A szobámba igyekeztem, hogy kezdjek magammal, meg úgy általánosságban a kinézetemmel valamit, de mivel sietnem kellett, csak az egyenruhát cseréltem le egy szaggatott farmerre és a sárga virágokkal telített blúzomra, amit pont ma vettem Rachellel.
A nappalin átsétálva nyomtam egy gyors puszit unokatestvérem arcára, aki ugyanolyan mértékű döbbenettel pislogott rám mint pár perccel korábban, aztán felvettem a cipőmet és a dzsekimet magamra kapva az ajtóhoz léptem.
  – Hope!
Ne már, sietnem kell..
  – Ugye nem vele találkozol? Ugye nem Styleshoz mész?
  – Louis...
A tőlem alig néhány méterrel odébb álló srác állkapcsa összeszorult, amikor összekapcsolta tekintetünket.
  – Remélem tudod, hogy csalódtam benned. Ha a nagyiék tudnák...
  – Én is csalódtam benned! Benned és Zaynben is! Hátrahagytatok, mert nem tudtam azonosulni veletek, mert nem volt kedvem minden hétvégén jókedvűen iszogatni! A rohadt életbe, Louis, én is csalódtam! Szóval ne merészeld ezt még egyszer felhozni ellenem, mert nem igazságos. Kicsit sem az – csóváltam a fejemet szomorúan. – A nagyiékat pedig ne vond bele. És még egyszer elmondanám. Nem Mr Styleshoz megyek. Hanem a temetőbe.
Megbánás árnya suhant át az arcán, amikor a hajamba túrva vetettem rá egy utolsó pillantást és az ajtót becsapva magam mögött kiviharzottam a házból.
És elindultam..
A buszmegállóba.

•
•
Hejjhooo.
Egy tesi óra előtt – igen, nekünk, ha csak 10 perc erejéig is, de megtartják azt a nyamvadt tesi órát – gyorsan befejeztem nektek az új részt, hogy legalább legyen mit olvasni ezen a borongós hétfő délutánon..😌❤️
Remélem, hogy tetszeni fog nektek, ha pedig igen, akkor kommentben várom a véleményeket, kritikákat..csak a szokásos🥰
További szép napot nektek!!❤️

midnightwhiteowl ❤️❤️
Ladybady 🥰
ladyshitgirl 🥰