14. Fejezet - Bizonyos titkok

❗Figyelem!❗
A következő fejezetben 18+ -os dolgok jelennek meg!
Aki nem bírja kérem, hogy ne olvassa!
Arigatougosaimasu!✨

- Bakubro! - szaladt felém - a hangokból ítélve - Kirishima.

- Mit akarsz, Furahaj? - mormogtam.

- Itt van a maradék pénz - nyomta a kezembe az 5000 yent.

- Hogy mi? - néztem értetlenül.

- A maradék pénz. Ma megyek a bizottsághoz - rázott meg Ejirou.

- Akkor már csak kettő házikedvencem van, huh? - horgasztottam le a fejem.

- T-te szomorú vagy emiatt? Bakubro, én-

- Nem kell semmit mondanod - löktem el magamtól, majd szipogva a szobámba rohantam volna, ha valaki nem kapja el a csuklómat...

Bakugou szemszöge:

- Oi, engeddj már el baromarc - szóltam halkan, mire nagy csodálkozásomra a titokzatos ember elengedett.

- Te nem Kirishima vagy - szólalt meg.

- Persze, hogy nem! Nézz már rám! És gyere ki onnan a sötétből, bazdmeg! - ordítottam, de nem kaptam választ.

Még is mi a franc folyik itt..?

Még pár pillanatig szemezgettem a hellyel, ahonnan jött a hang, majd meguntam, és elszaladtam a szobám felé.

1 órával később:

Egy kibaszott órán át találgattam, hogy ki lehetett az a titokzatos valaki, de semmire sem jutottam. Mondjuk volt két gyanúsítottam is, de őket inkább hagyom.

- Kacchan! - hallottam meg Deku hangját az ajtó mögül - Gyere ki!

- Mégis mi a faszért? Hogy rám ugorhass? - kérdeztem flegmán, majd tovább folytattam a házimat, amibe egy olyan 2 perce kezdtem bele.

- Mi van veled, Kacchan? - nyitott be Deku - Rosszul vagy? Vagy mi történt?

- Semmi - adtam meg egy kurta választ, majd újra próbáltam a házira koncentrálni.

- Ezek szerint valami történt, igaz? Csak nem akarod elmondani - dobta le magát az ágyra a zöldike.

- Ilyet nem mondtam, hogy nem akarom elmondani. Csak nem látod mit csinálok? - firtattam idegesen.

- De. De meg kell ígérned, hogy utána elmondod mi volt - fordult át a hasára a brokkolim, miközben én morogva próbáltam koncentrálni a törire.

- Jó. Majd elmondom. Addig hozd át a könyveidet. Nem ártana egy kis korrep se - tessékeltem ki, majd rácsaptam az ajtót - Huh - lélegeztem fel, majd visszaültem az asztalomhoz.

Igazából nem a hőstörténelem házimat csináltam, hanem a Dekuval közös képeinket nézegettem. Annyi év után újra elővenni úgy, hogy nem kell dugdosni.

Először körül néztem, hogy nincs-e valaki a közelben. Miután megbizonyosodtam róla, hogy senki más nincs, nagyot sóhajtva kinyitottam a fotóalbumot.

Az első oldali képeken kb. 1-2 évesek lehettünk. A második oldalon meg már 3-4. [Írói megj.: Gomene', de nem találtam olyan képeket, ahol 1-2 évesek. Aki benne van a Messenger csopiba, és van neki, az küldjön már át. Köszi💕]

És így tovább. Mennyire gyorsan repültek az évek 2-3 évesen. Amíg nem jött még elő a képességem, addig annyira elvoltunk. De amikor megkaptam, akkor megrémültem, hogy Deku még képesség nélkül is próbál nekem segíteni. Az elején tényleg utáltam, de általános elején beleszerettem. De aztán elhessegettem ezeket a gondolatokat.
Majd amikor elment azzal a Mirioval, akkor döbbentem rá, hogy tényleg szeretem. Aztán meg már tudjátok...

- Kacchan, te meg mit csinálsz? - hallottam meg a brokkoli hangját a hátam mögül.

- S-semmit, amihez közöd lenne - vágtam a fejéhez, miközben az albumot szépen becsúsztattam az alsó fiókomba.

- Akkor tanulunk együtt? - kérdezte Deku, mire leültem mellé az ágyra.

- Igen - nyomtam egy puszit az orrára, majd belekezdtünk a hosszadalmas tanulásba...

30 perccel később:

- Jól van. Készen vagyunk - csukta volna be a tankönyvét Deku, ha még meg nem állítom időben.

- Nem. Még nem. Még le kell felelned nekem - vigyorodtam el, majd az ölembe emeltem Dekut.

- D-de már mindent tudok Kacchan... - remegett meg.

- Nem tanultál még meg egy valamit - csaptam a fenekére - Hogy hogyan kell hívnod a gazdádat. És most gyakorolni fogunk.

- Fogunk? - nézett rám értetlenül.

- Igen. Fogunk - hajoltam a füléhez, majd belefújtam - És addig csináljuk, amíg meg nem tanultad. Értve vagyok?

- I-igen K-

- Khm khm - köhintettem párat jelezvén, hogy megint rossz szót akart mondani.

- Igen Apuci~ - ahogy ezt kimondta, rögtön elvörösödött, mire én visszatértem a füléhez.

- Jó fiú~... De még nincs vége - vezettem ajkaimat a nyakára, miközben ledöntöttem az ágyra - Még tanulgatnod kell.

E mondatom után nedves, lágy puszikkal kezdtem el behinteni az alattam fekvő nyakát. [Írói megj.: Gomene', de nem találtam más szinonímát a "nyak" szóra ><]

A zöld hajú minden egyes tettemre hanggal reagált, így nem is csoda, hogy eluralkodott rajtam a rózsaszín köd, és egy elég erős harapás nyomot hagytam a puszik és és szívás nyomok után.

- Ahh~... Apuci~ ... - nyögött fel - Ez fájt.

- Gomene', nem állt szándékomban - hajoltam párnácskáira, majd alsó ajkát kezdtem el harapdálni jelezvén, hogy nyelvét egy lassú táncra szeretném hívni. Deku nem habozott, rögtön meg is adta, így sikerült többször is feltérképezni a száját.

- Apuci~... Ma nagyon... Harapós kedvedben vagy - suttogta miközben a pólómat húzta lefelé.

- Csakis te tudod kihozni belőlem ezt az éned - morogtam, aztán lerántottam Deku boxerét, így már mindketten anyaszült meztelenek voltunk.

- Gyönyörű vagy - búgtam a fülébe, majd végignyaltam annak vonalán.

- Te sem panaszkodhatsz - adta a kezembe a síkosítót a zöldike.

- Tch~... - ciccegtem, aztán fogammal feltéptem a védelem zacskóját. [Írói megj.: Wow, ez eléggé bizarr volt leírni ><]

Az óvszert felhúztam ágaskodó tagomra, majd bekentem a síkosítóval Deku ánuszát. Nem akarok neki több fájdalmat okozni.

- Jöhetek? - susogtam, mire ő csak bólintott egyet, majd tövig beléhatoltam.

- Ahh~... Ahpuhci~... Mhiért vhagy ilyehhn khhönyöhrtelen? - nyögdécselt a fiú.

- Nem is vagyok az. De most fogd be - morogtam, majd szépen lassan mozogni kezdtem benne.

- Áhh~! Apuci~! Még kérlek! - torzult el az arca az érzéstől, majd mozgatni kezdte a csípőjét, hogy még többet érezhessen.

De az az arc kifejezés... Mennyire beindított... Azt meg sem tudom fogalmazni...

Az a gondolatom, hogy nem fogok több fájdalmat okozni neki, az tova szállt. Nem tudtam bírni magammal, ezért őrületes tempóban kezdtem el mozogni, miközben a zöldike nyögdécselt alattam.

Egyszer csak azt veszem észre, hogy már mindkettőnket elért a gyönyör, és Deku már édesen szuszogva alszik az ágyamba.

- Istenem, hogy megy az idő - fogtam a fejem, majd én is lefeküdtem aludni egy kicsit.

2 órával később (19:30):

- Bakubro! Bakubro! - rázogatott meg valaki.

- Hagyjatok még! - csaptam el Mina kezét - mert ki más lett volna az -.

- De! Van egy új infóm!

Most azt gondoljátok, hogy ez teljesen természetes, hogy Mina elmond nekem minden infót. Nem. Ő az osztályunk "infószedő" -je a Gombócfejűvel egyetemben.

- Mi az? Mi a faszt akarsz már?! - tápászkodtam fel ásítva.

- Elvileg vannak közöttünk árulók...

Konichiwa!^^
Végre újra Wattyn!
Bocsánat, ha sokat késtem, de úgy szégyenlem magam. A nagy semmiért nem volt rész. De a depi legyőzött :(. Megint. Szóval ja. De mostmár visszatérek a régi kerék vágásba. 4 nap múlva újra itt, gyermekeim :)
Addig is legyen veletek Bakugou és a Baku-power!
PLUS ULTRA ÉS BAKU-GOOO!💥💥

/Words:1068/

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top